NNI;nyomozás;kártérítési per;veronai busztragédia;

2020-07-24 11:42:28

Megdöbbentek a veronai áldozatok családtagjai, de van magyarázat a nyomozás lezárására

Formai ok miatt engedhette el a vizsgálatot az NNI, de a tragédia felelősei ettől még nem ússzák meg.

Megdöbbentek a hozzátartozók, hogy Magyarországon továbbra sem találtak felelőst a hatóságok a veronai busztragédia ügyében – írja honlapján az ATV. Mint arról lapunk is beszámolt, A Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette az eljárást, és nem állapított meg bűncselekményt, sem a buszsofőrnek alkalmassági vizsgát kiadó üzemorvos esetében, sem a buszt üzemeltető társaságnál.

A televízió megszólalta az egyik gyászolót, Szendrei Endrét, aki 15 éves unokahúgát veszítette el. Mint mondta, az érintettek

A hozzátartozó szerint egészen addig nem lesznek biztonságban a buszon utazó gyerekek, amíg törvényi háttér nem kötelezi a szállítmányozókat, az utakat szervezőket arra, hogy a lehető legnagyobb biztonságban utaztassák a gyerekeket.

„Nyilván minden kockázati tényezőt nem lehet kizárni, de azért ebben a balesetben nyilvánvaló kockázatok voltak, amik nem vállalhatók. És ezért nem értjük, hogy miért nem lehet valakit felelősségre vonni” – fogalmazott. 

Az NNI döntésére ugyanakkor lehet magyarázat -véli a hozzátartozókat képviselő ügyvéd. Pörzse Tamás szerint az ügy sajátossága abból fakad, hogy 

 a buszt vezető magyar sofőrt pedig júniusban nem jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélték – Pörzse hangsúlyozta, erre Olaszországban azelőtt soha nem volt példa.

Olasz mérnökök a vádlottak padján

A következő olaszországi per december 15-én lesz, akkor öten ülnek majd a vádlottak padján. Ha beigazolódik az olasz mérnökök felelőssége a balesetben, akkor akár 18 év börtönbüntetést is kaphatnak. A mérnököket az autópálya biztonsági korlát-rendszerének hiányos, sőt, szabálytalan tervei, kivitelezése miatt vádolják. A Magyar Idő egy igazságügyi szakértő elemzését két éve  idézve azt írta: a sztrádaszakaszon a korláthoz túl közel telepítettek egy villanyoszlopot és egy oszloptartó konzolt is, ráadásul a korlátszakasz egy részét magához a közel hídpillérhez erősítették. Így a rosszul felszerelt terelőelem szabályosan a pillérhez irányította a kisodródó, az oszloppal és a konzollal is ütköző buszt. 

Pörzse Tamás az ATV-nek nyilatkozva hozzátette: a károsultak az 1,8 milliárdos kártérítést már megkapták. Ugyanakkor a bejelentett összes igény ennek kétszerese, így azt várják, hogy az olasz autópálya felügyelő cégek felelősségbiztosítójától megkapják a nagyobb összeget.