Előfizetés

Nem fontos

Ez az öregek baja, de a fiatalok hadd éljenek legalább! – vágta ki a tromfot a harmincas taxisofőr, és a visszapillantóból figyelte a hatást. Július vége volt, a testvéremmel egy idősotthonbeli látogatás után igyekeztünk haza, és az autó hátsó ülésén épp azt latolgattuk, ha ne adj isten újra fellángolna a járvány, az amúgy példásan vezetett intézményt megint hermetikusan le kell majd zárni. És még ez sem életbiztosítás. Farkasszemet néztünk a tükörben: rajtunk volt maszk, őrajta persze nem. Ezt a taxisofőr mentalitást követi most a magyar állam is, és ennél ijesztőbbet elképzelni sem lehet. Amikor az a nagy bejelentés szeptember 12-én, hogy október elsejétől majd - nem definiált személynek, nem létező eszközzel - kötelező lesz lázat mérni az iskolába való belépés előtt, akkor az emberen óhatatlanul úrrá lesz a szorongás. Kerek fél év alatt erre jutottak? Hogy ha az emberek nem akarnak otthon maradni, utálják a zoomon beköszönő tanító nénit meg az idősávokat a boltban, akkor ne csinálják? Akkor vonjunk vállat, aztán majd csak vége lesz valahogy? Az időseket persze megvédjük, mondja Orbán vállveregetőleg, aminél hiteltelenebbet nem mondott az elmúlt tíz évben, pedig komoly a verseny. Ő ne tudná, hogy az időseket a svédek sem tudták megvédeni, pedig ott nem félszemélyzettel járatják fullra az idősotthonokat, és létező fogalom az otthoni segítés, az otthonápolás, sűrűre van szőve a szociális háló, sőt az egészségügy is megbízható színvonalon működik? Tudja. Csak most nem is tesz úgy, mintha érdekelné. A másfélmillió taxisofőr, aki konzultált vele, megerősítette, hogy most nem ez a fontos. Most már kár is lenne elkezdeni magyarázni, hová vezet az, ha egy országban felülről diktált alapértékké válik a szolidaritáshiány. Elindultunk az úton, a saját szemünkkel fogjuk látni. 

Szomorú cinizmus

Karácsony Gergely megsajnálta a Fideszt. Valóban szomorú volt látni, ahogy a hétfői rendkívüli közgyűlésen a kormánypárt fővárosi emberei kínosan tekergőzve próbálnak értelmet adni a pártközpontból jött utasításnak. Körülbelül annyira sikerült jól, mint a városszéli kocsmákban a nyolcvanas években vetített alámondásos pornók. Most jó, most jó… Bár Láng Zsolt frakcióvezető nagyon igyekezett: csak sorolta a kormány jótéteményeit, és megidézte a válságban megroppant családokat.  Soproni Tamás terézvárosi polgármester szerint a Fidesz megalkotta a cinizmus új alfaját: a szomorú cinizmust. Bár a cinizmust még filozófiaként űző ókori görögök vélhetőleg forognak a sírjukban emiatt. Hiszen céljuk a tökéletes szabadság elérése volt, ami függetlenséget követel, így a cinikus nem lehet rabja semmilyen előírásnak, fizikai vagy érzelmi szükségletnek. Megvetették a gyönyör hajszolását és az anyagi javakat. Hol vannak ettől a Fidesz pártkatonái?!  A Pesti út és a Lánchíd után kellett egy újabb kampány Budapest ellen. Csakhogy ez most valami más. A Pesti úti idősotthonban valóban elharapózott a járvány, az már más kérdés, hogy ez miként történhetett meg. A Lánchíd felújítása körüli vita is egy valóságos ügy. A fővárosi turizmus megsegítését, a járvány okozta gazdasági válság kezelését számon kérni a fővárosi önkormányzaton egészen más irány: ez nem csupán a valóság torzítása, inkább egy új valóság teremtése.  A Fidesz folyamatos ismételgetéssel sulykolja „alternatív tényeit”, és állami céggel gyártat hozzájuk „bizonyítékot”. A Magyar Államkincstár az állami hírügynökség spontán kérdésére előadta, hogy a fővárosi önkormányzat 135 milliárd forinttal rendelkezik állampapírban, nettó készpénzállománya 27 milliárd. Csakhogy ez az égvilágon semmit nem jelent (az állami számlán például 12 ezer milliárd van). Az önkormányzat ugyanis minden pénzét állampapírban tartja, addig is kamatozik valamennyit. Ettől az a pénz nem szabadon elkölthető. A várost működtetni kell, elég kínos lenne, ha már nyár végén sem lenne pénz a számlán. Mint kölcsönkérni a szomszédasszonytól egy tojást a hó közepén. Ha Tarlósék valóban összegyűjtöttek volna 100 milliárdot, akkor nem akartak volna felvenni 52 milliárd forint hitelt. Akkor talán vettek volna buszokat, felújították volna az utakat, a csatornát és nem az oroszokat bízták volna meg a metrófelújítással. Ja, de igen. Nem voltak a maguk urai. A választási vereséget megemészteni képtelen Orbán vége nincs háborúba kezdett Budapest ellen. S tényleg semmi sem számít. Felemeli a szociális hozzájárulás összegét, felpántlikázza az állami forrásokat, kizárja a budapesti cégeket az állami pályázatokról, még azt is visszaveszi, amit korábban ígért. Budapest 100 milliárdos plusz helyett 150 milliárdos mínuszban van. De valójában ez mindegy is. Orbánt és csapatát nem érdekli Budapest pénzügyi helyzete, a fővárosi turizmus sem. A lényeg Karácsonyék eltiprása. S akkor valóban eljön a szomorú cinizmus kora. Mert szabad az lehet igazán, akinek már semmije sincs. 

