Még a rendszerváltás előtt a Babits Kiadónál kaptunk ajánlatot néhány raklap Révai lexikonra. A nyolcvanas években tiltólistára került a kiadvány, visszamondták az elfogadott rendeléseket, és bezúzták a kinyomtatott reprint köteteket. Az első kötetből viszont megmaradt úgy kétezer példány. Megegyeztünk a jogtulajdonossal, és elkezdtük árulni a sorozatot. Hirdettük országos lapokban, hirdettük tévében, rádióban. Kaptunk is néhány ezer megrendelést. Sehogyan sem volt kifizetődő. Akkor azokban a körzetekben, ahonnan alig érkezett megrendelés, helyben növeltük a ráfordítást. A legrosszabb harminc százalék úgymond behirdetése után kilencvenezer megrendelésünk érkezett a sorozatra. Magyarország legjobb nyomdái évekig nekünk dolgoztak. Huszonegy kötetről volt szó. Amikor elkészült egy kötet, nagyobb példányszámban kellett postázni, mint a legnagyobb napilapot.
Politikai marketing szempontjából most is van ajánlat „kétezer kötetre”, mit mondjak, több politikai szervezetnek van birtokában „néhány ezer kötet”, ami nagyon kevés. Az ellenzéki pártok összefogása, megegyezése a közös indulásról ezért minden körzetben kétségkívül fontos, a következő éveket meghatározó politikai történés. Most mindenkihez szólni kell, mert van mit mondani. Azonban a szemünk előtt viszik, veszik a megszólalás lehetőségét mások, akik egészen mást akarnak mondani. Tehetik, mert a megszólalás szabályait magukra alakították, és elegendő pénzt is elköltenek ez ügyben.
Az elegendő az nagyon sok. Sokkal több, mint amit valaha is elő tudnánk teremteni. Márpedig az működni látszik, hogy a hatalomból pénz, a pénzből a nyilvánosság, a leuralt nyilvánosságból hatalom következik. Nem egy erkölcsös ciklus, de a képviseleti demokrácia nem olcsó. Ami pénzbe kerül, az megvehető, és amint tapasztaljuk, elegendő pénzből a nyilvánosság csatornáinak nagy részét be lehet gyűjteni. Eddig csak pénzünk nem volt, most már Index sincs. Most lett valakik „saját Indexe”.
Az Index nem volt a „mi Indexünk”. Ami fontosabb, hogy másé sem. A független, hiteles újságírás, a tényekre alapozott tartalmak megjelentetése nem illik abba a képbe, ahol a szövegeknek határozott előjelük van. Érzékelhetően szűkül a tér, ahol többféle álláspont, közte a miénk is értékelésre, összevetésre kerül.
A kereskedelmi példánál maradva: bizony az úgy van, hogy az összefogás előnyeiből a résztvevők különböző mértékben, az értékesítés arányában részesülnek. Magyarán, jelentősen eltér a közös beszerzőcégben elfogadott és rögzített tulajdoni hányad és a közös beszerzés értékesítéséből származó eredmény. Ebből az következik, hogy az azonos, kedvező feltételekkel megszerzett áru értékesítése eltérő eredményre vezet a szövetség tagjainál.
Elég nyilvánvaló, hogy nemcsak a beszerzési ár, hanem az egyéb ráfordítások is alakítják az elérhető eredményt. Lehet a marketing is valamennyire közös, főként tartalmi elemeiben, de végső soron az számít, hogy a szövetség tagjai egyenként, az egyes boltjaikban milyen forgalmat érnek el. Döntő, hogy helyben, az értékesítési körzetekben megjelenjen a kellően informált vásárló, aki eleve a forgalmazott árut választja.
Egészen biztos, hogy azon túl, hogy a változás tragikus irányát megállapítjuk, nem érdemes azt keresni, hogy miképpen rakjuk össze a kiépült hírmonopólium, és a tájékoztatási holdingba szervezett sajtó tükrözését. Dermesztő lenne, ha sikerülne. Viszont jogos szándék a hírmonopólium megtörése, észszerű ellenpontozni az egyoldalú álláspontok áradatát. Ugyanakkor zavaró, hogy a feladathoz nincsenek források.
Legalább a lehetőség szintjén lássuk, mit lehet tenni!
Önmagában az összefogás és annak nyilvánvaló előnye nem elegendő a konkurens kiszorításához. Az összefogásra támaszkodva meg kell nyerni az értékesítésben fennálló versenyt, mégpedig minden helyszínen, külön-külön. Ezért nem kerülhető el az értékesítési körzetekben az ott érvényes, érzékelhető, hatásos marketing megszervezése.
