A visszafogott mennyiségű program, és a kevesebb szereplő megjelenése a négynaposra szűkült Kaposfesten nem járt színvonaleséssel, a fellépők szinte minden hangversenyen bravózós, füttyös, lábdobogásos elismerést kaptak – mert megérdemelték. Az esemény harmadik és negyedik napján voltunk jelen, ekkor már teljes gőzzel üzemelt a fesztiválgépezet, az első hangverseny már fél tizenegykor elkezdődött a Szivárvány Kultúrpalotában, és ugyanaz a műsor másfél órával később elhangzott ugyanott – ezt hallottuk. Mendelssohn zenéje volt a műsoron: meglepetésként (műsorban ki nem írtként) először négy Dal szöveg nélkül szólalt meg Julien Quentin zongorázásával, majd Várdai István és Fejérvári Zoltán a D-dúr csellószonátát adta elő, utána a zeneszerző 13 éves korában komponált hegedűversenye következett Baráti Kristóffal és a Camerata Pelsonore kamarazenekarral.
Várdai és Fejérvári egyéni produkciója és kamarazenészi együttműködése is a legmagasabb rendű odafigyelést mutatta, nem hallatszódott semmi abból – ahogy később egyetlen, produkció esetén sem –, mostohák a körülmények. Hogy kétszer kell ugyanazt a műsort eljátszani három órán belül, a nézőtéren pedig ritkásan ül a maszkos közönség. Amely egyébként a két alkalom révén bőven kitett egy teltházat, és mint jeleztük, képes volt létszámát meghazudtoló tetszésnyilvánító hangtömeg keltésére.
Azt, hogy az egyébként korai, de érett kompozíciót Baráti kitűnően megoldja, borítékolhattuk, nagy segítségre volt ebben a csak vonósokat felvonultató, összeszokottan zenélő, kiművelt kamarazenekari hangzást mutató Camerata Pelsonore: egymással egyenrangú félként társalgó szereplőket hallottunk ismét. Az, hogy ez mélyebb, komolyabb együttműködés eredménye, megmutatkozott az esti sétálós koncerten, amelynek két része ismét csak azért, hogy ne zsúfolódjon össze a közönség, két különböző helyszínen és kétszer is lezajlott. Baráti ugyanis beállt a Dvořák-szerenádot játszó együttesebe, a vezető-koncertmester, Román Mikola mellé, szerényen, másodikként, egyszerű tagként játszani.
Párhuzamosan ezzel Baráth Emőke estjét hallhattuk, Fauré dalait adta elő, aki Verlaine szerelemes verseit zenésítette meg, amelyeket feleségéhez írt. Kis vonósegyüttes és zongora kísérte az énekest, a hangsúly ismét az érzékeny együtt muzsikáláson volt. A barokk operák koronázatlan és szerepei szerint gyakran koronázott énekes-királynőjéről tudni lehet, szívesen kirándul más területekre, gyakran ad daleseteket, és Fauré kortársa, Debussy zongorakíséretes dalaiból lemezt is készített. Otthon van tehát ebben a műfajban és korszakban is élményszerű előadása üde színfolt volt a műsorsorozatban. Oldotta az addig nagyon is komoly zenei hangulatot az esti szabadtéri koncert, amelynek első felében Sárközi Lajos és zenekara, valamint a Budapest Jazz Orchestra Wolf Kati és Kocsis Tibor közreműködésével a film- és a popzene világából válogatott.
A zárónap egyértelműen Várdai Istváné volt, egyszerűen csak csodálni lehet azt a munkát és munkabírást és persze kiváló muzsikálást, amit bemutatott. Délelőtt a szokásosan duplázott műsorban a csellószólamot játszotta, Beethoven zongoratriójában és Dvořak zongoranégyesében is jelen volt, mindkét produkció méltó volt az előző kamarazeni előadásokhoz, lábdobogós bravózós ovációban részesültek, majd délután a novemberben átadott, megújult Csiky Gergely Színházban zene- és szimfóniairodalom egyik csúcsát, Beethoven Eroicáját vezényelte a Liszt Ferenc Kamarazenekar élén. Kísérletnek is mondható egy ilyen előadás, még a legelvetemültebb (purista) autentikusok is csak ritkán merészkednek odáig, hogy az első Beethoven-előadások zenészlétszámával többé-kevésbé megegyező számú együttest alkalmazzanak, egy-kettővel kevesebb, mint húsz vonóst. A megszokott fúvós-vonós hangzásarányok így másképp alakulnak, sokkal nagyobb jelentősége van az egyes szólamok részletezett kidolgozottságának, nem lep el mindent a jó esetben szép, megszokottan és kényelmesen működő szimfonikus, máz. Várdai ügyelt a részletekre, valójában ismét csak figyelmesen megoldott kamarazenélést hallottunk. Lehet, hogy nem ez az egyetlen út az Eroica mélyére, de amit ő és az odaadóan játszó zenekar mutatott, mindenképpen több, mint figyelemre méltó, valóban fontos olvasatot adott hozzá a mai sokféle megközelítéshez.
Este a zárókoncerten, a Vigasságok terén ismét Várdai és a Budapest Jazz, valamint Miklósa Erika volt a főszereplő, szerepeltek tanítványok – egy nyolctagú csellóegyüttes – Kirill Troussov virtuóz hegedűjátékát kísérve, Várdai pedig Gulda stílusparódiának is felfogható csellóversenyét játszotta a dzsesszegyüttes zenészeinek kíséretével, miközben arra is volt gondja, hogy még őszinte ember korban lévő kisfia bekiabálásait is kommentálja. Játszott emellett Ravelt Julien Queintin kíséretével Baráti Kristóf és kiemelkedően élvezetes volt a négy Gershwin-dal, amit Miklósa Erika adott elő. Előadásában az volt a megkapó, hogy mivel igazi énekesi erényekkel bír, meg tud mindent (is) oldani hangjával, nem igen hallani a Summertime-ot ilyen keresetlen őszinteséggel.
Infó
Kaposfest 2020. augusztus 16-19., 3-4. nap
Művészeti vezetők: Várdai István, Baráti Kristóf
Beethoven, Mendelssohn, Dvořak, Fauré, Gulda és mások művei,
Baráth Emőke, Miklósa Erika, Wolf Kati, Várdai István, Baráti Kristóf, Fejérvári Zoltán, Kirill Troussov, Max Bouchkov, Szűcs Máté, Julien Quentin, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Camerata Pelsonore, a Budapest Jazz Orchestra, Sárközi Lajos és bandája és mások előadásában.
Kaposvár: Szivárvány Kultúrpalota, Csiky Gergely Színház, Református templom, Vigasságok tere
