Digivihar

A koronavírus-járvány miatt elrendelt tantermen kívüli munkarend egyik napról a másikra forgatta fel az iskolai hétköznapokat: a tanároknak, diákoknak, szülőknek gombnyomásra kellett átállniuk digitális üzemmódba. A XXI. századi elvárások hirtelen berobbanása azonban nemcsak őket, hanem az egész oktatásirányítást váratlanul és felkészületlenül érte. Hiába van évek óta Digitális Oktatási Stratégiánk, Digitális Pedagógiai Módszertani Központunk, az oktatási kormányzatból senki nem lépett elő az íróasztal mögül, hogy gyors és hathatós segítséget nyújtson. Márpedig, Orbán Viktor miniszterelnök szavaival élve: „ha nincs legény a gáton, elveszünk”.

Az, hogy mégsem vesztünk el teljesen, leginkább a frontvonalban küzdők leleményességének köszönhető, akik pénzt, paripát, fegyvert beleadva reggeltől estig dolgoztak azért, hogy a tanév menthető legyen. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének legutóbbi felméréséből tudjuk, a digitális munkarend a tanárok szabadidejét és pénztárcáját is igénybe vette. A válaszadók 80 százaléka számolt be a szokásosnál is jelentősebb munkateher-növekedésről, 43 százalékuknak pedig saját zsebből kellett eszközöket – webkamerákat és más kiegészítőket, új számítógépet, internetelőfizetést – vásárolniuk, hogy feladataikat el tudják végezni.

Bár az Oktatási Hivatal készített segédanyagot, az iskolai számítógépeket is használhatták a diákok, tanárok, de a tapasztalatok azt mutatják, mindez nem volt elegendő. Sok helyen nem volt központi távoktatási keretrendszer, a tankerületek nem tudtak valós válaszokat adni a gyakorlati kérdésekre. A sajátos nevelési igényű gyerekek speciális szükségleteiről pedig teljesen megfeledkeztek. Egyvalamiben azonban jeleskedtek: nem engedtek a kötelező, sokszor felesleges és időrabló adminisztrációból, a merev tantervi előírásokból, s mint a vasalódeszkás testnevelőtanár esetében láthattuk, a büntetéstől sem riadtak vissza.

De a közoktatás megtépázott hajója ezt a vihart is túlélte. Mostantól viszont még több léket kell befoltozni.