Előfizetés

„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk"

F. Szabó Kata
Publikálás dátuma
2020.07.19. 07:55

Fotó: EMMI
Csak a bizonytalanság biztos a szeptemberi tanévkezdést illetően, a kormány tagjai néhány nap különbséggel is mást mondanak arról, vajon ismét lesz-e digitális oktatás. A szülők és pedagógusok ritkán látott egységben borzadnak el a lehetőségtől, a távoktatás hosszú hetei mély nyomokat hagytak mindenkiben.
„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk. A karantén első hete paradicsomi volt: még sem a munkahelyemen, sem a gyerekek iskolájában nem alakult ki a tanulási rend, és emiatt sok volt a szabad­időnk. Utána viszont jöttek az összefolyó napok, amikből annyi maradt meg, hogy a kicsivel ülünk a konyhaasztalnál, nekem online megbeszélésem van, miközben a gyerek kérdezget a matekfeladatról; leszúrják, hogy elkésett az online óráról, pedig a wifi vacakolt, nem ő. A tanító nénije amúgy nagyon próbálkozott, és nem terhelte agyon, viszont a kész­ség­tantárgyakat tanító pedagógus lehetetlen feladatok elé állított minket és a gyereket is. Szinkópát próbáltunk eltapsolni, önarcképet rajzolni – és valahogy sosem volt elég jó az eredmény, amitől a fiam teljesen befeszült. A karanténban szinte csak a tanulás okozott vitás helyzeteket a gimis gyerekemmel is. Ő lényegében semmit sem csinált, délig aludt, a ritka online órákat is rendre végigszunyókálta, elég volt hozzá kikapcsolnia a kamerát és a mikrofont. Ha dolgozatot írt, és nem sikerült konvertálni a programot, akkor világvége volt, amúgy nem foglalkozott az iskolával, nem adott keretet a napjainak a tanulás, ami nekünk, felnőtteknek, akik próbáltunk rendszert kialakítani, nagyon idegesítő volt” – összegzi egy másodikos és egy gimnazista anyukája, hogyan élte meg a digitális oktatást a család. A közösségi oldalak tanulsága szerint a nekikeseredett édesanya érzéseivel egyáltalán nincs egyedül, a tanárokban és szülőkben is „megállt az ütő” a hír hallatán, miszerint, ha a vírushelyzet úgy kívánja, elképzelhető, hogy ősszel ismét digitális oktatásra kell átállnia az iskoláknak, vagy legalábbis egy részüknek. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár hagyományos tanévkezdésben bízik, és azt ígéri, a hátralévő másfél hónapban az elmúlt időszak tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha beüt a járvány. A Kossuth rádióban elhangzott interjú során az államtitkár nem hagyta ki, hogy ismét elmondja: sikeres tanévet zárt az ország. Kásler Miklós miniszter két nappal később már arról beszélt, a kormány jelenleg úgy számol, hogy ősszel elkezdődhet a rendes iskolai tanév, a Népszava pedig úgy értesült az Emmitől, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelik majd a járványhelyzetet, nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást, csak ott, ahol ez feltétlen szükséges. Mindebből az látszik, hogy a vírus kiszámíthatatlansága miatt a döntéshozóknak sincs fogalmuk, hogyan kell majd elkezdeni a tan­évet alig másfél hónap múlva. Ennél is nagyobb baj, a pedagógusok továbbra sem látják, hogy valóban készülődne az oktatási kormányzat, hogy az elmúlt hónapok hibáiból és hiányosságaiból minél többet küszöböljön ki. „Maruzsa Zoltán könnyen mondja ezt, hiszen ahhoz képest valóban sikeres volt a tanév, hogy ők egy fűszálat nem tettek keresztbe az ügy érdekében, miközben sokan megszakadtunk. De azért a kép nagyon felemás, volt, ahol jól sikerült az átállás, máshol viszont nagyon rosszul. Most már végre nekik is bele kellene rakni pénzt és munkát ebbe az ügybe” – mondja Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője, Országos Választmányának tagja.  