index;Színház- és Filmművészeti Egyetem; NER;

2020-09-05 07:14:00

Mintha

Esterházy Péter a kilencvenes évek elején már csak a nevét utálta a Népszabadságnak. De valószínűleg pont ez a név mentette meg a lapot a szégyentől: mégis, hogyan lehetne mondjuk Kövér László menetrendszerinti kommunistázását idézni áhítattal egy olyan újságban, amit így hívnak? A Népszabadságot elpusztították tehát, hála az égnek. De amíg vannak könyvtárak és adattárak, bármikor ellenőrizni lehet, miről mit írt, amíg létezett.

Azonban nem lehet mindenki ilyen szerencsés. A NER egyik bevált eszköze ugyanis, hogy megőrizve szünteti meg mindazon intézményeket, amelyeknek a léte kellemetlen a számára. Így járt el legutóbb az Index esetében is, joggal bízva a rutin erejében: mert jó néhány százezren lesznek, akik arra az Indexnek látszó valamire is naponta többször rákattintanak majd, amely például kommentár nélkül szemlézi a színművészetiseket lehazugozó álnevet, Tibi atyát.

Így aztán szép lassan kialakul körülöttünk a mintha-világ, ahol a régi nevek alatt a régi tartalom paródiája rejlik. Működik a Magyar Tudományos Akadémia, hogyne működne, joga van összeülni, megtárgyalni bármit, ami izgatja, még tanácsokat is adhat, akkor meg mi a baj?

Azt persze a kormány dönti el, az MTA alól kiszervezett intézetekben ki mit kutathat, ahogy simán beleszól az OTKA pályázati pénzek elosztásába is, elvégre nála van a kassza kulcsa. És lesz Színház- és Filmművészeti Egyetem is, efelől egy percnyi kétségünk se legyen. Vidnyánszky Attila és az ő szellemi horizontján mozgó alkotók fognak ott tanítani, és lesz is kit, mert a gravitáció nagy úr. Az intézmény pedig magyar lesz és keresztény, abban az értelemben, ahogy erről manapság hőbörögni szokás, mert a kuratóriumi elnök amúgy e két jelzőről látványosan nem gondol semmit.

A kérdés csak az, hogy azt a cselekvési szabadságot és bátorságot, amely ezekben a napokban uralja a Vas utcát, hogyan lehet átmenteni a jövőnek. Mert hogy nem a megfáradt ellenzéki pártelitek fogják a fejünk felől elsöpörni a NER bénító mintha-világát, az egészen biztos.