labdarúgás;villámcsapás;

2020-06-16 15:47:24

Zuhanyzás közben ért villámcsapás focistákat Győrságon

Három játékost kórházba vittek.

Közvetett villámcsapás miatt szállítottak el a mentők három focistát Győrságról vasárnap délután – írja a Kisalföld.

A lap szerint a Győrság KSE hazai pályán játszott edzőmeccset Vámosszabadi csapatával. Az idő borús volt, de viharra nem számítottak a játékosok, amikor pályára léptek.

– Az első félidőt gond nélkül le is játszottuk, a második félidő első tíz perce után tartottunk egy kis szünetet, mivel akkor volt már egy kis dörgés is. Közösen úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk, de tíz perc játék után úgy határoztam, hogy mindenkinek le kell jönnie a pályáról – mondta Balogh Zoltán, a Győrság KSE edzője. Ekkor már egyre sűrűbben villogott az ég, háromnegyed négykor mindenki az öltözőben volt.

Balogh Zoltán, aki játékosként is részt vett a mérkőzésen, hozzátette: négyen kezdtek el tusolni, ekkor csapott be a villám. – Azt sem tudtuk hirtelen, mi történt, áramütéshez hasonlót éreztem, zsibbadt a bokám, a többiek is, akik a víz alatt álltak, arra panaszkodtak, mintha megrázta volna őket az áram – mondta.

A focisták rögtön hívták a mentőket, akik a három érintettet, Balogh Zoltán és Bejczi Tamás győrsági, valamint Horváth Tibor vámosszabadi játékosokat elvitték a győri kórházba.

– Akinek a testén áram halad át, az égési sérüléssel járhat és/vagy életveszélyes ritmuszavart okozhat, ezért a kórházi megfigyelés mindenképpen indokolt – mondta Kecskés Gabriella, a győri Petz-kórház intenzív osztályának osztályvezető főorvosa a lap kérdésére.

EKG-vizsgálat, vérvétel és egyéb vizsgálatokat követően a sportolókat még vasárnap este hazaengedték, azóta is jól vannak.