Még egyszer így nem lehet Miklós György, a Szülői Hang közösség alapítójának tapasztalatai szerint a legkisebbek, például az elsősök esetében egyáltalán nem működött az önálló munka, velük állandóan foglalkozni kellett, gyakorlatilag a szülők végezték el a tanító feladatát, ami rengeteg idő és energia, ráadásul nem mindenki tudja jól csinálni. A nagyobbak, felső tagozatosok és gimnazisták elég jól tudtak önállóan haladni, csak néha kellett nekik segíteni. „De ez sem igaz mindenkire, aki nem szokott hozzá az önállósághoz, vagy csak olyankor tanul otthon, ha tudja, hogy számon fogják kérni, az nagyon könnyen elveszett ebben a szituá­cióban” – mondja Miklós György, aki szerint egyértelmű, hogy a digitális oktatás nem volt hatékony, a gye­rekek egy része jelentős lemaradásokat szedett össze ezalatt az időszak alatt. Közben sok szülő a szabadsága nagy részét már tavasszal kénytelen volt kivenni. Egyedülálló szülők, pláne, ha több gyereket nevelnek, teljesen lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha ősszel is távoktatásba kényszerülnek a gyerekek. „Véletlenül összefutottam néhány szülővel a napokban, és eléggé kétségbe vannak esve a digitális oktatás gondolatától. A legfontosabb, hogy ezt még egyszer nem szabad így csinálni, nem szabad hagyni, hogy mindenféle támogatás és ellátás nélkül maradjanak azok a kisgyerekes családok, ahol mindenképpen otthon kell lennie egy felnőttnek, aki így kiesik a munkából. Most már a szabadságok is el fognak fogyni. Mi azt javasoljuk, hogy az egészségbiztosításról szóló törvényt módosítsák úgy, hogy a keresőképtelenséget azoknál is meg lehessen állapítani, akik egészséges gyerekkel vannak otthon, és a táppénz mellé kapjanak kiegészítő állami támogatást is. Ha viszont olyan lesz a járványügyi helyzet, hogy az alsósok számára kinyitják az iskolákat, akkor pluszszakemberekre lesz szükség, mert most nincs elegendő szakszemélyzet ahhoz, hogy szét lehessen őket szórni kis csoportokba” – mondja Nagy Erzsébet. Arról, hogy mit kellene jobban csinálni, a tanároknak és a tanítás folyamatába minden eddiginél jobban belelátó szülőknek is markáns véleményük van. Miklós György szerint a tananyagot, tanterveket is felül kellene vizsgálni és nagyobb szabadságot kellene biztosítani a tanároknak, hiszen sokszor eddig is épphogy csak be tudták fejezni az anyagot év végére, és egy ilyen feszített tempóba nem férnek bele a rendkívüli helyzetek. A hagyományos, frontális tanítás helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kreatív, önálló vagy csoportos projektmunkára. Megerősíti ezt a szakszervezeti vezető is, aki németet tanít egy általános iskolában. A digitális tanmenetben eleve szelektálni kell, csak egy erősen redukált tananyagot lehet átadni. Szeptembertől ráadásul egy új Nemzeti Alaptantervet kellene digi­talizálni, ami akkor is dupla munka lenne, „ha nem egy korszerűtlen, XIX. századi, zavaros giccsről lenne szó”. Nem véletlen, hogy a PDSZ továbbra is az új alaptanterv halasztásáért küzd. „Szintén komoly probléma, hogy alig vannak olyan segédeszközök, szoftve­rek, amelyek a távoktatásra alkalmasak, pedig ezek ma már a hagyományos iskolai oktatásban is elengedhetetlenek lennének. Csakúgy, mint a tankönyvekből, ezekből sincs választék, hiába ajánlották a termékeiket a magáncégek akár ingyenesen is a karantén idején, ez hosszú távon nem tartható” – teszi hozzá Miklós György. 
Mindenki megőrült „Nagyon fontos lenne, hogy a minisztérium megkösse a megfelelő szerződéseket a szolgáltatókkal, legyen elég tárhely az iskolák, osztályok számára, ne egy apukának kelljen megvenni, ahogy például nálunk történt – erősíti meg Nagy Erzsébet. – Rengeteg szolgáltató, vállalkozás kínálta fel akár kedvezményesen is a termékét, de a tárca csak a KRÉTA-rendszert ajánl­gatta, ami viszont erre alkalmatlan. Egy olyan platformra lenne szükség, ami együtt tudja kezelni az osztályok összes anyagát, hogy a tantestületnek és a szülőknek se kelljen különböző helyekről összevadászni az elküldött anya­gokat. Minden csövön