Jól használni az erőt – Interjú Kertész Edinával

Rajong Luke Skywalkerért, hőstörténetekkel küzd a szerepelvárások ellen, nyomozós sztorijaihoz pedig rendőrségi gépírói múltja adja az ihletet. Kertész Edina sokat, sokféleképp ír, fordít; idén két kategóriában is jelölte a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év gyerekkönyve díjaira. A karantén alatt sorozattá dagadt Facebook-novelláiban a felnőtt közönséget célozza: hétköznapi életünk groteszk oldalát járja körül.

Mikor és miért kezdett a közösségi oldalán hétköznapi aktualitásokból írt novellákat posztolni? Afféle karanténtörténetek ezek?

Tavaly decemberben kezdtem írni az úgynevezett Facebook-novellákat: rövid, egy-két perces szövegek, olyan hosszúságúak, amit az ember még hajlandó elolvasni a posztok pörgetése közben. Szóval, nem a járvány hívta életre. Az első például egy nőről szólt, aki annyira szerelmes egy férfiba az esze miatt, hogy annak halála után megeszi az agyát. De írtam egy olyan nőről is, aki válás után egyedül tölti a karácsonyt, ezért vacsorát rendez idegeneknek az otthonában! Szólt szöveg egy céges buliról, ahol Gyöngyvér a bérszámfejtésről rámozdul egy IT-s fiúra, illetve egy első randevúról, ahol a pár őszintén beszámol a traumáiról és a személyisége deformitásáról, ami a kapcsolatukban később majd gondot okoz. Szeretem az életünkben lévő groteszket megragadni, mert mindenhol ott van, a saját történeteimben és másokéban is. Minden témát az életből veszek, és ezekkel a szövegekkel gyakorlom magam abban, hogy érzékeljem a valóságot.

Tervezi, hogy kötetbe szedi őket?

A Facebookra szórakozni járunk, ezeknek a szövegeknek nincs más célja, csak hogy szórakoztassanak, ezért kötet sem lesz belőlük. Viszont már évek óta forgatom a fejemben egy regény gondolatát, amiben ugyanilyen nagy szerepet kapna a groteszk, és főleg a nők spirituális útkeresésével foglalkozna. Meg persze a férfiakéval is. Szeretem szembeállítani a fenségest a kisszerűvel, mindkettő megvan az életünkben.

Nagyon foglalkoztatja a női útkeresés, női önbizalom? Fordított egy könyvet a női magabiztosság tudományáról (Önbizalom kódja nőknek), és írt kettőt olyan lányokról, akik példaképek lehetnek, mert a maguk korában valami olyat értek el a macsótársadalomban, amit korábban senki.

A nők nagyon rosszul állnak az önbizalommal, hiába írunk 2020-at. Öntudatlanul igyekeznek a szerepelvárásoknak megfelelni, anélkül, hogy tudnák, hogy ezt teszik, és a saját lányaiknak is továbbadják azokat. Nemrég egy balatoni strandon egy fiatal anyuka azt mondta a négyéves kislányának, hogy ne homokozzon, mert akkor koszos lesz, és koszosan nem lesz szép kislány. A nők külsejével kapcsolatban rengeteg elvárásunk van, és meghökkenünk, ha valaki nem akar ezeknek megfelelni. A szerepelvárások az életutat is meghatározzák: a nők sokszor lemondanak a saját céljaikról vagy előmenetelükről annak érdekében, hogy a család háttérországa lehessenek. Hugonnai Vilma történetével (A lány, aki orvos akart lenni – a szerk.) például azt szerettem volna elmesélni, milyen sokat küzdött a céljaiért. Ötvenéves volt, mire Magyarországon is praktizálhatott orvosként, ehhez nem volt elég elvégeznie a zürichi egyetemet, utána még itthon újra le kellett érettségiznie, és elvégeznie a magyar egyetemet is, mikor megnyíltak a kapuk a nők előtt 1895-ben – addig nők nem tanulhattak egyetemeken. Az első magyar csillagásznő, Balázs Júlia élete (A lány, aki csillagász lett – a szerk.) pedig számomra azt mutatta meg, hogy milyen nehéz volt akkoriban, az ötvenes-hatvanas években tudósként és négygyerekes családanyaként boldogulni. Nagyon megragadott az a történet, amit a lánya, Detre Villő mesélt, hogy Júlia bárhol, bármikor el tudott aludni, hiszen éjszakánként a csillagokat figyelte, nappal pedig háziasszony és anya volt.

Úgy tűnik, sorozatban gondolkodik – ki a következő?