Ország, város, hegy, víz

Híres ember O-val. Tudod, az a magas fekete a Star Warsból! Fogalmam sincs, nem tudsz másikat? Nem, de ezt te is ismered! Magas, fekete, a Star Warsban játszik! Amerikai! Nem hülyültem meg a felkiáltó jelekkel, de amikor a gyerek valamiről nagyon meg akar győzni, olyankor párosával teszi ki őket a mondatai végére. Érzi, hogy már csak egy kicsi kell, és magam is rájövök a dologra. Országvárosozunk a gyerekkel, mit mondjak, nagyon tanulságos. A szabály az, hogy háromból legalább kettőnek ismernie kell az illetőt, akkor lehet elfogadni. Néhány körrel előbb kisebb összezördülésünk volt a Rákos-patak kapcsán, mert a gyerek szerint az egy város, mint a Sárospatak, nézzünk csak utána. Mutatom a kiguglizott eredményt: patak. Na de ti is ismeritek, nem, akkor érvényes! T-nél megpróbálkozom Torghelle Sanyival – ki ne ismerné, nála keményebb csatárja évek óta nem volt a csapatnak. Az asszony kérdően néz a gyerekre: te hallottál már róla? Az meg kajánul ingatja a fejét: ha nincs Rákos-patak, Torghelle sincs. Írtál volna Thort, azt együtt láttuk a múltkor. Híres ember Cs-vel. Csehov – mondom én, nejem bólint, a gyerek forgatja a szemét. Csuszy – mondja. Ipszilonnal. Az meg ki a túró? Youtuber, úgyse ismered. De anya igen. Igen??? Hát nem emlékszel, a múltkor mutattam! Az a hosszú hajú!!!! Kisebb vita kerekedik a dologból, hogy tudniillik a múltkori mutatás ismerést jelent-e, de végül kiegyezünk Csuszyban, mert sürget az idő. Növény e-vel. Lehet neki lába? Ha növény, akkor nincs lába, legfeljebb törzse. Nem igaz, az Entek fák, de van lábuk. Istenem, de okos! Hát mégis csak előjön a műveltség, még ha csak a tévéből szerzett is, de hát na. És híres ember? Anya, te kit írtál? Erkel Ferenc. Az meg ki? Zeneszerző, tanultátok. Tudom, tudom, róla nevezték el a repülőteret. Majdnem: az a Liszt Ferenc. Mindegy, hadd mondjam az enyémet. Evelin! Milyen Evelin? Semmilyen. Csak Evelin. Te Ádi, az Evelin az keresztnév. Neki nem. Neki csak ez van, mint a Ronaldónak és a Rodolfónak. Evelin. És ti is ismeritek, mert a múltkor mutattam a Dikh TV-ben. Az a csaj, akin annyit nevettetek. Valami rémlik, tényleg volt ott egy minősíthetetlen nő, de – próbáljuk győzködni - talán még nem annyira híres. De híres, benne volt a tévében – mondja megfellebbezhetetlenül. Jó társaságban repül az idő, az ember állandóan tanul, érdemes a gyerekkel országvárosozni. Bár határozottan emlékszem, hogy annak idején, amikor anyámmal és nagyanyámmal játszottunk, mintha még lettek volna egyezményes dolgaink. Ők is tudták, ki az a Törőcsik és a Szörényi Levente, én is, hogy ki az a Toldi Mária meg a Darvas Iván. De az is lehet, hogy szimplán öregszem, és könnyen kerülök nosztalgikus hangulatba. Megvan a híres ember O-val! Obama, a Star Warsból! Ne már – mondom -, az nem Obama, hanem Obi Wan. Kenobi. Akkor ki az az Obama? Amerikai elnök volt. Az a fekete? Igen, az. Na ugye, mondtam, hogy fekete és magas. Csak a Star Warsban tévedtem, de a többi stimmel, nem? Hát persze. Akkor ezt is elfogadtuk, mehetünk tovább.