Nehéz szülés volt, de négy napi vajúdás után megszületett Brüsszelben a 2021-2027-es uniós költségvetés. Úgy tűnik kevesebb pénz jut majd a mezőgazdaságra is. Mire számíthat Magyarország?
Végleges számok még nincsenek, de azt már korábban eldöntötték Brüsszelben, hogy a Brexit miatt egyebek mellett az agrárbüdzsét is megnyirbálják. Nagyjából tíz százalékos támogatás-csökkenéssel lehet számolni. A költségvetés lefaragása biztosan érinti majd a területalapú támogatást is. A magyar gazdák nyolc-tíz százalékkal kaphatnak kevesebbet, de mivel a forrás is euróban érkezik, a gyenge forint miatt ez valószínűleg nem okoz drámai visszaesést a kifizetésekben.
Mikor indulhat ténylegesen a következő uniós agrár támogatási ciklus?
Szerintem 2022-ben. Ez az egy éves csúszás nem számít rendkívülinek. Rengeteg tennivaló van a kifizetések beindítása előtt. Például a nemzeti célprogramok kidolgozására, az elfogadtatása is hónapokat vehet igénybe és ehhez új szervezetet is létre kell hozni. És ez csak egy a feladatok között.
Amíg be nem indul az új ciklus kiszáradhatnak a források?
A gazdák még jól is járhatnak, mert amíg nem indul az új támogatási rendszer, addig a régi alapján kapják a támogatásokat.
Milyen változások lesznek az uniós agrárpolitikában?
Végre megszűnik az úgynevezett zöldítési program, ami egy szakmai melléfogás volt. Az EU egy kaptafára vezette be a zöldítést az unió egész területére, miközben talajtani, éghajlati szempontból ég és föld a szicíliai, a portugál, vagy a finn mezőgazdaság termelési feltételrendszere. Egymástól nagyon eltérő éghajlati viszonyok, eltérő gyomflóra mellet ez értelmetlen és eredménytelen is volt. Erre szoktam példaként hozni a csattanó maszlagot, mely ott virít a zöldített területen, többek között a mi határunkban is. Ha látszott, hogy beérik, akkor sem használhattunk gyomirtót ellene. Így aztán elszórta veszélyes magvait, több lett a gyom a területen a nagy zöldítés eredményeként. Ez lett volna a cél? Nem hiszem. A környezetvédelmi szempontokat egységesen alkalmazhatja az EU, de a konkrét megvalósítást, mint a növényvédelmet, a biodiverzitás fenntartását nyugodtan bízza csak a tagállamra, adja e feladatokat nemzeti hatáskörbe. Jobban értenek ehhez az adott tagállam illetékes szakemberei, mint a brüsszeli bürokraták.
A zöldítés helyett megjelent az Európai Zöld Megállapodás, ami a fenntartható fejlődést hivatott támogatni. Sokan kivitelezhetetlennek tartják és a nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is tiltakozott ellene. Mi ezzel a baj?
Szerintem a tudatos fogyasztók tábora folyamatosan növekszik. Ők már odafigyelnek, milyen alapanyagból, milyen technológiával állítanak elő élelmiszert a gazdák és a feldolgozóipar. Bízzuk nyugodtan a fogyasztókra, mire van igényük. Ők majd kikényszerítik a termelőktől és a gyártóktól, hogy ne agyonpermetezett zöldséget, hormonnal kezelt, állagjavítókkal telenyomott húst, felvágottat kínáljanak nekik, hanem minél természetesebb alapanyagokból, környezetbarát technológiával készült termékekkel jelenjenek meg a piacon, élelmiszerláncokban. De ezt nem lehet egy-két uniós cikluson belül megvalósítani. Legalább 20-30 éves átmenetre, hosszú távú stratégiára van szükség. Az egyetemeken, főiskolákon olyan fiatal szakember generációkat kell kinevelni, akik képesek lesznek nagy tételben is egészséges élelmiszert, mezőgazdasági nyersanyagot előállítani.
A biogazdálkodás kapcsolódhat ehhez a stratégiához?
Az egy egészen más műfaj. Az néhány száz, ezer négyzetméteren működhet. Azon megoldható, hogy vegyszermentesen védekezzen a a biogazda például a krumplibogár ellen. A növényekről két-három naponta kézzel is begyűjtheti a bogarakat és a lárvákat. De több hektárnyi területen ez már megoldhatatlan. A hozamokról nem is szólva. A nem permetezett és műtrágyázott biozöldség és gyümölcs hozama 40-60 százalékkal alacsonyabb, mint a normál nagyüzemi technológiával előállított. Ezért drága a biotermék, amit a lakosság 10-15 százaléka tud csak rendszeresen megfizetni.
