A hét közepén tisztújítást tartottak a katolikus püspöki karban. Előzőleg az a hír járta, hogy újabb ciklusra már nem vállalja az elnöki tisztséget. Miért változtatta meg az álláspontját?
Most már ötödik évemet kezdem el a Győri Egyházmegyében, és az elnöki lekötöttségek rengeteg feladatot adnak. Úgy gondoltam, az egyházmegyére kötelességem több időt, energiát fordítani, ezért jobb lenne, ha a püspöki konferencia elnökeként nem folytatnám. Jogilag megvolt rá a lehetőség, hogy még egy turnust végigvigyek, hiszen a püspöki konferencia szabályzata, statútuma szerint az elnök kétszer egymás után betöltheti a tisztséget. De inkább az egyházmegye ügyeinek előrevitelét szerettem volna választani. A püspök atyák azonban megtiszteltek a bizalmukkal, én pedig úgy éreztem, erre a bizalomra nem szabad elutasítással reagálnom. Elvállaltam.
Más jelölt nem volt?
A püspöki konferencia tisztújításának nincsenek jelöltjei. Hacsak azt nem tekintjük annak, hogy minden egyházmegyés püspök megválasztható, és minden püspök, aki tagja a püspöki konferenciának, részt vesz a választáson. Tehát ebben az értelemben az egyházmegyés püspökök mindnyájan jelöltek voltak.
Máshogyan fogalmazva: senki más nem akadt, akit javasoltak volna, és aki kész lett volna vállalni, hogy a püspöki konferencia elnöke legyen? Nem vetődött fel például Erdő Péter bíboros neve?
Amint előbb említettem, minden egyházmegyés püspök jelölt volt. Ön is nagyon jól tudja, hogy a választás tartalmáról nem beszélünk. A mikéntjéről igen, de a tartalmáról nem.
Miután megválasztották, az MTI-nek nyilatkozva – a hit továbbadása mellett – az erősödő keresztényellenesség és a szekularizáció elleni küzdelmet jelölte meg a Magyar Katolikus Egyház legfontosabb feladatának az elkövetkező években. Hozzátette: úgy tapasztalja, hogy az elmúlt időszakban szűkebb környezetünkben is „felütötte fejét” a keresztényellenesség. Hogyan kell értelmezni a kijelentését?
A nyilatkozat spontaneitása közepette hirtelen ezek a dolgok jutottak eszembe, de – ha a Magyar Katolikus Egyház feladatait vesszük számba – a sort nyilvánvalóan lehet folytatni. Azt hiszem, nem kell különösebben értelmeznem a kijelentésemet, hiszen a közéletben járatos emberek tudják, hallják, hogy szerte a világban, de bizony Magyarországon is rendszeresen előfordulnak olyan keresztényellenes megnyilvánulások, amelyek aggodalomra adnak okot. Úgy gondolom, egyetlen társadalom sem tolerálhatja, nem fogadhatja el, hogy bárki gúny tárgya legyen a hite miatt, vagy bármilyen – akár szellemi, netán fizikai – atrocitás érje a vallási hovatartozása okán. Sajnos ugyanis, vannak olyan országok a világban, ahol fizikai atrocitások is gyakran történnek keresztényekkel szemben. Magyarországon ilyesmit, szerencsére, még nem tapasztaltunk, de szellemi vonatkozásban többször jelennek meg bizonyos újságcikkek, bizonyos megnyilatkozások, amelyek egyértelműen ebbe a körbe tartoznak. Vannak, akik Magyarországon is keresztényellenes hangulatot próbálnak meghonosítani. A szekularizáció pedig a mi értelmezésünk szerint talán a világi szóhasználatnál tágabb értelmet jelent. Mindenekelőtt azt, hogy egyfajta elvallástalanodás van a világban, így Magyarországon is. Minden hívő embernek, de azon belül a papoknak és püspököknek különösen is fejtörést okoz, hogyan lehet ezt a kedvezőtlen folyamatot pozitív módon befolyásolni. Fontos kérdés, hogy a keresztény értékrendet vagy a hitigazságokat hogyan juttassuk el azokhoz, akik számára a családi neveltetés folytán ezek nem magától értetődők és nem könnyen elérhetők. Ennek a mikéntjét, módját keressük. Igyekszünk az elkövetkező időben az eddigieknél is többet tenni: senkivel ne fordulhasson elő, hogy a mi hibánkból nem ismeri meg a krisztusi tanítást, a katolikus egyház által képviselt értékeket. Ehhez minden szintet, akár az elektronikus, akár a nyomtatott formát is még inkább igénybe szeretnénk venni.
