Előfizetés

Doppingvétséget követett el két magyar válogatott birkózó

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.21. 15:00

Fotó: Népszava
Az Ukrajnából honosított magyar válogatott Olejnik Pavlo és Asarin Roman egyaránt doppingvétséget követett el a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) keddi tájékoztatása szerint.
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) arról értesítette az MBSZ-t, hogy a vétséget egy márciusban elvégzett ellenőrzés után állapították meg. Olejnik szervezetében tiltott anyagot, az anabolikus szteroidok közé tartozó methyldienolone-t találtak - a versenyző szennyezett táplálékkiegészítőre hivatkozott -, Asarin pedig elkerülte a mintaadást. Mindkét szabadfogású birkózó négyéves eltiltást kapott, az MBSZ a lefolytatott eljárások után az ügyeket lezártnak tekinti.
"Szomorú vagyok, nem jellemző az ilyesmi a sportágunkra. Nekünk, magyaroknak több mint egy évtizede nem volt doppingesetünk"

- szögezte le Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke.

Hozzátette, a honosított versenyzők úgynevezett vegyes felkészülést végeznek, tehát Magyarországon és eredeti hazájukban is edzenek, ezért nehezebb folyamatosan ellenőrizni őket.   "Nincs más választásunk, mint még szigorúbb intézkedéseket hozni, hogy hasonló ne forduljon elő" - mondta Bacsa. A 31 éves Olejnik még ukrán színekben Európa-bajnokságot nyert 2013-ban, magyarként a legjobbja a 2018-as világbajnokságon elért ötödik helyezés volt. A 23 éves Asarin U23-as Eb-bronzot szerzett 2019-ben.

Faluvégi futball

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2020.07.21. 10:00
dos Santos, Andre Alves; Kulcsár Tamás; Lettrich Dániel
Fotó: Varga György / Magyar Távirati Iroda Zrt.
Színesítették a labdarúgó NB I-et azok a vidéki kis csapatok, melyek időről időre felbukkantak az élvonalban, akadtak köztük emlékezeteset alakítók is.
Harmincöt esztendeje, a magyar futball mindmáig utolsó igazi sikerévében kezdődött. Feljutott az NB I-be a magyar tenger fővárosának kis csapata, a már 1984-ben MNK-győztes Siófoki Olajbányász. Sőt stabil első osztályú maradt, húsz évadot töltött a mind alacsonyabb színvonalú élvonalban. De eleinte „figurái” voltak, más NB I-es csapatok közismert menőivel állt fel: Bódi Zoltánnal (185 első osztályú mérkőzés), Handel Györggyel (186), Tieber Lászlóval (240), Virágh Ernővel (190). A második „fecske” a Vác volt. Ám, amíg a Siófok csak két negyedik helyig jutott, a Híradásból lett Izzó egyszer arany-, kétszer ezüstérmet nyert. A feljutást annak is köszönhette, hogy leigazolta Várady Bélát, aki levezetésképpen a Duna-parti társaság vezéralakja lett. A ballábas bombázó huszonegy NB I-es meccset játszott a Vácban, 338-at a Vasasban; Vácott búcsúmeccset rendeztek a tiszteletére, Angyalföldön nem... Az 1994-ben aranyérmes Pest megyei csapatban persze már nem játszott; abban Koszta, Nagy Tibor, Aranyos, Nyilas, Dzurják „Csöpi”, Füle szolgált, és a Vác az egész évadban csak háromszor kapott ki, az írástudó technikai igazgató László Attila minden héten lelkendezhetett a Váci Napló hasábjain. Aztán nagy tempóban megindult a felhígulás. A nyolcvanas évek végén még beköszönt a Veszprém, majd kilencvennégytől bemutatkozott a felejthetetlen akasztói Stadler (József) FC, klubházában kastélyokba illő hatalmas kristálycsillárokkal, de a ragyogás csak négy esztendeig tartott. A Tiszakécskéé egyetlen egyig, az agárdi Gázszeré háromig. (A klubelnök akár Mészáros Lőrinc is lehetett volna, de Németh László volt.) Azért a Fejér megyei kis csapat letette névjegyét: 1997 őszén a Fáy utcában 6-2-es csapást mért a valaha nagy hírű Vasasra. Következett a Nagykanizsa, mely ötven évvel első NB I-es szereplése után, 1999-ben bukkant fel az élvonalban. Nem sokáig. De kétszer annyi ideig, mint a mindössze két évadon át első osztályú Sopron. A 2004-ben feljutó Pápa már nyolc szezont töltött az NB I-ben, ám tizenegyediknél jobb nem tudott lenni. A szintén rövid távon futó REAC (jaj, szegény jó barátom, Kutasi Robi!) a legjobb évadában tizenkettedik volt, a Paks viszont 2006-tól egyfolytában első osztályú, és 2011-ben ezüstérmet nyert. A Kecskemét megint csak jött, látott és eltűnt, akárcsak az 1948 után 2010-ben újra első osztályú Szolnoki MÁV, amely már 2011-ben kisiklott. A vasutasokat politikai színezetű alakulatok követték: a Felcsút és a Mezőkövesd. Majd jött – és ment – a Gyirmót, a szintén narancssárgában játszó Balmazújváros és Kisvárda (az előbbit elejtették, citromsárga lett belőle), legutóbb pedig a Budafok. Mindez azért történhetett meg, mert a hajdani fővárosi nagy csapatok árnyékaivá váltak önmaguknak. A huszadik században 92:6 volt a bajnoki címek aránya a budapestiek javára, és egynél több elsőséggel csak a Győri ETO büszkélkedhetett a vidékiek közül. (A kisalföldi együttes 1965-ben a BEK legjobb négy csapata közé jutott, de még 1979-ben is a Juventusszal konkurált, a torinói 0-2 után a visszavágó huszonharmadik percében 2-0-ra vezetett. Aztán Pozsgait kiállították, Causio szépített, és a 2-1-gyel kiesett az ETO. Ám azt a győri „gyufát” ki lehetett húzni...) A huszonegyedik században 12:8-ra vezet a vidék. Az FTC öt, az MTK 2, a Honvéd egy aranyérmet nyert, az Újpest és a Vasas egyet sem. Közben a bajnokság iránti érdeklődés nemegyszer e cikk kiindulópontját, 1985-öt idézte, mert nagyjából úgy csigázta fel a közönséget, mint Szűrös Mátyás brosúrában is megörökített előadása A nemzetközi kommunista mozgalom néhány időszerű kérdéséről vagy Stefka István Munkásutánpótlás című, a szakmunkásképzésről szóló sorozata a Kossuth Rádióban. Ami biztos: a falufutball nem sok jót hozott a magyar labdarúgásnak. A több mint sportág hazai történetének legrosszabb harmincöt esztendeje van mögöttünk, jóllehet az utóbbi évtizedben annyi pénzt tettek bele, amennyit még sohasem. Az illetékes urak nyilván nem gondoltak arra a körülményre, hogy az áradó lébe bele is lehet fulladni. Pláne, ha mentőöv sehol.  

