MSZP;gázár;Tóth Bertalan;rezsicsökkentés;

2020-07-07 20:35:23

Sávos rezsit javasol az MSZP

A tőzsdéken régóta 30 forintnál is olcsóbb gázért az Orbán-kormány 2014 óta 101 forintot kér. Az MSZP emiatt újra benyújtja a Fidesz-KDNP által eddig 12 alkalommal kisiklatott árcsökkentési javaslatát.

Az MSZP követeli a gáz, az áram és a távhő azonnali árcsökkentését – nyomatékosította online sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, az ellenzéki párt elnöke. Lapunk keddi beszámolójához hasonlóan felhívta a figyelmet: míg a 2014-es „rezsicsökkentés” óta az Orbán-kormány nem nyúlt a 101 forintos lakossági gázárhoz, a külföldi tőzsdék – vagyis az állami gáznagykereskedő beszerzési árai – ma már tartósan 30 forint alá estek. Az így felhalmozódó, akár százmilliárdos luxusprofitból szerinte „a fideszes urak nyerészkednek” ahelyett, hogy a hasznot átengednék a magyar családoknak. (Példaként az állam által a Mátrai Erőműért Mészáros Lőrincéknek kifizetett „busás” vételárat említette.) Emlékeztetett: megkeresésére Dorkota Lajos, a gázárak előkészítéséért felelős közműhivatali elnök elismerte, hogy az elmúlt hat év során egyszer sem javasoltak a kormánynak gázárcsökkentést. Tekintettel arra, hogy a korábban a Fideszben politizáló Dorkota Lajos elnöki mandátuma július elejével lejárt, az ellenzéki vezető követelte, hogy helyére Orbán Viktor Mészáros Lőrinc, illetve társai érdekeit kiszolgáló pártkatona helyett hozzáértő, a családok szempontjait érvényesítő szakembert válasszon (Dorkota Lajos lapunknak jelezte, nyitott a folytatásra.)

Bár a kormánypárti többség eddig 12 alkalommal siklatta ki az MSZP lakossági gáz-, áram- és távhőárcsökkentési csomagját, újra próbálkoznak. Sávos árjavaslatuk szerint a legrászorultabbak a minimális mennyiségű közműveket jelképes áron kapnák – így a kikapcsoltak is kapnának egy új esélyt –, de növelnék a kisebb fogyasztás után járó kedvezményeket is. Csak a legnagyobb fogyasztási sáv tarifája maradna a jelenlegi szinten, de családi kedvezmények erre is járnának.