Bálint gazda emlékére

Az őszinte szeretet az egyik legszebb és legfontosabb, mondta, majd bocsánatkérő mosollyal az arcán kézzel nyúlt a kockacukorért, s pottyantotta a kávéjába. Harminc fokban, fekete öltönyben üldögélt egy faszéken a somogyi aprófalu, Várda egyik árnyékos fája alatt, s olyan természetességgel beszélgetett muskátlikról, petúniáról és fametszésről a helyiekkel, mintha az egész életét köztük élte volna le. Persze úgy is viselkedtek vele, hiszen ő volt mindenki Gyuri bácsija, Bálint gazdája, aki egy időben úgy hozzátartozott a péntek estékhez, mint a vasárnapi ebédhez a gyöngyöző húsleves. Az átlagember számára is befogadható szakértelmével, bölcs derűjével lopta be magát egy ország szívébe, no és, hogy hihetetlen népszerűsége ellenére sem felejtette el apja tanácsát: mindig, minden körülmények között becsülje meg a másikat, s tekintsen mindenkit egyenrangú partnernek, még a legnehezebb időkben is.

Pedig bőséggel kijutott neki a borzalmakból, 1919. július 28-án gyöngyösi zsidó családba születve a második világháború idején megjárta a munkaszolgálatot, majd a náci haláltáborokat – Mauthausent és Gunskirchent –, amelyek egyetlen kivétellel az összes családtagját felemésztették. Hogy aztán hazatérve és új életet kezdve a gyöngyöshalmaji családi birtokon egy másik őrült rezsim bélyegezze meg, s forgassa ki mindenéből. A többség ekkor feladta volna, elmenekült volna az országból, mely többszörösen megpróbálta megalázni és megsemmisíteni, ám ő maradt, itthon tartotta a magyar kultúra és legfőképpen: a magyar föld. Attól nem tudott elszakadni, kertészeti akadémiai végzettségéhez méltatlan beosztásokban dolgozott, elfogadva, hogy nem becsülik, csak megtűrik, s megbocsájtott, pedig hosszú éveknek kellett eltelnie, hogy szakértelmének köszönhető pozícióba kerüljön a Kertészeti Kutatóintézetben, s immár publikálhasson, tankönyveket írhasson, újságot szerkeszthessen.

Nyugdíjas korára aztán kárpótolta valamennyire az élet, az Ablak című televíziós műsor országos ismertséget, népszerűséget, és ami a legfontosabb, szeretetet hozott számára. Elfogadottságát, hitelességét jól mutatta, hogy bekerült a rendszerváltás utáni második parlamentbe, tele tervekkel, reménnyel, melyek aztán az eltelt két és fél évtizedben folyamatosan fogytak, egyedül meggyőződése nem kopott meg: a társadalom számára nincs jobb program, mint a francia forradalom hármas jelszava, a szabadság, egyenlőség, testvériség.

Élete végére nemcsak visszavonult, de ki is ábrándult a politikából, teljesen szakmája felé fordult, s hitte, a politikával ellentétben a kertészet képes rá, hogy embereket, közösségeket hozzon közel egymáshoz. S nem csak hitt benne, meg is valósította, közösségi oldala kevés híján félmillió követőt szabadított ki a mindennapok zavarosából. Munkásságát, emberiségét a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, Táncsics-díjjal, Aranytollal, Budapest, Gyöngyös és Várda díszpolgári címével, Prima Primissima-díjjal, s még megannyi kitüntetéssel ismerték el.

Nem sokkal 101. születésnapja előtti halálával az utolsó 20. századi magyar humanista távozott.

Elment az ország Gazdája.