Újragombolás

Némi cinizmussal azt is mondhatnánk: tulajdonképpen szerencse, hogy a kormány nem hallgatott a józan hangokra, és már az ősztől áterőszakolja az oktatási rendszeren az új NAT-ot meg a hozzá kapcsolódó, állami tankönyvsorozatot. Mert ha ne adj’ isten a szeptember ismét távoktatásban találná a családokat, immár a nagyszülők is beszállhatnak a gyerekek felkészítésébe. A zoom kezelését már megtanulták, a tananyagot meg mindig is tudták: amit a kormány ma korszerű ismeretként próbál eladni, azt fél évszázaddal ezelőtt is ugyanígy tanították.

Pedig egy új NAT írása lehetne lehetőség is. Mondjuk arra, hogy a fejéről a talpára állítsuk végre a dolgot, és például a történelem tanításakor feltegyük a kérdést: mi a célunk? Az-e, hogy felnőve minden magyar állampolgár tételesen ismerje az elmúlt háromezer év történéseit – ennek reménytelen voltáról bárki meggyőződhet, ha találomra odakapcsol bármely kereskedelmi tévé bármely valóságshowjára –, vagy pedig az, hogy tisztában legyen vele: a múlt érdemes a megismerésre. Mert ha ez utóbbit tűzzük ki célul, akkor nem azon kéne vitatkozni, hogy az őskorral vagy a magyarság regényesre fazonírozott eredettörténetével kezdjük-e a lineáris oktatást. Sokkal inkább azon, hogy a személyes múltból visszafejtve miként lehet úgy megismerni a XX. század eseményeit, hogy a megszerzett készségek segítségével a fiatal generáció képes legyen megalapozott válaszokat találni a családja, közössége, országa életét meghatározó kérdésekre.

Ez a fajta teljes újragombolás vezethetne csak el egy korszerű, gyermekbarát, sőt nemzeti tananyag felépítéséhez. És természetesen ez az, ami ellen a Fidesz sikítva tiltakozik, hiszen aki ráébred a tények elemzésének fontosságára, azt már sokkal nehezebb primitív hazugságokkal tömni. Annak már mindegy, hány tankönyv van, hiszen tudja, hogy a világ megismerhető.