Fidesz;Miskolc;gimnázium;igazgatóválasztás;

Miskolci gimnáziumigazgató lenne a fideszes képviselő, aki eddig általános iskolát vezetett

Tavaly ellenzéki polgármester lett a középiskola korábbi irányítója, aki nem engedett a Fidesznek. A kormánypárt taktikát válthatott.

A Fidesz bevenné Miskolc elit középiskoláját, a Földes Ferenc Gimnáziumot – írja szerdai cikkében az Index. Arra utalnak, hogy a jó nevű iskola korábbi igazgatója az a Veres Pál volt, aki többször konfliktusba került a Fidesszel, és párton kívüliként az ellenzék támogatásával tavaly Miskolc polgármestere lett. A gimnázium megüresedett igazgatói posztjára most hárman pályáznak:

  • Fazekas Róbert, a jelenlegi megbízott igazgató,

  • Kovács Benedek, az iskola fizikatanára,

  • Hajdu Hajnalka, a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Az Index szerint utóbbi pályázó személyén múlhat, hogy a Fidesz a korábbi sokéves próbálkozás után „beveszi-e” a gimnáziumot, amelynek nevét Miskolc korábbi polgármestere, Kriza Ákos sikertelenül próbálta meg átneveztetni. Az egykori kommunista munkaszolgálatos, 1943-ban a második világháború keleti frontján meghalt Földes helyett Széchenyi nevét akarták felvetetni az iskolával 2011-ben, de a Fidesz az igazgató és a szülők ellenállása miatt végül meghátrált. Azt követően többször is megkísérelték eltávolítani a jelenlegi polgármester a gimnázium éléről, sikertelenül. 

Hajdu Hajnalkával kapcsolatban a portál megjegyzi:

Nemcsak pedagógus, általános iskolai igazgató, a Fidesz tiszaújvárosi szervezetének vezetője, tavaly októberben miskolci képviselőjelöltje, jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja.

–  Az átlagemberek nagy többségének a pártpolitikai tevékenysége mellett van egy tisztességes szakmája, amiben dolgozik, és amivel eltartja a családját. Én is ezt teszem. Egyértelműen ki tudom jelenteni, miszerint tudok különbséget tenni a magánéletem, a társadalmi életem és a munkám között. Szigorúan betartom most is, hogy az iskolában nincs politikai tevékenység, amennyiben én leszek a Földes vezetője, nemhogy én nem fogok ott politizálni, de más sem – hangoztatta az Index kérdésére Hajdu Hajnalka.

A portál emlékeztetett arra, hogy a korábbi évekhez képest mostanra a kormány még jobban megkönnyítette magának, hogy lehetőleg senki ne csináljon balhét az iskolaigazgatók kinevezése miatt. – A tavaly sebtében összehozott, egy rövid időre megakasztott, majd gyorsan elfogadott törvénymódosítás végleg megszüntette az igazgató pályázatoknál a nevelőtestületek véleményezési jogát. Nem kell már kikérni a szülői közösség, az iskola nem pedagógus alkalmazottainak, az óvoda- és iskolaszéknek, és a diákönkormányzatnak a véleményét sem.