A lengyelek erős embere kerek-perec vétóval fenyegette meg az EU-t, ha az a jogállami feltételek teljesítéséhez köti a közösségi támogatásokat. Kaczynski, az újdonsült miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy országa nem hagyja zsarolni magát és megvédi kulcsfontosságú érdekeit, akár azon az áron is, hogy megakadályozza a gazdasági újjáépítési program, illetve a hosszú távú költségvetés elfogadását. Hozzátette: mindenképpen megóvják az ország identitását, szabadságát és szuverenitását. Nem engedik, hogy bárki pénzzel terrorizálja a lengyeleket.
Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke úgy reagált, hogy ő tényleg azt hitte: Kaczynski már nem tudja meglepni semmivel, de tévedett. Ám a fenyegetőzést nagyon károsnak tartja Lengyelország szemszögéből, többféle vonatkozásban is. De mint írta: a lengyel vezető a jelek szerint ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is büntetlenül megszeghesse a demokratikus játékszabályokat.
A jelentés hozzáfűzi, hogy ha bevezetik a jogállami mechanizmust, az csapás volna a magyar és a lengyel kormány számára, mivel azok lebontották a bírák függetlenségét, a sajtószabadságot és a demokrácia más pilléreit. Mindkettő már korábban is kilátásba helyezte, hogy szembeszáll a tervezett rendszerrel.
Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője igen dühösen reagált Kaczynski bejelentésére, kiemelve, hogy a világos senki sem zsarolja a lengyel vezetőt. Weber szerint valójában arról van szó, hogy az emberek az egész földrészen aggódnak a jogállam miatt és nem akarják, hogy a pénzük olyan kormányokhoz kerüljön, amelyek aláássák az igazságszolgáltatás önállóságát, valamint a média szabadságát. Úgyhogy nem érthető, mitől fél a lengyel politikus.
A portál ugyanakkor rámutat: a lengyel kirohanás azt jelzi, hogy Varsónak esze ágában sincs feladni a vitatott reformelképzeléseket. Hiszen Kaczynski (is) a szovjet uralomhoz hasonlította Brüsszelt. Szerinte az ország a történelem jó oldalán áll és bukásra vannak ítélve azok, akik azt hiszik, hogy saját kényük-kedvük szerint elvehetik másoktól a nemzeti szuverenitást. Továbbá senki által meg nem választott uniós intézmények és hivatalnokok, valamint bizonyos politikusok azt követelik, hogy Lengyelország igazolja az egész kultúráját. Ezek a körök elutasítanak mindent, ami fontos a lengyel társadalomnak, csak azért, mert úgy szottyan a kedvük.
Vagyis kőkeményen kinyilvánította, hogy kormánya nem lép vissza a jogállam ügyében. Hasonló volt a reakció Magyarország részéről is, amely szintén vétót helyezett kilátásba. De a lengyelek ezt még megfejelték azzal, hogy az Európai Bíróság ítéletével szembemenve a napokban a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi kamarája engedélyezte, hogy az ügyészség korrupciós vádakkal vizsgálatot indítson egy krakkói bírónő ellen, aki korábban bírálta a kormányt.
Azon kívül az egyik miniszterelnök-helyettes éppen tegnap megerősítette, hogy az állami cégeknek fel kell vásárolniuk a magánkézben lévő sajtóorgánumokat. Glinski arra a hírre reagált, hogy az Orlen, a lengyelek MOL-ja meg akarja venni az egyik német kiadócsoport lengyel érdekeltségét, amely 20 regionális lapot ad ki.
Frankfurter Allgemeine Zeitung
A német konzervatív lap azt írja Kaczynski fenyegetőzése kapcsán, hogy sokkal több forog kockán, mint a hétéves uniós büdzsé, de a többieknek határozottan vissza kell utasítaniuk a zsarolási kísérletet. A kommentár szerint majd a tárgyalások megmutatják, mennyire kell komolyan venni meglengetett bunkót. A lengyel nemzeti jobboldal szereti a drámázást és azt a fajta retorikát, amit minden viszályt élet-halál kérdésének állít be. És nem csupán a valós és vélt ellenségekkel szemben, de akkor is, ha a konfliktus a saját soraiban tör ki.
A lengyel vezető azt hangoztatja, hogy minden áron megvédi a szabadságot, szuverenitást és identitást Brüsszel állítólagos törekvéseivel szemben, és azt állítja, hogy az EU rosszabb, mint a kommunista diktatúra. De a PiS-en belül vannak józan politikusok, akik tudnak számolni és ismerik a való világot. Lengyelországnak – hála a brüsszeli pénzeknek – még soha ilyen jól nem ment a sora.