Kérem, térjünk vissza a keresztényellenességre. Nem említett konkrétumokat: milyen és mennyire erőteljes megnyilvánulásokról van szó?
Elő kellene szednem a följegyzéseimet, amire most nem készültem. A magzati élet védelmével vagy például az abortusztablettákkal kapcsolatban is voltak súlyos, bíróságig menő megnyilvánulások, ezt mindenki ismerheti a híradásokból. Aztán néha egy-egy politikus is elszólja magát, és most nem csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyére utalok. Az egyházi iskoláink számáról is furcsán nyilatkozott némelyik politikus, amivel nem csak bennem keltett ellenérzéseket, hanem az összes józan értékű ember nemtetszését kiváltotta. Egyáltalán nem gondolom, hogy a katolikus vagy keresztény iskolákban olyan tanítás-nevelés folyna, ami kárára lenne a társadalomnak. Ezt nem hiszem el, és nem szeretném a továbbiakban sem elhinni. Pontosan az ellenkezője a meggyőződésem.
Ha már a színművészeti egyetem szóba került: nem az intézményi autonómia felszámolása az elsődleges gond, egész pontosan az, amit a kormány művel?
Sem az egyik, sem a másik oldal mellett nem szeretnék állást foglalni. Az imént csupán annyit jeleztem, hogy a színművészeti egyetem esetében is elhangzott olyan vélemény – bár most nem tudnám szó szerint idézni –, ami negatív színben tüntette fel a jobboldali, keresztény értékrendet. Ezt azonban csak mellékesen, egy félmondat erejéig jegyeztem meg.
A Magyar Kurír katolikus hírportálnak kifejezetten elégedetten beszélt a kormánnyal való viszonyról. Semmilyen bírálatnak nem találtam nyomát. Minden rendben van azzal, amit a kormány csinál?
Nem a kormány cselekedeteiről kérdeztek abban az interjúban, hanem a katolikus egyház és a kormány kapcsolatáról. Fenntartom, amit mondtam. Nincsenek akut, azonnali közbelépést igénylő problémáink. Természetes módon időnként felvetődnek vitás kérdések, de mindig megkapjuk a lehetőséget, hogy tárgyaljunk azokról. Vannak alkalmak rá, hogy találkozzunk és egyeztessünk a kormány képviselőivel. Az pedig kétségtelenül nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt tíz évben annyi templomfelújítás történt Magyarországon, amire korábban nem volt példa. Biztos vagyok abban, hogy ez nem kizárólag a vallásos emberek ügye, hanem az egész országé. A Magyarországra látogató turisták számára is nagyon rossz benyomást keltene, ha a műemléképületek, azok között a templomok, rozoga állapotban lennének. Hogy miből adja az állam ezeket a támogatásokat? Az adófizető polgárok, közöttük a katolikus adófizető polgárok pénzéből is. Amikor előjön a templomfelújítások témája, hangsúlyozni szoktam, hogy a helyi közösségek sosem lesznek képesek ilyen jelentős beruházásokat megvalósítani, legfeljebb az üzemeltetést képesek ellátni.
Csakhogy egy kormány ténykedése nem pusztán a templomok felújításának támogatásából áll.
Valóban nem, de engem – ismétlem – a kormány és az egyház kapcsolatáról kérdeztek, erre reagáltam.
Más téren nem lát semmilyen problémát a kormány működésében?
Ez már egy egészen másik kérdés, nyilván ön is érzi.
Lehet, de akkor most – ha megengedi – ezt szeretném megkérdezni.
Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre nem most van ideje válaszolni. Lesz majd parlamenti választás, akkor mindenkinek mérlegre kell tennie, hogyan ítéli meg a kormány eddig végzett tevékenységét. Nekem is – mint magyar állampolgárnak – van véleményem, de a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökeként nem feladatom, hogy a kormány munkáját értékeljem.
Amikor tavaly ősszel kirobbant Borkai Zsolt, Győr akkori fideszes polgármesterének szexvideós botránya, hiába próbáltam állásfoglalást kérni öntől, nem szólalt meg. Lassan egy év telt el azóta. Püspökként milyen tanulságokat vont le az ügyből?
Nagyon sok újságíró megkeresett akkoriban, de úgy éreztem – és ma is úgy érzem –, hogy az ügy értékelése nem az én dolgom. Mindenki levonta a maga tanulságát. Számomra elfogadhatatlan, ami történt. Mint keresztény ember, pap, püspök, semmilyen körülmények között nem tudnék egyetérteni ezzel a cselekedettel. Az illető polgármester is levonta a maga következtetését, a politikusok kerestek valamilyen megoldást erre a helyzetre. Ez az ő feladatuk volt, hála Istennek, és nem az egyházé.
