Szabad ország, szabad sajtó! - Ezrek tüntettek az Index mellett

Publikálás dátuma
2020.07.24. 18:10

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
"A független sajtóért nem elég tüntetni, elő is kell fizetni rá".
Egy demokráciában nem történhet olyan, hogy “szervezeti átalakításokra” és “szinergiákra” hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét."

- hívta a Momentum az Index szerkesztősége elé mindazokat, akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett. A demonstrációt 18 órára hirdették meg, a Puskás Öcsi térről a Karmelita kolostorhoz vonultak, a Szent György téren beszédek hangzanak el. Felszólalt: Orosz Anna, a Momentum alelnöke, Gulyás Balázs, a Magyar Hang publicistája; Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője; Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő; Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

Áradnak

"Már megint ez történik" - utalt egy középkorú nő társaságával beszélgetve az Origo, a Népszabadság és a Magyar Nemzet elestére, ahogy a 17-es villamoson az Index függetlenségéért - a Momentum Mozgalom által - szervezett tüntetésre tartott 18 órai kezdésre. Távolról sincsenek egyedül, minden villamos tömve érkezett, a buszok és a HÉV felől is nagy csoportokban érkeztek a szerkesztőséggel szomszédos Puskás öcsi térre, ahol nagyjából ezren gyűltek már össze. A program szerint a demonstrálók innen gyalog vonulnak át Orbán Viktor dolgozószobája alá, a Karmelita kolostorhoz. A tüntetőknél transzparenseket alig, pártzászlót (Momentum, DK, Párbeszéd) többet lehet felfedezni.

Leszállították a tüntetésre igyekvőket

Számos konkurens szerkesztőség tagját lehet felfedezni a tömegben, akik szolidaritásukat kifejezni jöttek (hivatalból jelenlévő, tudósító kollégáik mellett). Itt vannak a 24.hu, a 444, a Hvg, a 168 óra, a Magyar Hang újságírói - közülük sokan korábban bezárt/átalakított szerkesztőségekben dolgoztak, úgyhogy átérzik, mit élnek most át az indexesek. Hajnal Miklós (a Momentum politikusa) bejelentette, hogy a tervezetthez képest később indul a menet a várba, mert több BKV-járműről is leszállították a közlekedőket. 

Inkább a Balatonon nyaralnánk...

Ironikus, kokárdás transzparens hirdeti "a cenzúra szabadságát, a sajtó eltörlését" (a forradalmi 12 pont kifacsart, a szabad sajtóról szóló passzusa). Hajnal Miklós időközben megnyitotta a rendezvényt, és kapásból felhívta a figyelmet a maszk viselésére. "Egy normális országban nem tüntetnénk, hanem a Balatonon nyaralnánk." Hozzátette, normális országban ugyanis nem verik szét egy független médium szerkesztőségét. Hangsúlyozta, hogy bár egy párt szervezi a tüntetést, egy nemzeti ügyben jöttek össze, következésképpen mindenki civil. Elindult a menet, a Lajos utcán halad majd, Hajnal Miklós tartalmi-technikai eligazítást tartott, és arra kérte a résztvevőket, a szerkesztőség mellett ne skandáljanak, hanem tisztelet, az Index melletti kiállás jeleként némán vonuljanak azon a szakaszon.

Egy szerkesztőségnyi bátor ember

"Nincs másik" - ezzel a felkiáltással fordult rá a momentumos Fekete-Győr András pártelnök, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Orosz Anna vezette, 3-4 ezer fősre duzzadt tömeg a Lajos utcára. A szerkesztőség mellett a skandálás tapsra váltott. Elismerésüket transzparensekkel is kifejezték a szerkesztőségnek: "Nincs másik - Kell másik", "70 bátor ember" felirat emelkedik magasba. (Utóbbit módosítani kellene, ez a szám immár több mint kilencven, de a transzparens korábban készült.) És persze nem hiányzik a politika sem, az is olvasható az emberek feje felett - a korábbi O1G-re utalva -, hogy "Simicska megmondta" is.

Beszólások csak elvétve

A Jobbik egy népes csoportja a Margit hídnál várta be a töretlenül gyarapodó tömeget. Nincs másik, gyertek velünk, visszhangzik a toborzó-rigmus, és ütemes taps. A tüntetők lényegében a híd lábától a Zsigmond térig kígyóznak.  A demonstráció minden atrocitástól mentes, a vonulóknak mindössze egy-két alkalommal szóltak oda nem épp Index-rajongónak tűnő járókelők, de nem lett szócsata, a kritikusokat is maguk közé invitálták a résztvevők.

