Előfizetés

Kaposfest: A szerények fesztiválja

Varga Péter
Publikálás dátuma
2020.08.21. 20:13

Fotó: Mohai Balázs / Kaposfest
A világhírű és nemzetközileg jegyzett művészek a visszafogott mennyiségű programot felvonultató Kaposfesten nem annyira szólistaként villogtak, leginkább kamaraművészként léptek fel, együttműködésük eredménye kiemelkedő színvonalú hangversenyek sorozata lett.
A visszafogott mennyiségű program, és a kevesebb szereplő megjelenése a négynaposra szűkült Kaposfesten nem járt színvonaleséssel, a fellépők szinte minden hangversenyen bravózós, füttyös, lábdobogásos elismerést kaptak – mert megérdemelték. Az esemény harmadik és negyedik napján voltunk jelen, ekkor már teljes gőzzel üzemelt a fesztiválgépezet, az első hangverseny már fél tizenegykor elkezdődött a Szivárvány Kultúrpalotában, és ugyanaz a műsor másfél órával később elhangzott ugyanott – ezt hallottuk. Mendelssohn zenéje volt a műsoron: meglepetésként (műsorban ki nem írtként) először négy Dal szöveg nélkül szólalt meg Julien Quentin zongorázásával, majd Várdai István és Fejérvári Zoltán a D-dúr csellószonátát adta elő, utána a zeneszerző 13 éves korában komponált hegedűversenye következett Baráti Kristóffal és a Camerata Pelsonore kamarazenekarral.

Várdai és Fejérvári egyéni produkciója és kamarazenészi együttműködése is a legmagasabb rendű odafigyelést mutatta, nem hallatszódott semmi abból – ahogy később egyetlen, produkció esetén sem –, mostohák a körülmények. Hogy kétszer kell ugyanazt a műsort eljátszani három órán belül, a nézőtéren pedig ritkásan ül a maszkos közönség. Amely egyébként a két alkalom révén bőven kitett egy teltházat, és mint jeleztük, képes volt létszámát meghazudtoló tetszésnyilvánító hangtömeg keltésére.

Azt, hogy az egyébként korai, de érett kompozíciót Baráti kitűnően megoldja, borítékolhattuk, nagy segítségre volt ebben a csak vonósokat felvonultató, összeszokottan zenélő, kiművelt kamarazenekari hangzást mutató Camerata Pelsonore: egymással egyenrangú félként társalgó szereplőket hallottunk ismét. Az, hogy ez mélyebb, komolyabb együttműködés eredménye, megmutatkozott az esti sétálós koncerten, amelynek két része ismét csak azért, hogy ne zsúfolódjon össze a közönség, két különböző helyszínen és kétszer is lezajlott. Baráti ugyanis beállt a Dvořák-szerenádot játszó együttesebe, a vezető-koncertmester, Román Mikola mellé, szerényen, másodikként, egyszerű tagként játszani.

Párhuzamosan ezzel Baráth Emőke estjét hallhattuk, Fauré dalait adta elő, aki Verlaine szerelemes verseit zenésítette meg, amelyeket feleségéhez írt. Kis vonósegyüttes és zongora kísérte az énekest, a hangsúly ismét az érzékeny együtt muzsikáláson volt. A barokk operák koronázatlan és szerepei szerint gyakran koronázott énekes-királynőjéről tudni lehet, szívesen kirándul más területekre, gyakran ad daleseteket, és Fauré kortársa, Debussy zongorakíséretes dalaiból lemezt is készített. Otthon van tehát ebben a műfajban és korszakban is élményszerű előadása üde színfolt volt a műsorsorozatban. Oldotta az addig nagyon is komoly zenei hangulatot az esti szabadtéri koncert, amelynek első felében Sárközi Lajos és zenekara, valamint a Budapest Jazz Orchestra Wolf Kati és Kocsis Tibor közreműködésével a film- és a popzene világából válogatott.