Ám ezzel együtt nem szabad félvállról venni Kaczynski kirohanását. Mert az az unió alapját próbálja szétrobbantani, hogy Lengyelország megszabadulhasson a közös értékektől és szabályoktól. Ha a többiek most behúzzák fülüket-farkukat, akkor nagy a veszély, hogy a szervezet egy szép napon tényleg kudarcot vall. De nem a brüsszeli „bürokraták”, hanem az olyan politikusok miatt, mint a lengyel vezető.
Silány és olcsó. Így kommentálja a piacvezető német liberális újság a lengyel erősember megnyilvánulását. Ám sajnálatosnak tartja, hogy az EU tétlenül nézi, amint Varsó figyelmen kívül hagyja az európai jogot és felszámolja a független igazságszolgáltatást, noha Brüsszelnek kemény pénzbüntetéssel kellene megálljt parancsolnia ennek a folyamatnak.
Azt ugyanakkor meg kell hagyni: az unió lelkiismeretesen feljegyzi jogállam felszámolásának stációit az olyan tagoknál, mint Magyarország és Lengyelország. Csak éppen utána nem történik semmi. Ám ezen nem szabad csodálkozni, hiszen von der Leyen, aki a lengyel szavazatokkal lett a Bizottság elnöke, pont olyan tétlenül nézi a jogállam elleni budapesti és varsói támadásokat, mint elődje, Juncker. Jellemző, hogy amikor egy hónapja megtartotta beszédét az EU helyzetéről, egy szóval sem említette a két országot.
Ezzel együtt szavakból nincs hiány a jogállam ügyében, de a hatékony intézkedések elmaradnak. Brüsszel és a hangadó Németország és Franciaország bűnbeesése akkor kezdődött, amikor négy éve semmit sem tettek a lengyel Alkotmánybíróság jogfosztása láttán. De a varsói bűnlajstrom azóta már igen hosszú, ám Varsó immár nekimegy a neki nem tetsző bíráknak. Sőt, már kinyilvánította, hogy az országot nem kötelezik az Európai Bíróság ítéletei.
A Bizottságnak már hónapokkal ezelőtt kemény pénzbüntetést kellett volna kezdeményeznie az EUB-nál, hogy jobb belátásra bírja a PiS-t. Van rá precedens, hogy a sok millió euró elvesztése megfontolásra inti a lengyel vezetést. Csak éppen most is az a helyzet, hogy Brüsszel, Berlin és Párizs az ünnepi beszédekre tartogatja a jogállam védelmét, a gyakorlatban azonban nem tesz semmit e cél érdekében.
A vendégkommentár Budapest hőseinek nevezi a SZFE tiltakozó diákjait és nem tartja kizártnak, hogy az ellenállás felébreszti az apátiába süllyedt magyar társadalmat. A szerző, Teplán István történész, aki Soros György mellett a CEU egyik társalapítója volt, azt hangsúlyozza, hogy a fiatalok jó egy hónapja Magyarországon ritkán tapasztalható akcióba kezdtek a hatalom önkénye ellen. Amit csinálnak, az csak az ifjúság 1956-os önfeláldozásával említhető egy lapon. Azt jelzi, hogy a zsarnokságot nem lehet és nem szabad elfogadni.
Egy sor kulturális és tudományos intézmény függetlenségének felszámolása után az Orbán-kormány ezúttal a jó 150 éves, igen tekintélyes színi egyetemet vette célba, mondván, hogy az nem eléggé „nemzeti”. Ám a hallgatók, akiknek a legtöbb a vesztenivalójuk, kitartanak. Pedig csak nagyon nehezen lehet bekerülni az iskolába, és most az fenyegeti őket, hogy oda lesz az álmuk. Rámehet a félévük, az ösztöndíjuk.
Idáig mindenki engedett Orbán agresszivitásának, ideértve sok esetben az EU-t is. A CEU sokkal erősebb pozícióban is elfogadta a bécsi ajánlatot és elmenekült Budapestről. Az MTA tudósai – sokkal biztosabb anyagi helyzetben, mint az SZFE tanulói – belenyugodtak, hogy elvesztik függetlenségüket, a kutatói hálózatukat.