Megint elvettek valamit

"Bárki szervezte volna, biztosan itt lennénk. Minden nap az Indexszel telt, akkor is, ha nem politikáról akartam olvasni. De kikényszerítették az összeomlást, elvettek megint tőlünk valamit" - sűríti keserűségét és itt létének okát egy mondatba egy családapa.

A vár katalizálja a politikai anyázást

A tüntetők között járva néhány indexes újságírót is látni (többségük a szerkesztőségnél maradt), rendre hátba veregetik őket a tömegben. Felzengett Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztőjének mondása, a "Nem hallgatunk" is.  A Fő utcán haladva előbukkant a vár sziluettje, és ez beindítja a pavlovi-politikai reflexeket. Gyakoribbak az Orbán-ellenes rigmusok, amit felerősítettek a házak falai. A Batthyány tér után a civil hevület mellett a Fidesz-maffiát emlegetik, és különböző jelzőkkel illetik a kormánypártot, például a mocskos az egyik kedvenc.

A bankár és a rapper

De a lényeg, hogy sokan úgy érezték, el kell jönniük, így tettek a közéleti szereplők is. A tömegben Simor András volt jegybank-elnöktől nem messze vonul a rendszerkritikus dalairól ismert fiatal rapper, Dé:Nash, de itt van Bródy János és Para-Kovács Imre közíró is.

Erős rendőri készültség

A Karmelita kolostorhoz lassan megérkezik a tömeg vége is. Tudósítónk szerint a tüntetők száma már meghaladta a tízezret, ehhez mérten a rendőrség is erős jelenlétet mutat: négy busszal érkeztek a készenlétisek. 

"A független sajtóért nem elég tüntetni, elő is kell fizetni rá"

– A szabad sajtó segít értelmezni azt, ami Magyarországon és a világban történik, beszédtémát szolgáltat az embereknek – mondta a budai Várban elsőként felszólaló Orosz Anna, a Momentum alelnöke, Újbuda alpolgármestere. A sajtó az ablak az igazsághoz – folytatta. Amikor tönkreteszik a sajtót, akkor ezeket az ablakokat zárják be, és helyettesítik hazugságokkal. A Fidesz azon dolgozik, hogy a független szerkesztőségek bezárásával korlátozza a családi beszélgetéseinket, a közügyekről való beszédet – mondta. Demokráciában éles a határvonal a pártpolitika és a sajtó között. Nálunk nem ez a helyzet. Orosz Anna arra biztatta a résztvevőket, hogy támogassák azokat a megmozdulásokat, amelyek gátat akarnak szabni a sajtó tönkretételének. Mindenkit arra kért, támogassa a független médiát, mert „rajtunk múlik, hogy túlélik-e az Orbán-rendszert”. „Szevasztok, libernyákok!” – köszöntötte a tüntetőket Orbán Viktor szavait idézve Gulyás Balázs publicista. Aztán mondott még egy idézetet a miniszterelnöktől: „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” Gulyás szerint ez a rendszer a hazánkat is megeszi, felzabál a „felcsúti kisgömböc”. Szerinte akkor lesz változás, ha olyankor is utcára vonulnak az emberek, amikor épp nem őket akarják ellehetetleníteni. Hozzátette: a fideszeseknek is látniuk kell, hogy sorra kerülnek, ha a hatalom az ő javaikat kívánja meg. „Ne hallgassunk!” – zárta beszédét az Index kirúgott főszerkesztője, Dull Szabolcs fordulatát használva. – Ma már voltam egy temetésen, eltemettünk egy igazi demokratát, hazafit, államférfit – kezdte Herczeg Zoltán divattervező, civil aktivista, aki Bogdán Lászlóra, Cserdi polgármesterére emlékezett. „Ne csináljunk még egy temetést, csináljunk feltámadást, csináljunk még egy, vagy még száz Indexet” – javasolta. Herczeg Zoltán szerint úgy lehet változtatni, ha mindenki választ ügyeket, amelyekben cselekedni tud. „Itt vagyok, mert nem tetszik az a haza, ahol a teljesítmény szart se ér" – említett példát arra, hogy ő mi ellen akar tenni. Ha a médiáról van szó, akkor a közösségnek szükséges összeadni azt a tőkét, ami egy független újság működéséhez kell. „Ne temessük, építsük a demokráciát!” – biztatta a tiltakozókat. Szekeres Tamás szerkesztő, újságíró hazugságnak nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter állítását, hogy Magyarországon sajtószabadság van. A rendszer Szekeres szerint arra törekszik, hogy csak mutatóban hagyjon szűkített hatáskörű médiumokat, amelyekre mutogathat a sajtószabadság példájaként. Azzal zárta, hogy szerinte a következő médiumot sem tudják majd megvédeni, ha veszélybe kerül, változást csak a „2022-ben jó helyre húzott X fog hozni”. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint minden hatalomra lehet nyomást gyakorolni, hogy megakadályozhatók legyenek káros folyamatok. Úgy kell nekivágni a napoknak, hogy megfogadják az emberek: nem fogják abbahagyni a tüntetést. Akkor oldható meg a sajtószabadság kérdése, „ha a Kunigunda utcába nem húsz képviselő, hanem százezer magyar megy be”. Mindaddig – vélekedett Hadházy Ákos – a kormány át fogja lépni a vörös vonalakat. Felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt évben egyszer sem volt ellenzéki politikus a közmédia élő műsorában (leszámítva a kérdező miatt botrányos Karácsony-interjút). Végezetül kijelentette: a független sajtóért nem elég tüntetni, elő is kell fizetni rá. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a saját bevallása szerint Lázár János is az Indexszel nyitotta a napját. Fekete-Győr szerint ez azért volt így, mert a szerkesztőség olyan tartalmat adott, ami átnyúlt a politikai szekértáborokon: az Index elhivatott szakmaisággal dolgozott. Száz méterre van egy „törpe, gyáva, kicsi ember, aki nem tud tükörbe nézni” – mondta a miniszterelnökről Fekete-Győr András, aki hozzátette: számára fontos a tükör, mert a valóságot akarja megismerni. Ezzel szemben a Fidesz „gyávaságából elég volt Magyarországon”. A demonstráció végén a momentumos Hajnal Miklós a telefonok fényének bekapcsolására kérte a tömeget. „Rég volt ilyen szép a budai Vár” – állapította meg. Az Index melletti tüntetés este 10 órakor mindenféle rendbontás nélkül ért véget. 
Szerző
Frissítve: 2020.07.24. 22:13