A zárónap egyértelműen Várdai Istváné volt, egyszerűen csak csodálni lehet azt a munkát és munkabírást és persze kiváló muzsikálást, amit bemutatott. Délelőtt a szokásosan duplázott műsorban a csellószólamot játszotta, Beethoven zongoratriójában és Dvořak zongoranégyesében is jelen volt, mindkét produkció méltó volt az előző kamarazeni előadásokhoz, lábdobogós bravózós ovációban részesültek, majd délután a novemberben átadott, megújult Csiky Gergely Színházban zene- és szimfóniairodalom egyik csúcsát, Beethoven Eroicáját vezényelte a Liszt Ferenc Kamarazenekar élén. Kísérletnek is mondható egy ilyen előadás, még a legelvetemültebb (purista) autentikusok is csak ritkán merészkednek odáig, hogy az első Beethoven-előadások zenészlétszámával többé-kevésbé megegyező számú együttest alkalmazzanak, egy-kettővel kevesebb, mint húsz vonóst. A megszokott fúvós-vonós hangzásarányok így másképp alakulnak, sokkal nagyobb jelentősége van az egyes szólamok részletezett kidolgozottságának, nem lep el mindent a jó esetben szép, megszokottan és kényelmesen működő szimfonikus, máz. Várdai ügyelt a részletekre, valójában ismét csak figyelmesen megoldott kamarazenélést hallottunk. Lehet, hogy nem ez az egyetlen út az Eroica mélyére, de amit ő és az odaadóan játszó zenekar mutatott, mindenképpen több, mint figyelemre méltó, valóban fontos olvasatot adott hozzá a mai sokféle megközelítéshez.

Este a zárókoncerten, a Vigasságok terén ismét Várdai és a Budapest Jazz, valamint Miklósa Erika volt a főszereplő, szerepeltek tanítványok – egy nyolctagú csellóegyüttes – Kirill Troussov virtuóz hegedűjátékát kísérve, Várdai pedig Gulda stílusparódiának is felfogható csellóversenyét játszotta a dzsesszegyüttes zenészeinek kíséretével, miközben arra is volt gondja, hogy még őszinte ember korban lévő kisfia bekiabálásait is kommentálja. Játszott emellett Ravelt Julien Queintin kíséretével Baráti Kristóf és kiemelkedően élvezetes volt a négy Gershwin-dal, amit Miklósa Erika adott elő. Előadásában az volt a megkapó, hogy mivel igazi énekesi erényekkel bír, meg tud mindent (is) oldani hangjával, nem igen hallani a Summertime-ot ilyen keresetlen őszinteséggel. Infó Kaposfest 2020. augusztus 16-19., 3-4. nap Művészeti vezetők: Várdai István, Baráti Kristóf Beethoven, Mendelssohn, Dvořak, Fauré, Gulda és mások művei, Baráth Emőke, Miklósa Erika, Wolf Kati, Várdai István, Baráti Kristóf, Fejérvári Zoltán, Kirill Troussov, Max Bouchkov, Szűcs Máté, Julien Quentin, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Camerata Pelsonore, a Budapest Jazz Orchestra, Sárközi Lajos és bandája és mások előadásában. Kaposvár: Szivárvány Kultúrpalota, Csiky Gergely Színház, Református templom, Vigasságok tere 

Koronavírusos az egyik külsős művész, szeptember 4-ig elmaradnak a Vígszínház és a Pesti Színház előadásai

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.21. 18:13

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Egy tünetmentes művész tesztje lett pozitív.
A járványügyi hatóságok döntése alapján szeptember 4-ig elmaradnak a Vígszínház és a Pesti Színház előadásai, így A Pál utcai fiúkat sem mutatják be péntek este, a darab egyik külsős művészének koronavírus-tesztje ugyanis pozitív lett – tájékoztatta a színház az MTI-t. Mint írták, A Pál utcai fiúk szereplőit és technikai stábját leteszteltették.
– A teszt során az 56 mintavételből egy külsős, jelenleg tünetmentes, fiatal művész PCR-tesztje pozitív lett. A Vígszínház folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, akiknek az ajánlásait és előírásait figyelembe véve járunk el

– olvasható a közleményben.

A közlemény felidézi, hogy féléves szünet után pénteken indult volna az évad a Vígszínházban. Az előadások pótlásának időpontját a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A nézők eldönthetik, hogy jegyük árát visszakérik, vagy más időpontra cserélik. A jegykezelésre online is lehetőség van: a nézők a szervezes@vigszinhaz.hu e-mail címre küldhetik jegyeiket szeptember 30-áig.

