Schmuck Erzsébet;
biodiverzitás;
2020-06-12 08:04:00
A biológiai sokféleség védelmének világnapját, május 22-ét idehaza 2015 óta a Magyar Természet Napjaként is ünnepeljük. A világnap emlékeztet arra, hogy 1992-ben született meg a Biológiai Sokféleség Egyezmény, amely célul tűzte ki, hogy világszinten jelentősen mérsékelni kell a biológiai sokféleség csökkenésének ütemét, sőt az Európai Unió 2010-re Göteborgban azt vállalta, hogy megállítja a biológiai sokféleség pusztulását Európában.
Kár, hogy ezekből a nemes célokból semmi sem lett, a csökkenés nem állt meg és nem is mérséklődött. Ezt bizonyítja a WWF élő bolygó indexe, amely megmutatja, hogy a különböző gerinces állatfajok egyedszáma átlagosan mennyit változik. Az index 3706 gerinces állatfaj (emlősök, madarak, halak, kétéltűek, hüllők) 14152 populációjának megfigyeléséből származik.
A 2018-as Élő Bolygó Jelentés szerint 2014-ben (ez a legutóbbi adat) 60 százalékkal kevesebb gerinces élőlény volt a Földön, mint 1970-ben. A csökkenés éves átlagos mértéke 2 százalék. A trópusokon 89 százalékos a veszteség. Az édesvízi élőlények egyedsűrűsége 1970 óta 83 százalékkal csökkent. Az 1960-as években még „csak” a tengeri madarak 5 százalékának gyomrában volt műanyagdarabka, a becslések szerint ma ez tíz tengeri madár közül kilencet érint. 1970 és 2015 között a vizes élőhelyek 35 százaléka tűnt el a klímaváltozás, a környezetszennyezés, valamint a tengerparti és folyótorkolati régiókban folyó városépítés miatt.
Az élet kialakulásának 3,5 milliárd éves folyamata után öt nagy kihalási hullámot nevez meg a tudomány, a hatodik, amely a leggyorsabb, most van folyamatban. Bolygónkon minden nyolcadik madárfajt kihalás fenyeget, de az emlősök helyzete még rosszabb, a közeljövőben minden negyedik emlősfaj kihalhat. A természetes kihalás 1-10 faj pusztulását feltételezi évente. A számok nagy szóródásának az az oka, hogy nem tudjuk, hogy hány faj is él a földön, hiszen jelenleg 1,75 millió fajt ismer a tudomány, de legalább 10 milliót valószínűsít. Becslések szerint jelenleg óránként hal ki egy faj (évente nagyjából 10 ezer), a többségük azelőtt, hogy megismertük volna a szerepét a bioszféra rendszerében.
Európában körülbelül 200 ezer állat és növény faj honos. Ez más területekkel összehasonlítva szegénynek mondható, ugyanakkor a veszélyeztetettségi arány itt a legnagyobb. Európa emlősfajainak 42 százalékát, madárfajainak 43 százalékát, a lepkefajok 45 százalékát, az édesvízi halfajok 52 százalékát fenyegeti a kihalás. Hazánkban a biológiai sokféleségben a legjelentősebb veszteséget a természetes vegetáció elpusztításával okoztuk, az ökoszisztéma szolgáltatások 90 százalékát már feléltük, a természetes vegetációs örökség az ország területének mindössze 2 százalékára korlátozódik.
Az emberiség egyre nagyobb területet foglal el a természettől mezőgazdasági, ipari, közlekedési, turisztikai, települési célokra, elpusztítva és átalakítva a természetes rendszereket. A túlterjeszkedés az egyre növekvő erőforrás-felhasználásban is megnyilvánul, az éves szükségleteket ma 1,8 bolygó tudná csak kielégíteni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az emberiség olyan vegyi anyagokkal terheli a környezetét, amelyek közvetlenül mérgeznek, mint a növényvédő szerek, vagy közvetve vezetnek az élővilág károsodásához, mint a legtöbb hulladék.
