Előfizetés

Ahol visszafogják az autók uralmát

Markotay Csaba
Publikálás dátuma
2020.10.10. 19:34

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A személyautókon túli világot is látják Bécsben a közlekedés felelősei, így jól megférnek egymás mellett az autósok, a gyalogosok, a tömegközlekedők, továbbá a rengeteg biciklis és rolleres. Közlekedési riport az osztrák fővárosból.
Fehér terepjáróval nagy sebességgel érkező, kigyúrt, kopasz sofőr és a szűk, egyirányú utcába szemből bekanyarodó biciklis fiatal – ez a legtöbb városban a közlekedési konfliktusok tökéletes receptje lenne. A történet azonban Bécsben játszódik egy átlagos hétköznap délelőtt. A torkolat felé szűkülő utcában, a Josefs­gassén érkező BMW-s sem megölni, sem feldarabolni nem akarta a kerékpárost, hanem még a szűkület előtt lassított és megvárta, amíg az amúgy szabályosan bekanyarodó biciklis elhalad mellette. Nagyjából tíz másodperccel később, a biciklis köszönése után pedig ugyanolyan nagy tempóval távozott, ahogyan jött. A közlekedés az osztrák fővárosban sem konfliktusok nélküli, de az egyensúly fenntartására figyelnek, ahogy a közlekedők egymásra is. – Próbálunk mindenkinek egyenlően előnyöket adni. Nem akarjuk, hogy csak a tömegközlekedés álljon előtérben mondjuk az autósok kárára, vagy a biciklizés a gyalogosok rovására. Persze sok feszültség és konfliktus is van, mert ha az autósoktól elveszünk helyet és a bringásoknak adjuk, az értelemszerűen vitákhoz vezet.
„A rendelkezésünkre álló helyet úgy kell felosztani, hogy mindenkinek jó legyen. A lényeg, hogy próbáljuk közösen használni a várost”

– fogalmazott lapunknak Gregor Stratil-Sauer, a bécsi Városháza mobilitási stratégiákért felelős osztályának helyettes vezetője. A városépítési és városfejlesztési ügyosztály a 18-as nevet kapta Bécsben. Magának a számnak – mint megtudtuk – nincs különösebb jelentősége. Amikor nagyjából száz éve létrehozták, végigszámozták a különböző területeket, és a városfejlesztési kérdéseknek ez jutott. Ennél fontosabb, hogy Bécsben nincs külön közlekedési intézmény, hanem mindent összekötöttek, ami stratégiai, várostervezési és mobilitáskérdés. – Negyven éve, 1980-ban született meg az első közlekedési stratégia, ami már akkor azzal foglalkozott, hogyan lehet a városi közlekedést kialakítani úgy, hogy a dugókat elkerüljék és kiszorítsák az autóforgalmat. Előtte ugyanis egy rossz rendszer alakult ki, rengeteg volt a torlódás és tömegek költöztek ki a városból. „Azóta fejlesztettük a tömegközlekedést, főleg a metróvonalakat erősítettük meg, korlátokat szabtunk az autóhasználatnak, és parkolási szabályokat is hoztunk. Bár konszenzus van abban, hogy ezt akarjuk, csak lépésről lépésre lehet haladni” – fogalmazott.
„Az egyik legnagyobb előnyünk, hogy nem engedtük meg a nagy utak kialakítását. A ‘70-es években itt is voltak olyan tervek, mint más nagyvárosokban, hogy »autópályákat« építsünk a városon belül, de ezt végül nem tettük meg.”

Arra a felvetésre, hogy ettől még ugyanolyan „érdekellentét” van az autósok, a tömegközlekedők, a kerékpárosok és a gyalogosok között, hiszen mindenki ugyanazt a városi teret akarja minél jobban használni, Gregor Stratil-Sauer azzal válaszolt: a közlekedési stratégia alapja éppen az, hogy szabályozni kell a túl nagy autóforgalmat, és muszáj kiszorítani a gépjárműveket a belvárosból. – A XX. század változásait előnyünkre tudtuk fordítani. Amikor a II. világháború után lehetett volna nagy, széles „autópályákat” építeni, nem volt rá pénzünk, de akkor már volt, amikor arról volt szó, hogy metrót kell építeni.
„Szerencsénk is volt, vagy ahogy mondani szokták: jókor voltunk jó helyen. De mindig hittünk a tömegközlekedésben és abban, hogy nem hagyhatjuk, hogy az autók uralják a városi forgalmat.”