Ha ez az út járhatatlan a tömegélelmiszer előállításban, hogyan lehet védekezni nagyüzemi körülmények között úgy, hogy nem alkalmazzanak vegyszereket?
Egyre több természetes alapanyagból előállított növényvédőszer létezik. A csalánból például hatékony permetezőszert lehet előállítani. De vannak tengeri algából és ezek keverékeiből készített jó hatású növényvédő szerek is. Nagyon sok szintetikus vegyszer kiváltható ezekkel. Hogy mit, mikor, hogyan, azt viszont előbb tanítani kell. Egyebek között az agrár felső- és középfokú oktatásban. Új szemlélet, új tankönyvek és gyakorlati eljárások szükségesek. És ehhez bizony időre van szükség.
Ha már szóba került a képzés. A rezsim gőzhengere egyre másra gyűri maga alá az egyetemeket. Összevonások, alapítványok születnek szakmányban. Milyen következményekkel járhat az agráregyetemek központosítása, egy akolba terelése?
Nem tartom jó ötletnek, hogy mindent egy kalap alá vegyen az állam. Legalább három, színvonalas, önálló agrár felsőoktatási intézményre lenne szükség Magyarországon. Küzdjenek meg a hallgatókért, a hírnévért. A központosítás megöli a versenyt. Márpedig az oktatás színvonalát emeli az egyetemek- és főiskolák közötti rivalizálás, a világban erre számos konkrét példa hozható. Lehet, hogy megtakarítható lenne egy rektorral, egy hivatallal, központi beszerzéssel néhány milliárd, csak a végén ezért a takarékosságért túl nagy árat fizetnénk. Ha mindenképpen valami közös pénzügyi alapot akar működtetni a kormány az agrárképzésben, akkor is legyenek önálló intézmények, amelyek megharcolnak a forrásokért. A lényeg azonban a paradigma-váltáson van, azaz a jövőben mindenütt a természetes inputanyagokkal dolgozó, környezetbarát termelési és élelmiszerkészítési eljárásokat tanítsák ezekben az intézményekben.
Erre megfelelőek lennének a tangazdaságok is, de olyan hírek is lábra kaptak, hogy mint az Akadémia intézményhálózatát, a tangazdaságokat is kiszerveznék az oktatás fennhatósága alól. Milyen következményei lehetnek egy ilyen lépésnek?
Ezt sem tartom jó ötletnek. Ehelyett inkább invesztálni kellene a fejlesztésükbe, mert jellemzően a tanüzemek termelési eszközei, a gépállománya alkalmatlan a korszerű, például a precíziós gazdálkodás oktatására. Nincs jobb helyzetben a szakmunkásképzés sem. Ott is nagyrészt lepusztult, elavult gépeken kénytelenek tanulni a gyerekek. Az állattenyésztő szakmunkás képzés olyan mértékig lemaradt a valóságtól, a mai gyakorlattól, hogy a végzős diák eleinte csak arra alkalmas, hogy végigsöpörje az istállót. A többszázezer forint értékű tenyészállatok közelébe sem lehet engedni őket. Egy frissen végzett traktorost, aki Zetoron, vagy MTZ-n tanulta a szakmát, nem engedhetem a százmilliós kombájnra, mert pillanatok alatt sokmilliós kárt okozhatna benne egy rossz mozdulattal. Sok agrárcég, mi is, a növénytermesztésben, állattenyésztésben saját magunk képezzük az utánpótlást, vagy más cégtől magasabb fizetéssel átcsábítjuk a már képzett szakembert.
Egyáltalán, van elegendő magasan képzett szakember a mezőgazdaságban?
Igen is meg nem is. Az mindenesetre biztató, hogy egyre nagyobb arányban – legalább 80-85 százalékban - már magasan képzett szakemberek és gazdák irányításával műveli a földeket hazánkban. Ez az arány tovább emelkedhet, mert az utóbbi évtizedben hallatlanul felgyorsult a generációváltás a mezőgazdaságban. Azt tapasztalom, hogy a környékünkön gazdálkodó egyéni vállalkozók tudásban felnőttek a társas vállalkozások szakgárdájához. Ez elsősorban az úgynevezett „nagyüzemi” növények, mint a gabona, az olajos magvak termelése esetében igaz. A növényvédelemre ez még nem igaz, de növényorvosból van elég, lehet tőlük tanácsot kérni.
