Két dudás forradalma

Mexikóban ismerkedtek meg ők ketten, a száműzött kubai diákvezér és az utazgató argentin orvos. Egyikük már túl volt egy bukott puccskísérleten, a börtönön, és újabb felkelést tervezett a velejéig romlott diktatúra ellen. A két évvel fiatalabb másik motorkerékpáron járta Latin-Amerikát, és annyira elkeserítette, amit útközben látott, hogy harcolni akart az imperializmus ellen. Egymásra találtak. Sorsuk összefonódott, bonyolultan és végzetesen.

Fidel Castro (1926–2016) és Ernesto Rafael Guevara de la Serna, azaz Che (1928–67), a múlt század két forradalmi ikonja ikertestvérekként él az utókor emlékezetében. Pedig elvtársakból idővel vetélytársakká lettek, részben veszedelmes viszonyuk vezetett végül Che korai halálához. Barátságuk hajnalán Castro hívta a lelkes marxistát, csatlakozzon hozzá. Együtt írtak történelmet: nyolcvan társukkal partra szálltak a híres Granma jachttal, gerillaháborúban megdöntötték Batista tábornok rendszerét, diadalmenetben vonultak be Havannába Újév napján, 1959-ben.

Commandante Che – világhírű becenevét Fideltől kapta – a mozgalom második emberévé emelkedett, ipari miniszter, a jegybank elnöke volt. Bár a mezőgazdaság korszerűsítésébe beletört a bicskája, hősként ünnepelték új hazájában. Castro így biztatta az ifjúságot: „Legyetek olyanok, mint Che!” Ez idő tájt készültek róluk azok a legendás fotók. Két szakáll, két sapka, két zubbony, két szivar, két magabiztos mosoly; látszólag tökéletes összhang.

Ám a hatalomban gyorsan elmúltak a meghitt férfibarátság mézeshetei. A kubai rakétaválság (1962) hatására elhidegültek egymástól. Che továbbra is világforradalomról ábrándozott, Castrónak viszont fontosabb volt hazai uralmának megszilárdítása, nem akarta kockáztatni kétes kimenetelű kalandorsággal. Che úgy gondolta, társa elpuhult. Ugyanakkor Fidel, az alfahím nem tűrt más erős embert maga mellett. Márpedig önfejű alvezére vetekedett vele népszerűségben, potenciális fenyegetéssé vált.

Egyre személyesebb színezetű politikai viták után Che Kongóba indult, felszabadítani Afrika elnyomott népeit. Missziója kudarcot vallott (1965), és rá kellett ébrednie, nem várják vissza a karibi szigetországba. Érzelmes levélben elbúcsúzott, lemondott párt- és kormányzati tisztségeiről, még állampolgárságáról is. Ugyan hová mehetett egy felforgató, akit sehol sem látnak szívesen? Újabb csatába az imperializmus ellen, ezúttal Bolíviába. Castro nem támogatta az akciót, sorsára hagyta régi barátját a dzsungelben.

Ott esett el Che Guevara 1967 őszén. A lázadás nemzetközi jelképévé magasztosult, ahogy eljött a mozgalmas új esztendő, vele háború, bevonulás, tüntetés, sztrájk, könnygáz, eper és vér. Az ellen- és popkultúra születő állócsillagának imádata nemcsak átvitt értelemben öltött vallásos formát: léteznek latin-amerikai katolikus közösségek, amelyek apokrif szentként tisztelik San Ernesto de La Higuera néven. Kubában személyesen Fidel lett a hivatalos állami Che-kultusz főpapja: a mártír hívebben szolgálta, mint egy túlságosan is eleven rivális.