Mert nagyot álmodni a cserdi polgármester, aki nem csak azért küzdött, hogy faluja kikeveredjen a mélyszegénységből, hanem hogy a munka révén megváltozzanak a cigányságról alkotott előítéletek.
Így lehet összefoglalni azt a meleg hangú méltatást, amit az Economist nyomtatott formában szentel Bogdán Lászlónak, miután az 46 évesen öngyilkosságot követett le. A polgármester, aki iszonyatos nyomorból indult, mintatelepülést csinált a 350 lakosú közösségből és még nagy tervei voltak. Családra nem jutott ideje, a helyieket tekintette a gyerekeinek.
Mindig azt mondta, nincs abban semmi érdekes, hogy dolgoznak a cigányok, de belül ő is tudta, hogy dehogynem. Hiszen nem véletlenül alakult ki előítélet a romákkal szemben. A másik oldalon viszont igaz, hogy a történelem kemény sorsot mért a magyarországi romákra az utóbbi 600 évben. Bogdán a kiutat a munkában látta, miközben büszkén vállalta cigányságát és magyarságát is.
Ám a cserdi csoda ellenére a falun határain túl akadtak ellenségei, mert egyesek akik azt gondolták, hogy éppen a negatív sztereotípiákra erősít rá, ha sűrűn emlegeti a cigányok rossz vonásait. Ugyanakkor visszautasította, hogy díszcigány legyen, viszont azon volt, hogy ne éljen hiába, ami esetében a falu fellendítését jelentette. Egy ízben megvallotta, hogy sokszor magába roskad, mert úgy érzi, nincs elég ereje a sok teendő elvégzésére. A nekrológ ugyanakkor az ismert cigány vicc analógiájára nyitva hagyja a kérdést, hogy akkor most a polgármester vak volt-e vagy bátor.
