Németországban már egy teljes generáció nőtt fel az 1990. október 3-án kihirdetett újraegyesítés óta, több mai politikus még tinédzserként élte át a berlini fal leomlását, majd a német egységet. Gazdasági szempontból sikertörténet az ezt követő időszak. Igaz, Keleten ezt akkor sokan nem így fogták fel és inkább az új világ, a kapitalizmus veszteseinek tartották magukat. Négyezer keletnémet gyárat zártak be, sokan kerültek az utcára.
Mára azonban megkétszereződött a keletnémet régió gazdasági teljesítménye, s a német kormány által szeptember közepén közzétett jelentés szerint – Berlint beleszámítva – a keletnémet gazdaság hatékonysága már a nyugatnémetének 79,1 százaléka. Ez ugyan még messze van a száztól, de az újraegyesítés évében ez az arány még mindössze 37 százalék volt.
Ugyanakkor ez a három évtized sem volt elég ahhoz, hogy a keletnémet bérszínvonal beérje a nyugatnémetet. A gehalt.de honlapja szerint miközben a nyugatnémet szakmunkaerő éves bére 43 900 euró, a keletnémeteké 36 500. (Itthon azért alighanem igen sokan kiegyeznének 13,2 millió forintos éves jövedelemmel.) A különbség fő oka az, hogy az igazán tőkeerős vállalatok továbbra is a nyugatnémet részen találhatóak, s a keletnémet vállalatok termelékenysége húsz százalékkal marad el a nyugatiéktól.
Ez utóbbinak az az oka, hogy az újraegyesítés után – a különösen nagymértékű munkanélküliség megakadályozása érdekében – az egyes vállalatok sok felesleges munkaerőt is megtartottak. Emellett a volt NDK területén magasabb a női alkalmazottak aránya. A kimutatás szerint a végzettség nem játszik szerepet a fizetésbeli eltérésekben. Míg a finommechanikában vagy a kutatásban résztvevő kelet- és nyugatnémetek bére között nincs nagy különbség, a fémiparban dolgozóknál 10 500 euró az eltérés.
A gondolkodásbéli falak sem omlottak le, jóllehet Angela Merkel kancellár is az NDK-ban nőtt fel. Más a demokráciafelfogás: a volt NDK területén élők 50 százaléka elégedett a demokratikus berendezkedéssel, Nyugaton ez 70-80 százalék. Az említett gazdasági okok magyarázzák, hogy a volt NDK területén nagyobb az idegenellenesség, még ma is él az a képzet, hogy az olcsóbb külföldi munkaerő elorozza a munkalehetőséget a helyiek elől. Itt kétszer annyian támogatják a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) pártot, mint Nyugaton, s az egykori kommunisták utódpártjának nevezett Balpárt is jóval elfogadottabb, mint a másik országrészben. Az új tartományokban a megkérdezettek harmada elégedett a piacgazdaság nyomán kialakult versenyhelyzettel. A mentalistásbéli különbség azonban külpolitikai kérdésekben is érződik. A keletnémetek például mind a mai napig sokkal megengedőbbek Putyin orosz elnökkel szemben.
A nyugati részen máig élnek bizonyos sztereotípiák a keletnémetekkel kapcsolatban, amit nem csak az magyaráz, hogy több évtizedig külön államban éltek, hanem az is, hogy 1991 óta minden polgár és minden cég a bruttó bevétele 5,5 százalékát kitevő szolidaritási adót fizet. Az újraegyesítés után Németország elképesztő, 2100-2500 milliárd euró közötti összeget költött a keleti tartományok fellendítésére. Az életforma tekintetében is megmaradtak a különbségek. A volt NDK területén például magasabb a gyermeküket egyedül nevelők aránya.
A német társadalom nagy része úgy látja, hogy még nem zárult le a keletnémetek integrációja. A YouGov közvélemény-kutatása szerint 64 százalék látja úgy, hogy továbbra is nagyok a kelet- és nyugatnémetek életkörülményei közötti különbségek. A megkérdezetteknek mindössze 24 százaléka szerint tekinthető lezártnak a német egyesülés. A keletnémeteknél 83 százalék az így vélekedők aránya, a nyugatnémeteknél 59 százalék. 60 százalék tartja sikertörténetnek a német egységet, de 29 százalék nem. E tekintetben lényegében nincs is különbség a kelet- és nyugatnémetek között. A fiatalok különösen pozitívnak tartják az egység következményeit, a 18-24 évesek (tehát akik még nem éltek 1990-ben) 65 százaléka látja így.
Nem kérdés azonban, hogy a felzárkóztatás valóban példaértékű, amit az is jelez, hogy ma már nagyjából annyian költöznek Nyugat-Németországból a keleti országrészbe, mint fordítva. Mint a Die Zeit megrendeléséből készült felmérésből kiderül, ők nagyon is elégedettek a jelenlegi helyzetükkel - azok is, akik a volt NDK területén telepedtek le. Bár a kelet- és nyugatnémet területek még nem mindenben egyenrangúak, a folyamatot aligha lehetett volna jobban levezényelni.
