Előfizetés

Két legyet…

Amikor tavaly Franciaországban jártam, egy svájci újságíró azt kérdezte: mi az oka annak, hogy a magyar kormányfő folyamatosan az Európai Uniót támadja, miközben Magyarország hatalmas összegeket kap az EU-tól? Ezt a paradoxont valóban nem könnyű feloldani. Orbán Viktor ugyanis már régóta nem a Bibliából ismert tékozló fiú, esetében szó sincs megbánásról, az EU-val kapcsolatos stratégiáját folyamatos és tudatos provokációk, határsértések sora jellemzi. Hidegvérrel használja ki azt, hogy az EU-nak nincs önvédelmi mechanizmusa, amire pedig láthatjuk, mekkora szükség lenne. A magyar kormányfőnek ez a stratégiája az ő szemszögéből nézve mindenképpen hatékony. Senkire és semmire nincs tekintettel, még állítólagos szövetségeseire sem. Azzal az EU-ban példátlannak számító lépésével ugyanis, hogy az Európai Bizottság elnökének írt levelében követelte Vera Jourová, a jogállamiságért felelős uniós biztos lemondását, megsértette Ursula von der Leyent, hiszen ő választotta a posztra a prágai politikust, és összerúgta a port „visegrádi barátunkkal”, Andrej Babis cseh kormányfővel, hiszen ő jelölte párttársát a brüsszeli testületbe. A levélbe bekerült az a már unalomig ismételgetett fordulat is, amit minden alkalommal elővesznek, ha a magyar kormányt támadja egy külföldi politikus: a kormányfő szerint Jourová a magyar polgárokat sértegette meg a Spiegelnek adott interjújában. Pedig csak beteg demokráciának nevezte Magyarországot, aminek valóságtartalmát sajnos nincs nap, amikor ne tapasztalnánk meg. Nyilván a kifakadás időzítése sem véletlen: röviddel a jogállamiságról szóló brüsszeli jelentés előtt született meg a kormányfő levele, ami előrevetíti, hogy lesújtó lesz a Bizottság véleménye a magyar demokráciáról. Ezért akarják lejáratni Jourovát, mielőtt a dokumentum ismertté válna. Az ember azt gondolná, valahol tényleg lennie kell egy határnak, amire az Európai Bizottság azt mondja, hogy ezt a vörös vonalat már nem szabad átlépni. De ezt az illúziónkat is kezdjük már elveszíteni. 

Az időseknek is jár a biztos megélhetés!

