A gyulai polgármester pálfordulásától a kétes országos hírnévig

Ezeket a minden alapot nélkülöző, időről időre újból felbukkanó pletykákat, rágalmakat már ismerjük, a Fidesz nevében visszautasítjuk és hazugságnak tartjuk. Valahogy így zárta le a gyulai képviselő-testület 2015-ös márciusi ülésének egyik napirendi pontját Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester. Akkor a ma már nem létező Együtt önkormányzati képviselői, a hazai jogvédő szervezetekkel együttműködve, a gazdálkodás átláthatóságáról szóló rendelet-tervezetet nyújtottak be minden településen, ahol részt vettek a képviselő-testületek munkájában. Minderre azért volt szükség, mert a legtöbb városban a költségvetést olyan bontásban tették közzé az önkormányzatok a honlapjaikon, hogy az a halandó embereknek átláthatatlan és értelmezhetetlen volt. Noha minden esetben a település legfontosabb pénzügyi adatairól volt szó. Arról, mennyi forrása van a városnak és azt mire költi. Már az is a szokásjog megtörésének tartotta Gyulán a fideszes többség, hogy egy ellenzéki képviselő rendelet-tervezetet ad be. A rendeletet a polgármester terjesztette a testület elé, s a legkevésbé sem volt véletlen, sikerült úgy megváltoztatniuk, hogy a készítői, köztük én, nem ismertem rá. Ezt, és a több fontos pont kimaradását elfogadhatatlannak neveztem.

Ez az írás eredetileg azelőtt készült, hogy május 13-án hajnalban a rendőrség erődemonstrációt tartva megjelent volna Csóka-Szűcs János, a Kossuth Kör helyi elnöke, Momentum-tag gyulai ingatlanánál. Facebook-bejegyzése miatt rémhírterjesztéssel gyanúsították, adathordozóit lefoglalták, előállították, rabosították és kihallgatták. A Gyulai Járási Ügyészség két nappal később bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást. Május 18-án kiderült, a feljelentő nem más, mint Gyula fideszes polgármestere, Görgényi Ernő, aki egy csapásra kétes országos hírnevet szerzett magának. Ez az írás arról szól, hogy a kormánypárti városvezető ténykedésével messze nem csak a minden alapot nélkülöző feljelentés a probléma. A címet módosítottam egy kicsit, a cikk végére pedig egyetlen mondatot írtam.

A napirendi pont vitájában Galbács Mihály (Fidesz-KDNP) korábbi alpolgármester, történetünk idején tanácsnok és a gazdasági bizottság elnöke volt – az előre leosztott szerepek szerint – a kormánypárti többség vezérszónoka. Minősítésektől hemzsegő hozzászólásában nemes egyszerűséggel „roppant gyengécske anyagnak” titulálta az eredeti rendelet-tervezetet, nekem pedig azt mondta: nincs erkölcsi alapom, hogy a testületben üljek. (Máig is talány, hogyan jött ez a gazdasági átláthatóságot körbejáró vitához?) Szakmailag helyretettem a jogi területre tévedt, eredeti szakmáját tekintve könyvelőt. Azt mondtam, aligha tud pénzügyesként szakmai vitát folytatni azzal a minőségi jogászcsapattal, amely megalkotta a rendelet-tervezetet. Másrészt visszautasítottam az erkölcsi kioktatást „egy olyan embertől, aki az előző, pártállami rendszer erőszakszervezetének a tagja volt, most pedig fideszes színekben adja elő a műsort”. Galbács, noha személyes megtámadtatás részese volt, minderre semmit nem válaszolt. Helyette Görgényi polgármester próbálta a fentebb már idézett módon hazugságnak minősíteni mondandómat.

