Lehet ezt olyan halhatatlan módon csinálni, mint például Shakespeare tette, többek között a Szentivánéji álomban, amiben fájdalmas költőiséggel, ugyanakkor elementáris komikummal gubancolódnak össze a szerelmi erővonalak, hogy végül csak sikerüljön kibogozni, egyenesbe hozni őket. És lehet sokkal könnyedebben megfogni ezt a témát, ahogy a francia vígjáték mestere, Feydeau tette. Ő maga is híres volt a szexuális kicsapongásairól, a törzsasztaláról a mulatók mulatójában, a párizsi Maximban. Meg is lett a következménye, a vérbaj, ami őrültségbe is torkollott, majd hozzájárult egy pszichiátriai klinikán való halálához. A darabjaiban tébolyig fokozta a szituációkat, a jobb előadásokban már a tragédia szele is érződik, totálisan feje tetejére áll a világ. Hogy aztán talpára billenjen, visszarendeződjön a polgári értékrend, a család sérthetetlensége, enyhüljön a lelkek sebzettsége, és következzen a boldog befejezés, ami ebben a műfajban dukál.
Karinthy Márton, a Karinthy Színház tavaly elhunyt alapítója, igazgatója, rendezője, mindenese, beleszerelmesedett a két világháború közötti polgári vígjátékokba. Abba az időszakba, amikor nagyapja, Karinthy Frigyes ereje teljében alkotott, amikor a polgári létformához kultúra is társult, a kávéházak szellemi gócpontok voltak. Jelentősebb réteg számára lehetővé vált az az életszínvonal, ami már nem csak a gürcölést, a megélhetésért való küzdelmet jelentette, hanem biztosított megfelelő szabadidőt és anyagiakat ahhoz, hogy lehetővé váljanak a gáláns vagy kevésbé gáláns kalandok. Hogy az váljon a központi témává, ki kivel, mikor, hogyan... A lopott pásztoróra, a házastársi kihágások, az erkölcsi kicsapongások fókuszba kerülhettek. Vígjátékok, bohózatok, operettek, kabarétréfák garmadája kapta fel ezt a témát, és aratott vele sikert, némiképp a karót nyelt nyárspolgárságnak is virgonc vidámsággal nyelvet öltögetve.
A polgári színjátszás zászlóshajója, az akkori Víg, telis-tele volt ilyen darabokkal. Karinthy Márton notórius megszállottsággal előbányászta ezeket, lakásában grandiózus gyűjteménye volt belőlük. Szinte minden évadban repertoárra is tűzött belőlük egyet-kettőt. A rendszerint elegáns környezetű, nagyszínpadra írt darabok kikötöttek a Bartók Béla úti lepukkant moziból jókora gonddal és szeretettel átalakított kis színházban. A kicsi színpadra akár a hatalmas parlament díszletét is bezsúfolták. Csík György díszlettervező a Maga lesz a férjem című zenés vígjáték bemutatójához is felépített egy polgári szalont Újbudán.
A Hyppolit, a lakáj írójának, Nóti Károlynak az egyik darabja, a Nyitott ablak már korábban kiköltözött oda, miközben előtte a Hyppolit színpadi változata is látható volt. És most itt a Maga lesz a férjem, amit Nótin kívül Nádasi László jegyez, aki szintén a pesti humor jellegzetes képviselője volt. Betétdalokként Márkus Alfréd örökzölddé vált kupléit használják. Az egészet mai színpadra „formázta” Nemlaha György. A rendező pedig Szabó P. Szilveszter, aki már játszott itt másik polgári vígjátékban, Molnár Ferenc Az ördög című művében, amit - miután évekkel a címszereplő és rendező Balikó Tamás halála után felújították - ő is vitt színpadra. Kétszereplős darabban, A babában is brillírozott a Karinthyban, ismeri, alkalmazza, valamennyire tovább is gondolja az ottani stílust. Nincs semmi extravagáns ötlet, ez alapjaiban hagyományos rendezés, ahogy a díszletek, úgy Csík jelmezei is illúziókeltően korhűek. A szövegből megtudhatjuk, hogy „A férfiak nagyon óvatosak a lányokkal, a férjes asszonyokkal azonban már más a helyzet, nekik nyugodtan lehet udvarolni”. Amikor Margitnak külföldi nyaraláson udvarolni kezd egy meglehetősen macsó, beképzelt amerikai pasas, hogy csábosabbnak tűnjön, azt hazudja neki, férjes asszony. Amikor viszont a férfi utána jön Pestre, gyorsan kell kerítsen egy palimadarat, aki, hogy ne maradjon hazugságban, azt hamukálja, a férje, és gyorsan hajlandó elválni tőle, hogy a menő amerikaival ripsz-ropsz összejöhessen a frigy. Na ebből aztán lesz galiba rendesen, persze, hogy bekavar Margit barátnője és egy harmadik hölgy is tovább bonyolítja a helyzetet. Lesz zavar, kétségbeesés, sírás-rívás, gubanc, hogy végül minden megoldódjon, és a derűs befejezésnek felhőtlenül tapsolhasson a közönség. Hajszálpontosan azt kapja, amit várt, gondjai közben megérdemelt szórakozást, és azért némi szarkasztikus kórképet a csalfaság természetrajzáról, az emberi hormonok kiszámíthatatlan működéséről.
Fekete Mari zenei vezetőként négytagú zenekarral is kiválóan segíti a dalok előadását. A színészek élvezettel komédiáznak. Miller Zoltán, aki ugyancsak otthonos már ezeken a deszkákon, az amerikai szerepében beképzelt, fölöttébb rámenős, némiképp mulatságosan tökkelütött fickót játszik, gunyorosan abszurdba fordítva az alakítását. Egészen remek. Erdélyi Tímea adja Margitot, a rafináltan csábos nőt, aki azért megmutatja a kétségbeesést is, amikor csávába kerül. Kocsis Dénes az igencsak nőkedvelő férfiú, akit ideiglenes férjnek kiszúr magának, majd nem is annyira meglepő vígjátéki fordulattal ők habarodnak egymásba, és a barátnőt adó Jenes Kitti megkaparintja az amerikait. Egy harmadik hölgy, Mimi, Banovits Vivianne megformálásában, hoppon marad, nehéz is vele mit kezdeni a boldogságtól sugárzó fináléban. Kocsis Judit és Németh Gábor, Margit nagyokat csodálkozó szüleiként, bonyolítják tovább a helyzetet. Lázár Balázs mindent tisztán látó, dörzsölt inas. Pusztaszeri Kornél csökött agyú kidobóember.
Az első felvonásban kissé lötyög, még nem kellően összeérett a játék, a harmadikban a szó jó értelmében véve „nekiszabadulnak” a színészek, ekkorra már igazi örömszínházzá válik a produkció. És ez a legfontosabb. Karinthy színházában, ha nem is voltak fesztiválnyertes produkciók, ha nem is igyekeztek megváltani a világot, színészek és közönség általában jól érezték magukat. Miközben viharos időszakon van túl a teátrum, és még mindig nem lehet pontosan tudni a sorsát, a mostani előadás tehetségesen viszi tovább ezt a hagyományt.