Európa ereje a különbözőségben rejlik
„Most összenő az, ami összetartozik” – Németországban mindenki ismeri ezt a Willy Brandttól származó idézetet. A mai napig magától értetődően ezt az idézetet országunk szögesdrót és fal által szétszakított két részének 30 évvel ezelőtt történt újraegyesülésére vonatkoztatjuk. De ha valaki figyelmesebben megnézi a mondatot, kételkedni kezdhet benne, hogy Willy Brandt valóban csak Németországra gondolt-e. Hiszen már a fal leomlása után egy nappal „valami nagyról (…)” beszélt, arról, „hogy Európa részei ismét egybenőnek”.
Németország egysége és az európai egyesülés – a két dolog elválaszthatatlan egymástól és ez így is marad. Lipcsében, Berlinben, Drezdában és Kelet-Németország sok más településén százezrek tüntettek a szabadságért. De Közép- és Kelet-Európában is mindenhol utcára vonultak nők és férfiak, akik szabadságvágyukkal ledöntötték a falakat és a szögesdrótot. Ezt sosem feledjük. Az újraegyesülés nem lett volna lehetséges anélkül, hogy Európai partnereink, az USA és a Szovjetunió akkori vezetése bizalmat tanúsítson egy békés és európai Németország iránt. Ezért a német egység miatt érzett hálánk elválaszthatatlan attól a szilárd meggyőződésünktől, hogy Németország jövője csakis és egyedül a valóban egyesült Európában lehetséges. Ez az egyetlen végleges válasz a „német kérdésre”, amely Európát az elmúlt évszázadban újra meg újra oly fájdalmas módon foglalkoztatta.
A „több Európa” ezért sosem az az ár, amelyet nekünk, németeknek meg kellett fizetni az újraegyesülésért, - hanem további történelmi vívmány. Éppen ezért helyes és következetes lépés volt, hogy „az egyesült Európa megvalósítását” alkotmányunknak pontosan abba a cikkébe írtuk bele, amelyben egykor a német újraegyesítésre való törekvés állt. Azóta ismerjük a fontos útjelzőket: az Európai Unió létrehozása a Maastrichti Szerződéssel, a Gazdasági és Monetáris Unió, a jelenlegi Lisszaboni Szerződés, és mindenekelőtt Közép- és Kelet-Európa államainak csatlakozása, mely államok szabadságvágya és tettereje döntő jelentőségű impulzus volt a további európai egyesüléshez – nemcsak nagyobb belső piacként, hanem értékközösségként is.
Az újraegyesülés után 30 évvel megváltoztak a kihívások. A korona-válság nemcsak egyszerűen megjelent az olyan további válságok mellett, mint a jobboldali nacionalisták és populisták megerősödése Európa szerte, az USA és Kína között egyre erősödő rivalizálás, a demokráciánkat veszélyeztető dezinformáció - a világjárvány ezeket felerősíti és kiélezi. Valódi európai választ kell erre találnunk – úgy, mint 30 évvel ezelőtt. Ez a válasz pedig ugyanaz, mint kontinensünk újraegyesülése után: szükségünk van a belső szolidaritásra, hogy Európa saját értékeit és érdekeit szuverén módon tudja kifelé is érvényre juttatni. A szolidaritás és a szuverenitás ugyanannak az éremnek a két oldala.
Az elmúlt hónapokban megmutattuk, hogy Európa képes szolidárisan cselekedni – utoljára akkor, amikor megállapodás született a történelemben példa nélküli segélycsomagról, amelyért együtt, közösen kezeskedünk. Elnökségünk alatt és azon túl is még tovább akarunk menni: egész Európa megerősítése útján, amelynek szociálisnak és innovatívnak kell lennie. A fenntartható európai gazdaság alakítása útján, ambiciózus éghajlat- és környezetvédelmi célokkal. Továbbá az EU következő költségvetésének elfogadásakor – közösségünk szilárd értékeinek alapján.
Így jön létre az az Európa, amely meg tudja védeni értékeit és érvényre tudja juttatni érdekeit a világban. A gyógyszerek és oltóanyagok beszerzésétől kezdve, a szomszédságában történő válságkezelésen keresztül a digitális átállás aktívabb alakításáig.
A „több Európa” a holnap világában mindenhol több közös szuverenitást, több cselekvőképességet, több befolyást jelent.
Ehhez szükségünk van ugyanarra a bizakodásra és ugyanarra a tetterőre, amellyel a közép- és kelet-európai emberek 30 évvel ezelőtt kiharcolták az egységet és a szabadságot. Ezért szeretnénk, hogy a „Konferencia Európa jövőjéről” című rendezvény még az elnökségünk vége előtt megkezdje a munkáját. A cél az, hogy Európa polgárai közösen – nyíltan és egymással vitázva - tanácskozhassanak a válságból kivezető utakról, 2025 vagy 2030 Európájáról. Hiszen az egység nem akkor jön létre, ha mindenki rögtön az elejétől fogva azonos véleményen van. Éppen a különbözőségünkben rejlik Európa ereje, egészen addig, amíg nem felejtjük el, mi az, ami összeköt minket: ezek pedig az értékeink. Mi, németek tudjuk, milyen nehéz összenőni. De azt is tudjuk, hogy minden erőfeszítést megér. Éppen ezért állunk ki ma is ugyanolyan szenvedélyesen az európai egység mellett, mint 30 évvel ezelőtt a német egység mellett. Hogy összenőjön, ami összetartozik.
Heiko Maas német külügyminiszter
