– Még beférünk? – érdeklődik egy hatvan körüli férfi keddre virradó éjjel, öt perccel éjfél előtt a letenyei magyar-horvát határátkelőnél, és nagyot sóhajt, amikor biccent a határőr. – Azt hittem, nem érünk ide. Elromlott a komp, alig tudtunk kijönni a szigetről, utána a hegyek között kaptunk egy olyan felhőszakadást, hogy az ablaktörlő sem bírta, majd jött egy hatalmas jégeső.
A férfi végül elégedetten ad gáz: éppen csak, de megúszta a karantént. Az új előírások szerint ugyanis szeptember elseje nulla órától a hazatérő magyaroknak két hétre vagy két negatív tesztig karanténba kell menniük. Az éjfél után befutó külföldiek pedig csak átutazhatnak: tranzitmatricát kapnak és térképet arról az útvonalról, amelyről nem térhetnek le.
– Szerdáig maradtunk volna Horvátországban, de hallottuk, hogy éjféltől lezárják a határt, nem akartunk karanténba kerülni, így inkább hazajöttünk – ezt már egy gödöllői férfi meséli, aki szintén még a határzár előtt gurul be Letenyére. Mögötte olaszok várakoznak, ők éppen az ellentétes utat járják be: eredetileg csak csütörtökön jöttek volna Budapestre, de inkább korábban indultak egy hetes vakációjukra, így még gond nélkül bejöhetnek.
Újabb magyar kocsi fut be:
– Megúsztam? – nyújtja ki az igazolványát az ablakon a balatonboglári férfi.
– Simán – mosolyodik el a határőr az idegességét látva, aztán már lép is a következő, lengyel kocsihoz, melynek utasairól kiderül, szintén két nappal rövidítették meg vakációjukat, csak, hogy nyugodtan átautózhassanak Magyarországon.
– Jövök vissza, csak Nagykanizsára megyek fuvarral – magyarázza egy varasdi rendszámú taxis. – Ki tudok majd jönni?
– Persze, kifelé nincs korlátozás – hangzik a válasz, s egy újabb megkönnyebbült sofőr gurul ki a sztrádára.
Másfél perc van már csak keddig, amikor feltűnik egy újabb fénycsóva a horvát oldalon. Nagyszombati rendszámú szlovák kocsi fékez, és 12 másodperccel éjfél előtt indul az ország belseje fel.
– Ők voltak az utolsók, innentől mindenki kap valamit – utal a határőr arra, hogy az éjfél után érkező külföldiek tranzitmatricát, a magyarok pedig a tavaszról már ismert, vörös lapot kapnak, amit ki kell majd tenniük karanténjuk idején. Előbb egy ukrán kocsi áll meg a határnál. Lefotózzák a rendszámtábláját, matrica kerül a szélvédőre, a készséges határőr még a térképen is elmutogatja a sofőrnek, merre kell majd mennie. Később egy magyar terepjáró érkezik.
– Ha átestem a fertőzésen tavasszal, akkor is kell a karantén? Azt mondták, fél évig védettséget jelent, ami októberben jár le – érdeklődik a volán mögött ülő férfi bizonytalanul. Mint később kiderül, igyekezett volna éjfél előtt hazaérni, de lerobbant a kocsija. Lemondóan sóhajt, amikor kiderül, hogy a koronavírusos fertőzöttségét igazoló papír híján karantén vár rá. A határőr neki is áll kitölteni a karanténpapírt. Még csak a dátumnál jár, amikor nyílik a bódé ajtaja, s kiszól a kollégája: – Most szóltak, reggel hétig türelmi időt rendeltek el.
Mindenki meglepődik, a sofőr megkönnyebbülve lép a gázra, mi pedig tanácstalanul ácsorgunk, főleg, miután a Hegyeshalomból azt jelenti kollégánk telefonon: ott nem hallottak ilyen enyhítésről.
Bő kétszáz kilométerrel északabbra, az osztrák-magyar hegyeshalmi határnál is forgalmasabb volt az elsejére virradó éjszaka a szokottnál. Jó néhány magyar és külföldi „esett be” a zár előtti utolsó percekben, és a határnál szolgálók is készültek a szabályváltozásra. Jó példa erre az: nem sokkal éjfél előtt az egyik rendőrautóban a Magyar Közlöny kinyomtatott példányát tanulmányozva készültek az új szabályokra. Van is mit tanulni, mert hiába ígért Orbán Viktor miniszterelnök korábban „satu közeli” szigorítást, valójában rengetegen kapnak mentességet. Ráadásul a kormányfő még az utolsó előtti pillanatban is változtatott, lehetővé téve szlovák, lengyel és cseh turistáknak, hogy bizonyos feltételek mellett belépjenek az országba.
A záróra előtt érdekes módon először nem a be-, hanem a kifelé tartó forgalom élénkül meg, mert a Németországba igyekvő bolgár és román vendégmunkások tömegei akarnak túl lenni Magyarországon még a szigorítás előtt.
Éjfélkor aztán visszaállítják a határellenőrzést: a rendőrség két lakókonténert rak a beléptető kapu közelébe, majd a készenlétisek kesztyűben, egyszerhasználatos sebészi maszkban elkezdik megállítani az autósokat. Mivel az ellenőrzés autónként úgy öt percig tart, rövidesen kétszáz méteres sor alakul ki. A várakozók túlnyomó része román és bolgár rendszámú autóban ül. De a német és osztrák rendszámú kocsik többségében is románok, bolgárok vannak. Ezt onnan lehet tudni, hogy az utazó személyi okmányainak átvizsgálása után a rendőr rendre csak annyit kérdez: – Bulgária? Mire a volán mögött ülő buzgón bólogat. Ezután az iratokat lefotózzák, majd adnak egy „only for tranzit” matricát a szélvédőre vagy a visszapillantó tükör külső részére és egy kis térképet, hogy milyen irányba mehetnek át Magyarországon. A professzionálisnak tűnő eljárásba csak az rondít bele, hogy a rendőr sokszor magyarul tájékoztatja a magyarul aligha beszélő utazókat arra: huszonnégy órájuk van áthaladni az országon.
Nem sokkal éjfél után egy magyar család fut be. Családlátogatáson voltak Ausztriában, és próbáltak éjfél előtt Hegyeshalomhoz érni, a sűrű eső miatt hosszabb volt az út a tervezetnél, így lekésték az éjfélt. Bár a letenyei horvát-magyar határnál végül utolsó pillanatban néhány órás türelmi idő lép életbe, Hegyeshalomnál szolgáló határőrök ilyenről nem tudnak, így rögtön „küldik is” karanténba a családot. Pontosabban egy közeli épülethez irányítják őket, ahol kiállítják a két hetes házi karanténra kötelező határozatokat. A procedúra lassú, a családnak az esőben, az épület előtt kell várakoznia. Az időt azzal ütik el, hogy próbálják kiszámolni, mivel veszítenek többet: ha két hétig otthon ül a család két keresője, vagy kifizetik mindhármójuknak a Covid-teszteket.