És újra jött Jonas Kaufmann

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.08.21. 10:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Augusztus 19-én sok szempontból emlékezetes, túlzásoktól sem mentes gálát rendeztek az Eiffel Műhelyház parkjában. Valójában nem is egyet.
Bár van valamennyi átfedés a Sziget Fesztivál közönsége és az operarajongók tábora között – a Magyar Állami Operaház művészei évek óta jelen vannak a Sziget komolyzenei színpadán –, az Eiffel Műhelyház Parkfoglaló gálájára igyekvők többségére nagy valószínűséggel az újdonság erejével hathatott az a kisebb Sziget-élmény, amit a Kőbányai úton „biztosítottak” a rendezők. A délután öt órára meghirdetett kapunyitásra már az elején tömegesen érkeztek ­– a kétezer, kedvezményes áron kínált jegy mellett 180 ingyenes pokrócjegy is elkelt –, a bejutáshoz azonban ahhoz is sorba álltunk, hogy beférjünk a kerítés melletti hivatalos libasorba. Mindezt a mutatványt a 28-as villamos melletti szűk járdán kellett végrehajtani, persze a járdának is vége volt egyszer. A közönség nagy többsége – az Operaház ajánlását megfogadva – a közösségi közlekedést vette igénybe, parkolni a környéken ugyanis szinte lehetetlen, a parkban pedig nem volt szabad, és ilyenkor amúgy is dugó van a városban, a Könyves Kálmán körút teljesen beáll. A villamos nem jött szemből, és nem is köhögött senki, így mire a kapun belülre, a valóban profin kialakított beléptető sátrakhoz értünk ­épségben – ­ahol volt lázmérés, érintésmentes kézfertőtlenítés, csomagellenőrzés, karszalagragasztás maszkos-kesztyűs személyzet segítségével –, már nem lehetett megjegyzéseket hallani annak kapcsán sem, miért pont itt, a Belvárostól igen távol valósították meg az Operaház új játszóhelyét. Ami ugyanis látszik az Eiffel Műhelyházból és a parkból, az valóban csodaszép és ötletes, igaz, eddig több tízmilliárd forintjába került az adófizetőknek, és a műhelyház avatója is várat magára, bár volt már tavaly két hónap próbaüzem. Eső esetén az Órásraktárba terelték volna át a közönséget. A mintegy 25 percig tartó bejutás után a parkot volt idő felfedezni: egy félig világító, üveg emléktábláról például megtudhattuk, hogy Kodály Zoltán édesapja vasutas volt, és zeneszerzőnk vasútállomáson született – a MÁV egykori Északi Járműjavítójának a parkja ezért is viseli zeneszerzőnk nevét. A mobilvécék sora melletti tábla, mint ahogy később tényleg bebizonyosodott, azt a lehetetlen elvárást kérte a közönségtől, hogy kerülje a sorban állást. Egy mobiltábla a biztonsági előírásokat és az óvintézkedések sorolta föl – a zsebkendőbe köhögés és tüsszögés javaslatát jobb lett volna órásplakátra nyomtatni, bár nem volt jellemző, itt is akadt ez ellen vétő –, az utolsó metróért szurkolókat pedig megnyugtathatta: az előadást követően sűrűbb időközzel fog közlekedni az 1-es villamospótló, a 9-es busz és a 28-as villamos. (Hasonló járatsűrítés egy-egy Müpa-koncert után is jól jönne: a 2-es villamos megállójában a müpások alapból nem férnek el, pláne a Nemzeti Színház közönségével együtt, ha pedig koncert van a Budapest Parkban is, az mindenkinek kész katasztrófa.) Az már az Operaház honlapján volt olvasható, hogy az előadás várhatóan este tízkor ér véget, a járatok este tizenegyig közlekednek sűrűbben. A gála végül nem hatkor (azaz hat óra tízkor), hanem fél hét magasságában kezdődött meg – a biztonsági előírások nagyon helyesen komolyan vették –, és az már az első taktusoknál feltűnt, hogy az elmúlt fél évben nemcsak a közönség lett kiéhezett az élőzenére, hanem az Operaház zenekara is. És természetesen az énekesek: más magyarázat ugyanis nem lehet arra, hogy Kálmándy Mihály a Bajazzók prológja, valamint Boncsér Gergely Tonio cavatinája után (Az ezred lányából) még átrohant a Margitszigetre, ahol est nyolckor kezdődött a Bánk bán. Az első rész magyar (Kodály, Erkel, Ránki) blokkja előtt volt Leoncavallo, Donizetti és Rossini, nem is értettem igazán, miért nem