Mennyi az annyi?

Aligha esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy a hazai statisztikai adatgyűjtés leggyengébb láncszeme a munkanélküliségi statisztika. S hogy ez nem holmi laikus vélelem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a KSH egyik vezető munkatársa két esztendővel ezelőtt a hivatal folyóiratában így fakadt ki: "Jelen pillanatban nem látható a munkaügyi statisztika jövője. Ami biztos, hogy továbbra is eleget kell tenni a vonatkozó uniós előírásoknak, követni kell azt az utat, melyet tagságunk kijelöl."

Azóta annyi történt, hogy ímmel-ámmal teszünk eleget a kötelezettségünknek - magyarán romlott a helyzet. A gazdaság szereplőit természetesen hidegen hagyja, hogy melyik bürokratikus centrumtól kapják az információt, csak hiteles legyen. Arról pedig már régen le kellett mondanunk, hogy valós társadalomstatisztikai, szociológiai következtetéseket lehessen mindebből levonni.

De nehéz hinni az olyan számoknak, amelyek szerint 2020. május–júliusban Magyarországon a munkanélküliek átlagos létszáma mindössze 224 ezer fő, arányuk pedig 4,8 százalék volt. Az viszont jól tükrözheti a valós helyzetet, hogy a nők hányada ennél kicsit magasabb. Viszont már a nem hozzáértőknek is fenntartásuk lehet az olyan adat láttán, amelyik a 15 és 74 év közöttieket veszi figyelembe, vagyis kis híján 60 éven át tartó esetleges foglalkoztatással számol. Ám ha feltételezzük, hogy az állástalanok létszáma következetesen torz, vagyis az évek során nem javul, de nem is romlik, akkor most a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek aránya a 2016-os szintre esett vissza.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat ennél valamivel pontosabban mér, ők 368 ezer munkanélkülit számláltak. A 144 ezer fős differencia nem elhanyagolható! Arról azonban még becslések sincsenek, hogy hányan nem regisztráltatták magukat munkanélküliként. Nem azért, mintha a nyári melegben megpihentek volna, bár ez a friss diplomások között nem ritka, hiszen dönteniük kell: itthon vagy külhonban éljenek-e. (Elgondolkodtató: a legfiatalabb munkanélküliek aránya már a 15 százalékot is meghaladta.) Inkább azért mulasztották el, akár százezernyien is, hogy nyilvántartásba vétessék magukat, mert nem voltak képesek a munkaügyi hivatalok szűk, bürokratikus akadályain átvergődni. A home-office-ok virágkorában ugyanis ezek a hivatalok az egyes aktusokat az állástalanok személyes részvételéhez kötik.

A NER a maga legfeljebb 90 napos álláskeresési járadékos időtartamával azzal is szembesülhet, hogy a munkanélküliség átlagos időtartama 9 hónap, és a tartósan, legalább egy éve munkát keresők teszik ki az állástalanok ötödét. Ezek lehangoló számok, amelyek azt bizonyítják, hogy a kormányfő által kedvtelve hangoztatott "ahány állás megszűnik, annyit teremtünk is" üres szóvirággá vált. Az erős késéssel bevezetett, amúgy sem nagyvonalú "kurzarbeit" jogosultságának leszűkítése annak beismerése, hogy már a munkahelyek megvédéséről is lemondtak.

Az internetes közösségi oldalakon megszaporodtak a túlélési tanácsok. A bölcsek szerint most a NER rendszerét kell túlélni.