Országos Onkológiai Intézet;koronavírus;fertőzöttek;

2020-09-16 18:59:20

Tizenöt dolgozó lett koronavírusos az Országos Onkológiai Intézetben

A kórház szerint kizárt, hogy az ápoltak is elkapták a fertőzést az érintett munkatársaktól.

Az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) is felütötte fejét a koronavírus-fertőzés – erősítette meg az intézet a hírt az RTL Klub kérdésére.

Mint a csatorna megtudta, a kórház 15 orvosa és ápolója lett bizonyítottan fertőzött, és mellettük három munkatársukat tartják kontaktszemélynek, vagyis összesen 18-an vonultak két hetes karanténba.

Az OOI szerint ugyanakkor az intézetben ápolt betegek ellátása biztosított: a dolgozók a kórházon kívül betegedtek, és kizártnak tartják, hogy a vírust átadták volna az ápoltaknak.

Az intézet mellett már több kórházban is megjelent a vírus a dolgozók között – ezt Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke mondta a csatornának.

Van, aki a gyereke útján kapta el a fertőzést, és adta tovább kollégáinak – mondta Soós, aki szerint a helyzetet nehezíti, hogy bár védőfelszereléssel most alaposan el vannak látva, az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent az egészségügyi dolgozók száma, és nem biztos, hogy a hátramaradók készen állnak a várhatóan rosszabbodó járványhelyzetre.