Spanyolország;koronavírus;

2020-09-08 17:35:00

Összeomlóban a spanyol egészségügy

A megbetegedések drámai emelkedésének hatására a regionális kormányzatok kapkodnak és elhamarkodott döntéseket hoznak.

Spanyolország az első európai állam, ahol már a félmilliót is meghaladja a koronavírussal fertőzöttek száma. S bár más országokhoz képest itt továbbra is szigorúbb intézkedések vannak érvényben, a szabad ég alatt is kötelező a maszk viselése, sokan arra próbálnak választ találni: hogy válhatott ismét az ibériai állam a járvány gócpontjává? A Covid-19 ismét elementáris erővel sújt le a spanyolokra, naponta több mint 10 ezer megbetegedést regisztrálnak, s 100 ezer főre 100 fertőzött jut. A legtöbbeknek csak enyhe tünetei vannak, de akadnak olyanok is, akik csak a szűrésből értesülnek arról, hogy valójában a vírus hordozói. A kórházakban azonban egyre drámaibb helyzet kezd kialakulni, mivel naponta mintegy ezer újabb és újabb személy szorul itteni kezelésre. A halálos áldozatok száma is folyamatosan emelkedik, naponta legalább 40-en vesztik életüket a koronavírus következtében.

A járvány a turistaparadicsomokat sem kíméli. A Kanári-szigeteken 100 ezer lakosra az utolsó hét nap átlagában 97 megbetegedés jutott, a Baleári-szigeteken pedig 58. Mallorcán helikopterekkel ellenőrzik, hogy nem sérti-e meg valaki az este kilenc óra után életbe lépő kijárási korlátozásokat. A legdrámaibb viszonyok azonban a fővárosban, Madridban alakultak ki, ahol 100 ezer főre már 200 eset jut, vagyis több, mint a járvány által legjobban sújtott országokban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, illetve Indiában.

Vajon a spanyolok lazább életstílusa az oka annak, hogy ismét ennyire elszabadult a járvány? Vagy a higiéniai előírásokat nem tartják annyira, mint más országokban? – találgatták a helyi médiumokban. Bár más államokban is emelkedik a fertőzöttek száma, messze nem ilyen mértékben. Az El País szerint ennek oka a katasztrofális helyzetben lévő egészségügy, amelytől komoly forrásokat vontak meg a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság után.

Bár Spanyolországban a lakosság nem kérdőjelezte meg a szigorúbb intézkedéseket, „koronatüntetéseket” sem tartottak, az állam a nyári hónapokban túl szélesre tárta kapuit a turisták előtt. A külföldiek azonban csak kis számban érkeztek, így ez a stratégia nagyon is visszaütött. „Több ok vezetett a mostani helyzethez, s idő kell ahhoz, hogy helyrehozzuk mindezt. De nagy szerepe volt ebben annak a sietségnek, hogy idecsábítsuk a turistákat, akik aztán nem jöttek” – közölte a La Vanguardia című lapban Joan Cayla járványügyi szakértő. Az epidemiológus szintén úgy látja, hogy a gyors terjedést a helyi egészségügy korlátozott lehetőségei is magyarázzák. Nincs elég kapacitás arra, hogy felkutassák, kikkel állt kapcsolatban a fertőzött személy.

A megbetegedések drámai emelkedésének hatására a regionális kormányzatok kapkodnak és elhamarkodott döntéseket hoznak. A madridi vezetés a tanítás megkezdése előtt elrendelte 60 ezer tanár, illetve oktató koronavírusra való tesztelését. Hosszú sorokban, a megfelelő távolságot sem tartva álltak a tűző napon a mintavételre várva, amivel éppen hogy hozzájárulhattak a vírus gyorsabb terjedéséhez.