Előfizetés

Orbán „laborországa” bekeményít

Földvári Zsuzsa (Bécs)
Publikálás dátuma
2020.10.21. 09:30

Fotó: BARBARA GINDL / AFP
Újabb szigorításokat jelentett be a bécsi kormány, amely az egyéni felelősségvállalás hirdetésével próbálja késleltetni a bezárkózást.
 „Ha a mostani tendencia folytatódik, akkor decemberben már napi 6000 új fertőzéssel kell majd számolnunk“ - jelentette ki hétfői sajtóértekezletén az osztrák kancellár, indokolva, hogy miért kénytelen újabb szigorító intézkedéseket bejelenteni a koronavírus ellen. Sebastian Kurz a lakosság tájékoztatását megelőzően már hétfő reggel értekezett - online - Ausztria kilenc tartományának vezetőjével, hogy milyen lépéseket tegyenek az erősödő járvány fékezésére. Az új rendeletek pénteken éjfélkor lépnek életbe, az előírásokat szerdán teszik közzé. Munkahelyi megbeszélésektől, képzési programoktól eltekintve, zárt térben legfeljebb hat személy tartózkodhat egyszerre. Ez éttermekben asztalonként értendő (kiskorúak nem számítanak bele), de vonatkozik jógaórákra, tánciskolai rendezvényekre, születésnapi ünnepélyekre, esküvőkre. Kivételt a temetések képeznek, esetükben továbbra is 500 fő a gyülekezés felső határa. Záróra után a vendéglátóhelyek előtt is tilos a tartózkodás-fogyasztás. A kancellár személyes hangon fordult a magánháztartásokhoz, kérve, hogy a hat fős határt ott is tartsák be, annak ellenére, hogy a rendőrség, tisztelve a személyiségi jogokat, nem fog ellenőrizni. Magánrendezvényeken szabad levegőn, például játszótereken legfeljebb 12 ember vehet részt. Szigorítás következik közösségi rendezvényeken, zárt térben 1000 fő a felső határ az eddigi 1500 helyett, legyen szó színházi előadásról, koncertről, sporteseményről, jéghokitól teniszversenyig. De előfeltétel az ülőhelyek biztosítása, az arcmaszk. Tilos az evés-ivás. A legsúlyosabb veszteség az 1000 fős határral a bécsi Operát sújtja, a rendelet alapján a székek kétharmada üresen marad, ez előadásonként 10 ezer euró veszteséget jelent. Karl Nehammer belügyminiszter elmondta, hogy a korai záróra betartását a múlt héten 9000 alkalommal ellenőrizték, s mindössze 107 esetben tettek feljelentést. Jelezte, hogy a vírus elleni harchoz további rendőri erőket vonnak be, szigorítják az ellenőrzést. Különös gonddal követik a hatóságok az idősotthonok fejleményeit, tekintve hogy ismét növekszik a fertőzöttek száma. Arcvédő viselését az otthonok egész területén kötelezővé teszik, az új és a visszatérő betegeket tesztelik, a látogatókat csak előzetes bejelentkezés és egészségügyi ellenőrzést követően engedik be. Folyamatos a személyzet egészségügyi vizsgálata. Werner Kogler, az osztrák zöld párt vezetője, alkancellár jelentette be, hogy amíg csak lehet, Ausztria egész területén nyitva maradnak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, az első hullámból okulva, ezt a rendelkezést még akkor is fenntartják, ha az adott körzetben narancssárga jelzés mutatja a járvány keménységét. De leállnak az iskolai kirándulások, megszűnnek az énekórák. Egyelőre 199 osztályt küldtek az 55 ezerből karanténba. Nem csupán az iskolai rendelkezéseket illetően, nagyobb döntési önállóságot kapnak a tartományok, mondván, ők látják közelről a járvány fejleményeit. (Ennek ellenére, idén először egységesen adják ki október 24. -november 4. között az őszi szünetet az iskolákban.) Akár egész települések karanténbe zárása, éttermek becsukása, alkoholtilalom elrendelése, maszk viselése szabad területeken - ezek a döntések is helyi hatáskörbe kerülnek. A vezető osztrák politikusok felvonulása ellenére az általuk bejelentett intézkedések nem nevezhetők sokkal keményebbnek az eddigieknél, az sem véletlen, hogy a tavaszi intézkedésekkel ellentétben a hatóságok kezdik hangsúlyozni az egyéni felelősség fontosságát. A vírus terjed, a hagyományos influenza közeleg, a politikusok úgy igyekeznek a lakosság védelméről gondoskodni, hogy ameddig lehet, ne kelljen országosan bezárkózni. A költségvetés már az első hullámban hiányba fordult, a gazdaság helyzete folyamatosan rosszabbodik. Az egészségügyi hatóságok szerint lassan már nincs értelme a fertőzött személyek környezetét feltárni, olyan tömeges az infekció, hogy meg kell elégedni azzal, hogy a fertőzöttek értesítsék ismerőseiket. Attól is rettegnek a szakemberek, hogy a kórházak egészségügyi személyzete kiesik a gyógyításból, kiterjed rájuk is a vírus. Egyre több helyen emlegetik, hogy esetükben a karantént 10 napról csökkentsék ötre.

