Talán mind ültünk már a sötét szobában csendes nyárestéken, amikor csak a Hold ablakon át beszűrődő fénye világított. Ilyenkor kicsit minden megváltozik, elkezdjük másként érzékelni a minket körülvevő időt és teret. Képzeljék el ezt vaksötétben: nincsenek árnyékok, körvonalak, csak hangok, illatok, érintések. Míg ez nekünk kizárólag gondolatkísérlet, embertársaink egy része ebben a helyzetben próbál eligazodni a mindennapokban. Többek közt erre hívja fel a figyelmet a Bodor Tibor Kulturális Egyesület, amely vakok és látássérültek számára készít hangoskönyveket, és szervez jótékony célú, vaksötét koncerteket, amelynek keretében hazai előadók lépnek fel, dalaikkal, fények nélkül megszólítva a közönséget. Ennek lehettünk részesei szerda este a Lurdy Moziban, ahol ezúttal Szalóki Ági, Németh Juci és Kollár-Klemencz László énekelt magyar nótákat, Edith Piaf és Karády Katalin dalait. A zongoránál Helle Maximilian és Kardon Annamária, az egyesület alelnöke és párja kísérte az énekeseket, s adott elő egy saját szerzeményt is.
Ahogy a fények kialudtak, úgy kúsztak el hozzánk a dallamok, amelyek kotta, szövegkönyv és látvány nélkül tisztábbnak, közelibbnek hatottak. A gátlások bennünk is feloldódtak: a sötétben gond nélkül megmozdulhattunk, esetleg magunkban dúdolhattunk, miközben hallgattuk A két szemed szeretett legtovább, a Holnap, ki tudja holnap látsz-e még, a Mindig az a perc a legszebb perc, a Hamvadó cigarettavég, a Non, Je ne regrette rien, az Akácos út, a Vén cigány, vagy az Ezt is elviszem magammal sorait. Két dal közt valaki a szántnál hangosabban rá is szólt a partnerére: rendben, hogy táncolsz, de legalább ne énekelj.
Először idegennek tűnhet, ha egy érzékszervünktől megfosztanak minket, ám a sötétség különböző fázisokban érkezik, az eleinte feszítő érzésből rövid idő alatt kényelmes helyzet válhat, nem számítanak a külsőségek, csak a tapasztalások. Élményeink az elmúlt időkben alapjaiban alakultak át, gyakran csak a telefon képernyőjén éljük át őket: videók, képek szólnak helyettünk. Itt azonban nincs más lehetőség, át kell adni magunkat a pillanatnak, különben elveszítjük a lényeget. Néhányan megkönnyebbülést is érezhettek a lámpák megnyugtató felgyulladásakor, de bizonyára sokunk még visszakívánkozott ebbe a maníroktól mentes világba.
Az előadást követően a zenészek kulisszatitkokba is beavatták a nézőket: megtudhattuk, milyen energiákat kell mozgósítaniuk, hogy fellépésük látvány hiányában is átüsse a falat, miként bírja Kardon Annamária és Helle Maximilian vakvezető kutyája az otthoni gyakorlásokat, és hogy Szalóki Ági hirtelen azt gondolta, neki szólt a már említett felkiáltás, hallgasson már el. Bár a sötét helyét átvette a lámpafény, de mintha maradt volna valamiféle felszabadultság a közönség soraiban, a mosolyok őszintébbek voltak, és a lelkesedés ott csillogott a szemekben. Közösségben, mégis egymagunkban érzékelhettük a művészet erejét, miközben néhány percre elképzelhettük látássérült társaink nézőpontját, ezzel talán közelebb kerülve egymáshoz. Gyakrabban lenne szükség vaksötétre.
Infó:
A következő koncert augusztus 13-án lesz, Kökény Attila énekel vaksötétben.
