Tudomásom szerint a regény a Három nyúl munkacímen futott, de elolvasva a könyvet, nekem a Zelk Zoltán-versen kívül Jerome K. Jerome Három ember egy csónakban című műve is beugrott erről. S bár a cím megváltozott, kíváncsi lennék a nyulakra, hogy eredetileg merre is evezett a fantáziája folyamán.
A Három nyúl címvariáns nem volt hosszú életű és a szerkesztői folyamat során kimúlt. Egy konkrét képzőművészeti motívumra utalt vissza. Európában nagyon ritka, de a regény nyitó helyszínén, Lyonban a Notre-Dame de Fourvière bazilika kapuzatán, valamint egy másik, belvárosi templomon is feltűnik: a geometrikus alakzatokban hol három, hol négy nyúl található. A háromszoros-négyszeres forgási szimmetria a főszereplők – az Inn folyón vízitúrázó Albert, Yves és Simone – viszonyaira, habitusukra, adottságaikra és lehetőségeikre is utalt. Úgy véltem, pozícióharcuk alapja egy időtlen érvényességű dilemma: sohasem tudhatjuk, hogy üldözők vagy üldözöttek vagyunk-e. Legtöbbször egyszerre mindkettő. A regényben ez a pozícióharc több síkon zajlik, a szerelemben, a barátságban, ideológiai téren, ha tetszik: az osztályharc terén. És kulminál abban a kivételes pillanatban Ausztriában, amikor ugyanúgy illegalitásban volt a kommunista és a náci mozgalom is, de már csak hetek, hónapok kérdése a földindulás. A Bódultakkal mégis közelebb jutottunk a lényeghez: a mindent átforgató történelem, a tudásvágy és az érzelmek lázas spekulációkba kergetik a szereplőket, megittasulnak, elkábulnak, gyakran a szó szoros értelmében.
A folyón túrázó regénybeli fiatalok mindegyike valóságos személyekről mintázott. De milyen mértékben? Mert Albert esetében például a világhíres íróra, Albert Camus-re ismerhetünk.
Olivier Todd kétkötetes Camus-életrajzában olvastam az író 1936-os kenutúrájáról, ami nagyon megfogott. Hogy az alig két éve házas, 23 éves Camus a feleségével, a 21 éves, morfinista Simone-nal és 26 éves barátjukkal, a kommunista nyelvtanár, sportember Yves Bourgeois-val keresztülvágtak Európán, ráadásul vízi úton, miközben Camus-ről tudni lehet, hogy még korántsem gyógyult ki a tbc-ből. Gondolkoztam, mi hajthatta őt. Megkísértett, hogy szorosabban lekövessem Camus szellemi életrajzát. Született is száz oldal, de érdektelen lett. Az ekkor friss diplomás Camus a jövőjét illetően teljesen tanácstalan, amit ekkor ír, nem maradandó. Nem akartam a későbbi Camus-t visszavetíteni a 23 éves fiúra. Tehát Camus-t mint referenciapontot elengedtem, ettől függetlenül – aki ismeri az életrajzát – rengeteg ismerős részletre bukkanhat a Bódultakban. Engem sokkal inkább a sokrétű és bonyolult identitásproblémák foglalkoztattak, de ez a regény már csak nyomokban, felszíni egyezésekkel tartalmaz Camus-t.
Miféle identitásproblémák keltették fel a kíváncsiságát?
Muszáj leszek még Camus-ről beszélni. A húszas években, a hadiárvák korában felnőtt egy apátlan nemzedék. Camus apja ráadásul algériai franciaként a zuávokkal harcolt, így a fia antikolonialistaként szembekerült az anyaországgal. És tovább, csak felsorolás szintjén: Camus szegénységben élt, de gazdag lányt vett feleségül, közben már ekkor kirítt a közegéből a szellemi felsőbbrendűség öntudatával, az etikai elköteleződés igényével. És még tovább: az irodalom vagy a filozófia legyen az élete?Szent Ágostonról írta a doktoriját, de Marxról vitázik. Belépjen-e a kommunista pártba? Szóval minél mélyebben a lelkükbe akartam hatolni, megérteni, hogy a nagy eszmék hívó szava hogyan konvertálódik szűkebb, személyes motivációvá. És a nagy érzelmek sorsa mi lesz.
A valós alakoktól való eltávolodás hozta magával a különféle irodalmi műfajokkal való játékot is?
Így van, bár azért pár dolgot megtartottam, vegyük például Hubertet, aki az osztrák illegális nemzetiszocialista mozgalom előbb kerületi, majd országos vezetője lett, ő tényleg abból a karintiai hegyi falucskából indult, ahogy a Bódultakban is szerepel, és a vízitúra útvonala és állomásai is konkrétumok. A történet kalandos volta hozta magával azt a csábítást, hogy többféle műfajt is becsempésszek a könyvbe: a majdhogynem romantikus szerelmi történetet, a bosszú- és kémregények vagy a krimik elemeit. Ez kihívásnak is szép volt, teljesen új terület számomra, és rengeteg örömet találtam benne.