Hangos dudálás szakítja meg a közlekedés monoton zaját a Duna-csatorna partján lévő, többsávos, forgalmas úton. A nézeteltérés oka, hogy két e-rolleres nem a járdából leválasztott, számukra kijelölt részen, hanem az autók között próbálkozott a haladással. A tiltakozást látva aztán gyorsan áttértek a kerékpárútra. A közlekedők Bécsben a legtöbb esetben nagyon is tudatosan haladnak a számukra kijelölt részeken. A járdát több helyen kettéosztották, hogy a biciklisek és egyéb elektromos járművek is haladhassanak, ám ha egy gyalogos a felfestés rossz oldalára téved, heves csengetés a válasz. Aki viszont a saját sávjában megy, azt nem fenyegeti semmilyen inzultus, leszorítási kísérlet vagy káromkodás. Ausztriában 9 tartomány van, ezek egyike maga a főváros, Bécs. Mind­egyik saját mobilitási stratégiával rendelkezik, de általában jól működik a park and ride (P+R) rendszer. Ennek keretében például Bécsben a város külső részén vagy azon kívül (már Alsó-Ausztriában) ingyenes parkolást biztosítanak mondjuk a pályaudvaroknál, ott lehet átszállni az S-bahnra, vagyis az elővárosi gyorsvasútra. Sok ezer parkolóhelyről van szó. – A fővárosban is van erre lehetőség, nagyjából 7 ezer ilyen hely található a külső részeken, de arra jöttünk rá, hogy ezek jelentős bővítése nem megoldás, mert túl nagy lenne a terhelés a metróhálózaton. Épp ezért az a cél, hogy az autósok már a városba érkezés előtt tegyék le a kocsit és ott szálljanak át a vonatra. Ez is időnként ellenállásba ütközik – ismeri el Gregor Stratil-Sauer – annak ellenére, hogy az S-bahn-hálózatot több évtizede építik és elég hatékony rendszert sikerült összehozni. Az ingázók (nagyjából 250 ezer ember) 60 százaléka viszont még mindig autóba ül, és úgy utazik be a városba, a tömegközlekedés aránya tehát bő egyharmad. Erre a problémára nincsenek kész megoldások.
„Csak fokozatosan lehet segíteni azzal, ha tovább építjük az elővárosi vasúti rendszereket és a tömegközlekedést, hogy inkább azt használják az ingázók. Sok kis lépésből áll a folyamat.”

Erős forgalommal igen, de dugókkal alig találkozni Bécsben, hiszen nem alakítottak ki nagy utakat a belváros környékén, ahol ráadásul kevés a parkolási lehetőség. Több helyen találkoztunk olyan Kurzpark­zone elnevezésű területtel, amelyben – nevéből adódóan – korlátozták a parkolást, általában két órában. Aki hosszabb ideig akar a város belső részein várakozni, annak garázs után kell néznie, ami viszont drága mulatság. Így sokkal kevesebb a torlódás, mint más nagyvárosokban.
„Péntek délutánonként azért erős a forgalom, de hogy órákon át kelljen araszolni a városban, olyan nálunk nem szokott előfordulni.”