A szövetségen belül az értékesítés, az elért eredménytömeg a szövetség tagjai számára helyben jön létre. A differenciák a körzetekben alakulnak ki, az értékesítési versenyt is a körzetekben kell megnyerni, a körzetekben érvényes, működő eszközöket érdemes használni. A megoldás úgy néz ki, hogy mindenki, mindenen politikai szereplő, aki részese az összefogásnak, amellett, hogy a szokásos média lehetőségeit kihasználja, saját, új, mindenhol megjelenő felületet hoz létre. Ez nem egy „Index”. Nem lehet független, mert a miénk.
Például tegyünk minden utcába egy hirdetőoszlopot, amelyen három hely van: egy a központnak, egy a választókörzetnek, egy a helyi témáknak. A központi tartalmat minden szereplő a saját központjában szerkeszti. Nem tűnik megoldhatatlannak egy jó színvonalú szerkesztőség felállítása. A választókörzeti tartalmat a választókörzet központjában állítják össze, ami eléggé szokásos helyzet a politikában, és szerkesztőt is lehet találni. A helyi tartalom adódik. Egy utca lakóit a saját ügyeik is érdeklik. A politika szereplői a saját elgondolásaikat vezetik elő, de ettől még mindenütt van saját nézőpont, és előfordul, hogy el is mondják.
A hirdetőoszlopok, ha már ott vannak mindenütt, akkor mindenütt elérhetők. Egy ilyen információs pont alkalmas arra is, hogy fogadja az üzeneteket. A visszacsatolás fontos. Ettől élő, működő az elgondolás.
Kőből, plakátokkal, üzenő ládával akár házilag is kivitelezhető egy ilyen utcai hirdetőoszlop. A működtetés logisztikája már problémásabb, ha ragaszkodunk a papír alapú megjelenéshez. Miután pénzünk nincs, és emberünk se, nem ragaszkodunk se a papírhoz, se a kőhöz. A hirdetőoszlopainkat virtuálisan építjük meg, és a tartalmak frissítését is az internet felhasználásával oldjuk meg. Manapság így megy ez. Az „Index” után, szabadon.
Minden egyes politikai szereplő felrakja a saját, utca szintű információs hálózatát, amin keresztül közvetlenül elérheti a választókat, amin keresztül közvetlen segítséget kap a támogatóitól, és ezt a felületet felhasználva helyi, területi és központi tartalmakat közvetít. A konstrukció egységes és teljes hálót eredményez, ami a lakott helyeken minden utcában megjelenik, tartalma egyszerre helyi, területi és központi. A hálópontok alacsony intenzitással vannak jelen, nem érik el a most ténykedő médiaragadozó ingerküszöbét. Az alacsony intenzitás hálópontonként néhány látogatót jelent. Ennél kisebb „Index” nincs. Megszerezni sem érdemes. Egy szervezet egynél több, független hálózatot is felrakhat. A kiépítés sokak munkája, de a működtetés már nagyon szűk létszámmal is lehetséges. A működtetés nagyon más, mint a szociális média ma szokásos felhasználása.
A hálózatokat minden politikai szereplő külön-külön képes felrakni, egy vagy több rétegben és működtetni is tudja. A kiépítés valamennyire időigényes, a működtetés már a napi munkarendbe illeszthető. A megoldás a mai médiaviszonyoktól független nyilvánosságot hoz létre úgy, hogy megfelel nemcsak a „szükségesség” kritériumának, hanem a „lehetségesség” acélkemény feltételének is.
Most szólni kell mindenkihez, mert van mit mondani, és minden politikai szervezetnek külön-külön van mit mondania. Előfordulhat, hogy a mondandók egybeesnek, de meg kell oldani, hogy mindenki a saját tartalmait közvetíthesse. Akkor is, ha nincs pénz, akkor is, ha nincs ember, és akkor is, amikor a megszólalás csatornáit mások tartják kézben.
Az érzékeny pont a vezető. A szervezetben, amely nekilát egy ilyen feladványnak, kell, hogy legyen olyan főnök, aki képes kiépíteni, működtetni a hálózatot, és érdekelt a sikerben. Szóval politikus legyen, aki helyzetben van, hogy módja legyen a saját csapatában teljes körűen végrehajtani a feladatot, ami sehogy sem illeszkedik a szokásos ügymenetbe.
Összefogtunk. A munkát el kell végezni, mert már „Index” sincs. Érdemes nekilátni.
A szerző volt országgyűlési képviselő