Előfizetés

Fukarság

Türelmetlenül várták a cégek és a dolgozók tavasszal, lépjen végre a kormány, mentse meg a bajba került munkahelyeket. Sokáig kellett várniuk. Az uniós és régiós társállamok szinte mindegyikében kialakult már, hogy a működésüket minimális szintre csökkentő vállalatok munkásaival mi lesz. Hatalmas elbocsátásokat vizionáltak az elemzők, ha a kormányok – okulva a 2008-2009-es válság tapasztalataiból –, nem lépnek időben valami okosat. Két választásuk volt: a cégekre, az emberekre bízzák, hogy oldják meg gondjaikat, vagy a zsebükbe nyúlnak, és fizetik a cégek helyett, mellett a béreket, hogy megmaradjanak a munkahelyek. A legváltozatosabb megoldások születtek, de az eredőjük mégiscsak az volt, hogy a cégek, a dolgozók bízhattak a jövőben, mert a kormány egy felülről nyitott kasszával mögöttük állt. A magyar kormánynak fura módon éppen ekkor jutott eszébe, hogy spórolni kellene. Miközben szinte minden ország már fizette a - németek után szabadon - Kurzarbeitnek nevezett és szinte a válság előtti keresetet elérő bértámogatást, az Orbán-kormány szűkmarkú bérkiegészítési ajánlatára első körben senki nem jelentkezett. Ez kritika volt a javából. Az újabb változat sem volt sokkal kedveltebb, de egyes vállalattípusok legalább teljesíteni tudták az extrém feltételeket. A hónap végével ezt is megszünteti a kormány, mondván, nincs rá már jelentkező. Csodálkoznak? A szakszervezetek és a munkaadók is azt kérik, maradjon, mert bajban levő cég van még bőven, ezt a munkanélküliségi számok jól mutatják. Júliusban 366 ezer regisztrált álláskereső volt, 118 ezerrel több, mint tavaly ilyenkor, és közülük mintegy 200 ezren ellátás nélkül kutatnak munkalehetőség után. A tartalékaik fogytán, esélyük alig. A három hónapos ellátási időt ennek ellenére nem hajlandó megnyújtani a kormány, és továbbra sem akar hallani a munkavállalók közvetlen támogatásáról, például, hogy járjon táppénz a szülőnek, ha a gyermeke iskoláját járványügyi okokból időszakosan bezárják. Mi lesz itt, ha tényleg jön a második hullám? 

Szezon

Szijjártó Péter nem érti. Sőt, fel van háborodva. Tegnap először szólalt meg nyilvánosan azután, hogy az Átlátszó nyomán a magyar média egy része (is) közreadta: egy hatmilliárd forint értékű luxusjachton nyaralt, amely az állami megrendelésekkel kitömött milliárdos, Szíjj László tulajdona. Azt, hogy a nyaralásért fizetett-e a miniszter, vagy ajándékba kapta, továbbra is homály fedi. Csak azt tudjuk, hogy nem érti, és fel van háborodva. Ha csak Szijjártó Péter nem értené, akkor megértenénk őt. Mert a nyaralás magánügy. Ha viszont Szijjártó Péter külügyminiszter nem érti, akkor meg azt nem értjük, min csodálkozunk. Hiszen nem érti a főnöke sem, aki mellesleg az ország miniszterelnöke. Mint a hatalom gyakorlói, elnyammoghatnának ugyan azon, volt-e valaha akkora szakadék szegények és gazdagok között, mint ma van, de ezen majd a választók nyammognak. Ha nekik jó így, hát legyen így. De ha már a külügyminiszter „igazságérzetét" sértették a megjelent írások, mert az ő élete nyitott könyv - ami viszont nem igaz a családi életére és a családi vakációjára, aminek a jachtozás is része -, sőt ő tiszteletben tartja a jogszabályokat, mert az nála nem "szezonális kérdés”, akkor annyit tudunk mondani: a mi igazságérzetünket is bántja valami, mégpedig az etika. Mert bárki bármit állít, az erkölcs a közpolitika része, ha ennek a hatalomnak nem erős oldala is. Mi tisztességtelennek gondoljuk, hogy miközben a magyar polgárokat a vírusra hivatkozva a kormányfő az Adriától a Balatonra tanácsolja - ne kongjanak már a NER-es szállodák, kempingek -, aközben ő és külügyminisztere is a tengeren élvezi a sérthetetlen családi nyarat. Utóbbi pedig, hogy elejét vegye igazságérzete sérülésének, közben képeket posztol, amint a Bem rakparton keményen dolgozik.  Mit mondjunk: az erkölcstelenség szezonja van.  