kaptunk mindenfélét, jöttek az anyagok a KRÉTA-n, a Messengeren, a Viberen, a Google Classroomon és sorolhatnám. Két nap volt az átállásra, a tantestület meg sem tudott állapodni, hogy milyen platformot használjunk, a legtöbben az elején azt sem tudták, miről van szó. Nem beszélve arról, nagyon sok kész digitális anyagot kellene biztosítaniuk, hogy a pedagógusok ne dögöljenek bele a munkába. Én minden osztályomnak tartottam a Zoomon órát, ezek általában délután 2 körül értek véget, 10 előtt nem volt érdemes elkezdeni, mert a gyerekek be sem léptek. Előtte reggel megnéztem az itt-ott beküldött feladatokat, visszajeleztem, ha láttam, hogy valaki valamit nagyon nem ért, külön megvitattam vele. Délután megírtam a dolgokat a következő napra, este és éjszaka pedig Prezi-videókat készítettem a kisebbeknek, mert nekik még szükségük van erre is” – érzékelteti Nagy Erzsébet, hogyan teltek a napjai a kihívást komolyan vevő tanároknak. Azt meséli, ő folyamatosan kért visszajelzéseket a szülőktől, akik szintén megőrültek ettől a helyzettől. Az ő fő gondjuk az volt, hogy a pedagógusok nem látták egymás munkáját, vagyis nem tudták, hogy a többiek mit csinálnak, mennyire terhelik a gyerekeket. Többek között ehhez kellene a közös platform. A beszámolók szerint sok volt az olyan tanár is, aki nem tartott online órát, csak kiadta, majd bevasalta a feladatokat. „Ezt pedig nehezen lehet a pedagógusokon számon kérni, hiszen sem képzést, sem segítséget, sem anyagot nem kaptak a digitális tanításhoz” – teszi hozzá.  Kevesebb eszköz, mint gyerek Miklós György szerint egyértelművé vált, hogy a tanár, az iskola és a szülők közötti kommunikációt fontos lenne javítani. Számos oka lehet annak, hogy a gyerek nem tud otthon hatékonyan tanulni, az eszköz, a hely, a motiváció hiányától kezdve akár odáig, hogy a család éppen komoly egzisztenciális válságot él meg, és emiatt rossz a hangulat. Ezeknek ki kellene derülniük. A tanárnak tudnia kellene, hogy a diák miért tűnt el, miért nem teljesít, és a szülőnek is értesülnie kellene arról, ha gond van. Elképzelhető, hogy valahol szociális munkás vagy éppen pszichológus segítségét kell igénybe venni, de ehhez először fel kell ismerni a problémát. Ehhez élő kapcsolat kellene a felek között, de általánosságban nem elég jó a kapcsolat a szülők és a tanárok között. A digitális oktatás kapcsán az eszközhiány az a probléma, amiről szinte mindenki értesült. Nagy Erzsébet úgy gondolja, ha ismét digitális tanrendre kényszerül mindenki, a minimum az lenne, hogy mindenkinek eszközt biztosítsanak. Tapasztalatai szerint nagy tévedés azt gondolni, hogy az eszközhiány csak a szegény, hátrányos helyzetű rétegek problémája. Még a felső-középosztálybelieknél is gondot okoz, ha egyszerre 2-3 iskolás gyerek van, a szülő pedig közben otthonról dolgozna. És akkor még nem beszéltünk a rászoruló családokról, ahol nem ritka, hogy egyetlen okostelefonnal próbálták megoldani a feladatokat, vagy még úgy sem. (Lásd keretes írásunkat.) A szakszervezeti vezető azt meséli utólag, véletlenül a tanév végén derült ki, hogy a tankerületben voltak kölcsönözhető gépek azok számára, akiknek nincs eszközük, de az információ nem jutott el a pedagógusokig és a gyerekekig. Márpedig a problémák kiküszöbölése elengedhetetlen lenne, mert bár bebizonyosodott: a digitális eszközök nem oldják meg a magyar oktatás problémáit, sőt az egyenlőtlenségeket tovább mélyíthetik, ugyanakkor, ha nem nyűgként tekintenek rájuk, jó kiegészítői lehetnek a hagyományos iskolai tanításnak.
78%
– a szülők ekkora része úgy érzi, a gyerekét nem tanították meg az iskolában a digitális oktatáshoz szükséges önálló számítógép-, okostelefon-használatra, illetve az applikációk, programok alkalmazására – derült ki a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért közösség online felméréséből.