A legtöbb ember saját nyugdíjas éveire alapvetően két dolgot szeretne: egészséget és időskori biztonságot. A Fidesz-rezsim egyik területen sem kecsegtet vonzó jövőképpel. Egyik oldalról éppen tönkreteszi az egészségügyet – mindenki tudja, hogy milyen iszonyatos problémák vannak –, másik oldalról pedig kifosztja a nyugdíjasokat. Az elmúlt évek jelentős áremelkedései és a nyugdíjak leszakadása a bérekhez képest igazságtalan és fenntarthatatlan helyzetet eredményezett. A nyugdíjrendszerrel kapcsolatos problémákra a szakértők és a nyugdíjas szervezetek számos alkalommal felhívták a figyelmet. Ezek döntő része csak egy átfogó, hosszú távú program keretében és széles körű társadalmi egyeztetés alapján oldható meg. Az erre irányuló munkát a kormánynak minél előbb el kellene kezdenie, még akkor is, ha 2022-ig nem fejezhető be. Annál is inkább, mert a járványveszély, az egyre magasabb és a nyugdíjasokat különösen sújtó infláció, valamint jelenlegi számítási szabályok miatt a néhány tízezer forintos legalacsonyabb és a többmilliós legmagasabb nyugdíjak közötti egyre növekvő különbség kiélezte a rendszer egyes elemei miatti feszültséget. Ezen igazságtalanság mérséklésére egyes ellenzéki pártok, nyugdíjas szervezetek és szakértők az alacsony nyugdíjak egyszeri felzárkóztató emelését és a differenciált nyugdíjemelést javasolják. A másik legjelentősebb feszültség az aktív dolgozók keresete és a nyugdíjak közötti különbség növekedése, amelynek mérséklésére az említett szervezetek az ún. svájci indexálás újbóli alkalmazását javasolják. Mindkét feszültség súlyos és mielőbb orvoslásra szorul, de figyelemmel kell lenni arra is, hogy a költségvetés mozgástere a kiadások növelésére erősen korlátozott, és a járvány miatti gazdasági visszaesés következtében még néhány évig az is marad. Lehet-e ilyen körülmények között valamit tenni a két legsúlyosabb feszültség enyhítésére? Igen, mert mindig van valamennyi mozgástér, és élni is kell vele addig is, amíg a nyugdíjrendszer átfogó módosítására sor kerül. Korózs Lajos képviselőtársam már korábban bejelentette az MSZP azon javaslatát, amely szerint a 13. havi nyugdíjat mindenkinek azonos összegben, az átlagnyugdíjnak megfelelően kell megállapítani és folyósítani, ez 2021-ben várhatóan havi 148-149 ezer forint lesz. Az MSZP kongresszusán elfogadott programunk már ennél is tovább megy, mert a 13. havi nyugdíjon túlmenően azt is tartalmazza, hogy egy átmeneti időre az évente rendelkezésre álló, a svájci indexálás szerint kiszámolt nyugdíjemelésre szánt összegből minden nyugdíjas azonos összegű nyugdíjemelésben részesüljön. Az ún. svájci indexálás lényege, hogy nemcsak az inflációt, hanem az aktív keresők béremelkedését is figyelembe kell venni. Hogy milyen mértékben, az függ a nemzetgazdaság teljesítményétől és ebből következően a költségvetés lehetőségeitől. De a vegyes indexálás indokoltságát mutatja az is, hogy az átlagnyugdíjak és az átlagos nettó bérek aránya a 2015-ös 67 százalékról 2019-re 52 százalékra zuhant. Ezt hozta a Fidesz-rezsim a nyugdíjak értékállóságát célzó programja, amely csak az inflációval megegyező mértékű nyugdíjemelést jelent. A százalékosan azonos mértékű nyugdíjemelésnek van egy másik következménye is. Tovább növekszik a nyugdíjak közötti különbség. Az átlag nyugdíj háromszorosa, 400 ezer forint esetében egy 5 százalékos nyugdíjemelés havi 20 ezer forintos növekményt jelent, míg egy havi 100 ezer forintos nyugdíj csak 5 ezer forinttal lesz magasabb, és a két nyugdíj közötti különbség egy év alatt 300 ezer forintról 315 ezer forintra növekszik. A jelenlegi rendszer melletti érvként azt szokták felhozni, hogy a magas nyugdíjat kapók több járulékot fizettek és hosszabb szolgálati idővel rendelkeznek. Ha elfogadjuk ezt a megközelítést, akkor is felmerül a kérdés: mi indokolja, hogy a nyugdíjak emelésénél különbséget tegyünk a nyugdíjasok között? A nyugdíjak összegében kifejeződik a korábbi járulékfizetés nagysága és a szolgálati idő, de miért kell tovább növelni a nyugdíjak közötti különbséget? Az aktív pályafutását befejező összes nyugdíjas ugyanazt az árat fizeti meg a megélhetéséhez szükséges árucikkekért és szolgáltatásokért. Ha egy kicsit mélyebben belegondolunk, akkor a befizetett járulék összege egyáltalán nem indokolja azt, hogy a nyugdíjemelésnél különbséget tegyünk a nyugdíjasok között. Minden munkavállaló azonos százalékos mértékű járulékot fizet, ugyanúgy, mint a személyi jövedelemadó esetében. Tartalmi és jogi értelemben sincs különbség a két befizetés között, mert mindkettő a közkiadásokhoz történő hozzájárulás. Az állami nyugdíjrendszer régen sem volt igazán biztosítás elvű (a mindenkori befizetésekből fizetik a mindenkori nyugdíjasok nyugdíját), de a 2010 óta történt jogszabályváltozások technikai értelemben is egyfajta adóvá minősítették a társadalombiztosítás finanszírozását szolgáló befizetéseket, idén július 1-jétől pedig már összevont társadalombiztosítási járulék van nyugdíjjárulék és egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulék helyett. Ha az ún. szociális hozzájárulási adóból befolyó pénz kevés, akkor kiegészítik pl. az SZJA-ból származó befizetésekkel. Attól, hogy valaki a magasabb keresete miatt több személyi jövedelemadót fizet, még nem jogosult nagyobb állami juttatásra. De akkor miért jogosult az ugyanúgy egykulcsos, keresetarányos szociális hozzájárulás fizetése esetén? A járulékfizetési plafon eltörlése ráadásul látványosan kiélezte a rendszer igazságtalanságát. Egyre növekvő számban lesznek olyan nyugdíjasok, akik aktív időszakukban is kiemelkedő jövedelmet kaptak, és emiatt a nyugdíjuk is extra magas lesz. Szakértők szerint ők sokkal többet vesznek ki a közösből, mint amit befizettek, ezért a nyugdíjrendszerben hihetetlen mértékű átcsoportosítás zajlik a rövidebb életű szegényektől a hosszabb életű gazdagokhoz. Az MSZP kongresszusa által elfogadott nyugdíjemelési rendszer megvalósítása azt eredményezné, hogy – még svájci indexálás nélkül is – a 2019 júniusában 2 021 864 öregségi nyugdíjas közül 1,3 millió ember magasabb összegű nyugdíjemelést kapna, mint a jelenlegi rendszerben. (A medián nyugdíj 2019-ben 117 500 forint.) De ami ennél is lényegesebb, nem nőne tovább a nyugdíjak közötti különbség, költségvetési többletkiadások nélkül fokozatosan lehetne felzárkóztatni az alacsony nyugdíjakat. Mert a valódi cél az, hogy ne legyen alacsonyabb nyugdíja senkinek, mint a megélhetési minimum. Az MSZP javaslatában lényegében egy differenciált nyugdíjemelésről van szó, mert ugyanaz az összeg más-más mértékű növekményt jelent a különböző összegű nyugdíjak esetén. Minél alacsonyabb valakinek a nyugdíja, annál nagyobb mértékű emelést kapna. Egy ilyen megoldás átmeneti időre szóló bevezetése természetesen nem nyugdíjreform, hiszen számos más kérdést, sőt az egész rendszert újra kellene gondolni. De alkalmas arra, hogy a nyugdíjrendszer átfogó módosításáig a legsúlyosabb feszültséget mérsékelje. Emellett elejét venné annak, hogy a nyugdíjasok egy részének a havi nyugdíjemelése nagyobb legyen, mint sokak teljes havi nyugdíja. A nyugdíjrendszer is magán viseli a kormányfő szerinti „kereszténydemokrata” felfogást, amely  igazságosnak tartja a piacgazdaságban kialakuló jövedelem különbségeket, sőt azoknak a nyugdíjas időszakra történő, közpénzből finanszírozott meghosszabbítását. Miként azt is, hogy a legalacsonyabb jövedelműek személyi jövedelemadója (15 százalék) csaknem kétszerese legyen a vállalatok által fizetett 9 százalékos jövedelem adónak. Mi, szociáldemokraták ez utóbbit is másként gondoljuk. Egy szolidáris, igazságos, esélyteremtő állam képébe ez nem férhet bele. Álláspontunk szerint az átlagkereset alatti fizetések esetén a személyi jövedelemadó kulcsa nem lehet magasabb, mint a multik által fizetett jövedelemadó. Azon dolgozunk, hogy a kormányváltó szövetség 2022 után a nyugdíjak és a jövedelemadók mellett más kérdésekben is igazságos és a közjót jobban szolgáló megoldásokat vezessen be. Az időskori biztos megélhetés feltételei elérhetőek, van tehát alternatíva. Már csak tenni kell érte.

