Előfizetés

Már Index sincs

Még a rendszerváltás előtt a Babits Kiadónál kaptunk ajánlatot néhány raklap Révai lexikonra. A nyolcvanas években tiltólistára került a kiadvány, visszamondták az elfogadott rendeléseket, és bezúzták a kinyomtatott reprint köteteket. Az első kötetből viszont megmaradt úgy kétezer példány. Megegyeztünk a jogtulajdonossal, és elkezdtük árulni a sorozatot. Hirdettük országos lapokban, hirdettük tévében, rádióban. Kaptunk is néhány ezer megrendelést. Sehogyan sem volt kifizetődő. Akkor azokban a körzetekben, ahonnan alig érkezett megrendelés, helyben növeltük a ráfordítást. A legrosszabb harminc százalék úgymond behirdetése után kilencvenezer megrendelésünk érkezett a sorozatra. Magyarország legjobb nyomdái évekig nekünk dolgoztak. Huszonegy kötetről volt szó. Amikor elkészült egy kötet, nagyobb példányszámban kellett postázni, mint a legnagyobb napilapot. Politikai marketing szempontjából most is van ajánlat „kétezer kötetre”, mit mondjak, több politikai szervezetnek van birtokában „néhány ezer kötet”, ami nagyon kevés. Az ellenzéki pártok összefogása, megegyezése a közös indulásról ezért minden körzetben kétségkívül fontos, a következő éveket meghatározó politikai történés. Most mindenkihez szólni kell, mert van mit mondani. Azonban a szemünk előtt viszik, veszik a megszólalás lehetőségét mások, akik egészen mást akarnak mondani. Tehetik, mert a megszólalás szabályait magukra alakították, és elegendő pénzt is elköltenek ez ügyben. Az elegendő az nagyon sok. Sokkal több, mint amit valaha is elő tudnánk teremteni. Márpedig az működni látszik, hogy a hatalomból pénz, a pénzből a nyilvánosság, a leuralt nyilvánosságból hatalom következik. Nem egy erkölcsös ciklus, de a képviseleti demokrácia nem olcsó. Ami pénzbe kerül, az megvehető, és amint tapasztaljuk, elegendő pénzből a nyilvánosság csatornáinak nagy részét be lehet gyűjteni. Eddig csak pénzünk nem volt, most már Index sincs. Most lett valakik „saját Indexe”. Az Index nem volt a „mi Indexünk”. Ami fontosabb, hogy másé sem. A független, hiteles újságírás, a tényekre alapozott tartalmak megjelentetése nem illik abba a képbe, ahol a szövegeknek határozott előjelük van. Érzékelhetően szűkül a tér, ahol többféle álláspont, közte a miénk is értékelésre, összevetésre kerül. A kereskedelmi példánál maradva: bizony az úgy van, hogy az összefogás előnyeiből a résztvevők különböző mértékben, az értékesítés arányában részesülnek. Magyarán, jelentősen eltér a közös beszerzőcégben elfogadott és rögzített tulajdoni hányad és a közös beszerzés értékesítéséből származó eredmény. Ebből az következik, hogy az azonos, kedvező feltételekkel megszerzett áru értékesítése eltérő eredményre vezet a szövetség tagjainál.  Elég nyilvánvaló, hogy nemcsak a beszerzési ár, hanem az egyéb ráfordítások is alakítják az elérhető eredményt. Lehet a marketing is valamennyire közös, főként tartalmi elemeiben, de végső soron az számít, hogy a szövetség tagjai egyenként, az egyes boltjaikban milyen forgalmat érnek el. Döntő, hogy helyben, az értékesítési körzetekben megjelenjen a kellően informált vásárló, aki eleve a forgalmazott árut választja. Egészen biztos, hogy azon túl, hogy a változás tragikus irányát megállapítjuk, nem érdemes azt keresni, hogy miképpen rakjuk össze a kiépült hírmonopólium, és a tájékoztatási holdingba szervezett sajtó tükrözését. Dermesztő lenne, ha sikerülne. Viszont jogos szándék a hírmonopólium megtörése, észszerű ellenpontozni az egyoldalú álláspontok áradatát. Ugyanakkor zavaró, hogy a feladathoz nincsenek források. Legalább a lehetőség szintjén lássuk, mit lehet tenni! Önmagában az összefogás és annak nyilvánvaló előnye nem elegendő a konkurens kiszorításához. Az összefogásra támaszkodva meg kell nyerni az értékesítésben fennálló versenyt, mégpedig minden helyszínen, külön-külön. Ezért nem kerülhető el az értékesítési körzetekben az ott érvényes, érzékelhető, hatásos marketing megszervezése.  