Az emberiség tehát átlépte az ökológiai kapacitások adta határokat, ami lehetetlenné teszi, hogy a természet megújítsa azokat az erőforrásokat, amelyekre jólétünket építettük. Meg kellene végre érteni, hogy a biológiai sokféleség megőrzése nem valami széplelkűség, nem védett, bennünket ámulatba ejtő élőlények, gyönyörködtető tájak védelme, hanem az emberei élet fennmaradásának záloga. Közvetve vagy közvetlenül minden bennünket eltartó erőforrás kötődik az élethez. Az élet újítja meg a legalapvetőbb létfeltételeinket, a vizet, levegőt, talajt, mozgatja a geokémiai ciklusokat, ellátja az emberiséget táplálékkal, gyógyszerekkel, szabályozza az éghajlatot, megtermékenyíti a virágokat, és megannyi adománnyal látja el az emberiséget.
Ezt nem kitüntetett fajok teszik, hanem az élővilág, és az általuk lakott ökoszisztémák összessége. Benne van ebben minden lény. Amelyeket az ember ádáz ellenségének tekint, mint a szúnyog, a levéltetű, a patkány, és azok is, amelyekre jó szívvel gondolunk, mint a katicabogár, a varangyos béka, a gólya. És beleértendők a talaj szemmel alig látható baktériumai, gombái is.
Ezek a paránylények a felelősek a tápanyagforgalom 60-80 százalékáért, a növények táplálásáért, és a mi táplálékunk megfelelő minőségéért. Egy gramm talajban hozzávetőlegesen egymilliárd alacsony rendű élőlény található, és az élőlények együttes tömege egy hektár természetes vegetációval takart területen 15 és 35 tonna között mozog. A talajban lévő élőlények nélkülözhetetlen elemei az ott zajló folyamatoknak, ők végzik a talaj lazítását, az elhalt szerves anyag lebontását.
Legnagyobb földmunkásunknak, a földigilisztának a teljesítménye hozzájárul a talaj tápanyag ellátottságának szinten tartásához. Egy hektár bolygatás mentes talajban a tömegük meghaladhatja az egy tonnát. Évente 15-20 tonna talajt lazítanak fel, humusztermelésük pedig testtömegük harmincszorosa. Az egyedszámtól függően egy hektáron és évente 30-40 tonna humuszt termelnek, amelyben ötször több nitrogén, hétszer több foszfor, tizenegyszer több kálium, háromszor több magnézium és 40 százalékkal több kalcium van, mint a termőföldben.
Ezek az áldások ingyen vannak, a természet nyújtja, és a bölcs ember élhetne is ezekkel az adományokkal. Ám mégsem ezekre támaszkodik. Az ásó, az ekevas, a nehéz gépek fizikálisan is megsemmisítik ezeket az élőlényeket, vagy az általuk fenntartott szerkezeteket, megtizedelve számukat, minimalizálva jó szolgálatukat. Nem a talaj élőlényei, hanem a gépi energia, a mű, vagyis nem valódi trágya támogatja a termelést. Az egyik ingyen van, a másikért pénzt kell fizetni. De mi fizetünk, mert tehetetlen elszenvedői vagyunk annak a világnak, amely a bölcsességet, a szeretetet, az együttműködést, egymás segítését, pénzért vehető szolgáltatásokra cserélte le, hogy kiszolgálja a gazdasági növekedés szentségét.
A biológiai sokféleség pusztulásának sincs tehát más oka, mint bármely más negatív környezeti jelenségnek. Az anyagi gyarapodás mindent háttérbe szorító elsőbbsége. A túlfogyasztás lassan bedarálja bolygónk maradék vagyonát, amelyet nagy felelősséggel a jövőnek kellene őrizgetnünk.
Nemzetközi kutatások 33 ezer milliárd dollárra becsülték a földi ökoszisztémák értékét. Ez a világ éves gazdasági termelésének közel fele. Ebből a gondolkodásból azonban teljesen hiányzik, hogy az anyagi javaink forrása maga a természet, és a gazdaság csak ennek határain belül működhet. Vajon mekkora értéket termelne a világgazdaság, ha csak egyetlen napig nem lenne eltartó, támogató és szabályozó szolgáltatása az ökoszisztémáknak? Egyetlen nap alatt elfogyna a levegőnk, mérgezettek lennének vizeink, elhervadnának a táplálékot adó növények, megszűnne az élet feltétele.
Lássuk be, ha az élőlények veszélyben vannak a Földön, akkor mi vagyunk a legnagyobb veszélynek kitéve!
A szerző országgyűlési képviselő, az LMP társelnöke