A lap azt írja, hogy a túlélésért harcol a belorusz autokrata, aki a lakosság nagy része ellenében igyekszik fenntartani uralmát. Ám most már legalább lemondott arról, hogy úgy állítsa be, mintha a kis ország nagy államok fontos partnere volna, fordítókorong, híd Kelet és Nyugat között. De hát Fehéroroszország két hete olyan, mint egy ostromlott erőd, amelyet az elnök szerint csupa ellenség vesz körül. Csak most már nem Moszkvát, hanem azt EU-t vádolja, mármint hogy az káoszt akar és veszélybe sodorja a hazát.
Legutóbb tegnap Grodnóban fejtegette, hogy az USA az európaiak segítségével meg akarja gyengíteni az országot. Ennek érdekében pedig Varsó közelében különleges központot hoztak létre. Kapóra jön neki az összeesküvés elmélethez, hogy hamarosan a belorusz helyzetről tárgyal Litvániában a helyettes amerikai külügyminiszter, aki különben elmegy Oroszországba is. Ez a hang soha nem volt idegen, az elnöktől, de az utóbbi időben különösen agresszív és veszélyes lett. Ily módon igyekszik mozgósítani a támogatókat és igazolni az elnyomást. Merthogy ellencsapásra készül. Vissza akarja hódítani az utcát. A kormány sok helyütt szervez tüntetéseket.
Nagyobb sebességre kapcsolt az állami propaganda is. A közösségi hálón terjeszti a hazugságokat a tüntetőkről és azok vezetőiről. Közben a diktátor megerősítette, hogy orosz újságírókat szerződtettek az állami tévéhez. Viszont az utcákon a biztonsági erők immár célzottan csapnak le az aktivistákra. Az államfő 10 körömmel ragaszkodik posztjához, még akkor is, ha a lakosság nagy része immár nem kér belőle. Úgy hogy az fenyegeti: bukott önkényúr lesz belőle. Pedig a pályáját az egyszerű nép oldalán kezdte. Populistaként a peresztrojka idején a szocialista pártkiváltságok, a korrupció ellen harcolt, a vállalkozás szabadságát hirdette.
Ám miután hatalomra került, gyorsan irányt váltott. Leállította a privatizációt, és az államot tette meg a gazdaság kulcsszereplőjévé. Majd kikapcsolta a politikai ellenfeleit, jogkörét pedig folyamatosan kibővítette. A diplomáciában hintapolitikát adott elő a Kelet és Nyugat között, de az orosz kapcsolat a legtöbbször hasznosabbnak bizonyult számára. Ám a Kreml egy ideje megvonta tőle a gazdasági kedvezményeket, mert szorosabb integrációt akar.
Putyin a mostani konfliktusban Lukasenko oldalán áll, igazából azonban abban bízik, hogy az még jobban meggyengül, mert akkor nem tud ellenállni az orosz nyomásnak. Közben a gazdasági kilátások is meglehetősen nyomottak. Sokan érzik immár, hogy nem létezik az elnök által hirdetett „szociális népállam”. Pedig a rendszer arra épült, hogy a dolgozó osztályok elégedettek, cserében viszont nem foglalkoznak a politikával.
Az államfő erővel akar véget vetni a társadalom lázongásának. Ám csak egyre szaporodnak a gondok a politikus „személyes szovhozában”, ahogyan egy helyi újság nevezte az országban uralkodó államkapitalizmust. A gazdaság évek óta stagnál, az állami vállalatok rosszul működnek, nyereséget nemigen termelnek, miközben a GDP 70 %-át állítják elő. A kormány teljesen eladósodott, hogy betömje a költségvetési lyukakat. A törlesztés már most a bruttó hazai termék 10 %-át viszi el és ez az arány csak növekedni fog.
Egy belorusz elemző szerint éppen ez ássa meg Lukasenko politikai sírját – öt éven belül.
Fehéroroszországban némileg csendesedtek a tüntetések az utóbbi napokban, de ez olyan, mintha a tömegek csupán lélegzetvételnyi szünetet tartanának a mai megmozdulás előtt, amelyet a tiltakozások eddigi csúcspontjának szánnak. Akkorának, amekkora még nem volt Belaruszban a Szovjetunió szétesése óta. Az ellenzéki elnökjelölt a kényszerű litvániai emigrációból mindenkit részvételre szólított fel. A cél a szabad választások és Lukasenko lemondásának kikényszerítése. Ám továbbra is tartani kell, hogy az állam erőszakot alkalmaz.
Továbbra is nap mint nap ezrek vonulnak az utcákra, lassan két hete. Követelik, hogy tűnjön el a színről a diktátor és azt ígérik, hogy addig demonstrálnak, amíg ez be nem következik. Békés szándékuk jeleként virágot emelnek a magasba és a fehér-piros-fehér zászlót lengetik, amely az 1995-ös függetlenné válás után az ország hivatalos lobogója volt, ma pedig az ellenzék jelképe.
Két napja emberláncot képeztek a börtön előtt, ahová sok felvonulót brutálisan megkínoztak. A sor egészen a sztálinizmus áldozatainak emlékművéig ért, ami nem véletlen. A mai demonstrációra az ország minden részéből várnak részvevőket, ám kérdés, a hatalom nem gátolja-e meg, hogy eljussanak Minszkbe. Hiszen már volt arra példa, hogy egyes utakat minden indoklás nélkül lezárt a rendőrség. Azon kívül a kijelölt helyszínt már nem egyszer az utolsó pillanatban építkezésre hivatkozva korlátokkal rekesztették el. De egyelőre úgy tűnik, hogy a kormány valamelyest visszavonulót fújt, a megfélemlítő akciók a sztrájkok vezetői és vezető ellenzékiek ellen irányulnak.