A szövetségen belül az értékesítés, az elért eredménytömeg a szövetség tagjai számára helyben jön létre. A differenciák a körzetekben alakulnak ki, az értékesítési versenyt is a körzetekben kell megnyerni, a körzetekben érvényes, működő eszközöket érdemes használni. A megoldás úgy néz ki, hogy mindenki, mindenen politikai szereplő, aki részese az összefogásnak, amellett, hogy a szokásos média lehetőségeit kihasználja, saját, új, mindenhol megjelenő felületet hoz létre. Ez nem egy „Index”. Nem lehet független, mert a miénk. Például tegyünk minden utcába egy hirdetőoszlopot, amelyen három hely van: egy a központnak, egy a választókörzetnek, egy a helyi témáknak. A központi tartalmat minden szereplő a saját központjában szerkeszti. Nem tűnik megoldhatatlannak egy jó színvonalú szerkesztőség felállítása. A választókörzeti tartalmat a választókörzet központjában állítják össze, ami eléggé szokásos helyzet a politikában, és szerkesztőt is lehet találni. A helyi tartalom adódik. Egy utca lakóit a saját ügyeik is érdeklik. A politika szereplői a saját elgondolásaikat vezetik elő, de ettől még mindenütt van saját nézőpont, és előfordul, hogy el is mondják.  A hirdetőoszlopok, ha már ott vannak mindenütt, akkor mindenütt elérhetők. Egy ilyen információs pont alkalmas arra is, hogy fogadja az üzeneteket. A visszacsatolás fontos. Ettől élő, működő az elgondolás.  Kőből, plakátokkal, üzenő ládával akár házilag is kivitelezhető egy ilyen utcai hirdetőoszlop. A működtetés logisztikája már problémásabb, ha ragaszkodunk a papír alapú megjelenéshez. Miután pénzünk nincs, és emberünk se, nem ragaszkodunk se a papírhoz, se a kőhöz. A hirdetőoszlopainkat virtuálisan építjük meg, és a tartalmak frissítését is az internet felhasználásával oldjuk meg. Manapság így megy ez. Az „Index” után, szabadon.  Minden egyes politikai szereplő felrakja a saját, utca szintű információs hálózatát, amin keresztül közvetlenül elérheti a választókat, amin keresztül közvetlen segítséget kap a támogatóitól, és ezt a felületet felhasználva helyi, területi és központi tartalmakat közvetít. A konstrukció egységes és teljes hálót eredményez, ami a lakott helyeken minden utcában megjelenik, tartalma egyszerre helyi, területi és központi. A hálópontok alacsony intenzitással vannak jelen, nem érik el a most ténykedő médiaragadozó ingerküszöbét. Az alacsony intenzitás hálópontonként néhány látogatót jelent. Ennél kisebb „Index” nincs. Megszerezni sem érdemes.  Egy szervezet egynél több, független hálózatot is felrakhat. A kiépítés sokak munkája, de a működtetés már nagyon szűk létszámmal is lehetséges. A működtetés nagyon más, mint a szociális média ma szokásos felhasználása. A hálózatokat minden politikai szereplő külön-külön képes felrakni, egy vagy több rétegben és működtetni is tudja. A kiépítés valamennyire időigényes, a működtetés már a napi munkarendbe illeszthető. A megoldás a mai médiaviszonyoktól független nyilvánosságot hoz létre úgy, hogy megfelel nemcsak a „szükségesség” kritériumának, hanem a „lehetségesség” acélkemény feltételének is. Most szólni kell mindenkihez, mert van mit mondani, és minden politikai szervezetnek külön-külön van mit mondania. Előfordulhat, hogy a mondandók egybeesnek, de meg kell oldani, hogy mindenki a saját tartalmait közvetíthesse. Akkor is, ha nincs pénz, akkor is, ha nincs ember, és akkor is, amikor a megszólalás csatornáit mások tartják kézben. Az érzékeny pont a vezető. A szervezetben, amely nekilát egy ilyen feladványnak, kell, hogy legyen olyan főnök, aki képes kiépíteni, működtetni a hálózatot, és érdekelt a sikerben. Szóval politikus legyen, aki helyzetben van, hogy módja legyen a saját csapatában teljes körűen végrehajtani a feladatot, ami sehogy sem illeszkedik a szokásos ügymenetbe. Összefogtunk. A munkát el kell végezni, mert már „Index” sincs. Érdemes nekilátni. A szerző volt országgyűlési képviselő

