Szolidaritás

Ha összeszámlálnánk, hogy a menekültválság kapcsán mely fogalmak hangzottak el a legtöbbször az Európai Bizottság illetékeseitől az eltelt öt évben, biztosan dobogós helyet szerezne a „külső határok védelme” és a „szolidaritás” kifejezés. Az előbbivel kapcsolatban nincs is vita, de az utóbbi még ma is vágyálomnak tűnik.

A visegrádi államok – Szlovákiát kivéve – kezdettől fogva elzárkóznak a menekültek befogadásától, még arra sem hajlandóak, hogy segítő kezet nyújtsanak néhány gyermeknek a leégett leszboszi táborból. Ráadásul magukra hagyják azokat az uniós országokat, amelyek számára egyre nagyobb kihívást jelent az, hogy biztosítsák a mindennapi betévőt a bevándorlók számára. Pedig ha annyira komolyan veszi a magyar kormány az Evangélium üzenetét, és tényleg nem csak politikai eszköznek tartja a kereszténységet, akkor egy ilyen gesztussal rácáfolhatott volna a kétkedőkre.

Szolidaritás nélkül azonban nincs egységes Európai Unió és nem létezhet uniós szellemiség. Ez az érték azonban kiveszőben van, amit az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által ismertetett új uniós menekültügyi javaslat is bizonyít. Ennek értelmében ugyanis amelyik ország nem fogad be menekülteket, annak finanszíroznia kell az illegálisnak minősített bevándorló hazautaztatásának költségeit. Ez egyedül a szolidaritástól elzárkózó országnak jó hír, de rossz magának a menekültnek, és nem megoldás annak az országnak sem, amelyikben a menekült a kérelme elbírálására vár.

A menekültkérdés öt éve osztja meg az EU-t, és Von der Leyen javaslatáról sem várható gyors döntés. A frontvonalban lévő mediterrán országok jóval többet vártak a bejelentéstől, csalódottak például amiatt, hogy Von der Leyen egy héttel korábbi ígéretével szemben mégis marad a dublini rendszer.

Nemcsak az EU, hanem a soros uniós elnök német kormány számára is sorsdöntő kérdés egy közös uniós menekültpolitika elfogadása. Ám ha az EU - beleértve a Bizottságot - egyre kevésbé hű saját alapértékeihez, akkor még nehezebb lesz összefogni a közös Európánkat.