Segítenek a civilek

Hamar, már a karantén első napjaiban felismerve, hogy a legnagyobb gond az eszközhiány lesz, civil szervezetek kezdtek gyűjtésbe, hogy segítsenek a rászorulókon. Az Ablak a padra, a Civil Kollégium Alapítvány, az aHang és a Láthatatlan Tanoda közös gépgyűjtő kampánya során minden várakozást felülmúlva, 350 mélyszegénységben élő gyereknek biztosított valamilyen tanulást segítő digitális eszközt. „Nekünk, akik benne voltunk a projektben, életünk egyik legfelemelőbb élményében volt részünk. Az emberek szívesen adakoztak, és nagyon megható üzeneteket küldtek, különösen azután, hogy tudósítani kezdtünk azokról a helyekről, ahova megérkeztek az eszközök. A szülők és a gyerekek elmesélték, hogy milyen változást hoztak a tanulásba a gépek, sikerült hitelesen bemutatnunk, hogy digitális eszközök nélkül egy ilyen helyzetben iszonyatos megpróbáltatás tanulni. Ezt valószínűleg amúgy is átérezték azok a középosztálybeli szülők, akik maguk is otthon tanultak a gyerekükkel, el tudták képzelni, ez hogy menne gép nélkül. Sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő gyerekek egyetlen kitörési lehetősége az oktatás, amelyhez sok esetben nem jutnak hozzá megfelelő módon” – mondja Kertész Anna, a kampány kommunikációs felelőse.

