Várkerti mulatság

Pár évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a Kisvárda labdarúgói idegenben legyőzzék az Újpestet.

Harminc évvel ezelőtt még csak az a kisvárdai szurkoló volt igazán boldog, aki Dacia személygépkocsit nyert a Hajdúnánás elleni gól nélküli mérkőzés szünetében megtartott sorsoláson. A csapat akkoriban az NB III-ban játszott, és a 16 ezer lakosú település klubjának még huszonhárom esztendőt kellett várnia, hogy – 1911 óta íródó szerény, de büszke történetében másodszor – NB II-es legyen. Ám akkor már zajlott a nagy magyar felemelkedés a Kárpát-medencében, ennek jegyében a válogatott – a NER örök dicsőségére – 8-1-es vereséget szenvedett Hollandia legjobbjaitól Amszterdamban, míg az Újpest a Megyeri úton 6-0-ra kikapott a Pakstól (gól: Lázok 4, Tököli 2).

Az utóbbi eredményt most azért érdemes feleleveníteni, mert a múlt hét végén a Kisvárda nyert 4-2-re Budapest százszor szebb napokat is látott negyedik kerületében. A vendég diadal nem különösebben nagy tömeg, 1410 néző előtt született meg. Pedig az MLSZ elöljárója megmondta, még a húszezres európai Szuper Kupa-döntőnek sincs semmiféle járványügyi veszélye, s ez végre megnyugtathatott mindenkit, különben ugyanis csaknem tízmillió embernek fogalma sem lenne a valós magyarországi covidhelyzetről, illetve annak csaknem teljes futballügyi veszélytelenségéről. (A „csaknem” apróbb malőrökre, a felcsúti és a paksi fertőzések sorozatára vonatkozik; a Tolna megyeiek a tinédzsereken túl az iskolaőröket is magukkal vitték az Üllői útra, hogy ki tudjanak állni a korábban a BL-selejtező miatt buzgón halasztó, de ezúttal feltétlenül játszani kívánó FTC ellen.)

Néhány elkeseredett kommentelő azért az idill idején is akadt, mert efféle megjegyzések sorakoztak a lila blamázsról szóló tudósítás után: „Olyan a hangulat, mint a megye egyben”; „megye kettőben nem lehet ilyen lagymatagon védekezni”.

Helyben vagyunk. Merthogy nem a Kisvárda hágott fel a valaha volt magyar labdarúgás régi nagy fellegvárának magasságába, hanem az újpesti víztoronyból lett düledező fabódé. Azzal együtt is, hogy Seszták fejlesztési exminiszter szűkebb pátriájában bevetettek mindent. Két és fél milliárd nem éppen kemény forintért építették át a helyi sporttelepet, melynek felejthetetlen avatásakor a klub Lélegzetelállító fotók a stadionról címmel adott közre képgalériát. Ott volt a bizonyíték: mindannyiunknak megérte.

Ahogyan azt se sajnálja senki a közpénzben tobzódó várdaiaktól, hogy tizennégy „újpesti” futballistájukból tizenkettő légiós. Van a keretben albán, brazil, cseh, görög, horvát, román, szerb és ukrán megélhetési bevándorló; ha nem tudnánk, hogy egyikük sem ér többet 450 000 eurónál, ami a nemzetközi futballban még covidos időkben is csak zsebpénz, azt mondhatnánk, ez a várkerti Real Madrid. Mindenesetre a Dombó – Melnyik, Datkovic, Rubus (Kravcsenko), Hej – Navratil (Karaszjuk), Lucas Bertucci, Bumba, Szimovics, Camaj (Sassa) – Fernando Viana összeállítást kéretik egy életre megjegyezni!

Ilyen csapatokkal az Újpest valaha csak az MNK-ban találkozott; például ötven éve, amikor Bene Ferenc öt gólt szerzett az angyalföldi Rozsnyai utcában (2000 néző), és a lila-fehérek 6-2-re nyertek a Láng SK ellen. Aztán nem messze onnan, a Fáy utcában rendezett elődöntőben 4-2-re győzték le a Vasast úgy, hogy Göröcs János távoli lövésével és Bene mesterhármasával a szünetben 4-0-ra vezettek, bizonyos Mészöly Kálmán és Farkas János csak a második félidőben szépített. A találkozóra kibocsátott 22 ezer jegy elővételben elkelt, a korabeli Népsport 30 ezer nézőről írt.

A Vasas jelenleg az NB II-ben tizenharmadik, de siófoki veresége egyáltalán nem meglepetés. A piros-kékek már akkor ki tudtak kapni a Balaton partján 2-0-ra, amikor (1985-ben) a házigazdák először szerepeltek az NB I-ben. A Siófok a Kisvárdához képest valóságos mammut, húsz első osztályú szezonnal a háta mögött. Jelzem, harmincöt évvel ezelőtt is játszott a vesztes Vasasban egy Mészöly és egy Farkas. De az már Géza és Tibor volt.

Ám minden relatív: a tévériporter vasárnap este is a Vasas „minőségi keretéről” szavalt. Igaz, hallottam én már szpíkertől vagy másfél évtizede, bár inkább rezignált, mint lelkes tolmácsolásban: "Minőségi csere a Vasasnál. Odrobéna helyett Ködöböcz."