„Görcsben van a gyomrom a gondolatra, hogy újra itthon kell maradnunk. A karantén első hete paradicsomi volt: még sem a munkahelyemen, sem a gyerekek iskolájában nem alakult ki a tanulási rend, és emiatt sok volt a szabadidőnk. Utána viszont jöttek az összefolyó napok, amikből annyi maradt meg, hogy a kicsivel ülünk a konyhaasztalnál, nekem online megbeszélésem van, miközben a gyerek kérdezget a matekfeladatról; leszúrják, hogy elkésett az online óráról, pedig a wifi vacakolt, nem ő. A tanító nénije amúgy nagyon próbálkozott, és nem terhelte agyon, viszont a készségtantárgyakat tanító pedagógus lehetetlen feladatok elé állított minket és a gyereket is. Szinkópát próbáltunk eltapsolni, önarcképet rajzolni – és valahogy sosem volt elég jó az eredmény, amitől a fiam teljesen befeszült.
A karanténban szinte csak a tanulás okozott vitás helyzeteket a gimis gyerekemmel is. Ő lényegében semmit sem csinált, délig aludt, a ritka online órákat is rendre végigszunyókálta, elég volt hozzá kikapcsolnia a kamerát és a mikrofont. Ha dolgozatot írt, és nem sikerült konvertálni a programot, akkor világvége volt, amúgy nem foglalkozott az iskolával, nem adott keretet a napjainak a tanulás, ami nekünk, felnőtteknek, akik próbáltunk rendszert kialakítani, nagyon idegesítő volt” – összegzi egy másodikos és egy gimnazista anyukája, hogyan élte meg a digitális oktatást a család.
A közösségi oldalak tanulsága szerint a nekikeseredett édesanya érzéseivel egyáltalán nincs egyedül, a tanárokban és szülőkben is „megállt az ütő” a hír hallatán, miszerint, ha a vírushelyzet úgy kívánja, elképzelhető, hogy ősszel ismét digitális oktatásra kell átállnia az iskoláknak, vagy legalábbis egy részüknek.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár hagyományos tanévkezdésben bízik, és azt ígéri, a hátralévő másfél hónapban az elmúlt időszak tapasztalatai alapján vizsgálják, milyen új technológiai megoldásokat lehet használni, ha beüt a járvány. A Kossuth rádióban elhangzott interjú során az államtitkár nem hagyta ki, hogy ismét elmondja: sikeres tanévet zárt az ország. Kásler Miklós miniszter két nappal később már arról beszélt, a kormány jelenleg úgy számol, hogy ősszel elkezdődhet a rendes iskolai tanév, a Népszava pedig úgy értesült az Emmitől, intézményi, helyi vagy regionális szinten kezelik majd a járványhelyzetet, nem rendelnének el minden iskolában tantermen kívüli távoktatást, csak ott, ahol ez feltétlen szükséges.
Mindebből az látszik, hogy a vírus kiszámíthatatlansága miatt a döntéshozóknak sincs fogalmuk, hogyan kell majd elkezdeni a tanévet alig másfél hónap múlva. Ennél is nagyobb baj, a pedagógusok továbbra sem látják, hogy valóban készülődne az oktatási kormányzat, hogy az elmúlt hónapok hibáiból és hiányosságaiból minél többet küszöböljön ki. „Maruzsa Zoltán könnyen mondja ezt, hiszen ahhoz képest valóban sikeres volt a tanév, hogy ők egy fűszálat nem tettek keresztbe az ügy érdekében, miközben sokan megszakadtunk. De azért a kép nagyon felemás, volt, ahol jól sikerült az átállás, máshol viszont nagyon rosszul. Most már végre nekik is bele kellene rakni pénzt és munkát ebbe az ügybe” – mondja Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője, Országos Választmányának tagja.
Még egyszer így nem lehet
Miklós György, a Szülői Hang közösség alapítójának tapasztalatai szerint a legkisebbek, például az elsősök esetében egyáltalán nem működött az önálló munka, velük állandóan foglalkozni kellett, gyakorlatilag a szülők végezték el a tanító feladatát, ami rengeteg idő és energia, ráadásul nem mindenki tudja jól csinálni. A nagyobbak, felső tagozatosok és gimnazisták elég jól tudtak önállóan haladni, csak néha kellett nekik segíteni. „De ez sem igaz mindenkire, aki nem szokott hozzá az önállósághoz, vagy csak olyankor tanul otthon, ha tudja, hogy számon fogják kérni, az nagyon könnyen elveszett ebben a szituációban” – mondja Miklós György, aki szerint egyértelmű, hogy a digitális oktatás nem volt hatékony, a gyerekek egy része jelentős lemaradásokat szedett össze ezalatt az időszak alatt. Közben sok szülő a szabadsága nagy részét már tavasszal kénytelen volt kivenni.
