közoktatás;pedagógus szakszervezetek;járványveszély;Emberi Erőforrások Minisztériuma;

2020-08-18 20:15:26

Kásler takarítási protokollt küldött az iskoláknak, számos szakmai kérdésre viszont továbbra sincs megoldás

A PDSZ felszólította a minisztert a veszélyhelyzet idején alkalmazott digitális tanrendhez szükséges feltételek megteremtésére, ezekről ugyanis szintén nincs szó a protokoll listában, ha mégis be kellene zárni az épületet a fokozódó járványveszély miatt.A PDSZ felszólította a minisztert a veszélyhelyzet idején alkalmazott digitális tanrendhez szükséges feltételek megteremtésére, ezekről ugyanis szintén nincs szó a protokoll listában.

Hétfőn este küldte el a humántárca a közoktatási intézmények vezetőinek azt a járványügyi intézkedési tervnek nevezett csomagot, amely részletesen elmagyarázza, hogy milyen felületeket milyen gyakran kell fertőtleníteni az iskolákban és óvodákban, de nem ad eligazítást az intézmények vezetőinek, milyen szakmai lépéseket tegyenek, ha a helyi vagy szélesebb körű járványveszély miatt teljesen vagy részben be kell zárni az épületet. Márpedig a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke azt hangsúlyozta a Népszavának, már most két tanrendet kellene kidolgozni minden intézménynek: egyet a normál tanításra készülve és egy másikat arra az esetre, ha erősödik a járványveszély.

Totyik Tamás emlékeztetett rá, hogy az osztrák megoldásnak megfelelő, úgynevezett hibrid, vagyis párhuzamosan online és tantermi tanrendre tett javaslatukat a kormány elutasította, pedig az osztályok megfelezése és váltott napokon az órákon való személyes részvétel, illetve a digitális tanításba való bekapcsolódás az egyetlen megoldás, ami nemcsak pedagógiai szempontból, hanem a szociális távolságtartás miatt is jónak mondható.

Az intézkedési tervet hétfőn késő este nyilvánosságra hozó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levélben szólította fel Kásler Miklós minisztert a veszélyhelyzet idején alkalmazott digitális tanrendhez szükséges feltételek megteremtésére, ezekről ugyanis szintén nincs szó a protokoll listában, így az internettel nem rendelkező diákok ezután is elveszhetnek az oktatási rendszer számára – figyelmeztet a szakszervezet közleménye.

A másik szakszervezet, a PSZ néhány napja közleményben fogalmazta meg az elvárást, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egy közoktatási járványügyi szabályrendszert kell közreadnia legkésőbb augusztus 24-ig, de a szervezet alelnöke szerint korántsem a kiadott intézkedésekre gondoltak. Totyik Tamás is úgy látja: nagyon hézagos az ajánlás, ráadásul ami benne szerepel, betarthatatlan. A korábbi években kifejezetten büntették a 26 fősnél kisebb osztályokkal működő iskolákat – emlékeztetett lapunk kérdéseire válaszolva az érdekvédelmi vezető -, így a most elvárt másfél méteres távolságot a diákok között legfeljebb a kis falusi iskolák tudják betartani. Azt a javaslatot pedig, hogy vigyenek ki minden felesleges tárgyat a tantermekből, kifejezetten veszélyesnek tartja, mert például a folyosókra kihurcolt szekrények tűz esetén leszűkítik a menekülési útvonalat. 

Mindkét szakszervezet kifogásolja, hogy átmenetileg sem szüntetik meg a szaktantermek megszokott használatát, tehát az egyes osztályok ezekben a termekben váltják egymást, csak azt teszik kötelezővé, hogy a szünetben fertőtlenítsék a padokat és az eszközöket. Ugyanez az elvárás a tornatermi öltözőknél is. Totyik Tamás úgy véli, aki ilyeneket leír, az utoljára akkor járt iskolaépületben, amikor maga volt diák. A gyakorlatban ugyanis az iskolák egy része külső céggel végezteti a takarítást, s délelőttönként egyetlen takarító van bent az intézményben, aki nem tud minden szaktantermet és mosdót óránként áttörölni. Nem jobb a helyzet akkor sem, ha saját takarító dolgozik. Igaz, hogy a tanév előtti nagytakarításhoz szükséges fertőtlenítő szereket az intézkedési terv szerint az operatív törzs biztosítja valamennyi intézménynek, de az elvárt folyamatos takarításhoz szükséges anyagok, vagy a szintén megkövetelt papír kéztörlő, folyékony szappan és kézfertőtlenítő horrorisztikusan sokba kerül. A PSZ vezetői úgy tudják, a Klebelsberg Központ (KK) költségvetésének ilyen célokra felhasználható kerete 90 százalékban már május közepére elfogyott, a minisztériumi levél azonban nem szól arról, hogy további forrásokra számíthatnak az államtól.

Totyik Tamás tíz százalékra teszi azoknak a pedagógusoknak az arányát, akik egészségi állapotuk miatt, vagy azért, mert idős szüleiket ápolják, maguk is veszélyeztetettnek számítanak, de a minisztériumi szabályrendszer nem tér ki rájuk, pedig az iskolakezdés biztonságához hozzátartozna nemcsak az ő tesztelésük, majd annak havonta, kéthavonta történő megismétlése, hanem valamennyi pedagógus rendszeres vizsgálata is. A kormány azonban ezt felesleges pénzkidobásnak tartja, ahogy a körlevél szerint a kollégiumi beköltözés előtt is csak azok tesztelését végezteti el, akik külföldről érkeznek. 

A Pedagógusok Szakszervezete azt követeli, hogy egy esetleges újabb veszélyhelyzet elrendelésekor „ismerje el a kormány járványügyi elkülönítésnek azokat a napokat, amelyeken a szülők a kisgyermekkel otthon maradnak az intézményi nevelés felfüggesztésének idejére”. Totyik Tamás meglátása szerint ugyanis teljesen értelmetlen gyermekfelügyeletet biztosítani az iskolákban, óvodákban, ha a járványveszély miatt szünetel a tantermi oktatás. Csakhogy a szülők többsége már csak fizetés nélküli szabadságra tud menni, mert őszre elfogy a szabadsága.

Közös érdekvédelmi fellépést szervez a PSZ-t is tagjai közé soroló Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), hogy kiharcolja: a magát családbarátnak nevező kormány ne kényszerítse a szülőket a pénz nélküli otthon maradásra.

Lapunk információi szerint a közoktatási járványügyi intézkedési terv hiányosságai szóba kerülnek a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal hétfőre összehívott tanácskozásán is.