Trump és a haverok

Van valami közös Donald Trump egykori kampányfőnökeiben, Paul Manafortban és Steve Bannonban, a volt helyettes kampányfőnök Rick Gatesben, a kampánytanácsadó George Papadopoulosban és Roger Stone-ban, az ügyvéd Michael Cohenben, illetve a volt nemzetbiztonsági tanácsadó Michael Flynnben: amikor vádat emeltek ellenük, az elnök rögtön kijelentette, hogy marginális figurák voltak, akiket alig ismert. Már az is hihetetlen, hogy az Egyesült Államok elnökének környezetében mennyi a politikai és egyéb bűnöző, de az végképp elképesztő, amilyen gyorsasággal meg tudja tagadni az embereit. Manafort, Gates, Papadopoulos, Stone és Flynn az oroszokkal való titkos kapcsolatuk és az ezzel kapcsolatos hazugságaik miatt kerültek bajba. A Fehér Ház utólag, nyilván azért, nehogy eljárjon a szájuk, elérte büntetésük enyhítését vagy a vád elejtését, de ez nem változtat a tényeken: Trump környezete okot adott rá, hogy összejátszással gyanúsítsák. Erre végül nem sikerült döntő bizonyítékot találni, amiben alighanem szerepe volt a maffiaszerű összefonódásnak, amelyben a hallgatásért jutalom, a kibeszélésért büntetés jár. Utóbbiról tudna mesélni Cohen, akit a járvány miatt elrendelt házi őrizetéből azonnal visszavittek a börtönbe, amint kiderült, hogy még az elnökválasztás előtt könyvet készül kiadni Trump viselt dolgairól. (Szerencséjére ügye olyan bíró elé került, aki olvasta az amerikai alkotmányt, és emlékezett rá, hogy van benne valami a szólásszabadságról, amúgy a választásig teljesen elvágták volna a külvilágtól.) A legszebb díszpinty azonban mégiscsak régi jó barátunk, Schmidt Mária 2018-as „Európa jövője” konferenciájának díszvendége, az Orbán Viktorral az Országházban egyórás csevejt folytató Steve Bannon. A szélsőjobboldali Breitbart News korábbi főszerkesztője 2016 nyarán reménytelen helyzetben vette át Trump kampányának irányítását, és kulcsszerepe volt a novemberi sikerben. Az elnök azonban csak néhány hónapig tudta elviselni stratégiai főtanácsadójának önálló médiamegjelenéseit, és nemcsak a Fehér Házból tette ki a szűrét, de a Breitbartnál is utána nyúlt. Bannon a közösségi finanszírozású falépítés ötletével próbált visszakerülni a jó meleg akolba, de Trump erre is féltékenyen reagált, mert a mexikói határkerítés csakis az ő nevével kapcsolható össze. Nem véletlenül álmodott arról, hogy rá is írják, jó nagy betűkkel: Trump! Ezzel együtt volt vagy félmillió trumpista, aki összedobott Bannonéknak 25 millió dollárt. Ebből épült egy néhány kilométeres kerítés, amelynek minőségére jellemző, hogy máris omladozik. A pénz egy részét Bannon és társai egyszerűen lenyúlták – vagyis meglopták Trump saját, hiszékeny, átlagosan 50 dollárt adományozó szavazóit. Ez szimbólumnak és végszónak is elmenne, de van itt még egy fordulat. A Kína ellen lázító, magát az átlagemberért küzdő, gáncs nélküli lovagnak beállító Bannont egy kínai milliomos 45 méter hosszú yachtján fogták el. Így teljes a kép, hogy kik is Trump haverjai. (Plusz a kislányokat kedvelő néhai Jeffrey Epstein.)