Heti abszurd: Magyar topogós

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.07.19. 07:33

Fotó: JOHN THYS / AFP
Elszabadult tekegolyóként dübörög a magyar miniszterelnök a brüsszeli folyosókon, feszülő pocakjáról lepattan Macron elnök, kézcsókkal szelídíti Merkel kancellárt, és lehengerlő bokacsattogtatással (amihez a magyar huszárhagyományok okán kardcsörtetés az aláfestő zene) domesztikálja Von der Leyen bizottsági elnököt – a kormányzati kommunikáció ilyennek festi a magyar miniszterelnök képét, és úgy tűnik, nem is sikertelenül. Példának okáért a Fidelitas táborában már két éve arról zengték a dalt üde, mámoros arccal, hogy „Európa már a Viktoré”. Persze e minta nem reprezentatív, hisz a nótázó fiatalok zöme várhatóan a rezsimbe helyezte karrierbizalmát, úgyhogy a vezér éltetése kvázi kötelező kör, de a közvélemény-kutatások szerint a kormánypárti tábor háromnegyede is hiszi, hogy Orbán Viktor az az ember, aki ki meri tenni a csizmát az EU asztalára. Amire egyébként égető szüksége lesz, hiszen egy kényes-topogós Kállay-kettőst kénytelen előadni. Emlékeztetőül: a XVII. században már járt páros tánc ide-oda lépései­vel Kállay Miklós miniszterelnök próbálkozott a második világháború alatt, egyszerre próbálván megteremteni a kiugrás feltételeit, és elkerülni a német megszállást. A miniszterelnöknek most úgy kell kiédesgetnie az EU-ból a gazdaság felpörgetéséhez (reálisabban: újraélesztéséhez) szükséges hitelt, hogy azt a közösség nem köti a jogállamiság feltételei­nek meglétéhez. Ha már a huszárhagyományok jöttek szóba, Orbán – pro forma – felkészült a rohamozásra. Megélezte kardját: a magyar parlament fideszes többsége elfogadta, hogy a jogállami normákat és a hitelt nem lehet összekötni, ha mégis ilyesmit merészel az EU, akkor a kormányfőnek le kell kaszabolnia a tervet, azaz meg kell vétóznia az egész uniót érintő hitelprogramot. Csakhogy Orbán addig vágtáz rohamot, amíg a honi nyilvánosság látja, átrepülve a határon poroszkálásba csap, és hüvelybe dugja pengéjét. A miniszterelnöknek ugyanis meglepően szűk a mozgástere. Szüksége van a közösség pénzére, szinte bármi áron. A kormány ugyanis a válságkezelésre szánt pénzekből is lecsíp – most épp 301 milliárdot emelt ki a gazdaságvédelmi alapból. Már a megépülése előtt stabilan veszteséges paksi bővítésre futja többek között ebből a pénzből, megtolja a kabinet a nemzeti kukaholdingot, így fejezve be az évi 500 milliárdos kommunális hulladék piacának lenyúlását. A korlátlan költekezés viszont azt jelzi: ha a válság második hulláma oldalba kapja a magyar gazdaságot, akkor Orbánéknak minden eurócentre szükségük lesz, hogy életben tartsák az országot. (Csak jelzésképpen: a megrendelés hiányában az autógyárak leállnak a nyár egy részére, és emiatt akár 15 ezer ember állása is veszélybe kerülhet – mivel a járvány első hulláma az összes szabadságukat megette, és már azt sem tudják, miképp húzzák ki a kényszerű pihenőt.) A tapasztalatok fényében nem vitás, hogy a kormány a saját vállalkozásait, pardon, a szívének kedves vállalkozásokat menti a második hullám idején is. Példának okáért a kastélyfelújítási program a vírus ámokfutása idején is prioritás maradt, a milliárdokat senki nem sajnálta. Nem csoda: a kastélyhotelekbe fektetett pénz szépen fial, például a közpénz közelébe soha többé nem sodródó – Tiborcz István szíves közlése szerint ez a terv – miniszterelnöki vő esetében. A 19 szobás turai kastélyszálló a 20 százalékos nyitási kedvezménnyel is Magyarország egyik legdrágább, ha nem a legdrágább szálláshelye lett. Aki július 25-ről július 26-ra szeretne kettesben egy éjszakát eltölteni félpanzióval, akkor ezt a legegyszerűbb superior szobában 103 ezer forintért teheti meg. Márpedig a KSH adatai szerint a nettó átlagfizetés mintegy 257 ezer forint, azaz legfeljebb egy hosszú hétvégére futná ebből a pénzből. Ennyiért pedig már érdemes asztalt verni, alkudozni, topogni.

Egyszerűen nincs bizalom – Tíz családból hat napközisbe íratja a gyerekét, csak 40 százalék bízik az ott alvós táborokban

CS. O.
Publikálás dátuma
2020.07.18. 19:30

Fotó: Komka Péter / MTI
Bár a járvány miatt sokáig kérdés volt, elindulhatnak-e időben a nyári táborok, elindulnak-e egyáltalán, most úgy néz ki, összességében ismét túlkereslet van a piacon. A nyári, megfizethető „napközik” zöme már be is telt, az ott alvós táborok azonban maximum félházzal mennek.
Mire feloldották a karantént, a gyerekek már három hónapja, a kortársaiktól elzárva, többnyire kizárólag az online térben élték ki és meg szociális igényeiket. „Egyrészt ki voltak éhezve a barátaikra, másrészt, főleg a kamaszok, besokalltak a kényszerű (és állandó) szülői kontrolltól – vázolja a helyzetet Dobai Franciska. A gyerekpszichológus szerint ilyen körülmények között gyerek és felnőtt megváltásként várta a táboridényt – aminek beindulásában legfeljebb csak bízhatott. Ráadásul nemcsak arról van szó, hogy a „testközeli” közösségi élmény kiváló gyógyír a gyerekek megborult pszichéjére, hanem (ahogyan nemrégiben a Népszava is megírta) nagyon sok szülőnek elfogyott nyárra a fizetett szabadsága, mert a munkáltatók egy része kvázi a dolgozókra „terhelve” igyekezett minimalizálni a veszteséget. Ugyan akadnak cégek, amelyek nem a szabadság terhére engedélyezik – továbbra is – a home office-t, szülő legyen a talpán, aki 4 hónap multitasking és fokozott mentális terhelés ellenére önként és dalolva vállalja az otthoni munka és a háztartás mellett a gyerekszórakoztatást. Minden gyakorló szülő tudja, hogy a közös otthonlét nem egyszerű felügyelet: „kreatív agytorna, intenzív önuralom-gyakorlás és léleklibikóka”.