“Legyen világos: ami történik, pusztító csapást jelent az újságírásra Magyarországon"

Publikálás dátuma
2020.07.24. 16:47

Fotó: Bődey János / Index
Egy újabb sajtótermék vált az Orbán-rendszer áldozatává, miközben a Fidesz szedegeti a pénzutalványokat Brüsszelben. Drámai hangú közleményt publikált a Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) az Index letámadása miatt.
“Ismét támadás éri a sajtószabadságot Magyarországon” - áll a világ több mint száz országának sajtómunkásait és média szakembereit tömörítő nemzetközi szervezet pénteki közleményében, amely bevezetőjében röviden vázolja az Indexnél történteket. “Legyen világos: ami történik, pusztító csapást jelent az újságírásra Magyarországon. Nem egy független sajtótermékről beszélünk. Az Index (volt) a hírportál, a legnagyobb Magyarországon, becslések szerint napi 1 millió látogatóval. Ez a független média összes oldalmegtekintésének közel a fele. Nem meglepő, hogy célpont lett. Sokan spekuláltak arról, hogy a Fidesz és szövetségesei mikor mozdulnak rá az Indexre. Aki figyeli a magyar médiahelyzetet, annak teljesen ismerős az Index körüli zűrzavar”. “A magyar kormány soha nem próbált nyíltan fellépni a médiával szemben” - szögezi le az IPI. “Magyarországon nincsenek bebörtönzött újságírók, nem szállják meg rohamrendőrök a szerkesztőségeket, nincsenek koholt büntetőeljárások és ritka a fizikai erőszak újságírókkal szemben. Orbán Viktor Fidesze ennél sokkal kiszámítottabb, rejtettebb utat választott az információáramlás irányítására. A független sajtótermékeket először anyagilag kivéreztetik a médiapiac manipulálásával, majd miután meggyengültek, szép kényelmesen átjátsszák azokat kormánybarát tulajdonosoknak, akik végső, halálos csapást mérnek rájuk: kirúgják a szerkesztőket és megváltoztatják a szerkesztői irányvonalat. A kivéreztetett médiumokat vagy bezárják (lásd Népszabadság), vagy átalakítják orbánista szócsövekké (lásd Origo)”. “Így szűnik meg a sajtószabadság Európában 2020-ban!” - olvasható a közleményben. "Ez a rendszer jól szolgálta Orbánt és a Fideszt. Miközben Magyarországon az elmúlt tíz évben agresszívan lerombolták a médiaszabadságot, és egy engedelmes kormányközi médiabirodalmat hoztak létre, az Európai Unió nem sokat tett annak érdekében, hogy megálljt parancsoljon egy olyan kormánynak, amely sokkal inkább hasonlít az önkényuralmi Törökországra vagy Oroszországra, mint az EU demokratikus ideáljára. Orbán stratégiáját igazolja az is, hogy az EU vezetői a héten nem tudtak megállapodni egy erőteljes mechanizmusban, amely az uniós finanszírozást a jogállamisághoz köti". "Ahogyan a többi független magyar médiát, úgy az Indexet is fojtogatták gazdaságilag. A kormány megfosztotta az államilag finanszírozott hirdetésektől, és nyomást gyakorolt ​​a kereskedelmi hirdetőkre, hogy maradjanak távol a hírportáltól. A Fidesz emberei lassan elfoglalták az Index összetett tulajdonosi és irányítói testületeit”. “Az Indexet bezárhatják. Vagy piacvezetőként megengedik, hogy fennmaradjon, akár meg is őrizze kritikus hangjának egy részét, éppen csak annyira, hogy Orbán bizonyíthassa, van sajtószabadság Magyarországon, de anélkül, hogy valódi fenyegetést jelentene a Fidesz hatalmára”. “A hét eseményei, amelyek az Indexről szóltak, drámaiak és szívszorítóak. De ezek nem rendkívüli történések. Egy újabb médium vált az Orbán-modell áldozatává, egy rendkívül hatékonyan és ravaszul működő rendszer áldozatává, amelyet Magyarország EU partnerei vagy nem tudnak, vagy nem akarnak megérteni, még kevésbé megállítani. Közben a Fidesz Brüsszelben szedegeti a bőkezű utalványokat. Nincs itt semmi új látnivaló kérem!” - írja a Nemzetközi Sajtó Intézet.
Frissítve: 2020.07.24. 17:05