lehetett tisztán egy nagy magyar blokkot adni, de így olyan élményekkel lettünk volna szegényebbek, mint például a (heti hírösszefoglalók után is aktuális) Rágalomária Szvétek László modern és értő felfogásában, vagy Rosina áriája Balga Gabriellától. A közönség soraiban volt, aki Gyurkovics Mária alakításával vetette össze, amiből Balga jól jött ki: a szerephez illőn igazi vadmacska volt, nem pedig szende, ráadásul még egy repülővel is interakcióba lépett. A Háry János Intermezzója előtt jött Ókovács Szilveszter első intermezzója, aki igyekezett a miskolci gyorssal és a WizzAir-rel elviccelni, hogy a közelben megy a vasút, a fejünk fölött pedig egy légifolyosó van. A főigazgató és a gála háziasszonya, Gyüdi Melitta szellemesen oldották a műsor töménységét – két-három gálára is elegendő volt a program –, persze az is elhangzott, hogy itt épp a nemzettudat erősítése folyik, így a jelen lévő Varga Judit igazságügyi miniszter is megnyugodhatott, hogy elvállalta az Operaház francia évadjának fővédnökségét. (Az évad előadásait havonta hirdetik meg, bérletek nem, csak jegyek lesznek kaphatók.) A második rész ennek jegyében Carmennel kezdődött a Habanérával és Szántó Andreával, és persze lehetne kötekedni, hogy Mascagni és Puccini mellé hogy kerül Wagner, Bernstein és Gerschwin, de a közönség soraiban is sokaknak van kedvenc előadója, áriája, és jó eséllyel ez is, az is betalált. Az énekesek mellett az Operaház zenekara és énekkara is rendkívülit nyújtott, nagyon jól vette a különböző zenei világok közötti váltásokat. A második rész végére hagyták a kiváló Palerdi Andrást Porgy dalaival. Mint büszkén hangoztatták, a „mi fehér Porgy és Bess-ünkből”, arról azonban nem esett szó a felvezetésben, hogy Palerdi identitásának „elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat”, mint ahogy azt tavaly Ókovács Szilveszter kérésére, a jogilag vitatható módon bemutatott Porgy és Bess előtt kinyilvánították a szereplők. Jonas Kaufmann fellépése az előadás tervezett befejezésekor, tíz óra előtt kezdődött, az Operaház zenekarának új felállása kísérte. Bár ekkorra már valószínűleg a közönség jó része elfáradt, de Kaufmann kedvéért nemcsak a bizarr sorban állást kockáztatja meg a rajongó (miután elzarándokolt a Kőbányai útra), vagy hallgatja végig a nem slágergyáros Hugo Wolf dalait a Müpában 2018-ban, produkál teltházakat az Uránia mozi koncertvetítésein, hanem a fáradtságán is erőt vesz. Kaufmann egy kicsit olyan számos operarajongónak, mint rockernek a Rolling Stones: bár Marton Éva születésnapi koncertjén közreműködött, sokáig úgy tűnt, sosem jön el hozzánk – most már ez a második alkalom. Kaufmann másfél órás gálája valójában egy második (harmadik), önálló gálának is beillett. Egészen más élmény élőben hallani ezt az egyedi, lágy, sötét tónusú tenort, mint lemezen – rajongói joggal nevezik tenor új királyának. Ám a tenorokhoz, vagy az operacsillagokhoz kapcsolódó (olykor) indokolt sztereotípiákat cáfolta: Kaufmann egy rendkívül közvetlen, szerény, allűröktől mentes (a koncertfilmekhez képest komolyabb) emberként mutatkozott meg a színpadon, igyekezett mindvégig személyessé tenni egy-egy áriát. Itt is voltak bőven slágerek (Képária, Turiddu búcsúja, Nessun Dorma, Levélária), sőt, még egy apró gikszer is adódott a Virágáriában, amin Kaufmann felszívta magát, és onnantól még nagyobb koncentráltsággal mutatta meg, mennyire sokoldalú és sokszínű, minek is köszönheti a hírnevét. Hat ária, négy ráadással – minden Kaufmann-rajongó álma teljesült. A Parkfoglaló emlékezetes este marad, még ha túlzásba is vitték a jót, ennyire még egy Wagner-opera sem hosszú. Fél tizenkettőkor a járatsűrítés még fennállt, ám aki metróhoz igyekezett volna, annak maradt a taxi. Igaz, ezt is megszervezték. Infó Parkfoglaló gála Jonas Kaufmann-nal és 21 magyar magánénekessel Eiffel Műhelyház Rendező: Almási-Tóth András Karmesterek: Kocsár Balázs, Medveczky Ádám, Rajna Martin, Jochen Rieder