Napközis vagy ott alvós?

„Eddig nem nagyon jártak a gyerekeink táborokba – meséli Nóri, két tízéves fiú és egy nyolcéves kislány édesanyja. Ahogy elkezdődött a nyári szünet, vagy mentek azonnal a nagyszülőkhöz, vagy a nagyi költözött be hozzánk hetekre. Mivel a nagyszülők mindketten 70 év felettiek, idén nem akartuk ilyen mértékben igénybe venni a segítségüket. Bár félni nem félünk a vírustól, azért ott motoszkál bennünk, a mi van, ha… A férjem végig dolgozott, én egy ideig tudtam otthonról végezni a munkám, de sajnos a szabadságom nagy részét ki kellett vennem. Nyaralni így több szempontból is reménytelen idén – a tengerhez, ahogy egyébként szoktunk, most biztos nem megyünk, nem szeretnénk feleslegesen kockáztatni. Szóval, beírattuk a gyerekeket nyári napközibe: az ikrek épp focitáborban vannak, a lányunk pedig természetbúvárkodik, de mennek majd együtt is sporttáborba. Ismétlem, eddig nem volt tapasztalatunk abban, mennyire könnyű vagy nehéz bejutni az érdekesebb táborokba. De ahhoz képest, hogy a barátaink például már februárban leelőlegezték a gyerekeik vitorlástáborát, és a testvérem is hónapokkal ezelőtt azon gondolkodott, hová küldje a kisfiát, meglepett, hogy a karantén után hirtelen mennyi lehetőség zúdult ránk. Persze volt olyan, ahol június közepén már nem volt hely, és olyan is akadt, amit végül azért hagytunk ki, mert az ára – a túl sok érdeklődő okán – több mint a felével emelkedett, de összességében nem volt lehetetlen tábort találni.” A Táborfigyelő portál ügyvezetője, Tóth Béla szerint ugyan némileg csökkent a táborok száma (a tavalyi felhozatalhoz képest 20-30 százalékkal), de idén gyerekből is kevesebb akad. Azt mondja, a túlkereslet leginkább a napközis táborokat érinti, az egy-két hetes „ott alvósok”, bár szigorú szempontok szerint határozták meg és tartatják be a higiénés előírásokat, valamiért kevésbé népszerűek. „Még mindig tartanak a szülők a vírustól – mondja egy sárvári táborszervező –, és nem szívesen engedik el úgy a gyerekeiket, hogy ne győződjenek meg róla a saját szemükkel a nap végén: minden rendben zajlik, a gyerek is és a táborvezető is egészséges. Mi például több sátrazós, ott alvós tábort szoktunk szervezni, de most az igényekhez kellett igazítanunk a kínálatot: a hatból idén csak egy bentlakásos tábort mertünk megkockáztatni, és míg a másik öt napközis táborunk telt házas, addig az amúgy legnépszerűbb sátrazósunkba még mindig lehet jelentkezni.”

