Nő flintával

Valahol Németországban éldegél egy nyugdíjas asszony, ma 71 éves. Ám a hivatalos okmányaiban feltehetőleg más dátum szerepel; új születésnapot is kapott az új személyazonossághoz, amikor szabadon bocsátották. Nem tudni, hogy hívják, hol lakik, hogy néz ki, mivel tölti napjait, hogyan vészelte át a járványt, mit gondol a világ állapotjáról. A szomszédai azt sem sejthetik, ki volt ő azelőtt.

Brigitte Mohnhaupt az eredeti neve: egykor hírhedt szélsőbalos terrorista, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) vezetője. Két részletben majdnem harminc évet töltött börtönben. Másodjára, miután elfogták egy erdei fegyverraktárban, ötszörös életfogytiglant kapott 1982-ben. Nem tudták rábizonyítani, hogy embert ölt, viszont kétségkívül ő volt a rettegett szervezet főnöke.

Irányításával a RAF második generációja jó néhány merényletet hajtott végre a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Nem mentség, de tény: régi vágású terroristák lévén ők még nem találomra gyilkoltak. Jelképes célpontokat választottak, az általuk gyűlölt, „fasiszta-kapitalista” rendszert megtestesítő ügyészeket, rendőröket, bankárokat. Legismertebb áldozatuk, Hanns Martin Schleyer, a megbecsült nyugatnémet nagyiparos ifjan SS-tisztként szolgált.

Az alapítók, Andreas Baader és barátnője, Gudrun Ensslin maguk adták át Mohnhauptnak a stafétabotot a rács mögött, első büntetése alatt. A frakcióban mindig is fontos szerepet játszottak a nők, Ensslin és a fő ideológus, Ulrike Meinhof újságíró (innen a „Baader–Meinhof csoport” elnevezés), továbbá Sieglinde Hofmann, Verena Becker, Eva Haule, Birgit Hogefeld. A Spiegel hírmagazin anno úgy emlegette őket: Flintenweiber, „puskás nők”.

Vajon mi késztette ezeket a fiatal lányokat elkeseredett gerillaharcra, vérontásra, rejtőzködésre, amíg honfitársaik a gazdasági csoda és a jóléti társadalom áldásait élvezték? Kezdetben talán csak a féktelen Baader vonzereje, később már sokkal inkább a csábító forradalmi ígéretek. A Vörös Hadsereg Frakció az elnyomás ellen harcolt, ennek jegyében fel akarta szabadítani a nőket a patriarchális uralom alól.

Fél évszázaddal ezelőtt egy nő nem lehetett miniszter, se bíró, legföljebb terrorista, jegyzi meg egy német történész. De az se akárhol… 1978 tavaszán a RAF titkos találkozót szervezett olasz elvtársaival, a Vörös Brigádok tagjaival a milánói metróban. Ismertetőjelként Brigitte, az NSZK első számú közellensége bűnügyi regényt tartott a kezében. Az érte küldött olasz mégse találta meg az állomáson, társainak azt mondta: senkinél sem látott krimit, „csak egy nőnél”.

Szabadon bocsátásakor (2007) sokan kifogásolták az állam nagyvonalúságát. Az egykori bűnöző új életet kezdhetett inkognitóban, még nyugdíjat is kap. Ami valóban több mint méltányos: bölcs is egyben. Brigitte Mohnhaupt nem kért kegyelmet, pedig tovább ült, mint a legtöbb elítélt gyilkos vagy náci háborús bűnös. Nem köztörvényesnek tartotta magát, hanem szabadságharcos politikai fogolynak, bosszú és igazságtalanság áldozatának.

A börtönben még ma is ezzel áltatná magát, de ezt az elégtételt nem szerezték meg neki.