Mérési láz

Bár az oktatásirányítás néhány hete abszolút feleslegesnek tartotta az iskolai hőmérőzést, október elsejétől már minden intézményben kötelező lesz megmérni a gyerekek és a dolgozók lázát a bejáratnál. Ehhez a napokban 41 ezer érintésmentes hőmérőt osztanak ki az óvodákban, iskolákban, 120 intézménybe pedig hőkapu kerül. A köznevelési államtitkárság korábbi álláspontját felülírta a felsőbb politikai vezetés; nem véletlen, hogy a kötelező hőmérőzésről Orbán Viktor miniszterelnök, nem pedig Maruzsa Zoltán államtitkár beszélt először. Az iskolák előtti lázmérés egyértelmű látványintézkedés, a valódi célja nem az, hogy kiszűrje a betegeket (a koronavírust hordozó gyerekek nagy részének még hőemelkedése sincs), hanem hogy azt a látszatot közvetítse a választópolgárok felé, hogy a kormány ura a helyzetnek, és az iskolákat sem hagyja magára. Mint a látszatintézkedéseknél általában, itt is sok a nyitott kérdés. Az országos tisztifőorvos bejelentette: 37,8 Celsius-fok a határérték. Vagyis akiknek 37,6 vagy 37,7 fok a testhőmérséklete, még bemehet? Vagy őket is félreállítják és újra megmérik pár perccel később, hátha addig jobban belázasodnak? Ha valakiről mégis kiderül, hogy lázas, őt hol különítik el: az utcán vagy az udvaron? Vagy addig bemehet az iskolába, amíg érte nem jönnek a szülei? Egyébként egy figyelmes szülő már otthon észreveszi, ha a gyereke nincs jól, és ha lázas, nem engedi iskolába. Több intézményben már korábban is volt belépés előtti hőmérőzés. Az egyetemek esetében például 37,5 Celsius van meghatározva határértékként a minisztériumi protokollban. Ezek szerint ők eddig rosszul mértek? Ha a kormány valóban védeni akarná az iskolákat, elsősorban a tanárok és a diákok széleskörű, ingyenes tesztelését kellene lehetővé tennie. Miért nem teszi? Mert az eredmény dráma lenne, nem hősköltemény.