Neue Zürcher Zeitung
Bár már 30 év telt el a hidegháború vége óta, ismét működik Magyarországon a Szabad Európa Rádió, mert a washingtoni Kongresszus úgy ítéli meg: baj van a magyar sajtószabadsággal. Egyelőre azonban nem világos, mennyire tudnak zavartalanul dolgozni a munkatársak, mert már eddig is sok fura dolog történt a színfalak mögött. De az is kétségtelen, az amerikai fél igyekezett elérni, hogy a magyar vezetésnek ne legyen annyira rossz érzése, miközben lenyeli a békát. Emlékezetes, hogy Szíjjártó Péter tavaly még sértésnek nevezte, hogy az USA elhatározta a magyar adás felújítását.
Hírek szerint a budapesti amerikai nagykövet megpróbálta kijárni, hogy a műsor ne mondjon semmi rosszat Orbán Viktorról és közvetlen környezetéről, ám utóbbi vágya aligha teljesül, mivel az új főszerkesztő beköszöntője pont azt hangsúlyozza, hogy erősen romlott a sajtószabadság állapota, és hogy a munkatársaival együtt a tényfeltárást tekintik egyik legfőbb feladatuknak.
Az amerikai kormányzat persze nem ebbe az irányba megy, mert úgy ítéli meg, hogy a világban erősödik a feszültség, és így hanyagolni kell a szövetségeseknél mutatkozó demokratikus hiányosságokat, és inkább az együttműködést kell forszírozni. Emellett látnivaló, hogy Trumpnak tetszik az, amit Orbán csinál. Ezek után azonban egyértelmű, hogy mind a washingtoni, mind a budapesti kormányzat éberen követi, mi sül ki a magyar SZER ténykedéséből. Ám pont ezért bizonyítania kell a szerkesztőségnek, hogy képes arra, amiért létrehozták, azaz hozzájárul a magyar sajtó erősödéséhez.
Neue Kronen Zeitung
A magyar SZER washingtoni anyacégének vezérigazgatója azt közölte, hogy az új szerkesztőségnek feltett szándéka megbízható és elfogulatlan híreket közölte. Daisy Sindelar nyilatkozata hozzáteszi, hogy azért döntöttek 30 év elteltével a magyar adás ismételt beindítása mellett, mert Magyarországon erősen visszaesett a sajtószabadság. Bizonyíték erre, hogy a Riporterek Határok Nélkül szerint a média függetlenségét tekintve az Orbán-kormány 10 év alatt a 23-ról a 89. helyre csúszott vissza a világ 180 állam között. A miniszterelnök pedig így vagy úgy, de kézben tartja az állami tévét és rádiót, továbbá a kereskedelmi alapon működő szerkesztőségek javarészét is.
Nemzetközi szervezetek rendszeresen szóba hozzák, hogy Magyarországon újra meg újra sérül a média függetlensége. Csak pár nappal ezelőtt kellett távoznia a 168 óra főszerkesztőjének, amiért lehozott egy fotót Orbánról, a feleségéről és a gyerekekről. Előzőleg felállt az Indexnél jóformán az összes munkatárs, mert úgy ítélte meg, hogy veszélyben van az önálló munka. Magyarország évek óta az EU célkeresztjében van a sajtószabadság és a bíróságok szuverenitása kapcsán. De hasonló a helyzet Romániában és Bulgáriában is, úgy hogy ott már két éve működik nemzeti nyelven a Szabad Európa Rádió – reloaded.
Süddeutsche Zeitung
„Lehet, hogy a Színművészeti Egyetem lerohanása után egy idő múlva Orbán úgy ítéli meg: na, ebből elég” – mondja Lengyel Anna rendező. A PanoDrama társulat alapítója, aki egyben producer és fordító is, azon kívül oktat az iskolában, a helyszínen készült interjúban megjegyzi, hogy nem elég az intézmény autonómiájának felszámolása, továbbá hogy a kuratóriumban csak olyanok kaptak helyet, akik kifejezetten közel állnak Orbán Viktorhoz, ám ezt csak tetézi Vidnyánszky Attila arroganciája és határtalan hatalomvágya. Az iskola az utolsó hely a magyar színházi életben, amelyet még nem ural.