Csak remélni lehet, hogy a hősies diákok nem maradnak magukra a harcban. A világ élenjáró művészei és intézményei biztosították őket szolidaritásukról. Köztük olyan élő legendák,mint Peter Brook. Az európaiak nem figyelhetik ölbe tett kezekkel a fiatalok küzdelmét. Nem szabad hagyni, hogy vereséget szenvedjenek. A földrésznek kötelessége, hogy megmentse őket!
FAZ
Az Európai Bíróság ítélete lehetővé teszi, hogy a Közép-Európai Egyetem visszatérjen Budapestre, ám ott megmerevedtek a frontok a felsőoktatás körül folyó csatában – írja a vezető német jobboldali lap. A CEU rektora rendkívül fontosnak minősítette a döntést, amely a kormány vereségét jelentette, hiszen eldőlt, hogy a kifogásolt jogszabály ellentétes a közösségi joggal. Ha későn is jött, de igazságot szolgáltatott – mutatott rá Ignatieff.
Az igazgató jelenleg nem tudja elképzelni, hogy az oktatás jó része újra a magyar fővárosba települjön, jóllehet ott működik az adminisztráció java. Az ok az, hogy Ausztria szavatolja a képzéshez szükséges szabadságot, Magyarország viszont nem. A vezető nem túl optimista a magyar kilátásokat illetően sem. Hiszen ha bárki végignézi, mi történt a felsőoktatásban az utóbbi három évben, az csak borúlátó lehet, mondja.
Gondol például a Színművészeti Egyetemre, amelynek egyik volt, rendezőszakos diákja arra hívja fel a figyelmet, hogy a hét érintett egyetem fölé rendelt kuratórium akkor is gyakorolhatja majd jogait, ha netán új kormány jön. Mint mondta, jelenleg a hatalom egyfelől igyekszik bedarálni a felsőoktatási intézményeket, mert azok a szabad véleménynyilvánítás szigeteinek számítanak. Másfelől pedig odalesz az a Humboldt-féle ideál, hogy a képzés önmagában érték. Előtérbe kerül a tanításban a profit, ám éppen a jövendő művészek oktatásában elengedhetetlen a szabadság és a függetlenség. Enélkül olyan, mintha az asztalostól elvennék a kalapácsot.
Ignatieff úgy gondolja, hogy az SZFE sokkal rosszabb helyzetben van, mint az CEU, bár a két intézmény sorsa összefügg. Orbán ugyanis megúszta, amikor nekiment a Közép-Európai Egyetemnek, és ez felbátorította. De csak még rosszabb lenne, ha keresztül tudná vinni akaratát a színi egyetemen is.
Karácsony Gergely úgy ítéli meg, hogy Orbán Viktor megvette az unió hallgatását. Merthogy a nagy német konszerneket, főleg az autógyárakat körbeudvarolják Magyarországon, például hatalmas adókedvezményekkel. Azon kívül a magyar kormány igen sok fegyver vásárol német cégektől. Az interjúban a főpolgármester ebben látja annak is a fő okát, hogy az Európai Néppárt ennyire vonakodik lépni a Fidesz ellen. A miniszterelnök persze szavakban folyton tüzel a nagy multikra, illetve a nemzetközi pénzügyi világra, ám a valóságban igencsak kedvez a nagyiparnak.
A főváros és a hatalom viszonyára áttérve Karácsony rámutatott, hogy legkésőbb a járvány kitörése óta Orbán feladta az együttműködés ígéretét. Azóta folyamatosan vonja el az önkormányzatok anyagi forrásait. Mi több, az utóbbi hetekben már egyfajta hidegháború zajlik.
A városvezető megismételte azt a felvetést, hogy az EU közvetlenül adjon pénzt a településeknek. Mert ha minden a központi hatalomnak jut, az nagyon megnöveli a korrupció eshetőségét, miközben a kormány nem hajlandó segíteni a környezetbarát, tartós gazdasági fellendülést. Azon kívül ily módon büntetni lehetne azokat az országokat, amelyek szembemennek a jogállammal.
Karácsony nem sokat törődik a személye ellen irányuló politikai lejárató kampánnyal, mert az annyira nevetséges, hogy jóformán önmaga karikatúrájába fordul. Viszont az egyoldalú tömegtájékoztatás rossz légkört kelt és megnehezíti a közvitát. A kormány hatalmas összegeket áldoz saját propagandájára, ami főként a vidéken hat, és ez nagyban hozzájárul a Fidesz uralmának fennmaradásához. Ugyanakkor egyre kevesebb a független sajtóorgánum.
