Őrült rendszer

Őrült beszéd, de van benne rendszer – mondja Shakespeare drámájában a dán királyi főkamarás a királyfi szavaira reagálva. Így van ez az Emmi minapi törvénymódosítási beadványával is. Sunyi ez a kezdeményezés. Miközben megszűnt az iskolákban a közvetlen tanár-diák, diák-diák, tanár-szülő kapcsolatokra épülő együttműködés, az Emmi a járványhelyzetet látta időszerűnek arra, hogy törvénymódosítást kezdeményezzen a „pedagógusbántalmazás megszüntetése” érdekében, azzal, hogy egy „rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv” bevonható legyen az iskolák világába.

Az agresszió nem mai keletű jelenség. Kutatások erősítik meg, hogy a korábbi évtizedekben is jelen volt mind a társadalomban, mind az iskolák világában. Joggal és csodálkozva fogalmazódik meg a kérdés: miért éppen most jutott az oktatásirányításnak eszébe, hogy rendőr kell az iskolákba?

A válasznak semmi köze az az oktatáshoz. Nincs ugyanis olyan pedagógiai probléma, amire rendészeti választ kellene adni. Szociális problémák, pszichés feszültségek, pedagógiai konfrontációk, még konfliktusok is lehetnek, vannak is az iskolákban, de ezekre a jelenségekre pedagógiai, szociális, pszichológiai válaszokat kell adni. Évtizedes hagyománya van az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi munkának, létezik az iskolapszichológusi gyakorlat, működnek – ugyan klikkesített formában, átszervezve – a nevelési tanácsadók, ismert az iskolai szociális munkások tevékenysége.

Utóbbi rendszerként való kiépítését 2010-ben kezdeményezték, de az ígéretes kezdeti eredmények után 2011-ben Hoffmann Rózsa ezt leállította. Helyette Pintér Sándor belügyminiszter 2013-ban „iskolai bűnmegelőzési tanácsadó” hálózat, közkeletű nevén iskolarendőrség kialakítását javasolta – nyilván az oktatási kormányzattal együttműködésben.

Nem kellett hosszú időnek eltelnie, hogy bebizonyosodjon: a rendészeti szemléletű, felkészültségű és gyakorlatú rendőrök nem tudják átvenni a segítő szakmák szakembereinek szerepét. Mert az iskolában a gondban lévő gyerekek – és szüleik – esetében kicsit pedagógusnak, kicsit szociális munkásnak, pszichológusnak, gyógypedagógusnak, olykor védőnőnek, netán orvosnak kell lenni annak, aki érdemben akar segíteni. S miközben az iskolában megjelentek az iskolarendőrök, az oktatási kormányzat elsorvasztotta az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi rendszert. Erre mint súlyos alapjogi visszásságra hívta fel a figyelmet 2014-ben Székely László ombudsman.

Azóta érdemi változás, már ami a konfliktusos iskolai jelenségek szakmai kezelését illeti, nem történt. Társadalmi változásokra viszont sor került. A szabálykövető magatartás semmibe vétele, a szabálytartás elhanyagolása, az erőszak megjelenése a politikában, a közéletben, a közlekedésben, a hétköznapi érintkezésben általánossá vált. Az is tény, hogy a társadalom szociális rendszerében is változások figyelhetők meg, olyanok, melyekre a szociális rendszernek nem voltak, nincsenek megfelelő válaszai.

Itt térünk vissza a kiinduló kérdéshez: miért éppen most, a járványhelyzet vége felé jutott eszébe az oktatási kormányzatnak rendőröket küldeni az iskolákba?

A választ a rendőrállami rendszer kialakítása környékén kell keresni. Tömeges bevándorlás hiányában is fennáll a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet”, mely a rendvédelmi szerveknek különleges jogokat biztosít. A „felhatalmazási törvény” teljhatalmat biztosított a kormánynak, amit Orbán Viktor a védekezés szervezésén és a vazallus gazdasági arisztokrácia támogatásán túl az alkotmányos hatalmi rendszer átalakítására, az önkormányzatok ellehetetlenítésre, hatalma további központosítására használt fel. A miniszterelnök háborús retorikáját a védekezést irányító csoport sajtótájékoztatóin egyenruhás emberek jelenléte nyomatékosította. Katonákat vezényeltek a kórházakba, s a kórházparancsnoki intézmény – úgy tűnik – tartósan fenn marad. Kásler Miklós minden létező jogszabályt mellőzve kialakította a „levelező kormányzás” intézményét. Az egészségügyi rendszer átvilágításának feladatát ugyanakkor nem az emberi erőforrások minisztere, hanem alapvetően a rendvédelemmel foglalkozó belügyminiszter kapta meg.

A hétköznapokban is megjelenik a rendőrállam. Kisembereket kritikus véleményük miatt rabosítottak, az ellenzéki politikusok által kezdeményezett demonstráción megjelent embereket sokszázezres bírsággal sújtottak. Nem tömeges mindez, de az Európai Unió egyik államában ennyi is elegendő a rendőrállam körvonalainak felismeréséhez.

Ennek a jelenségsorozatnak a része tehát az iskolarendőri intézmény megjelenése. Semmi köze az iskolák világához, a pedagógiához: egyszerűen szavazatszerzést célzó, az iskolák világát érintő valós problémákról a figyelmet elterelni szándékozó politikai termék. Őrültség, de van benne rendszer.

A szerző pedagógus