Pedig hát a mérlege nem éppen fényes, példáué. ha azt vesszük, hogy urambátyám-rendszert alakított ki az általa létrehozott Teátrumi Társaságnál, ahová persze nyakló nélkül ömlik az állami pénz. És bár korábban egészen kiemelkedőt nyújtott rendezőként, ma inkább egy diktatúra szűklátókörű minisztereként lép fel. A Nemzetiben csak a jegyek fele talál gazdára, a többi helyet ingyen meghívottakkal, illetve diákokkal töltik meg. Utóbbiak számára kötelező a részvétel. Ennek ellenére Vidnyánszky hihetetlen összegeket kap, hogy továbbvigye a koncepcióját, noha az már megbukott. De a legfőbb bűne, hogy gyakorlatilag szétverte a színészképzést Kaposváron. Úgy hogy ott most kétes szakemberek oktatnak, így még egy lelkész is.
Lengyel Anna úgy látja, hogy a kulturkampf immár 14 éve zajlik. A Fidesz már a 2006-os önkormányzati választások után átvette a vidéki színházakat. Majd 10 éve a kultúra egész területén támadásba ment át. Az igazgatókat hozzá nem értő lakájokkal váltja fel, illetve párhuzamos intézményeket alapít, de utána a pénzek már odamennek. A szabad magán szerveződéseket nem zárja be, egyszerűen anyagilag kivérezteti őket. Lásd az Ámdébkárt, az Igazgöngyöt, vagy Iványi Gábor iskoláját, De idetartozik Schilling Árpád és Bodó Viktor társulatának sorsa is. Ez alól az irodalom sem kivétel, újabban állami ügynökség feladata lett, hogy külföldön terjessze az „igazi” magyar irodalmat. Mellesleg ez a kompánia azt állítja, hogy nemzetközi összeesküvés zajlik a „jó” hazai szerzők ellen, azok ezért nem sikeresek külföldön. Csak éppen hiába áldoznak óriási összegeket a vonalhű művek fordítására, a kutya sem olvassa azokat.
Az interjúalany nem gondolja, hogy Vidnyánszky magától visszalépne. Ő is nemzetközi összeesküvést emleget az SZFE kapcsán, a diákok szerinte sötét hatalmak bábfigurái. De elképzelhető, hogy egy szép napon a miniszterelnök kijelenti, hogy immár túl messzire mentek a dolgok. Mindenesetre feltűnő, hogy a hatalom milyen csendes az egyetem elfoglalása óta.
A rendező ugyanakkor nem győz hova lenni a hatalmas hazai és külföldi szolidaritás láttán, de hát mint mondja, itt a szabad oktatás, az egyetemek autonómiája, a következő nemzedék, vagyis a jövő a tét. És reméli, hogy ez lesz az utolsó csepp a pohárban.
New York Times
Eleinte úgy nézett ki, hogy a koronajárvány igencsak jól jön a tekintélyelvű politikusoknak, ám kiderült, hogy ez nem az a válság, amire Trump, Bolsonaro és a többiek vágynak. Pedig ők általában hasznot húznak a krízisekből. Ezt Ivan Krasztev fejti ki legújabb kommentárjában. A bolgár politológusnak, aki rendszeresen ír szemléket az amerikai világlapban, déjá vu-érzése van, amikor a Minszkből érkező képeket látja. A tiltakozó munkásság neki a szolidaritást idézi, arról pedig a 68-as Csehszlovákia jut eszébe, hogy Putyin baráti segítséget ígér Lukasenkónak. A Nyugat pedig – döbbenetes módon – pont annyira képtelen segíteni a belorusz civil társadalomnak, mint 1989-ben Kínában. A kérdés csupán az, megismétli-e a fehérorosz elnök a Tienanmen téri tragédiát.