Már készül a Szabó Magdáról szóló könyv, az lesz benne hangsúlyos az életéből, hogy tíz éven keresztül, míg nem jelenhetett meg könyve, az asztalfióknak írt. Ebben a történetben a kitartást akartam kihangsúlyozni, és azt, hogy a híres embereket is rengeteg kudarc éri, csak azt sokszor nem látjuk. Úgy érzem, nagyon fontos, hogy női példaképeket is állítsunk a gyerekek elé, amellett, hogy a sorozatnak férfi hősei is vannak Erdős Pál, Bartók Béla vagy Kós Károly személyében. Szeretném, ha többet beszélnénk a nagy formátumú nőkről, és már a gyerekek is megismerkednének a történetükkel. Ha csak egyetlen lány emiatt dönt úgy, hogy csillagász vagy író lesz, már megérte.

A HUBBY-díjra illusztrációs kategóriában jelölt A milliomos szamár Robijának is küzdelmeken keresztül vezet az útja a 15 perc hírnévtől a valódi boldogságig. Fontos, hogy a gyerek tisztában legyen vele: olykor bizony küzdeni kell?

Igen, igyekszem a gyerekeknek szóló könyvekben megmutatni, hogy az élet küzdelemmel, erőfeszítéssel és kudarcokkal jár, de ha tudjuk, mi a célunk, azért mindenáron küzdenünk kell. Robi eleinte céltalanul teng-leng a világban, és véletlenül és gyorsan lesz nagyon híres, miután felkerül egy videomegosztó oldalra. Élvezi a hírnevet és a gazdagságot, de az egyetlen barátját elveszíti, és egy idő után már ő sem tudja, kicsoda is ő ebben az új világban. Aztán persze a népszerűsége és a vagyona is elillan, de rátalál a tehetségére – ugyanis remekül gitározik –, visszaszerzi a barátját, és nekiáll, hogy felépítse az életét. A most készülő könyvem főhőse is nagy küzdő: egy lajhárlány, aki Instagram-sztár akar lenni, de mivel nem szép, legalábbis nem úgy, ahogy a sztenderd Instagram-sztárok, kicsúfolják és kiközösítik. Végül egészen máshogyan lesz belőle sztár, és a népszerűségét arra használja, hogy megmentsen egy nemzeti parkot. Ezek a szereplők az életükkel tanítanak, miközben személyiségfejlődésen mennek át, mint mi mindannyian. Szerintem gyerekkorban fontos, hogy az ember érezze: egy út előtt áll. És az is fontos, hogy segítőket találjon ehhez az úthoz, akár fiktív karaktereken keresztül. És talán a legfontosabb, hogy mindeközben jókat nevessünk.

Feltűnően sokszor ír detektívtörténetet is – szereti a krimiket?

Azt hiszem, azért írok gyerekkrimiket, mert egy időben rendőrségi gépíróként dolgoztam, és kihallgatások jegyzőkönyveit gépeltem. Tizennyolc éves voltam akkor, imádtam olvasni, volt egy saját kis világom, és hirtelen belecsöppentem egy olyan világba, ahol autók alvázszámát ütik át és vagyonokat csalnak ki ismert személyiségektől. Amellett, hogy arculcsapásként ért ez a világ, sokat merítettem belőle. De a krimiket inkább írni szeretem, mint olvasni. Igazi agytorna felépíteni egy ilyen történetet.

A CoolBookz olvasásnépszerűsítő blog kiírt egy pályázatot Mi lett volna ha...? címmel, melyre olyan pályaműveket vártak, amelyek ismert történeteknek adnak alternatív befejezést. Az oldalon az ön írása is olvasható: Mi lett volna, ha Anakin Skywalker nem áll át a sötét oldalra? Elég abszurd feltételezés, hiszen akkor az egész Star Wars-mitológia nem lenne. Rajongó?

Persze, hogy Star Wars-rajongó vagyok, nagyjából tízéves lehettem, mikor megnéztem a filmet, és egyből beleszerettem Luke Skywalkerbe. Félévente a családban Star Wars-maratont rendezünk, ilyenkor zsinórban újra végignézzük a filmeket. Mindenkinek megvan a maga kedvence. A sorozat lelke Anakin Skywalker átállása, minden rossz abból ered, hogy nem jól használta az erőt. Szerintem ez ránk is igaz: rajtunk múlik, hogyan használjuk a bennünk lévő energiát: valami jóra, vagy hagyjuk, hogy saját magunk ellen forduljon. Ha Anakin Skywalker megtanulja uralni az erejét és nem áll át a sötét oldalra, győzött volna a jó, és egy boldog köztársaság épült volna fel. Szeretném azt hinni, hogy ez az életben is lehetséges. Úgy érzem, hogy ha jól szeretjük a gyerekeinket, és sok történetet mesélünk nekik, közelebb jutunk mindehhez. Tudom, hogy naiv gondolat, de egy gyerekkönyvírónak ez megengedett.