Ellenzéki kerekasztalt szeretnének

Publikálás dátuma
2020.07.24. 16:35
Az ellenzéki képviselők korábban közösen tettek fogadalmat a kormánnyal szembeni ellenállásról
Fotó: Népszava
Az ellenzéki pártok közti szorosabb együttműködés érdekében a V21 Csoport a nyáron vitaanyagot készít, amivel augusztus végén a nyilvánosság elé is lépnek.
Abban már megvan a konszenzus az ellenzéki pártok és a választók között is, hogy a 2022-es választásokon minden körzetben egy jelöltet állítsanak csak, a következő lépésnek annak kellene lennie, hogy a pártok egy közös vízióra, programra építsék a kampányukat – mondta Balázs Péter volt külügyminiszter, uniós biztos a V21 Csoport pénteki sajtótájékoztatóján.
A három éve alakult civil kör olyan egykori kormányzati szereplőket tömörít, akik tudásukkal, tapasztalatukkal a kormányváltást próbálják elősegíteni. Mint Balázs Péter elmondta, az ellenzéki pártok közti szorosabb együttműködés érdekében a csoport a nyáron vitaanyagot készít, amivel augusztus végén a nyilvánosság elé is lépnek és abban bíznak, hogy szeptemberben az ellenzéki pártokkal is le tudnak ülni tárgyalni róla. Bod Péter Ákos az Antall-kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere, volt jegybank elnök arról beszélt, a kezdeményezésük értékekre irányul, ilyeneket szeretnének megfogalmazni. - Ma olyan politikai kérdések merülnek fel, amelyekre minden pártnak meg kell fogalmaznia a válaszát, ebben szeretnénk segíteni. Senki nem akar visszatérni a 2010 előtti állapotokhoz – mondta. Lapunk kérdésére, hogy melyek ezek az alapértékek, Balázs Péter úgy válaszolt, az egyenlő esélyek, a méltányos megélhetés, az erős munkavállalói érdekképviselet, a tisztességes piacgazdaság, a jogbiztonság és a szólásszabadság.
A Népszava a volt uniós biztost Orbán Viktor pénteki rádióinterjújáról is megkérdezte, melyben a kormányfő „libernyákoknak” nevezte uniós partnereit, akiket „a hátán is elvisz”. Balázs Péter szerint „az ellenfél kigúnyolása a gyengeség jele, egyébként pedig a kamaszokra jellemző, akik a félelmeiket így kompenzálják”.