Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége összefogást akar 2022-re. Olyan összefogást, amelyik nemcsak a kormányváltást, de a korszakváltást is elhozhatja. Én is ezt akarom, és tudom, hogy meg lehet csinálni. De csak akkor, ha már most, 2020 nyarán elkezdjük megtervezni, hogyan váltjuk le együtt két év múlva a fiatal demokratákból lett idősödő despotákat.
Az MSZP szeptemberben kongresszust tart, és új politikai stratégiát fogad el. Épp azért, hogy végre új alapokra lehessen helyezni a hatékony, közös ellenzéki fellépést. Az MSZP, ahogy eddig is, motorja lesz a közös politikai stratégia kidolgozásának és az előválasztásoknak is.
Nem állítom, hogy a feladat könnyű. De az ellenzéki pártok célkitűzéseiben rengeteg a közös pont: a jogállamiság és a demokrácia helyreállítása; az európai normák érvényesítése; egy jól működő, normális életet és lehetőségeket kínáló, fejlődő ország megteremtése – ahol mindenki dolgozhat, és megélhet a munkájából. Ahol tisztességes ellátást kap a nyugdíjas, meggyógyulhat a beteg. Ahol az oktatás a jövőre készít fel, és mindenkinek egyaránt esélyt biztosít a felemelkedésre. Ahol szabad a sajtó, ahol képtelenség szétrobbantani egy magát 20 év alatt felépítő független szerkesztőséget. És ahol nem kerül magánzsebekbe a közös vagyonunk. Ahol az ügyészség nem a fideszes elit védőjének szerepét játssza, és ahol az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaéléseket az Európai Ügyészség vizsgálhatja ki.
Már eddig is sokszor mozdult együtt az ellenzék. Közösen álltunk ki a nők egyenlő bérezéséért és az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozásért; együtt küzdöttünk a tudomány és a sajtó szabadságáért; közösen próbáltunk tenni az otthonápolás ügyében; együtt tagadtuk meg a korlátlan felhatalmazást a kormánytól a járvány idején; közös módosító javaslatokkal próbáltuk emberarcúvá alakítani a jövő évi költségvetést; közösen gyűjtjük a nemzeti „manipulációs” íveket; mindnyájan fellépünk a szabadstrandok megőrzéséért; közösen léptünk fel az önkormányzatiság védelmében; közösen fordultunk az Alkotmánybírósághoz a szakszervezetek kérésére a munkavállalók jogainak újabb csorbítása ellen.
A közös pontokból pedig nemzeti minimumprogramot kovácsolunk, olyat, amit minden választópolgár a magáénak érezhet.
A Fidesz tízéves uralma alatt roncsolta a magyar demokráciát, és a kormány mindezt cinikusan magyar útnak, magyar kanyarnak nevezte. Úgyhogy mindenki fejében szólaljon meg a vészcsengő, amikor a miniszterelnök arról beszél: a gazdaság terén a kanyarban kellene előznünk.
Mert ez azt jelenti, hogy a hatalom nyakló nélkül oszt közpénzt a fideszes elitnek, még a koronavírus-válság elleni védekezési alapból is. Kastélyok, szállodák, golfpályák épülnek, szépülnek a befizetett adóforintokból, szolgáltatásaikat egy tisztességesen és keményen dolgozó ember soha nem lenne képes megfizetni. Az állami feladatok, az alapszolgáltatások – tisztességes egészségügy, oktatás – pedig közben elsorvadnak. Gyermekeink jövőjével együtt.
Ha a hatalom szándéka valóra válik, akkor nekik soha nem lesznek olyan emlékeik, mint nekünk, egyszerűen azért, mert nem léphetnek be az ország egyes csodálatos területeire. Most derült ki, hogy köztulajdonból magántulajdonba akarják átjátszani mindannyiunk közös kincseit, a Balatont, a Velencei-tavat és számos, ma még szabadon élvezhető vizünk partját. Az MSZP ezt mindenképpen meg akarja akadályozni, így hetek óta aláírást gyűjt például a szabadstrandok védelmében, és népszavazást is kezdeményezett – mert azt a több százéves közmegegyezést nem lehet felrúgni, hogy gazdag és szegény egyaránt pihenhessen természetes vizeink partján!
És a hatalom nemcsak fizikai tereket foglal el és szorítja ki onnan az átlagembereket, de a szellemi tereket is einstandolja, hogy csak a kormányzat valósága létezhessen a médiában, hogy semmi ne ellenpontozhassa a központi hazugságokat. A Fidesz politikai klikkjének maszek érdekköre bevásárolja magát a megmaradt független sajtóba, és átszervezések örve alatt robbantja szét az ország legolvasottabb hírportálját, az Indexet. Teszi ezt azután, hogy jó előre elfoglalta a Médiatanácsot és a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot, kormányszócsővé silányította a közmédiát, és a magánmédia eszközeinek túlnyomó többségét (mintegy 500 országos és helyi orgánumot) egyetlen, egyértelmű kormányzati befolyás alatt álló konzorciumban koncentrálta.
Ha egy mondatba kellene belesűríteni, hogy mi a legfájóbb a Fidesz uralmában, akkor azt mondanám: az embereken való átgázolás, érdekeik teljes semmibe vétele.
Az ön- és közveszélyes kanyarban előzés, és az önhitt, lekezelő politika helyett az ellenzéknek egy gyökeresen más hatalom- és államfelfogást, egy teljesen más szociális modellt kell közösen kidolgoznia. Azt kell elérni, hogy a lehető legkisebbre csökkenjen azok száma, akiket a hatalom anyagi függőségben tart, az ilyen kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek ugyanis nem képesek megvédeni a demokráciát.
Hogy van remény, azt jól mutatja a sok-sok ellenzéki sikert hozó önkormányzati választás, illetve az áttörésre adott kapkodó, kormánypárti reakciók sokasága. Mert ne tévedjünk: a hatalom előre próbál menekülni, amikor az egyetemeket, a kulturális intézményeket kormányközeli alapítványokba kényszeríti. A cél az, hogy semlegesítse ezeket a gondolkodó, csöppet sem kormánypárti műhelyeket. És a rezsim akkor is előre menekül, amikor az ellenzéki önkormányzatokat próbálja jogi és anyagi ketrecbe zárni – hogy ne lehessenek a kormányváltás motorjai.
Esélyteremtő, az érdekvédelmet és a fejlődést segítő modern államra van szükség. Valódi esély pedig akkor lesz, ha korszerű oktatást, magas szintű egészségügyi ellátást és szociális biztonságot teremtünk mindenki számára, illetve kőkeményen érvényesítjük a zöld gondolatot.
Az ellenzéknek egyesítenie kell erőit, s ebben a szövetségben baloldali, liberális és centrumpárti erőknek egyaránt helye van. Nem egymással kell vetélkednünk, mert közös ellenfelünk a Fidesz, és 2022-ben kormányváltást, sőt, korszakváltást akarunk.
Ehhez közös miniszterelnök-jelöltre, minden körzetben – akár előválasztások útján kiválasztott – egy közös ellenzéki jelöltre, egy közös listára, és a Jövő Köztársaságának közös programjára van szükség.
Nem kis feladat, de hiszem, hogy felelősségteljes hozzáállással, a közös cél érdekében egyetértésre tudunk jutni – mert a legfontosabb célunk: a szélsőséges jobboldali populista, vezérelvű fideszes uralom leváltása, és egy igazságos, szabad, szolidáris és zöld köztársaság létrehozása.