Huawei;Sebastian Kurz;Mike Pompeo;

2020-08-13 17:59:34

Pompeo Ausztriát győzködi

Az osztrák kormány eddig nem mutat hajlandóságot arra, hogy bezárja az ajtót a Huawei előtt a szupergyors mobilinternethálózat kiépítésénél.

Csütörtökön, európai körútjának harmadik állomására, Bécsbe érkezett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Ma Szlovéniában folytatott tárgyalásokat, ahol közös nyilatkozatot írt alá vendéglátóival. Az Egyesült Államok tavaly már hasonló megállapodást kötött Lengyelországgal, Észtországgal, és a Cseh Köztársasággal. A dokumentum a kínai Huawei kizárását jelenti a helyi 5G hálózat kiépítéséből. Pompeót Ljubljanában Borut Pahor államfő, Janez Jansa kormányfő, valamint Anze Logar külügyminiszter fogadta.

Az amerikai külügyminiszter prágai útja során, a szenátusban elhangzott szerdai szózatában is a kínai veszélyről beszélt, illetve arról hogy Peking gazdasági hatalma szerinte nagyobb fenyegetést jelent a világra, mint a Szovjetunió a hidegháborúban. Arról is említést tett, hogy az Egyesült Államok elviszi a demokráciát Fehéroroszországba, jóllehet ennek mikéntje meglehetősen kérdéses. Hozzátette, Oroszország aláássa a demokráciát dezinformációs kampányaival, kibertámadásaival.

Bécsben nehezebb dolga lesz Pompeónak, mint a cseh vagy a szlovén fővárosban volt, mivel az osztrák kormány eddig nem mutat hajlandóságot arra, hogy bezárja az ajtót a Huawei előtt a szupergyors mobilinternethálózat kiépítésénél. Ausztriában augusztus közepén írnak ki közbeszerzést újabb 5G hálózatra. Az Északi Áramlat 2 gázvezetékhálózat ügyében sincs egyetértés Washington és Bécs között, mivel Ausztria az osztrák OMV révén nagyon is érdekelt a projektben. Pompeo természetesen Sebastian Kurz-cal is találkozik. Az osztrák kancellár eredetileg márciusra tervezte egyesült államokbeli látogatását Alex Schallenberg külügyminiszterrel, ezt azonban elhalasztották a járványügyi helyzet miatt.

Az amerikai diplomácia vezetője szombaton Varsóba utazik tovább, ahol különösen szívélyes fogadtatás vár rá. A populista Jog és Igazságosság (PiS) uralta lengyel kormány egyrészt amiatt hálás Washingtonnak, mert az amerikai 5. hadtest előretolt lengyelországi parancsnokságának létrehozása révén állandó lesz az amerikai katonai jelenlét az országban. Másrészt azt sem felejtik el Donald Trumpnak, hogy épp a lengyel elnökválasztási hadjárat finisében fogadta Andrzej Duda államfőt, akit igen szűk többséggel választottak újra.

Németországban felettébb csekély lelkesedéssel figyelik Pompeo körútját, Berlin rossz néven vette, hogy Németországot nem iktatta be programjába. Ez is jól mutatja, mennyire feszültté váltak Washington és Berlin kapcsolatai. Donald Trump több ízben is azzal vádolta Németországot, hogy katonai és gazdasági szempontból is kihasználja az Egyesült Államokat.