A biztonság záloga a kitöltött formanyomtatvány

A taborfigyelo.hu portál körülbelül 1200 táborturnust tart nyilván – itt mindegyiket egyesével ellenőrzik, rendben van-e a megadott tematikához szükséges szakmai program, illetve a jogi háttér. Tóth Béla arra figyelmeztet, hogy aki más platformon keresgél, legyen nagyon körültekintő. „A 2020-as év abszolút álomszerűen indult a táborszervezői piacon – mondja –, februárban már 20 százalékkal többen jelentkeztek, mint az utóbbi év azonos időszakában. Akik tavaly lemaradtak, most szerették volna időben biztosítani a helyet a gyerekeiknek. Aztán március-áprilisban, a koronavírussal hirtelen bezuhant az érdeklődés. Sok pici táborszervező – alapítványok, egyesületek, családi vagy mikorvállalkozások – nem tudott elég bizakodó lenni, és a beszakadást látva úgy döntöttek: az idei szezont inkább kihagyják.” Amikor május 20-án kiderült, hogy mégiscsak indíthatóak táborok, startolt a jelentkezési dömping. Azoknak a szülőknek, akiknek nem maradt szabadságuk, nincs segítségük, szinte egyedüli lehetőség a tábor, ha biztonságban akarják tudni csemetéjüket. Edina, bár tudja, hogy papíron a táboroztatóknak és a táborozóknak is komoly egészségügyi előírásokat kell betartaniuk, és hogy minden szervezőnek le kell jelentenie a tisztiorvosi szolgálat helyileg illetékes szervénél, hogy tábort szervez, 30 vagy 100 gyerek lesz nála egyszerre, egyszerűen nem bízik benne, hogy a gyakorlatban bármi másként zajlana, mint máskor. „Tavaly egy makacs fertőzéssel kezdtük a nyarat, ami majd’ szeptemberig kitartott, hazavágva az egész szünidőnket. Nem gondolom, hogy attól, hogy kitöltünk egy rakat formanyomtatványt, amiben nyilatkozunk a gyerek egészségi állapotáról, és a szappan mellé fertőtlenítő is kerül a mosdó szélére, ki lehetne szűrni a vírusokat és a baktériumokat. El tudja képzelni, hogy a gyerekek kicentizve tartják egymástól a másfél méteres távolságot, ahogy a kötelező szabályzatban írva vagyon? Ezt senki nem gondolhatja komolyan, úgyhogy idén nem írattam be a lányom táborba, és bár a munkahelyem ígérete szerint hamarosan újra visszaállhatunk néhányan otthoni munkára, addig jön velem a gyerek is dolgozni.”

Családi szürkegazdaság

Bár Tóth Béla, épp a hivatali protokoll hiánya miatt, óva int az úgynevezett „szürkegaz­daságtól”, ami például a családi táborokat is érinti, sokan biztonságosabbnak tartják a „táboroztatás” ezen ad hoc formáját. Júliáék is felajánlották a kertjüket, hogy azok a környéken élő családok, amelyek nem tudják megoldani a gyerekfelügyeletet, vihetik hozzájuk „megőrzésre” a lurkókat. Tizenkét gyereket vállalnak, többnyire ismerősök csemetéit, a tematikát közösen alakítják, költség-hozzájárulást pedig csak az étkeztetésért és az esetleges alapanyagokért kérnek. Volt már detektívhetük, erdei kézműves táboruk, és készülnek egy drámatáborral is. „Nagyjából mindenki ismer mindenkit – meséli Júlia –, nincs lutri, és nem kell hatszáz nyomtatványt kitöltögetni és a hivataloknak elküldeni. A szomszéd faluban egy család hasonló módon szervezi a lovas táboraikat, ők például megpróbálták követni a hivatalos utat, de mivel nem pontosan jó osztályt adtak meg címzettnek, a Tisztiorvosi Szolgálat visszaküldte a levelet, épületen belülről!, hogy egy másik részlegük az illetékes, oda tessenek címezni a bejelentőlapot. Csodálja, ha igyekszünk messziről elkerülni a bürokratikus, időrabló rendszert? Ha valaki kérdezi, a barátaim gyerekeire vigyázok. Ráadásul akárhogyan is osztottunk-szoroztunk, rá kellett jönnünk, hogy anyagilag is mindenki így jár a legjobban. Elképesztő, mennyire szemérmetlen összegeket elkérnek egy-egy izgalmasabbnak hangzó táborért. Ráadásul, ha túl népszerű, be se lehet férni rá, vagy csak úgy, kifizetjük drágábban.” A Táborfigyelő ügyvezetője szerint sem csak az a gond, hogy nincs annyi táborhely, ahány táborozni vágyó gyerek, hanem ahogy fogynak a helyek, emelkednek az árak is. Nagyjából 37 000 forint a napközis táborok átlagára, az ott alvósért, szintén átlagosan, 55 000 forintot kell fizetni, de aki résen van vagy volt, találhatott 26 ezerért is full extrás szolgáltatást. A legnépszerűbbek a nyelvi, azon belül is az angol táborok – ebben a tematikában akár több mint 200 ezer forintot is hajlandók fizetni a szülők egy-egy bentlakásos turnusért. A nyelvi táborok után a kaland- és sporttáborok, valamint a készségfejlesztő tematikájúak a legkeresettebbek.