Mivel pedig nem létezik a más nagyvárosokra jellemző hatalmas dugó, dugódíj sincs Bécsben. „Amíg a nagy torlódásokat meg lehet előzni mondjuk parkolási korlátozásokkal, addig ezt az utat járjuk. Ráadásul, ha bevezetnénk a klasszikus dugódíjat, felmerülne a kérdés, hogy ki fizesse? Az ingázók vagy a bécsiek is?” – kezdett bele a kérdések sorába. Az autókon túli világ jól kivehető Bécsben; egymást érik a kerékpárosok, e-rolleresek, gördeszkások. Ahogy a vírusjárvány visszavágta a tömegközlekedők számát, úgy nőtt az egyéb eszközök használata. – Évente jelenik meg valamilyen új közlekedési forma. Nem csak nálunk, szerte a világban. Először jöttek a nagyobb méretű ázsiai biciklik, majd az e-rollerek. Rengeteg kérdést vetnek fel. Milyen szabályok vonatkozzanak rájuk, hol lehet használni biztonságosan ezeket az eszközöket, kell-e új törvény? Azt sem tudni, hogy ez tartós jelenség lesz-e vagy olyan gyorsan eltűnnek, ahogy megjelentek. Nyitottak vagyunk minden megoldásra, de ki kell alakítani a kereteit annak, hogyan lehet tartósan használni ezeket a városban. Ami viszont biztos: ha megnézzük a statisztikákat arról, mennyi baleset történt ezekkel az eszközökkel és mennyi konfliktust okoz a használatuk mondjuk a gyalogosokkal, be kell látnunk, hogy az autó még mindig sokkal nagyobb gondot jelent a városi közlekedésben.

Gyorsan váltottak

Ahogy a koronavírus tavaszi, első hulláma idején Magyarországon elrendelte a kormány a parkolás ingyenességét (mondván, hogy így a saját autójában utazhat mindenki), Bécsben is hasonló szabályokat hoztak. Gyorsan belátták azonban, hogy ez nem járható út. Egyrészt bezuhant a tömegközlekedést használók aránya, másrészt a belvárosközeli részeken nem ritkán egy órát is keringeni kellett, amíg valaki parkolóhelyet talált. – Ez rámutatott arra, hogy a parkolás fizetőssé tétele nemcsak jó pénzforrás a városnak, hanem szükséges is ahhoz, hogy működhessen a közlekedés. Már áprilisban visszavontuk a határozatot és visszaállt a parkolás eredeti működése, mert hamar beláttuk, hogy ez így nem jó – fogalmazott Gregor Stratil-Sauer. Arról egyébként nincs pontos adat, hányan vannak azok, aki az autón vagy a tömegközlekedésen kívül más közlekedési eszközöket használnak Bécsben. Tavaly nagyjából 8 ezer roller volt a városban, de jelentős a kerékpárosok aránya is.

Tudni fogjuk egyszer, mit csináljunk egy bankban?

