sztrájk;önkormányzatok;MKKSZ;

2020-09-02 11:29:53

Megkezdődött az önkormányzati sztrájk

Az érdekvédők változatlanul tárgyalnának, a kormány csak levelezni akar.

Az önkormányzati dolgozók 17 és fél százaléka, 5358 ember csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett sztrájkhoz, amely ma reggel 8-kor kezdődött és pénteken munkazárásig tart. Boros Péterné, a szervezet elnöke ugyanakkor a Népszava kérdésére hangsúlyozta, hogy országos szervezésű helyi sztrájkról van szó, tehát az az alapszervezeteikre van bízva, hogy milyen megoldást választanak a munkabeszüntetésre. Van, ahol mind a három napon zárva tart a hivatal, míg például a Fővárosi Önkormányzatnál mindhárom napon csak 8 és 10 óra között sztrájkolnak a dolgozók.

A szakszervezet még tegnap este válaszlevelet küldött Pintér Sándornak, aki az önkormányzati dolgozók és az önkormányzatok helyzetének javítására kezdeményezett tárgyalásokat korábban szintén levélben utasította vissza.

A szakszervezet emlékeztet arra is, hogy többször kezdeményezték a Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását, mert az önkormányzatok saját bevételeik csökkentése miatt súlyos működési gondokkal küzdenek, egyre nehezebben fizetik dolgozóikat. Ez okozza az ágazat valódi feszültségét, a sztrájkhelyzetet – érvel Boros Péterné. Egyben emlékeztet arra is, hogy a törvény lehetővé teszi a sztrájk alatt a tárgyalások folytatását vagy megkezdését, ezért az MKKSZ változatlanul tárgyalásra szólítja fel a kormányt az önkormányzati érdekszövetségek bevonásával.