A főváros ugyan tele van fekete rendőrségi teherautókkal, de a központi téren alig látni védőruházatba öltözött karhatalmat. Az emberek feltételezik, hogy inkább civilben vegyülnek majd el a tömegben, a titkosszolgálat tagjaival együtt. Ezzel együtt a hangulat oldottabb. Mindenki örül, mert egy hete még bevitték volna a börtönbe a tiltakozókat, akik között nagy többségben vannak a fiatalok.
Az erőszak egyik áldozata azonban azt közölte, hogy nem megy ki az utcára, mert már éppen eleget kapott. Viszont nagyon is valószínűnek tartja, hogy lesz újabb terrorhullám, csak a hatalom előbb rendezi sorait. Annál is inkább, mert az államügyész illegálisnak minősítette a mai megmozdulást. Hasonlóképpen nyilatkozott a főpolgármester is. Lukasenko maga azt jelentette be, hogy a kemény fellépés hétfőtől jön.
Az újság moszkvai tudósítója vitába száll azokkal, akik szerint a Kreml szervezte meg a merényletet az ellenzék első számú vezetője ellen, hozzátéve azonban, hogy Putyin semmiképpen sem tiltakozna, ha valaki más végezné el helyette a piszkos munkát. Navalnij, akit a feltételezett mérgezés miatt időközben Berlinbe szállítottak, persze soha nem válogatta meg a szavait. Számtalanszor minősítette az elnököt és annak embereit tolvajoknak és hazudozóknak. Ezért csábító a következtetés, hogy Moszkva adta ki a parancsot a gyilkossági kísérlet megszervezésére.
Az elmélet hívei szerint egy ilyen akciót csakis a legfelső szinten hagyhattak jóvá. Merthogy egyébként senki sem kockáztatná keresztezni a politikus terveit és ekkora meglepetés elé állítani. Ám az élesebb szemű megfigyelők elvetik a teóriát, mondván, hogy a következmények miatt Putyin óvakodna eltetetni a láb alól egy olyan neves ellenzéki, mint Navalnij. Ezzel szemben van egy csomó félrevezetett „hazafi”, aki azt hiszi, hogy a haza javát szolgálná, ha eltakarítanák az útból a hatalom számára nemszeretem figurát.
Úgy hírlik, az elnök megdöbbent és dühös volt, amikor 5 éve megtudta, hogy a Vörös tér közelében, a nyílt utcán lelőtték ellenfelét, Nyemcovot. De nem tett egyetlen lépést sem, amikor kiszivárgott, hogy az oroszbarát csecsen hatóságok álltak az orgyilkosság mögött. Ám ez majdnem olyan baljós, mintha a hatalom maga hozta volna tető alá az akciót, mert arra utal, hogy ilyesmit büntetlenül meg lehet tenni. Ezt támasztja alá, hogy hivatalos személyiségek folyton árulónak és az 5. hadtest embereinek tüntetik fel az ellenzéket. Márpedig ez előkészíti a talajt az ilyesfajta bosszúhoz.
Egy tekintélyes osztrák alkotmányjogász szerint nem véletlen, hogy az osztrák kormányfő jóformán soha nem emel szót magyar kollégája ügyködése ellen, mi több, egyfajta csodálattal adózik annak, hogy Orbán Viktor bedarálta az Országgyűlést, a bíróságokat és a médiát. A szakember az okot abban látja, hogy a demokrácia igencsak hasonló gyengeségekkel küszködik mindkét országban. Egyben arra figyelmezteti a kétkedőket, hogy amit Kurz lépésről lépésre csinál, az könnyen elvezethet ahhoz, ami immár Magyarországon van.
Heinz Mayer, aki egykor a jogi kar dékánja volt a bécsi Egyetemen, bizonyítékként említi meg, hogy miután a Bundesrat, az osztrák parlament felsőháza megvonta a bizalmat a kancellártól, az közölte, hogy a döntést a nép fogja kimondani. Azaz kétségbe vonta a népképviselet elvét. De a koalíció erősebbik ereje a többi állami intézménynek is nekiront, ha azok netán szembemennek a Néppárt törekvéseivel. Ideértve, hogy Kurz egy ízben azzal vádolta meg a korrupciós ügyekben illetékes ügyészséget, hogy annak falain belül vörös (szocdem) hálózatok tevékenykednek. A bizonyítékokkal azonban adós maradt. Ugyanakkor a belügyi tárca vezetője rendszeresen ostorozza a testületet.
Márpedig az ilyen támadások lejáratják az állami intézmények hitelét, ez pedig végső soron a demokrácia iránti bizalmat ássa alá. Úgy hogy a helyzet már most is igen súlyos. Hiszen az ÖVP pontosan tudja, mit akar, az ellenzék viszont vérszegény. A konzervatívok a közhangulatot követik, és nem az a céljuk, hogy előbbre vigyék az országot. Eredményességük titka, hogy szép csendben átvették és új köntösbe öltöztették a szélsőjobbos Szabadságpárt jó néhány programpontját. Így az FPÖ csak azt tudja csinálni, amit Haider felbukkanása óta mindig is tett: tönkreteszi a klímát az osztrák politikában.
De – folytatódik az elemzés – az sem igaz, hogy a miniszterelnök Európa híve volna, hiszen beintett, amikor az országnak többet kellett volna betennie a brüsszeli kalapba a kiesett brit hozzájárulás pótlására. Pedig Ausztriának nagyon is kifizetődik az uniós tagság. Ám Kurz ezzel együtt a szervezet ellen uszít. A sajtót pedig megvásárolja, részben kormányhirdetésekkel, részben állami támogatásokkal.