Forgács Iván
Publikálás dátuma
2020.10.10. 16:23

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Az oktatás ugyan valamivel nyitottabbá vált az eddig „elhallgatott” témák iránt, de továbbra is óriási fekete lyukak vannak a jogi és gazdasági ismeretekben.
– Olvassa el alaposan, aztán ott írja alá! – tolnak elénk udvariasan egy szerződést valamilyen szolgáltatónál, bankban, bárhol. Rápillantunk a többoldalas szövegre, és már írjuk is alá. – Nem akarja a pénzét inkább állampapírba fektetni? – kérdi kedvesen a banki tisztviselő. Az mi? – kérdeznénk vissza. De inkább tagadóan megrázzuk a fejünket. Nem, most nem. Harminc éve élünk jogállamban, piacgazdaságban, de tudatlanságunk jogról, gazdaságról döbbenetes. Egy Berzsenyi-idézet eszünkbe juthat, vetélkedőket nézve beugrik a helyes válasz királygyilkosságok évszámáról, vegyületekről. De hogy mi a kötvény – nem tudjuk. Mi a különbség járulék és járadék között – nem tudjuk. Beszél egy szakértő a 2008-as válságról, a GDP alakulásáról, az infláció hatásáról – nem értjük. Hallunk Soros György pénzügyi spekulációinak mocskáról – a többség inkább elhiszi. Vannak jogaink? Meglepődünk. Meg is kérdezzük az ügyvédet. De miért lenne ez másképp, ha az általános és a középfokú (gimnáziumi) oktatás kihagyja ezeket a témákat. Éppen a jogi és gazdasági ismereteket. Olyan kérdéseket, amelyekbe lépten-nyomon beleütközünk a mindennapokban. Pénzügyi döntéseket kellene hoznunk, védenünk az érdekeinket, de tehetetlenek vagyunk, levonulunk a pályáról, csinálják mások. És talán épp ez a cél. Hogy ki legyünk szolgáltatva, ne értsük, milyen összefüggések alakítják világunkat a munkától a politikáig. Éljünk a mítoszok, morális értékrendek, ideológiák átlátható korlátai között, manipulálhatóan. Pedig lehetne ez másképp is. – Integrált tantárgyakra lenne szükség és lehetővé kellene tenni az iskoláknak, hogy differenciáltan kezeljék a tanulókat, figyelembe véve, mi érdekli őket. Fejlesztési feladatokban, gyerekekre szabott programcsomagokban kellene gondolkozni. Egy ilyen szerkezetben nagyon jól tudna működni a gazdasági ismeretek oktatása is – véli Nahalka István oktatáskutató, hozzátéve, hogy hiába önálló egy tárgy, heti egy-másfél órában nem lehet hatékonyan tanítani, így csak fölösleges megterhelést jelentene. Turi László, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium földrajztanára lapunknak arról beszélt, hogy a 15-16 évesek már nagyon fogékonyak a témára. Főleg, ha sikerül napi aktualitások felől közelíteni. „Nálam interaktív a földrajzóra. A frontális oktatás felett eljárt az idő. Ha történt valami érdekes a gazdaságban, vagy megjelent egy figyelemre méltó cikk, beviszem az órára. Megbeszéljük ezeket, próbálunk következtetéseket levonni. Olykor projektoron kivetítem a budapesti értéktőzsde részvényárfolyamainak napi alakulását. Megnézzük, mi változik az óra ideje alatt, közben érintjük, mi a BUX-index, beszélünk a piacvezető részvényekről. A napokban jelentette be a Richter, hogy elkezdett gyártani egy koronavírus elleni gyógyszert. És láthattuk, hogyan ívelnek hirtelen meredeken fölfelé a részvényei. Szerintem így lesz hiteles az oktatás. Össze kell tudnunk kapcsolni a tananyagot a napi hírekkel, folyamatokkal. Nem véletlen, hogy tizedik után sok diákom jelentkezik földrajzból érettségi előkészítőre.”
A gimnáziumban érettségizettek jogi ismeretei kevéssé mozdultak még el a nulla pont közeléből. A 12. osztályos történelemtankönyv utolsó fejezetében tudhatnak meg valamit a munkaszerződésekről – ha a tanárok is úgy akarják, és nem tekintik kerülhető függeléknek a blokkot. A gazdasági ismeretek ugyanakkor egyre nagyobb teret kapnak, egyelőre két tárgy, a földrajz és a történelem anyagába építve. A földrajzban viszonylag régóta vannak hagyományai a tematikának: gazdasági földrajzzal az idősebbek is foglalkoztak, ha máshogy nem, a nyersanyag-lelőhelyekkel, az egyes országok ipari-mezőgazdasági potenciáljával kapcsolatban. A tantárgy oktatói közgazdasági képzettséggel rendelkeznek, így nem jelentett számukra problémát a 2001 óta bővülő anyag átadása. A jelenlegi 10. osztályos tankönyv rengeteg gazdasági alapismeretet érint, a gazdasági fejlettség mutatóitól a piacgazdaság működésén át napi pénzügyi kérdésekig. Foglalkozik a globalizációs folyamatokkal, a nemzetközi tőkeáramlással. Fény derül benne az inflációra, a valuta és deviza különbségére, az értékpapírok fajtáira. 