Az eseménymenet jóllehet szűk tíz napot tesz ki 1936 nyarán, de a történelmi-társadalmi-művészeti, akár építészeti alkotásokat és lokális eseményeket is felsorakoztató, európai tabló megalkotása érzékelhetően komoly kutatás eredménye – ekkora időbeli távolságból különösen. Milyen személyes felfedezésekkel járt mindez?
Három és fél évnyi kutatómunkával igyekeztem biztosítani a korfestés hitelességét. Rengeteget olvastam Gorkijtól Vicki Baumig, filozófiától építészetig, filmeket néztem a Renoir-féle Gorkijtól a filmhíradókig, eljutottam a művi légmellkezelés korabeli gyakorlatától (Camus-vel esett meg egyébként) a nagyobb szállodák portáspáholyainak és alagsori traktusainak világáig, az emigráns kommunisták vagy az emigráns orosz balett-társulatok viszonyaiig, vagy épp egy valóban megtörtént marienbadi merénylet legapróbb részleteiig. Rengeteg ’36-os sajtóterméket átlapoztam, a napi- és hetilapokon túl például aviatikai vagy színházi szaklapokat is. Az Anschluss előtti sűrű és zsúfolt időszak, a berlini olimpia, a spanyol polgárháború, tehát a nagyobb világtörténeti események és ezek összefüggései ilyen megkutatott részletekben, apróbb emberi gesztusokban, rezdülésekben lepleződnek le. Minden helyszínt alaposan „bejártam” – korabeli és mai, belső nézetes, utcaszintű internetes térképeken.
A Salzburgi Ünnepi Játékokon 1936-ban debütált a Von Trapp család dalárdája, róluk könyv és film is készült az idők során (A muzsika hangjai), a regényben, bár a helyszínen vagyunk, mégsem kaptak szerepet.
Olvastam a róluk szóló könyvet, de valóban nem szerepelnek. Így is olyan sztárparádé kerekedett Marlene Dietrichtől Rachmanováig, vagy – szerzői játékként – még jó pár névtelenül, epizodistaként szerepeltett világhírességig. Nálam a cselekményt szervező előadás a minden évben műsorra kerülő Jedermann (Akárki), Hofmannsthal darabja, melyet kezdetektől a fesztiváligazgató Max Reinhardt rendezésében adtak. Nem volt szükség Von Trappékra.
Az időbeli eltávolításra viszont láthatóan igen. Miközben az identitásproblémákon túl is számos olyan kérdéskör mutatkozik a regényben, ami a jelenkorunkban is…
Az időbeli eltávolítást az írói alkatomnak tudom be: hajlamos vagyok a jelennel szembeni bizalmatlanságomat így kifejezni. A Bódultak esetében ráadásul eleve adott volt az 1936-os utazás. De hogy mennyire találó a kérdés, elmondom, hogy idén egy ’68-as novellasorozatba kezdtem bele, melynek egyik darabja a svédországi Lundban megrendezett, első, számos világhírű művészt vonzó, nemzetközi pornókiállításon játszódik. Valóban, a mával kapcsolatos elgondolásaimat, mondjuk, az emberi kapcsolatokról, transzponálom a múltba.
Izgalmasnak hangzik, de a Bódultak kapcsán – a magyar szereplők miatt pedig még inkább – konkrétan is kíváncsi vagyok a lehetséges aktuális vonatkozásokra.
Hosszan sorolhatnám. A hatalommánia, az egyedülvaló propaganda, a sport mint propaganda, a permanens háborús narratíva... Az egyik szereplőm például a politikáról mint valami kocsmai csibészségről beszél, letörölhetetlen, cinikus mosollyal. De ott van egy másik réteg is, hiszen mindegyik szereplőm vagy művész, vagy művészi álmokat dédelget, többekben pedig művészi sértettség munkál, egészen a megszállottságig. És itt a „művészi” jelzőt el is hagyhatnám. S ez nem a sértettség afféle bezárkózó válfaja, hanem bosszúvággyal társul. Ennek aztán kiváló terepéül szolgálnak – ’36-ban éppúgy, mint ma – a hatalmi játékok, azaz a politika, ráadásul a nagypolitika. Van olyan szereplőm is, aki az ideológiai harcból csinál művészetet, annak mindennapjait éli meg alkotási folyamatként. De ami összeköti nemcsak a szereplőimet, hanem a múlt és a jelen idejét is, azt talán A kamaszból származó Dosztojevszkij-idézettel tudnám legjobban érzékeltetni: „la haine dans l’amour” – „gyűlölet a szerelemben”.