Ez némi magyarázatra szorul. A miniszterelnök a magyar mezőgazdaság elmúlt időszakának sikereit taglaló kötet bemutatóján azt mondta, a hazai birtokszerkezetben a kisbirtok aránya 80, a nagybirtoké 20 százalék. Vagyis a gazdaságok ötöde műveli a terület nagy részét?
Magyarországon több mint négyszázezer mezőgazdasági vállalkozót tartanak nyilván. De ebből 230 ezer – jellemzően őstermelő – birtoka egy hektár alatti. Esetükben inkább hobbiról, önellátásról van szó, nem professzionális agrártermelésről. Velük szemben viszont a mintegy 8 ezer gazdasági társaság, szövetkezet és 50-55 ezer, 10 hektárnál nagyobb birtokon egyéni/családi gazdálkodó használatában van a termőföld közel 90 százaléka. Többségük az én tapasztalatom szerint már hozzáértő módon gazdálkodik. Őket a reálértékben csökkenő uniós támogatás sem küldené padlóra. Szállóigévé nemesedett orbáni mondás: „ne azt figyeljétek mit mondok, hanem hogy mit csinálok”. Mit jelent ez az agrárpolitikában? A nagy- és a még nagyobb gazdák, agrárvállalkozások pozitív diszkriminációját. Azaz a miniszterelnök ki nem mondottan, be nem vallottan a professzionális, nagybani termelés folytatókat támogatja a gyakorlatban, a kicsik esetében a megfelelő szó a lélekápolás, a vigasztalás, miszerint figyelünk rátok is, a voksotok meg nagyon is fontos. Egyébként a miniszterelnök helyesen gondolkodik, már mint, hogy a versenyképességet, a profi termelést helyezi előtérbe, ez valóban nemzeti érdek. A többi a szokásos politikai trükk, a hatalmi játék része. Persze, mint megrögzött demokrata látom ennek a vidékre nézve negatív társadalmi hatásait is. A magyar falu sok szempontból egy feudálkapitalista viszonyrendszerbe zuhant vissza napjainkra, ahol egy-két nagygazda és agrárvállalkozó uralja a terepet, a falu társadalmi életét, de nem csak azért, mert ők helyben a legnagyobb munkaadók.
Bár még előttünk az ősz, de mégis, milyen évet zárhat a magyar mezőgazdaság?
A kukorica, a napraforgó, a cukorrépa fajlagos hozama rekord-közeli lesz. Kukoricából 8-9 millió tonnát is betakaríthatunk az idén. Még az időjárást leginkább megérző búza is jó közepes hozammal, hektáronként 4,5-4,8 tonnával zárhatja az aratást. Vetésterülete ugyan 1 millió hektár alá csökkent de a hazai ellátás, sőt, az export sincs veszélyben, mert a termelés mennyisége így is 4 millió tonna felett lesz.
A fogyasztókat viszont közvetlenül inkább a csúcsokat döntögető gyümölcs árak érintik. Ők mire számíthatnak?
Az élelmiszerpiacon általánosan is kiugró drágulás mutatkozik az idén. Ebben a márciusi fagy, áprilisi szárazság nagy szerepet játszott. Különösen a kajszi,, az őszibarack, a meggy szenvedte meg a tavaszi fagyos napokat. Általában is elmondható, hogy idén több százezer tonnával kevesebb gyümölcs terem, mint a előző évek átlaga. A rossz hír az, hogy a friss gyümölcs már akkor sem lesz olcsó, ha a következő években jó termés lesz. Vége az olcsó friss gyümölcs korszakának! Az eper, a málna, a ribizli, az őszi, a kajszibarack, a cseresznye, a meggy fogyasztói ára a szedési szezon végén is magas lesz. Részben azért, mert egyre drágább az élőmunka, részben azért, mert egyáltalán nem lesz elegendő kézi erő a szedésre. Ráadásul a mára több gyümölcsfajtából is vezető termelővé előlépett Lengyelországban is vége az olcsó ukrán vendégmunkás korszaknak, így az import gyümölcs is magas áron fog érkezni. A klímaváltozás sem kedvező, a gyümölcsösökben is egyre inkább elengedhetetlen az öntözés, amiben súlyos deficitünk van. Jelenleg az ültetvények alig egynegyedét öntözik nálunk, Ausztriában, Olaszországban meg legalább a 80 százalékát. Az öntözőrendszer kiépítése, de a fenntartása, működtetése is jelentős forrásokat emészt föl. Bár évek óta ígérik a „nagy öntözési programot” és a hozzá kapcsolódó pályázatos támogatást, a megvalósítás csigalassúsággal halad.
