A Monori Rendőrkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai ébresztették azt a 46 éves pilisi férfit, aki szomszédainak szánt fenyegető szavait fegyverrel nyomatékosította, miután rokonságával ellátta volt veje baját – írja a police.hu.
A rajtaütést egy családi perpatvar váltotta ki. A későbbi sértett 2020. szeptember 6-án Újszászról érkezett volt feleségéhez közös gyermekeik miatt. A 29 éves férfi és 26 éves exe a házban összeveszett, a vitába a nő hozzátartozói – élükön apjával – is bekapcsolódtak. A dulakodásig fajult veszekedés az utcán folytatódott, a verekedéskor kapa, bot, kisszék is előkerült.



A férfi végül elmenekült, a felbőszült családtagok autóba pattanva és felfegyverkezve utána mentek, majd nem sokkal később visszatértek a házhoz.
Az ordibálást és veszekedést hallották a szomszédok is, és kérték a verekedőket, hogy fejezzék be. Senki nem hallgatott rájuk, ezért kihívták a rendőrséget. Az időközben hazatérő 46 éves apa „megdöglötök” felkiáltással fenyegetőzni kezdett, miközben elővett egy fegyvert. Családtagjai ráncigálták be az udvarra és próbálták nyugtatni.
A sértett másnap kórházba ment, ahol megállapították, hogy egyik ujja eltört, tarkóján pedig vérömleny keletkezett.
Mivel a beszerzett adatok alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a 46 éves férfi emberi élet kioltására alkalmas fegyvert tartott-e magánál, a monori rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték elfogásához.
Az akciót szeptember 22-én hajnalban tartották, és több embert, köztük a 46 éves férfit és 17 éves fiát előállították. A házkutatáskor talált gáz- és riasztófegyvert lefoglalták.

A vallomástételt megtagadó 46 éves férfi, valamint a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a bűncselekmény elkövetését tagadó 17 éves fiú ellen a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben további gyanúsítások várhatóak.