A Hungaroring vállal még egy futamot

Népszava
Publikálás dátuma
2020.07.20. 20:56
775530683
Fotó: JOE KLAMAR / AFP or licensors
Ha szükség lesz rá, akkor Magyarország vállalja még egy Forma-1-es világbajnoki futam idei megrendezését. Erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egyeztetett Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével és Chase Carey-vel, a Formula One Group vezérigazgatójával. "Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjon – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfő reggel az M1 csatornán.  Hozzátette: egy 75 oldalas dokumentum rendelkezett arról, milyen előírásokat kell betartani, a kiadványban részletesen írtak a távolságtartásról, a maszkhasználatról, illetve a szükséges vizsgálatokról: az elmúlt héten 5246 tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve a FIA által megbízott cég. Nagyon szigorú előírásokat kellett betartani, a csapatok még egymással is alig érintkezhettek. "Örültünk a felajánlásnak az újabb futam megrendezésére, de természetesen azt kívánjuk, hogy erre ne legyen szükség, mindenhol meg lehessen rendezni az eredeti terveknek megfelelően a versenyeket - hangsúlyozta Gyulay. - A pilóták és a nézők sem szeretnék, hogy ugyanazon a helyszínen többször rendezzenek versenyeket. Viszont, ha a nemzetközi helyzet ezt kívánja, akkor mi készen állunk újabb futam rendezésére." 

Változott a Magyar Nagydíj sorrendje

Kevin Magnussen időbüntetése miatt módosult a vasárnapi Magyar Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása is. A dán pilóta a versenyfelügyelők szerint tiltott segítséget kapott a felvezető körben a Haas csapattól, és a rajtrács helyett visszatért a boxutcába, hogy a száraz körülményekre alkalmas gumikat tegyenek fel az autójára. A boxból rajtolva – csapattársával, Romain Grosjeannal együtt – előnyhöz jutott a vetélytársakhoz képest, a többiek ugyanis félig vizes, félig száraz aszfaltra való gumikkal álltak fel a rajthoz. Magnussen így kilencedik helyett tizedik lett, és kettő helyett csak egy vb-ponthoz jutott.