Hosszú hónapokkal később a Gyulai Törvényszék arról értesített, hogy jó hírneve megsértéséért polgári pert kezdeményezett ellenem Galbács Mihály. Keresetleveléhez mellékelte a Békés Megyei Levéltár igazgatójának „igazolását”. Ebben Erdész Ádám a náluk fellelhető és az általa is elismerten hiányos forrásokra, és két véletlenszerűen kiválasztott év kontrollkeresésre hivatkozva arról tájékoztatta Galbácsot, hogy munkásőri ténykedéséről nem találtak dokumentumokat. (Mentségére szóljon, a levéltár vezetője csak a feltett kérdésre válaszolt.) Ám az „igazolás” nem csak a hiányzó és át nem nézett források miatt volt érdekes. Kérdés maradt, „szakmai szempontból” hogyan adható igazolásféle arról, amiről nem találtak adatot egy meglehetősen kusza és hiányos dokumentációban? Másrészt nem erről volt szó! A „pártállami rendszer erőszakszervezetének a tagjának” neveztem Galbácsot, amelyet ő munkásőrnek fordított le. Ő tudja, miért. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Munkásőrség megmaradt dokumentumainak jó része nem a Békés megyei, hanem a Magyar Nemzeti Levéltárban található.

Az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék – történelemfilozófiai és hatalomtechnikai részletekbe is bocsátkozva – ítélete indoklásában megállapította: az egypártrendszer lényege, tartalma és megvalósulása abban öltött testet, hogy az MSZMP vezető és kizárólagos szerepe mindvégig megkérdőjelezhetetlen volt. Ezért magával az államhatalommal volt egyenlő – lásd: pártállam – amelyet egy elnyomó erőszakszervezet részeként gyakorolt mindvégig a társadalom felett. A magát „elkötelezett jobboldali gondolkodású politikusnak” nevező Galbács Mihályról pedig előtártam a perben, hogy 1966 óta a KISZ, 1976-tól pedig megszűnéséig az MSZMP tagja volt. 1983-ban magas KISZ-kitüntetést kapott, többször tagja volt a vállalati MSZMP alapszervezet vezetőségének, közben marxista-leninista esti egyetemet végzett, egyben munkahelyén a párt káder-utánpótlási csoportvezetője is volt. Gúnyosan annyit mondhatnánk, hogy így néz ki egy hamisítatlan fideszes előélete!

A tanácsvezető bíró azt is hangsúlyozta, hogy a közszereplőnek többet kell tűrnie. Másrészt a politikai viták rendezésének nem a bíróság a színtere. Ezzel aligha lehet vitatkozni.

A Gyulai Törvényszék tárgyalóját az ablakon keresztül a csodálatos szeptember kora délutáni festői fénysugarai világították meg. Szemben ültem a napfénnyel és szemben a perbe hívómmal. Miközben logikusan levezetve, a történelmi tényekre és összefüggésekre alapozva a bíró hosszan sorolta, hogy minden aggály és kétely nélkül utasította el a fideszes politikus keresetét, elképesztő életöröm ragadott el. Azt kívántam, hogy legyen ez egy kimerevített, hosszú pillanat, amit majd nagyon sokáig megőrzök. A csodaidő és az ezer színben pompázó napsugarak olyan párhuzamban álltak az elhangzó szöveg valóságtartalmával és perbeli igazammal, hogy néhány pillanatnyi boldogságot éreztem. Magamban azt kívántam, mindez minél tovább tartson, hogy kiélhessem és megízlelhessem minden pillanatát. Közben, ahogy a bíró továbbolvasta a teljesen egyértelmű ítélet magyarázatát, a velem szemben ülő peres fél csúszott le a székén, összetöpörödött és jó úton volt a teljes erkölcsi megsemmisülés felé. Én pedig hátradőltem, s amennyire lehetett, ültő helyemben kihúztam magam. Tudom, kicsit giccsesen hangzik mindez, de így történt.