De Belarusz leginkább arra emlékezteti, hogy pont ez történt a csernobili szerencsétlenség után: az emberek megelégelték, hogy semmi sem változott az eltelt évtizedekben, a kormány kész feláldozni őket, hogy leplezze a rezsim rothadását. Lukasenko Csernobilja a Covid-19 volt. Viszont az elemző nem ért egyet azzal, hogy a ragály az autokrácia megerősödését hozza, az emberek a biztonságért cserében hiába hajlandóak lemondani szabadságjogaik egy részéről.
Látnivaló ugyanis, hogy a kórokozó meggyengítette a basáskodó politikusok hatalmát, mert egy csomóan nem vették komolyan a bajt. Az ok az volt, hogy számukra csak az a válság a jó, amelyet saját maguk okoztak. Nekik legyőzendő ellenség kell, nem megoldandó probléma. Hát, a koronavírus nem ilyen, mert a munkájukat az alapján ítélik meg, hogy mennyire tudják azt kezelni. Hiszen itt nem lehet önkényes lépéseket tenni, nagyon is szokványos intézkedésekre van szükség.
De még ennél is rosszabb számukra, hogy gyengének tűnnek, mivel ez életveszélyes az uralmukra nézve. Mert mi van akkor, ha mondjuk, Putyin elrendeli a maszk viselését, de a fél ország tesz rá. Egy autokrata szemében ez egyenértékű hatalma megkérdőjelezésével, egy demokrata vezetőnek viszont meg sem kottyan. Ráadásul a választók látják, hogy más országokban miként birkóznak meg a fertőzéssel. Egyszóval, az ilyen politikusoknak átok a vírus és nem áldás. Csernobil annak idején felnyitotta a közvélemény szemét és a rendszer utána már csupán pár évig húzta.
Financial Times
A vezércikk azt igyekszik megértetni a kormányokkal, hogy csak akkor van esélyük a koronaválság újabb hullámának feltartóztatására, ha tömegesen végeznek teszteket, méghozzá részben új eszközök alkalmazásával. A világ hónapok óta arra vár, hogy meg legyen az ellenszer, de az még odébb van. Addig azonban tesztelni, tesztelni és tesztelni kell. Ez persze nem elegendő ott, ahol már beindult az újabb tömeges fertőződés. De a sűrű vizsgálatok annak meghatározásában is döntő módon segítenek, hol kell elrendelni helyi korlátozásokat. Mert ily módon el lehet kerülni, hogy akár az egész országot kelljen ismét vesztegzár alá helyezni.
Minél több a teszt, annál inkább eredményesek lehetnek a válaszlépések. Hiszen a betegség akkor is terjed, ha a fertőzöttnél még nem jelentkeznek a tünetek, sőt még az is lehet, hogy nem is tudja: átesett a bajon. Ezért nincs más választás, mint a kiterjedt szűrés. A PCR-tesztek azonban bonyolultak és sokba kerülnek. Ezért sokat ígérő az módszer, amelyen legalább 6 gyógyszergyár dolgozik: egy papírcsík segítségével a nyálból lehet kideríteni a kórokozó jelenlétét. A hátulütő, hogy ily módon csak az esetek kb. 85 %-ában lehet biztosra menni, de cserében egy sor emberről egyértelműen meg lehet tudni, mentes-e vagy netán megkapta a fertőzést. És szükség esetén utána még mindig meg lehet csinálni a PCR-próbát.
Ily módon az egész lakosság szűrheti magát, és ez sokkal olcsóbb, mintha nagy területeken kellene zárlatot elrendelni. Persze a költségek így is dollár milliárdokat emésztenének fel, ha mindenki akár csak heti egyszer a nyelvére teszi a papírcsíkot. Ám mindenképpen ez nyújt leginkább reményt arra, amíg nem lesz oltás, hogy az élet legalább megközelítőleg visszatérjen ahhoz, amit normálisnak lehet nevezni.
