Tegnap volt húsz éve, hogy hivatalba lépett Bassár El-Aszád. Az eredetileg szemész orvos végzettségű szír elnök 2000 júniusában apjától, Háfez El-Aszadtól vette át az ország vezetését, ám csak bő egy hónappal később tehette le esküjét - előbb ugyanis még túl kellett lenni egy formalitáson: meg kellett nyernie az elnökválasztó referendumot. A kormányzó Baász párt persze semmit sem bízott a véletlenre, ahogyan 1971 óta mindig, akkor is csak az Aszad név szerepelt a szavazólapon, a polgárok kizárólag mellette vagy ellene voksolhattak. A kijelölt örökös végül nem hozott szégyent családja nevére: a hivatalos végeredmény szerint apjához hasonlóan 99% feletti diadalt aratott. Bassár El-Aszad most, teljhatalmának huszadik évfordulóját méltóképpen ünnepelheti meg, egy újabb fölényes választási győzelemmel.
Az évforduló és a szavazás napjának közelsége viszont leginkább a koronavírus-járvány következménye: a parlamenti választásokat eredetileg áprilisban tartották volna, ám a pandémia miatt kétszer is elhalasztották azt. A fertőzésveszély azóta sem szűnt meg, sőt, az aktív megbetegedések száma folyamatosan emelkedőben van, habár jelenleg kevesebb mint 500 esetről tudni, amelyben vélhetően a korlátozott tesztkapacitás is közrejátszik. A rezsimet ugyanakkor már nem érdekli a járványhelyzet: mostanra az összes korlátozást feloldották, vélhetően azért, mert azok súlyos károkat okoztak a gyenge lábakon álló gazdaságnak. A tizedik éve tartó polgárháború drasztikusan visszavágta a szírek életszínvonalát, az ENSZ már 2015-ben úgy becsülte, hogy a lakosság 80%-a szegénységi küszöb alatt nyomorog. A régóta húzódó gazdasági válságot idén felerősítette a szíriai font mélyrepülése is, a június közepén bevezetett amerikai szankciók pedig tovább gyengítették a nemzeti valutát. Mindezek következtében az alapvető élelmiszerek ára tavalyhoz képest megkétszereződött, a civileknek ezért még a kormányerők uralta területeken is küzdeniük kell a túlélésért. Mindezek ellenére vasárnap biztos a győzelme a szír elnök hűséges támogatóinak - a Baász pártnak és szövetségeseinek - , hiszen kizárólag rendszerhű jelöltek indulhattak el a választáson.
A rezsim azért mutatós díszleteket rendezett a közelgő szavazáshoz, hogy a demokrácia látszatát keltse: a 250 parlamenti képviselői helyért nagyjából 2100 jelölt száll versenybe, de valódi ellenzéki nincsen köztük. Mutatóban egy magát Aszad-kritikusként meghatározó formáció is indul, a Fateh Dzsamusz vezette “Békés változás útja” mozgalom, bár sokatmondó, hogy a fennálló rendszer iránt elkötelezett alakulat színeiben mindössze ketten szállnak ringbe a választók kegyeiért. A szavazásra jogosultak száma is erőteljesen korlátozott - részben szükségszerűségből, hiszen az erre jogosultak kizárólag a kormányerők uralta területeken járulhatnak az urnákhoz, ami azt jelenti, hogy a felkelők ellenőrizte északnyugati, illetve a kurd-arab fegyveresek birtokolta északkeleti országrészen élők hoppon maradnak. Külföldön sincsen szavazási lehetőség, ami szír menekültek millióinak részvételét lehetetleníti el. Nem mintha az említett csoportok bármilyen befolyással lehetnének a végeredményekre, hiszen úgyis csak az "elnök embereire" adhatják le voksukat.
A választás kimenete ugyanakkor nem teljesen érdektelen, hiszen a részvételi hajlandóság alapján következtetni lehet arra, hogy mekkora Aszad társadalmi támogatottsága. A Baász párt helyi szervezetei valószínűleg minden tőlük telhetőt el fognak követni annak érdekében, hogy minél többen jelenjenek meg a szavazókörökben. Kérdés azonban, hogy hol kell kényszerítő eszközöket alkalmazni a részvétel ösztönzésére - ilyen szempontból különösen érdekesek azok a városok és települések, amelyek nemrég még a felkelők kezén voltak. Az esetlegesen kiugróan magas távolmaradásokról valószínűleg csak nem hivatalos forrásokból értesülhetünk majd, hiszen a hivatalos eredmények úgyis Aszadnak kedvezően, a lehető legmagasabb részvételi arányt fogják mutatni.
