Gömbös Gyula rulez

Éppen száz éve annak, hogy a magyar parlament sietősen megtárgyalta és elfogadta a numerus clausus törvényét, amely 1920. szeptember 26-án már hatályba is lépett. Azért kellett sietni vele, hogy az új felsőoktatási tanévben már föl lehessen állítani a keresztény fajmagyarságnak a jog eszközeivel megerősített és körölbástyázott védelmi frontvonalát a túl szaporának, túl intelligensnek és túl agresszívnek tekintett zsidó nemzetiséggel szemben. Azért írok nemzetiséget, mert jogilag végtére is a numerus clausus csinált a magyar zsidó felekezetből nemzetiséget azzal, hogy az 1867 óta izraelita vallású magyaroknak számító zsidóságot jogi értelemben nemzetiségnek minősítette.

Szívesen mondanám, hogy tanulságos beleolvasni az országgyűlési naplóban a numerus claususról szóló vita jegyzőkönyvébe, de attól tartok, fölösleges. Az antiszemiták úgysem tanulnak belőle, sőt, érvkészletük újabb adalékokkal gazdagodik, s ismételten bizonyságot tesznek róla, hogy az antiszemita gondolkodás általában briliáns logikával párosul. Tán túl naiv vagyok, de a zsidógyűlölők okfejtésein még mindig képes vagyok meglepődni: így jártam vitéz jákfai Gömbös Gyulának a numerus clausus vitájában elhangzott felszólalásával is, amit most olvastam újra.

Ha az ember zsidó világuralmi törekvésekről hall, akkor röhög vagy ásít, úgyhogy röhögve vagy ásítva túl lehet lépni Gömbös Gyula egyes sekélyebb gondolatmenetein. A tisztelt Házat vitéz jákfai vélhetően nem is lepte meg azon észrevételével, hogy a szabadkőművesség, amely szerinte a liberalizmushoz hasonlóan szintén nagyon szép jelszavakkal indult, tulajdonképpen semmi egyéb, mint egy nagy zsidó világuralmi törekvésnek az eszköze. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.)

De Gömbös Gyula képes volt ennél furfangosabb összeesküvések leleplezésére is. Az egykori katonatiszt páratlan ügyességgel bebizonyította beszédében, hogy hivatalosan hiába harcolt jelentős számú zsidó az első világháborúban a monarchia oldalán, és hiába kaptak több ezren vaskeresztet a szolgálataikért, voltaképpen megint a zsidók jártak jól. Gömbös Gyula ugyanis a halálozási statisztikai adatokból azt a következtetést vonta le, hogy a zsidók a számarányukhoz képest gyanúsan többen élték túl a háborút – magyarán a zsidók lényegében a magyar katonák kárára maradtak életben. Vitéz jákfait természetesen nem tévesztette meg az az adat sem, hogy a zsidók milyen sok vaskereszt-kitüntetésben részesültek, szerinte ez annak volt a bizonyítéka, hogy a zsidók az összeköttetéseik révén mindent el tudnak intézni maguknak.

Megállapításából azt a tanulságot szűrte le, hogy „a világháborúban a zsidók száma az egyes államokban kifejtett ellenállás nagyságával fordított arányban van”. Tizenkét évvel később Gömbös már a magyar miniszterelnöki székben munkálkodott a keresztény fajmagyarság védbástyáinak megerősítésén, és 1942-ben Horthy szobrot avatott a tiszteletére. Szobrát büdös kommunisták robbantották fel – ebből gondolom, hogy közel az idő, amikor újra felállítják.