Bloomberg
Orbán Viktor kibúvót talált, hogy Budapesten legyen a Szuper Kupa döntője, de a vírus miatt igen nagy kockázatot vállal. Hiszen a fertőzés éppen letarolja az országot, úgy hogy lutri beengedni több tízezer szurkolót, mert ily módon turbófokozatba kapcsolhat a ragály. Ráadásul a politikus nem engedheti meg magának a fiaskót. Hiszen a 2. negyedévben 13,6 százalékkal esett vissza a gazdaság, és járvány miatt a hatalom újabb részleges zárlatra kényszerülhet. A gazdasági következmények azután két év múlva veszélyeztethetik győzelmét a választáson.
Orbán, aki megszállott futballrajongó és valóságos stadionépítési lázat indított be, amióta ismét kormányra került, egy jogi kiskaput megteremtésével tette lehetővé, hogy Budapest otthont adjon a Bayern-Sevilla találkozónak. Pár napja ugyan lezárta a határokat a külföldiek zöme előtt, ám kivételt tett többek között a két csapat rajongóival. Egyébként a kórokozó nem kíméli a magyar labdarúgást sem, jó pár csapat kénytelen volt elhalasztani a meccseit, mert a játékosaik sorra dőltek ki.
Süddeutsche Zeitung
Kemény patthelyzet állt elő Belaruszban, de még ha netán hatalmon maradhat is Lukasenko, az már nem az igazi az ő szempontjából, mert országa menetközben alapvetően megváltozott. Így látja a helyzetet a legnépszerűbb német újság kommentárja, miután nap mint nap tízezrek tiltakoznak az utcákon. A másik oldalon tömeges őrizetbe vételek, gumibotos rendőri támadások vannak, arról nem beszélve, hogy át akarták rakni a határon az ellenzék egyik női vezetőjét. A masszív ellenállás immár egy hónapja csap össze a kíméletlen államapparátussal.
Az eldöntetlen állás nem elegendő a változáshoz, főként amíg Minszk nem hajlandó párbeszédre és valódi reformokra. Ez azonban nem jó az ország számára, mert annak haladásra, pozitív impulzusokra van szüksége. De hátrányos az ellenzéki mozgalom számára, amely döntő hetekkel néz szembe, ha nem akar felsülni. A gond ott van, hogy a vezetői vagy külföldön vagy börtönben vannak, illetve nagy a veszély, hogy a rács mögött kötnek ki. Az elnök az erőszakra, és valószínűleg a közelgő télre alapoz, de azt is tudja, hogy Ororszország mellette áll, beleértve a katonai segítségnyújtást.
A Nyugat a jelképes szankciók mellett annyit tud tenni, hogy menedéket nyújt a kivándorló beloruszoknak. Az EU nem fogadja el a választás eredményét, de ha Lukasenko marad, akkor valamilyen modus vivendit kell vele találni. Ám látni, hogy az elnök ezek után csakis az erőre és a félelemre építheti uralmát, ami nagy ár érte.
Die Welt
A Bizottság biztosra akar menni, ezért lehet, hogy két hét múlva mégsem rukkol ki a közös menedékpolitika megújításának tervével, mert érzi: ez az utolsó esély, tehát nem szabad elpackázni és így tovább egyeztet a színfalak mögött. Az EU soros elnökeként Németország támogatja a reformot, ám ezzel nem minden tagállam van így. Berlin időközben már elállt a kötelező kvóták ötletétől, és azt mondja, ha egy kormány nem akar menekülteket átvenni, akkor élhet a rugalmas szolidaritással, vagyis pl. több emberrel és pénzzel vegye ki a részét a külső határok védelméből.
