Előfizetés

Lukasenka riadóztatta fél hadseregét a „Nyugat” ellen

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.28. 14:52

Fotó: SERGEI GAPON / AFP
A fehérorosz elnök egy gyárlátogatáson jelentette be néhány hadosztály kivezénylését, eseteleges szankciókra pedig majd hasonlóan válaszol.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő harckészültségbe helyeztette pénteken a hadsereg állományának felét arra hivatkozva, hogy a „Nyugat fenyegeti az országot” – jelentette a Belta helyi hírügynökség. „A NATO hadgyakorlatot kezdett közvetlenül a határaink közelében. Mi mást kellene tennem? Harckészültségbe helyeztettem a hadsereg felét, és kivezényeltettem néhány hadosztályt, ami sok pénzbe kerül” – jelentette ki egy gyárlátogatáson. Az elnök közölte továbbá a RIA hírügynökség szerint, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel: a két ország hadserege közös alakulatokat vet be, ha a Nyugat fenyegeti az országot, de egyelőre egyetlen orosz katona sem lépte át a fehérorosz határt. Kijelentette, hogy ha bármilyen szankciót vezetnek be hazája ellen a nyugati országok, hasonló intézkedésekkel fog reagálni.

Erdőtűz miatt több mint 250 embert kellett kitelepíteni Andalúziában

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.28. 14:29

Fotó: MIGUEL RIOPA / AFP
Az oltást nehezíti a 38 fok feletti hőmérséklet, az alacsony páratartalom, valamint a dús növényzet is.
Erdőtűz miatt több mint 250 embert kellett kitelepíteni Spanyolországban, az andalúziai Huelva környékén található falvakból – közölték a helyi hatóságok pénteken. A lángok egy napja csaptak fel a fenyő- és eukaliptuszerdőkkel borított vidéken, és becslések szerint már több mint 1000 hektárnyi területet pusztítottak el. Almonaster la Real faluban mezőgazdasági épületeket is elértek.
Az oltási munkálatokban mintegy kétszázan vesznek részt, földről és levegőből is igyekeznek megfékezni a lángokat, amelyek oka egyelőre ismeretlen. A tűzoltást nehezíti a magas, 38 fok feletti hőmérséklet, az alacsony páratartalom, valamint a dús növényzet is.
A közelben raktározzák azokat a robbanóanyagokat, amelyeket Aguas Tenidas bányáiban használnak. Bella Verano andalúziai kormánymegbízott ezzel kapcsolatban elmondta: az erdőtűz nem veszélyezteti a készleteket, a kamrákat elővigyázatosságból óránként hűtik.
Spanyolországban az erdőtüzek szempontjából eddig kedvező volt az idei év; augusztus 16-áig mintegy ötezer kisebb-nagyobb tűzesetet regisztráltak, amelyek összesen 30 ezer hektárnyi területet érintettek, több mint 30 százalékkal kevesebbet, mint az évtized átlaga. A mezőgazdasági minisztériumhoz tartozó információs központ adatai szerint ezzel tíz év viszonylatában a hetedik helyre rangsorolható az idei esztendő. 2020-ban eddig hét nagy, azaz 500 hektárt meghaladó erdőtűzzel kellett megküzdeni, a legnagyobb a Kasztília és León tartományban található Lober de Alistében mintegy kétezer hektárt égetett fel.

Romániában hatósági szigorral és plakátháborúval kezdődik az önkormányzati kampány

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.28. 14:22

Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP
Bármilyen nemzeti színért bírság jár, a járvány miatt pedig aligha lesznek komolyabb választási gyűlések.
Romániában a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedések közepette pénteken hivatalosan is megkezdődött az önkormányzati választási kampány, emiatt a pártoknak és független jelölteknek csütörtök éjfélig el kellett távolítaniuk a közterekről választási molinóikat és óriásplakátjaikat. A furcsaságra a választási törvény ad választ, amely ugyanis szigorú szabályokat szab meg a plakátok méretét és elhelyezését illetően, amelyek megsértése súlyos pénzbírságot von maga után. A most kezdődött választási kampány idején csak a polgármesteri hivatalok által erre a célra kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden jelölt csak egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek mérete egyetlen irányban sem haladhatja meg a fél métert. A pártok nem várták meg a mozgósítással a kampány hivatalos kezdetét, ezért az ország már hetek óta tele van a polgármester- és megyei tanácselnökjelöltek választási plakátjaival, amelyekre eddig csak a reklámtörvény előírásai vonatkoztak. Ezeket kellett most eltávolítani, így a választási kampány idején a korábbi időszaknál kevésbé lesz látható az utcákon, hogy az ország választásokra készül.

Nemzeti színtelenség, maszkos korteskedés

A plakátokon egyébként nem szabad a román nemzeti lobogóra vagy más országok nemzeti jelképeire emlékeztető színkombinációt használni, tilos plakátokat kiragasztani a hidak és alagutak tartóoszlopaira, a közúti jelzőtáblákra és a közhasznú hirdetési felületekre. A koronavírus-járvány miatt idén a személyes találkozókat is korlátozták. A kampány idején is be kell tartani a gyülekezési szabályokat: szeptember elsejéig zárt térben legfeljebb 20, utána pedig legfeljebb 50, kültéren pedig augusztus végéig legfeljebb 50, szeptembertől maximum 100 résztvevővel lehet választási rendezvényeket szervezni. A beltéri találkozók időtartama nem haladhatja meg a két órát, a szabadtéri találkozókon pedig minden résztvevőnek legalább négy négyzetméteres helyet kell biztosítani. Minden résztvevőnek maszkot kell viselnie, a szervezőknek fertőtlenítőszereket kell kihelyezniük, ezek használatára és a biztonságos távolság betartására pedig jól látható helyre kifüggesztett plakátokkal kell figyelmeztetniük a résztvevőket. A szórólapokat osztogató, a választókat otthonaikban felkereső aktivisták nem alkothatnak nagyobb csoportokat, legfeljebb kettesével közlekedhetnek. A választási kampány a voksolás megkezdése előtt 24 órával, szeptember 26-án reggel 7 órakor ér véget, attól kezdődően pedig a szavazás végéig – vagyis szeptember 27-én este 21 óráig – kampánycsend lép hatályba.