Egyedülálló szülők, pláne, ha több gyereket nevelnek, teljesen lehetetlen helyzetbe kerülnek, ha ősszel is távoktatásba kényszerülnek a gyerekek. „Véletlenül összefutottam néhány szülővel a napokban, és eléggé kétségbe vannak esve a digitális oktatás gondolatától. A legfontosabb, hogy ezt még egyszer nem szabad így csinálni, nem szabad hagyni, hogy mindenféle támogatás és ellátás nélkül maradjanak azok a kisgyerekes családok, ahol mindenképpen otthon kell lennie egy felnőttnek, aki így kiesik a munkából. Most már a szabadságok is el fognak fogyni. Mi azt javasoljuk, hogy az egészségbiztosításról szóló törvényt módosítsák úgy, hogy a keresőképtelenséget azoknál is meg lehessen állapítani, akik egészséges gyerekkel vannak otthon, és a táppénz mellé kapjanak kiegészítő állami támogatást is. Ha viszont olyan lesz a járványügyi helyzet, hogy az alsósok számára kinyitják az iskolákat, akkor pluszszakemberekre lesz szükség, mert most nincs elegendő szakszemélyzet ahhoz, hogy szét lehessen őket szórni kis csoportokba” – mondja Nagy Erzsébet.
Arról, hogy mit kellene jobban csinálni, a tanároknak és a tanítás folyamatába minden eddiginél jobban belelátó szülőknek is markáns véleményük van. Miklós György szerint a tananyagot, tanterveket is felül kellene vizsgálni és nagyobb szabadságot kellene biztosítani a tanároknak, hiszen sokszor eddig is épphogy csak be tudták fejezni az anyagot év végére, és egy ilyen feszített tempóba nem férnek bele a rendkívüli helyzetek. A hagyományos, frontális tanítás helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kreatív, önálló vagy csoportos projektmunkára. Megerősíti ezt a szakszervezeti vezető is, aki németet tanít egy általános iskolában. A digitális tanmenetben eleve szelektálni kell, csak egy erősen redukált tananyagot lehet átadni.
Szeptembertől ráadásul egy új Nemzeti Alaptantervet kellene digitalizálni, ami akkor is dupla munka lenne, „ha nem egy korszerűtlen, XIX. századi, zavaros giccsről lenne szó”. Nem véletlen, hogy a PDSZ továbbra is az új alaptanterv halasztásáért küzd. „Szintén komoly probléma, hogy alig vannak olyan segédeszközök, szoftverek, amelyek a távoktatásra alkalmasak, pedig ezek ma már a hagyományos iskolai oktatásban is elengedhetetlenek lennének. Csakúgy, mint a tankönyvekből, ezekből sincs választék, hiába ajánlották a termékeiket a magáncégek akár ingyenesen is a karantén idején, ez hosszú távon nem tartható” – teszi hozzá Miklós György.
Mindenki megőrült
„Nagyon fontos lenne, hogy a minisztérium megkösse a megfelelő szerződéseket a szolgáltatókkal, legyen elég tárhely az iskolák, osztályok számára, ne egy apukának kelljen megvenni, ahogy például nálunk történt – erősíti meg Nagy Erzsébet. – Rengeteg szolgáltató, vállalkozás kínálta fel akár kedvezményesen is a termékét, de a tárca csak a KRÉTA-rendszert ajánlgatta, ami viszont erre alkalmatlan. Egy olyan platformra lenne szükség, ami együtt tudja kezelni az osztályok összes anyagát, hogy a tantestületnek és a szülőknek se kelljen különböző helyekről összevadászni az elküldött anyagokat.