Az idő szorít, mert öt év óta először tavaly ismét nőtt a menedékérők száma. A tervezett változás kulcseleme, hogy egységes szempontok alapján dolgozzák fel és bírálják el a kérelmeket. Igazságosan osztanák el a migránsokat, közös normákat alkotnának a legális bevándorlás számára, összehangolnák az elutasított emberek kitoloncolását és megtiltanák, hogy a befogadott menekültek saját szakállukra döntsék el, melyik országban kívánnak élni.
A fő vitapont az, hol határozzanak a menedékkérelmekről, mert a jelen helyzetben a fő terhek a déli államokra hárulnak. Brüsszel azonban szolidaritási megfontolásokból igazságosabbá kívánja tenni a rendszert. Azon kívül egységes elbánást irányozna elő a migránsok számára. Ez esetben Magyarország és Horvátország is kénytelen volna emberséges módon bánni az érkezőkkel.
Washington Post
Az amerikai titkosszolgálat egyik korábbi kulcsfigurája arra figyelmeztet, hogy semmi kétség: az ország ellenségei be akarnak avatkozni az éppen nyolc hét múlva megrendezendő elnökválasztásba, ám nem szabad segíteni nekik, hogy tönkretegyék a tengerentúli demokráciát. Susan Gordon, aki tavaly a hírszerzés helyettes igazgatójaként fejezte be jó három évtizedes pályafutását, kiemeli, hogy a kormányzatnak, az üzleti vezetőknek és az egyszerű embereknek is jobban tisztába kell jönniük a veszéllyel, hiszen a másik oldal célja, hogy szétrobbantsa az Egyesült Államok intézményeit, a ország hatalmának alapjait, és megingassa legfőbb erejét: a magába, illetve a rendszerbe vetett hitet.
Ám Amerika egyelőre saját magával civakodik és ezt az ellenség bőven kihasználja a digitális térben. Itt mindenekelőtt Oroszországról, Kínáról és Iránról van szó. Mind a háromnak mások a szándékai, az eszközei és a lehetőségei. És amikor az amerikai hírszerzés azt jelenti, hogy az oroszok Trumpot támogatják, a kínaiak viszont Bident, akkor ez azt takarja, hogy melyikük politikája felel meg jobban az érdekeiknek. Moszkva egyértelműen alá akarja ásni az amerikai jogállamot. Profik és a legjobb IT-technikát bevetve új módszerekkel próbálnak kétséget és bizonytalanságot kelteni az USÁ-ban.
Kína ezzel szemben a washingtoni politikára igyekszik hatást gyakorolni, főleg gazdasági előnyszerzésre kívánja felhasználni az amerikai intézményeket. De a mögöttes célkitűzés az, hogy meggyengítse a nagy riválist a globális befolyásért zajló versenyben. Teheránt a saját belső szempontjai vezérlik, tehát hogy enyhüljön a rá nehezedő gazdasági nyomás, hogy az Egyesült Államok ne köthessen szövetségeket ellene és csökkentse jelenlétét a térségben.
Az jó, hogy az amerikai választási gépezet műszaki hálózata már jobban fel van készülve a digitális támadások észlelésére és kivédésére, mint akár két éve. De a magánszektor is ráébredt, hogy platformjait az ellenfelek kihasználhatják a dezinformáció terjesztésére. Ám visszaüt, ha közben egyesek elfogultnak minősítik a titkosszolgálat helyzetértékelését, ha szövetségi hatóságokat hozzá nem értőnek és korruptnak neveznek, ha erősödik a félelem, hogy manipulálni lehet a választási infrastruktúrát. Ez csak az ellenség malmára hajtja a vizet.
Ezért folyamatosan le kell leplezni a másik fél destruktív ténykedését, minden szinten szervezni kell a védelmet, hatékony elrettentést kell alkalmazni, és minderre elég pénzt kell fordítani. De a legfontosabb hogy nem szabad kishitűnek lenni, azaz senki se gondolja, hogy a rendszer már olyan állapotban van, hogy nem működik. Az ellenfelek pont ezt akarják.