A kormánypárt már átvette a közélet minden területének ellenőrzését, csak még a kultúrában nem. Ez azonban nagyon zavarja, ennélfogva kerültek a célkeresztbe az egyetemek. De az SZFE hallgatóinak függetlenségi harca reményt ad a lakosság más rétegeinek. Karácsony különben ismét cáfolta, hogy miniszterelnök-jelölt akar lenni. Szerinte az ellenzéknek előbb megfelelő programot kell kidolgoznia, utána találhatja meg hozzá azt, aki a szövetség élére áll.
Magyarország azt akarta, hogy nyilvános legyen tegnap Brüsszelben az Általános Ügyek Tanácsának ülése, pedig már a múlt pénteken felsült ezzel az ötletével. Hiába állította, hogy az embereknek joguk van élőben követni a hozzászólásokat. A német elnökség ugyanis bedobta, hogy álljon fel a jelenlévők közül, aki egyetért az indítvánnyal, de nem jelentkezett senki. Uniós diplomaták szerint ebben a formában még azoknak az államoknak sem volt kedvük kinyilvánítani támogatásukat, akik egyébként netán felsorakoztak volna a magyarok mögé.
Egy másik olvasat szerint viszont biztos, hogy a többség nem pártolta a javaslatot. Vagyis az Orbán-kormány mindenképpen vereséget szenvedett volna, de itt a végén az történt, hogy a bűnös megpróbálta áldozatként feltüntetni magát.
A jelentés kitér arra, hogy két napja, a jogállami mechanizmusról kezdett vitában csupán az derült ki, hogy hatalmas a különbség a Parlament és a tagországok álláspontja között. De általános a vélemény, hogy lehetett volna rosszabb is. Vagyis még hosszú az út a megállapodásig. Az EP megbízottja kijelentette, hogy mindenképpen használható és hatékony rendszert kell kidolgozni. De mindenképpen meg kell oldani a problémát, legyen szó a sajtószabadságról, a bírói függetlenségről, az antiszemitizmus elleni harcról vagy éppen az LMBT+-jogokról.
A tekintélyes hetilap azt tanácsolja az EU-nak, hogy hagyja a csudába az egyhangú döntéshozatal elvét a közös külpolitikában és inkább okuljon a Borsószem királykisasszony meséjéből. (Amikor a feleségnek kiszemelt királylány azzal igazolja kifogástalan pedigréjét, hogy a rengeteg felhalmozott paplan/dunyha ellenére sem tud aludni a bemutatkozó látogatáskor a fiús háznál, mert az ágyneműhalom alján egy szem borsó lapul – a szerk. megj.)
A dolog jelenleg úgy áll, hogy az unió szuperhatalomnak tekinti magát, de a legkisebb tagállam is megfúrhatja a brüsszeli terveket. Lásd legutóbb, amikor hosszasan kellett rimánkodni Ciprusnak, hogy az tegye félre Törökországgal fennálló vitáját és ne gátolja arra hivatkozva a Belarusz elleni szankciókat. Az eset miatt megint előtérbe került, hogy kétharmad kellene a határozatok elfogadásához. Mellesleg ez az érv érvényes például az esetek túlnyomó többségében, amikor az egységes piac ügyeiről van szó. De nem vonatkozik az adózással, a kereskedelmi megállapodásokkal, valamint a külpolitikával kapcsolatos kérdésekre.
És nem is lenne jó, ha változtatnának rajta, mert ott nagyon eltérnek a nemzeti érdekek. Ráadásul visszaüthet, ha azokat nem veszik figyelembe. Példa rá, hogy a magyar, a cseh és a szlovák kormány figyelmen kívül hagyta a többséggel meghozott kvótadöntést. A diplomaták sokkal jobban szeretik a közmegegyezést, mert lehet, hogy legközelebb az ő országukon csattan az ostor, ha ma leszavazzák valamelyik tagállamot.
Meg egyébként is: a vétók általában csak késleltetik a határozatot, de nem állják annak útját. És jobb megtalálni a legkisebb közös nevezőt, mint azt látni, hogy egyes kormányok tesznek az éppen aktuális, akármilyen nagy ívű tervre. Azon kívül a vétó az utolsó fegyver az unió nagy részét képviselő kis államok számára. Ha időnként bevetik, az még nem dönti romba az EU-t. Viszont biztosíték a kicsik számára, hogy nem gázolja le őket a többségi akarat. Lehet, hogy ez is olyan, mint a mesebeli borsószem, mármint hogy kellemetlen tud lenni. De az unió azért el tud lenni vele.