Minden csövön kaptunk mindenfélét, jöttek az anyagok a KRÉTA-n, a Messengeren, a Viberen, a Google Classroomon és sorolhatnám. Két nap volt az átállásra, a tantestület meg sem tudott állapodni, hogy milyen platformot használjunk, a legtöbben az elején azt sem tudták, miről van szó. Nem beszélve arról, nagyon sok kész digitális anyagot kellene biztosítaniuk, hogy a pedagógusok ne dögöljenek bele a munkába. Én minden osztályomnak tartottam a Zoomon órát, ezek általában délután 2 körül értek véget, 10 előtt nem volt érdemes elkezdeni, mert a gyerekek be sem léptek. Előtte reggel megnéztem az itt-ott beküldött feladatokat, visszajeleztem, ha láttam, hogy valaki valamit nagyon nem ért, külön megvitattam vele. Délután megírtam a dolgokat a következő napra, este és éjszaka pedig Prezi-videókat készítettem a kisebbeknek, mert nekik még szükségük van erre is” – érzékelteti Nagy Erzsébet, hogyan teltek a napjai a kihívást komolyan vevő tanároknak.
Azt meséli, ő folyamatosan kért visszajelzéseket a szülőktől, akik szintén megőrültek ettől a helyzettől. Az ő fő gondjuk az volt, hogy a pedagógusok nem látták egymás munkáját, vagyis nem tudták, hogy a többiek mit csinálnak, mennyire terhelik a gyerekeket. Többek között ehhez kellene a közös platform. A beszámolók szerint sok volt az olyan tanár is, aki nem tartott online órát, csak kiadta, majd bevasalta a feladatokat. „Ezt pedig nehezen lehet a pedagógusokon számon kérni, hiszen sem képzést, sem segítséget, sem anyagot nem kaptak a digitális tanításhoz” – teszi hozzá.
Kevesebb eszköz, mint gyerek
Miklós György szerint egyértelművé vált, hogy a tanár, az iskola és a szülők közötti kommunikációt fontos lenne javítani. Számos oka lehet annak, hogy a gyerek nem tud otthon hatékonyan tanulni, az eszköz, a hely, a motiváció hiányától kezdve akár odáig, hogy a család éppen komoly egzisztenciális válságot él meg, és emiatt rossz a hangulat. Ezeknek ki kellene derülniük. A tanárnak tudnia kellene, hogy a diák miért tűnt el, miért nem teljesít, és a szülőnek is értesülnie kellene arról, ha gond van. Elképzelhető, hogy valahol szociális munkás vagy éppen pszichológus segítségét kell igénybe venni, de ehhez először fel kell ismerni a problémát. Ehhez élő kapcsolat kellene a felek között, de általánosságban nem elég jó a kapcsolat a szülők és a tanárok között.
A digitális oktatás kapcsán az eszközhiány az a probléma, amiről szinte mindenki értesült. Nagy Erzsébet úgy gondolja, ha ismét digitális tanrendre kényszerül mindenki, a minimum az lenne, hogy mindenkinek eszközt biztosítsanak. Tapasztalatai szerint nagy tévedés azt gondolni, hogy az eszközhiány csak a szegény, hátrányos helyzetű rétegek problémája. Még a felső-középosztálybelieknél is gondot okoz, ha egyszerre 2-3 iskolás gyerek van, a szülő pedig közben otthonról dolgozna.
És akkor még nem beszéltünk a rászoruló családokról, ahol nem ritka, hogy egyetlen okostelefonnal próbálták megoldani a feladatokat, vagy még úgy sem. (Lásd keretes írásunkat.) A szakszervezeti vezető azt meséli utólag, véletlenül a tanév végén derült ki, hogy a tankerületben voltak kölcsönözhető gépek azok számára, akiknek nincs eszközük, de az információ nem jutott el a pedagógusokig és a gyerekekig. Márpedig a problémák kiküszöbölése elengedhetetlen lenne, mert bár bebizonyosodott: a digitális eszközök nem oldják meg a magyar oktatás problémáit, sőt az egyenlőtlenségeket tovább mélyíthetik, ugyanakkor, ha nem nyűgként tekintenek rájuk, jó kiegészítői lehetnek a hagyományos iskolai tanításnak.
78%
– a szülők ekkora része úgy érzi, a gyerekét nem tanították meg az iskolában a digitális oktatáshoz szükséges önálló számítógép-, okostelefon-használatra, illetve az applikációk, programok alkalmazására – derült ki a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért közösség online felméréséből.