Megközelítés a kimenet felől

Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke képzettségének megfelelően történelmet és földrajzot is tanít az óbudai Árpád Gimnáziumban. Szerinte a történelemkönyvbe került gazdasági fejezet jelent igazán komoly előrelépést. „Én a kimenet felől közelítek. Ez az anyag ugyan szűkebb annál, amivel a tizedikes földrajzban ismerkedhetnek meg a tanulók, de érinti a mindennapjainkban is fontos kérdéseket a piaci mechanizmusoktól, pénzügyektől a vállalkozásokig, és ami a lényeg, több eleme 2017 óta beépül a történelem érettségibe is. Amely, a földrajzzal ellentétben, kötelező.” Kérdések persze így is bőven vannak. Az óraszámok nem növelhetők tovább, a különböző tantárgyi lobbik sem támogatnák egy új megjelenését. Képzett tanár sem lenne elég. Mint Nánay Mihály kifejtette, „a történelemtanárok jó része már a téma jelenlegi beépítésétől is idegenkedett. Nem értenek hozzá, mondják, és nem szívesen képeznék benne magukat. Én nehezem tudom ezt elfogadni, mert egy mai diplomás értelmiségi műveltségéhez hozzá kell, hogy tartozzon a gazdaság alapszintű ismerete.” Turi László szerint a tematika jól épül be a földrajz tantárgyba, a probléma az lehet, hogy kevesebb óra jut rá. „Jövő évtől heti 1 órára csökken a tizedikes földrajz. Sajnálatos, mert a gyerekeket érdeklik a gazdasági vonatkozások, és így kevesebb kérdést tudunk majd körbejárni velük.” Himer Csilla pénzpedagógus nem tartja fontosnak az önállósítást. „A pénzügyek megértéséhez például elsősorban gyakorlat kell. Ezek a döntések egyénre szabottak, ahány ember, annyi kockázatvállaló és -tűrőképesség. Jó gyakorlatokkal már alsósokat, sőt óvodásokat is be lehet vezetni a pénzügyi szemléletbe. Bedugjuk például a fal mögé a gyöngyeit, látja, hogy többet nem tud kivenni, és máris világos, hogyan működik az ATM-automata. Egy biztos: a mai világban nem tartható, hogy 18 évesen ne rendelkezzünk pénzügyi ismeretekkel. Különben még egy állásinterjú bértárgyalásos szakaszában sem tudjuk képviselni az érdekeinket.” A gazdasági témák jövőbeni oktatásával kapcsolatban Nánay Mihály nem túl derűlátó. „Az új NAT alapján a gimnázium utolsó évében lesz majd egy önálló állampolgári ismeretek tantárgy. Valószínűleg ide kerül át a jelenlegi tizenkettedikes történelem gazdasági anyaga. Ám ez azt jelenti, hogy a kötelező érettségikbe már nem fog tudni beépülni. Én inkább tovább erősíteném jelenlétét a történelemoktatásban. Hiszen már az ókortól lehet magyarázni, mi a pénz, fontos megértetni, hogyan fejlődik a velencei kereskedelemben, majd a XVI. században a pénzgazdálkodás. Hogyan tanítsuk az 1929-es világválságot a részvény fogalmának ismerete nélkül? A gazdaságtörténeti szempont mélyítése a gazdasági földrajz témáival együtt elégséges, jól használható képzést nyújtana.” Azt ugyanakkor nem tudni, hogy az érettségivel mért tételes tudás meddig marad a gimnázium után a fejekben, hoz-e komoly fordulatot mindennapi gazdasági készségeinkben, a témába vágó hírek, információk értelmezésében. És reménykedhetünk, hogy a fiatalok már nem néznek bambán a banki tisztviselőkre, jobban tudják majd, mit írnak alá, és derengeni kezd előttük, milyen valós folyamatok, érdekek határozzák meg helyüket a világban.

Iránytű már van

Az eddigi változásokban fontos szerepet játszott a Pénziránytű Alapítvány, amelyet 2008-ban hozott létre a Diák­hitel Központ, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank. Segédanyagokkal, képzésekkel, versenyekkel ösztönzi a gazdasági oktatást, és egyes vélekedések szerint befolyásolni tudta, hogy a 2012-es tanterv több teret adjon a témának. „A Pénziránytű felsős és középiskolás tankönyveket is kifejlesztett. Lényegében létrehozott egy olyan bázist, amely lehetővé tenné, hogy bevezessék az iskolában, és a gazdasági-pénzügyi ismeretek önálló tárgyként jelenjenek meg az oktatásban. Úgy látom, az új Nemzeti Alaptanterv nyitott is erre” – fogalmazott erről Himer Csilla pénzpedagógus.