Még aznap sajtóközleményt adtam ki erről, amit a közpénzből működtetett, de fideszes propagandamédiaként és a kormánypárt helyi ökleként működő Gyulai Hírlap gúnyosan úgy hozott le, mintha „győzelmi mámorba úsznék”. A másnapi „szokásos” Fidesz-közlemény pedig hozta az alulmúlhatatlant. A kormánypárt helyi szervezte szerint „ez az eset is jól példázza, hogy Bod Tamás egy gyáva ember, aki sosem tudja bizonyítani hamis vádjait, ám felelősséget sem kíván vállalni tetteiért”. Írták mindezt egy 10-0-ra megnyert bírósági mérkőzés után! Amelyhez újfent, minden konkrétum nélkül, hozzátették – ha már karaktergyilkossági kísérlet, akkor hadd szóljon alapon –, hogy „a baloldal képviselője a saját városának sározásán, a város sikereinek meggyalázásán és mások méltóságának megtiprásán kívül másra nem képes” .

Galbács és a Fidesz egyértelművé tette, fellebbeznek. Így a per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott. Ide a perbe hívó fél kevés reménnyel és már ügyvédje nélkül érkezett meg 2016 februárjában. Itt, minden meglepetés nélkül, a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete helyben hagyta a Gyulai Törvényszék ítéletét. Azaz, nem sértettem meg Galbács Mihály jó hírnévhez való jogát, amikor „az előző pártrendszer erőszakszervezetéhez tartozó, később fideszessé lett politikusnak” neveztem. A jogerős ítélet indoklásában az is szerepelt, hogy „a politikai szereplők politikai múltja nem magánügy: komoly politikai pálfordulásnak tekinthető, ha valaki a rendszerváltás előtt az MSZMP munkahelyi vezetésében vett részt, majd később fideszes politikus lett. Mindez bizonyos kérdésekben és helyzetekben politikusi hitelességét is megkérdőjelezheti.”

Minthogy egy testületi ülés egyik napirendi pontjának vitájában elhangzottak vezettek a két képviselő közötti kétfelvonásos perig, a képviselőket és a város közügyek iránt érdeklődő polgárait tájékoztatni szerettem volna arról, hogyan ért véget a jó hírnév vélelmezett megsértése miatti per. Ám a per eredményét már nem ismertethettem a közgyűlésen sem napirend előtt, sem napirend után. Ugyanis mint „oda nem tartozó témát”, lesöpörte az asztalról az egyébként jogi végzettségű Görgényi Ernő polgármester. Megértettem, mindez túl kínos a gyulai Fidesznek és túl sok annak a „nyilvánosságnak”, amelyet ők helyesnek és kívánatosnak tartanak. Ám itt, 2016 tavaszán, a történet korántsem ért véget!

Két év múlva jelentős változás történt. A vaskos MSZMP-s múltja ellenére hithű fideszes Galbács Mihályt, aki két cikluson keresztül, 2006-2014 között Gyula gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere, majd ezt követően tanácsnoka és a gazdasági bizottság elnöke volt, összekülönbözött a gyulai Fidesz vezetőivel - ők ugyanazok, akik a helyi önkormányzatot irányítják. A helyi fociklub vitatott beruházásai körül forrtak fel az indulatok, amelyek testületi és azon kívül vitákat generáltak. Az ügy odáig fajult, hogy a képviselő-testület Fidesz-frakciója 2018 áprilisában Galbácsot kizárta tagjai közül, elvették tanácsnoki megbízását, de meghagyták bizottsági elnöknek.

2019 nyarán Galbács Mihály 23 oldalas dolgozatot juttatott el Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnöknek, Kövér Lászlónak, a Fidesz válaszmányi elnökének, Kubatov Gábor pártigazgatónak és a kormánypárt etikai bizottságának. Ebben - a civilben könyvelőként dolgozó - Galbács a fideszes városvezetés és egy jól körülhatárolható helyi gazdasági érdekcsoport összefonódását vázolta fel, a 2010-es kezdettől a tavalyi önkormányzati választás előtti helyzetig. (Minderről a Magyar Narancsban e cikkszerzője írt elsőként tavaly augusztusban.) Hogy megállapításai, összegzései, táblázatai mennyire helytállóak, arra nemsokára fény derül, mert a gyulai polgármester, Görgényi Ernő és két érintett vállalkozó, Csizmadia Imre és Piskolty Tibor nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentették Galbácsot. Egyik legfontosabb, és az érintettek által nem cáfolt állítása a dolgozat írójának, hogy a gyulai önkormányzat által 2015 januárja és 2019 közepe között kiírt közel 60 közbeszerzés összességében 3,5 milliárdos összegének 78 százalékát (!) a Piskolty tulajdonolta Futizo Kft. nyerte el, míg a fennmaradó kis részt az összes többi cég.

