Maszk nélkül - fegyelmezetten

Az országban az utcákon senkit sem látni bekötött orral-szájjal, kivéve a turistákat, elsősorban a dél-ázsiaiakat.

És ki tudsz menni az utcára az őrjöngő migránstömegtől? – kérdezte röhögve a Szép Szó egyik állandó szerzője, amikor bemondtam a telefonba, hogy épp nem alkalmas, mert Hollandiában nyaralok a családommal. A migránstömegek egészen sötétedésig, azaz majdnem este 11-ig kosárlabdáztak az Utrecht belvárosának szélén fekvő, csatornákkal és futópályákkal – a mindenhol megtalálható biciklisávokat nem is említve - szegélyezett parkra néző szállásunk ablakától húsz méterre lévő palánkok alatt. Feketék és fehérek vegyesen: csupa holland fickó volt a pályán. A park kora reggeltől késő estig teli sétálókkal, kocogókkal, különböző sportokat űző fiatalokkal, ám maszkot senki nem visel. A kötelező 1,5 méteres távolságot viszont mindenki betartja – ide nem értve a biciklistákat, akik minden irányból veszélyeztetik a gyalogosok testi épségét, itt ugyanis nekik van elsőbbségük: utánuk jönnek csak a sétálók, miközben az autósok a magyar szemnek végtelen türelemmel várnak a sorukra. Focizni ugyanakkor senkit nem látunk, bár Hollandia valóban futballnagyhatalom épp a migránstömegeknek is köszönhetően.

A 17 milliós, Dunántúl nagyságú országban szombaton, július 25-én 147 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak. Júniusban 100 alá esett a napi mutató, ebben a hónapban pedig 100 és 200 között mozgott, vagyis enyhe növekedés tapasztalható. Eddig összesen 53 ezren kapták el a COVID-19-et és elég sokan, több mint 6000 haltak meg az országban. Ennek ellenére a maszk viselése csak a tömegközlekedési eszközökön kötelező, az utcán nem is látni senkit bekötött orral-szájjal, kivéve turistákat, köztük is elsősorban a dél-kelet-ázsiaiakat. Néhány nagyobb, divatos márkát árusító üzlet előtt helyi biztonsági őrök állítják sorba a vásárlókat, itt előfordul, hogy fel kell venni a maszkot, amely a legnagyobb plázákban sem előírás. Ugyancsak biztonsági őrök állnak a coffee shopok előtt, a könnyű drogokat árusító egységekben egyszerre csak négy ember tartózkodhat: dohányozni tilos odabenn, de a füvet el lehet szívni – igaz, a többség az utcán, a köztereken pöfékel.

A lazaság már a reptérről kilépve feltűnik: egyetlen elfedett arcú embert sem látni, s a több órás folyamatos viselés után nekünk is jólesik megszabadulni a maszktól. Az otthoni aggodalom, hogy milyen ellenőrzés vár ránk belépéskor, egy pillanat alatt szertefoszlik: Magyarország zöld országnak számít, nem hogy a gondosan őrizgetett meghívólevélre nem kíváncsi senki, de a repülőút alatt kitöltetett, kötelező „Traveller Public Health Declaration”-t sem kell bemutatni. Eindhoven repterén összesen, ha három biztonsági ellenőrt látunk, rajtuk sincs maszk, s inkább az utasok folyamatos haladásával, mintsem egészségügyi vizsgálatával törődnek. Ahol azonban kötelező, ott komolyan is veszik: szemtanúi voltunk, amint az Utrecht és Amsterdam között közlekedő vonatról leparancsoltak egy holland fiatalt: hiába volt a kezében a maszk, ez nem hatotta meg a vasutast, s a férfinak sem volt ellenvetése, szó nélkül leszállt.

Amszterdamban minden téren és nagyobb útkereszteződésben spotlámpás hirdetések hívják fel a figyelmet a COVID-19-re és a 1,5 méteres távolságtartásra, a belváros szűk sikátoraiban és nyüzsgő sétálóutcáin ezt azonban nehéz betartani – az éttermekben sokszor a fél méter is nagy távolságnak számít. A másik véglet a Van Gogh Múzeum melletti Museumplein, azaz Múzeum tér, ahol a fűre felfestett színes pöttyök jelölik ki a legkisebb napsütést is kihasználó piknikezők helyét. Benn a múzeumban ötpercenként bemondják, hogy tartsuk a távolságot, ami nem egyszerű, ha közelebbről is meg akarjuk csodálni a holland festőzseni valamelyik portréját.

Igyekszünk alkalmazkodni a hazainál lazább, mégis láthatóan jól működő szabályokhoz: Balaton helyett Amszterdam és Utrecht. A lángos helyett pedig thai, indonéz vagy épp suriname-i éttermet választunk.