Novaji postás láthatatlan kesztyűben

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.10.04. 17:13

Fotó: Népszava / Illusztráció
Papp Lászlóné, a Heves megyei Novaj kézbesítője nap mint nap találkozik a helybéliekkel, nemcsak munkaidőben, de azon túl is, hiszen szabadidejében polgárőrként tevékenykedik. Jól ismeri az idősebbeket, maga is nyugdíj mellett dolgozik már, s járja körbe vagány elektromos járgányával hetente többször az Egertől alig tíz kilométerre lévő, ezerháromszáz lelkes települést.
– Tavasszal sokkal nagyobb volt az ijedtség, most mintha kevésbé lennének óvatosak az emberek – mondja. Szavai szerint akad, aki most is maszkban jön ki hozzá átvenni a küldeményt, de a legtöbben már anélkül lépnek ki a lakásból. Hiába vannak ilyenkor a szabad ég alatt, a kézbesítő betartja az alapvető szabályokat: ha kézbe kell adnia valamit, maszkot vesz fel, az utalványokat pedig a járgány hátsó részében lévő kis csomagtartó doboznál kell aláírni, s olyankor két-három lépést arrébb lép, hogy tartsa a távolságot. A pénzt, az ajánlott leveleket, kisebb csomagokat vajon kesztyűben adja át? – kérdezzük, mire sejtelmesen azt mondja, ő bizony láthatatlan kesztyűt visel. Mielőtt mesebeli figurának képzelnénk, aki tán még varázsolni is tud bűvös – egyébként szépen lakkozott körmű – ujjaival, mindjárt megmagyarázza: olyan krémet kaptak a munkáltatótól, amelyik felkenve vékony filmréteget képez a bőrön, s véd egészen a következő alapos kézmosásig. – Nem lehet mindig félni. Meg aztán az én koromban már úgyis mindegy – ezt mondják az idősek a boltban vagy az utcán, ha valaki a maszk fontosságáról beszél nekik. A kocsmában – hiába az egyre csípősebb őszi idő – most leginkább a kerthelyiségben üldögélnek az emberek, éjsza­káig nem is tudnának maradni, mert a falu egyetlen ilyen intézménye jóval az esti 11 órai határidő előtt bezár. A nagy rendezvények elmaradtak: nem volt augusztus 20-i tűzijáték, szüreti felvonulás. A helyiek egy része szőlőművelésből egészíti ki a jövedelmét, vagy épp él meg belőle. A határban legtöbben gumikesztyűben szedik az olaszrizlinget, a chardonnayt, szürkebarátot, de ez nem a koronavírus elleni védekezés része: azért teszik, hogy a szőlőben lévő színanyagok ne hagyjanak nyomot a kezükön. Demkó Gábor, a falu Fidesz–KDNP színekben megválasztott polgármestere szerint nem könnyű megértetni az emberekkel, hogy a vírus második szakasza legalább annyira veszélyes, mint az első volt. Az utóbbi időben járt olyan helyi hagyományőrző szabadtéri rendezvényen – mondja –, ahol fiatalemberként ő maga maszkot viselt, míg az idősebb asszonyok között elvétve találkozott hasonlóval. – Próbálok mindenkinek egyenként a lelkére beszélni: amikor Mezőkövesden egy időben megnőtt a fertőzöttek aránya, arról győzködtem a mieinket, hogy akármilyen szép is a hentesáru vagy a friss zöldség, nem kéne busszal átutazni az ottani piacra – nem tudom, ennek mennyire lett foganatja. A gondozónőink százszámra varrták a maszkokat, s ingyen osztottuk szét aztán a faluban, hogy ezzel is segítsünk. Testületi üléseket még tartunk, de minden olyan rendezvény és találkozó elmarad, ahol nagyobb létszámú ember egyszerre tartózkodna fedett helyiségben – teszi hozzá. Szavai szerint amíg valakit nem érint közvetlenül a járvány saját maga, közeli barátja vagy épp hozzátartozója révén, addig nem fogja fel igazából a védekezés jelentőségét. – A múltkor odajött hozzám egy hölgy, hogy karácsony előtt egy nagyobb összejövetelre bérbe venné a kultúrház egy részét. Szerencse, hogy épp felújítjuk az épületet, így nem kellett különösebben megmagyaráznom, miért nem tudjuk teljesíteni a kérést. Máskülönben azt válaszoltam volna: most még azt sem tudjuk, a jövő héten mi vár ránk, nemhogy december végén!