Gyönyörű éjszaka

És akkor Bálint döntött. Harmadik éve volt Brüsszelben, diplomataként. Egyedül, mert Frida sikeres ügyvéd lett, nem akarta megtörni a pályáját, otthon maradt. Bálint minden pénteken hazarepült, hétfőn reggel vissza, az ilyesmi manapság nem gond. Korábban mindig együtt voltak, Afrikában is, de Frida utána úgy döntött, éppen eleget volt diplomatafeleség. Most csak a hétvégék maradtak, többnyire a szokásos szavak és együttlétek, de hát minden házasság ilyen húsz év után, rutin, ami néha segít, néha gyilkol, de együtt kell élni vele is, a láthatatlan házastárssal. Bálint azonban most beleszeretett Miyakóba, egy japán újságírónőbe. Ártatlan kis beszélgetéssel kezdődött egy fogadáson, egy összenevetés, kis cinkosság, kávé, séta az Ixelles sugárúton, vacsora egy kínaiban, egy este Miyakó lakásán, azután Bálintnál, aludj velem, mondta a következő alkalommal Miyakó. Brüsszel, a Nagy Olvasztótégely. A következő hétvége már nem is volt az igazi Fridával, Bálint érezte, hogy türelmetlen, inkább megpróbált gondterheltnek látszani, vannak gondjaink a munkával. Napközben pedig gyakran hívta Miyakót, és már alig várta a vasárnap estét. Ötven éves, a japán lány harminc, de az ilyesmi nem számít, és ő már tudta, hogy új életet kezd. Miyakó nem sürgette, ő sürgette saját magát. Nagy szerelem volt annak idején Fridával, a nagy szerelemből lett jó házasság, ami nem más, mondta magának egy reggel, a fürdőszobában a tükör előtt, a hagyományos vallomásos helyzetben, amikor egy férfi őszinte szokott lenni magával: nem más, mint az érzelmek leértékelése. Jó házasság, de már hiányzik az izgalom. Szóval döntött. Megmondja Fridának. Marad Brüsszelben még egy évig, azután meglátják. Csütörtökön repült haza, hogy megtörje a szokásos pénteki rutint, és még aznap este megmondja Fridának, hogy vége. Így lesz a legjobb. Meg kell ragadni a pillanatot. És már nem is alszik otthon, foglalt szobát egy közeli panzióban. Frida nem volt egyedül. Egy férfi ült a nappaliban, a fotelben, ingujjban, kényelmesen, mint aki otthon van. – Ervin. Ő lesz az új férjem – mondta Frida olyan természetes hangon, mintha csak az időjárásról beszélgetnének. Sőt, még olyanabbon. Mert az időjárásról is lehet szenvedélyesen beszélgetni. Bálint nem így képzelte. És most nem is tetszett neki ez a helyzet. – És mi lesz velem? – kérdezte. Csalódott volt. Egész héten azt tervezte, hogy ő szakít Fridával. És akkor most ez. – Majd Miyakó elintézi neked, hogy mi legyen – felelte Frida. Mindig ilyen volt. Mindig tudta, hogy mikor mit kell mondani. – Miyakó? – Bálint tudta magáról, hogy ostobán viselkedik. Úgy mondta ki az imádott japán lány nevét, mintha nyávogott volna. – Igen. Miyakó – folytatta rendíthetetlen nyugalommal Frida. – A szerelmed. Szép neve van. Tudod, mit jelent magyarul? – Nem. – Gyönyörű éjszaka. Legalább utánanézhettél volna.  

A tűzzel játszanak

Egy diktátor esetében az a legveszélyesebb, amikor érzi, szorul körülötte a hurok. Ilyenkor ugyanis mindenre képessé válik, még akár arra is, hogy a túlélés érdekében fegyveres konfliktusba vigye a hazáját. Elég átlátszó hát Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök törekvése, aki megerősítette hazája katonai jelenlétét a litvániai határ mentén. Miután Oroszország jelezte, csak akkor avatkozna be, ha külső veszély fenyegetné Belarusz területi egységét, Lukasenko attól sem riad vissza, hogy fegyveres összecsapást csikarjon ki a határvidéken. Recep Tayyip Erdogan török elnöknek már nagy tapasztalata van abban, hogy a török hadsereg bevetésével terelje el a figyelmet a belső bajokról, most éppen a nemzeti valuta, a líra értékének zuhanásáról. Bevonult már Szíriába, katonai segítséget nyújtott a líbiai kormányerőknek. Jól tudja: ezeket az akcióit az ellenzék sem vétózná meg. Most éppen Görögország került Erdogan célkeresztjébe, pattanásig feszültté vált a helyzet Ankara és Athén között a Földközi-tengeri befolyási övezetek kijelölése miatt. Bár nem valószínű, hogy bármelyik fél vállalná egy fegyveres konfliktus kirobbantását, Erdogan teljesen kiszámíthatatlanná válik, ha bajban érzi magát. Ráadásul nem csak hadihajóival provokálja folyamatosan Görögországot, az európai menekültválság felélesztésével való fenyegetései is ezt a célt szolgálják. De ez áll a Hagia Sophia mecsetté való visszaalakítása mögött is. Nacionalista politikájának középpontjába az ottománok győzelmét helyezi a bizánciakkal szemben, semmibe véve a más vallásúak érzéseit. A török elnök pénteken az eredetileg bizánci templomként működő, a világörökség részeként számon tartott isztambuli Kariye múzeum mecsetté alakításával folytatta a provokációkra építő stratégiát. Erdogan a tűzzel játszik, de előbb vagy utóbb magát égetheti meg.