A Fidesz helyi szervezete ezek után kezdeményezte Galbács kizárását a kormánypártból. Ám hosszadalmas eljárást azzal gyorsította fel az érintett, hogy a tavaly októberi helyhatósági választáson még a Fidesz tagjaként, de a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben indult polgármester-jelöltként. Ami az alapszabály szerint automatikus kizárást jelent. Galbács a polgármester-választáson bukott, de listáról bejutott a testületbe.

Bár a gyulai média, közpénzből, lakájként szolgálja hűségesen már régóta a Fideszt, de ez sem elég, hogy gyűlöletüket és verbális tobzódásukat teljesen kiéljék. A sárdobáláshoz, a legaljasabb módszerekhez, torz politikai gondolkodásuk kivetítéséhez időről időre szükségük van egy revolverként működő, névtelen szerzők és szerkesztők mögé bújó honlapra vagy blogra. Most éppen az utóbbi van soron. Ennek egyik legutóbbi bejegyzése már „lemunkásőrözi” Galbácsot, engem pedig csak „állítólagos ellenfelének” nevez, mintha perünk puszta fikció és játék lett volna. Innen pedig csak egy logikai bakugrás kell ahhoz, hogy a szellemi kútmérgezők immár „egymásra talált két összeillő emberként” írjanak Galbácsról és rólam. Majd nem akármekkora fordulattal azt olvasni a gyulai Fideszhez és a polgármesterhez több mint közelálló blogon, hogy „(…) láthatjuk, hogy Galbács Mihály nem gerinces ember, hiszen hithű MSZMP-s múltja ellenére szégyenérzet nélkül építgette politikai karrierjét az antikommunista, keresztény-nemzeti alapokon álló Fideszben”. Igen ám, de ezt már 1998 óta tette, anélkül, hogy bármelyik mostanság megvilágosodott fideszes ezt szóvá tette volna. Magas beosztásokkal, funkciókkal és megbízatásokkal látták el.

Sőt, mint a cikk elején írtam, éppen Görgényi Ernő védte meg velem szemben 2015-ben, és nevezte „minden alapot nélkülözőnek”, hogy akkori védence – ma már perbeli ellenfele – „az előző, pártállami rendszer erőszakszervezetének a tagja” lett volna. Ezt négy éve már jogerős bírósági ítélet mondja ki.

Azt nemrégiben tudtam meg Galbács Mihálytól, hogy annak idején Görgényi szorgalmazta: a testületi vitában elhangzottak miatt mindenképpen indítson ellenem pert. Magától nem tette volna meg. Gondolom, móresre akart tanítani. Azonban ma a Görgényihez közeli, gyűlölettel teli blog – az akkori cselekedeteik ellenében – éppen a megszületett bírói ítéletet visszhangozza.

Ha van érdekvezérelt színeváltozás, köpönyegforgatás, ha van olyan, hogy csupán taktikai és hatalmi okokból a tökéletes ellentétét mondja valaki annak, amit még tegnap fennen hangoztatott, akkor ez az. Még a rövid idő sodrásában sem látszanak a körvonalai az értékelvű politizálásnak. Semmi nincs itt, csak a hatalom mindenáron való megtartása, akarása – tíz körömmel, hazugsággal és elvtelenséggel. Hozzá szent képet vág, és szépen megköti a nem egyszer narancssárga színű nyakkendőt. Kifelé játssza a jót, befelé pedig mérhetetlenül romlott és cinikus. A rendszer tipikus terméke. És mint most kiderült, még hamis ügyben feljelentő is…