Rég nem látott tömegek szavaznak Amerikában

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2020.10.21. 08:30

Fotó: Marta Lavandier / MTI/MTVA
Trump törvénysértésről fantáziált és családi bűnszövetkezet fejének nevezte Bident. Egy Keresztapa-idézet azonban más maffiára utal.
Két héttel a választások előtt levélben vagy személyesen már több mint 31 millió amerikai szavazott. Hétfőtől az egyik legfontosabb „csatatér” államban, Floridában is hosszú sorok kígyóznak a korai voksolásra kijelölt szavazókörök előtt, míg a legaktívabbak a texasiak: már több mint négymillióan „vannak túl” az egészen. 2016-ban 138 millió amerikai vett részt az elnökválasztáson, idén várhatóan ennél többen fognak, a levélben és korán szavazók száma most hatszorosa az akkorinak. Egyelőre inkább a Demokrata Párt szavazói élnek a korai szavazás lehetőségével, amit a republikánusok a választás napján majd hatékonyabb mozgósítással szándékoznak kiegyenlíteni. A jelenleg 5:3 arányban konzervatív többségűnek tartott legfelsőbb bíróság közben a liberális oldal javára döntött egy fontos választási kérdésben: Pennsylvaniában november 3-át követően még 72 órát adnak a levélszavazatok beérkezésére. Szakértők szerint a sok szavazó inkább a Demokrata Párt számára előnyös, míg a republikánusoknak az alacsonyabb részvétel kedvezne. A jelenlegi állás szerint Joe Biden éppen Pennsylvania megnyerésével kerülne túl az elektori testületben szükséges 270 szavazaton és a közvélemény-kutatások átlagát tekintve hat százalék itt az előnye. Trump dolgát nehezíti, hogy kevesebb pénz áll a rendelkezésére, mint Bidennek. 
A republikánusok szeptemberben 248 millió dollárt kaptak támogatóiktól, míg a Demokrata Párt 135 millióval többet, amiből sokkal több tévéhirdetést tudnak vásárolni a kulcsállamokban.

Trump hétfőn erre is kitért egy arizonai kampánygyűlésen, ahol azt mondta, egy nap alatt akár egymilliárdot is összegyűjthetne, ha felhívná a nagy cégek vezetőit. Példaként az Exxont említette, amelynek bizonyára szüksége van fúrási engedélyekre, amiért cserébe ő nyugodtan kérhetne tőlük 25 milliót a kampányára, de nem teszi. Ez amúgy bűncselekmény is lenne. Az olajtársaság a maga részéről sietett leszögezni, hogy nem került sor hasonló telefonbeszélgetésre és nem is fog. A törvénysértő kampányfinanszírozással kacérkodó Trump ugyanakkor Bident vádolta azzal, hogy „családi bűnszövetkezet” élén áll. A maffia-utalás egy másik összefüggésben is felmerült: Trump újra hadjáratot folytat a legismertebb amerikai járványügyi szakértő ellen. „Egy rakás szerencsétlenségnek” nevezte és lehülyézte az Allergikus és Fertőző Betegségek Országos Intézetét vezető Anthony Faucit, akit azzal vádolt, hogy a Demokrata Párt szavazója. Azt fejtegette, hogy ki kellene rúgnia, de az csak még nagyobb sajtónyilvánosságot adna a szigorúbb egészségügyi intézkedéseket, így például maszkviselést és távolságtartást sürgető Faucinak. A veterán tudós erre a Keresztapából vett idézettel válaszolt: „Ez nem személyes ügy”.
Az Egyesült Államok már a járvány harmadik hullámánál tart, az igazolt fertőzések száma a napi 65 ezerhez közelít, az elhunytaké meghaladja a 225 ezret. Trump mégis azt hangoztatja, hogy az embereknek elegük van a bezártságból, már nem törődnek a koronavírussal, csak azt akarják, hogy hagyják őket békén. „Az emberek nem hisznek nektek, CNN! Ostoba zabigyerekek!” - harsogta a mikrofonba. A magyar idő szerint pénteken hajnalban esedékes utolsó televíziós vitán az elnöknek kevesebb lehetősége lesz a hasonló durvaságokra, mert a tematikus szegmensek elején két-két percig megszakítás nélkül beszélhetnek a jelöltek, ezalatt a másik mikrofonját kikapcsolják. Az első vita során mindketten sokszor egymás szavába vágtak, bár kétségkívül Trump volt az agresszívabb. Stábja most elfogadta a korlátozást, csak arra panaszkodott, hogy a kérdések nem korlátozódnak a külpolitikára, hanem megint visszatérnek a járványhoz, ami nem segít az elnöknek. Trump azonban - például a Fauci elleni kirohanásaival - maga kanyarodik szinte kényszeresen újra és újra vissza a saját tanácsadói szerint is kerülendő témához.

A járvány miatt munkahelyei csaknem negyedét megszünteti a hongkongi székhelyű légitársaság

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.21. 07:57

Fotó: ANTHONY WALLACE / AFP
Ez összesen 5900 ember leépítését jelenti. Közülük 5300 munkaviszonya szűnik majd meg Hongkongban, és 600 dolgozóé a világ más részein a következő hetekben.
Munkahelyei csaknem negyedének – összesen 8500 pozíciónak – megszüntetését, valamint egyik regionális ágának felszámolását jelentette be szerdán a Cathay Pacific hongkongi székhelyű légitársaság, amely a koronavírus-járvány gazdasági csapásaival próbál megbirkózni egy 2,2 milliárd hongkongi dolláros (284 millió amerikai dollár) globális szervezeti átalakítás segítségével. A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint
a 8500 munkahely a vállalat összes pozíciójának csaknem negyedét teszi ki, és összesen 5900 ember leépítését jelenti. Közülük 5300 munkaviszonya szűnik majd meg Hongkongban, és 600 dolgozóé a világ más részein a következő hetekben, 2600 betöltetlen pozíciót pedig eltörölnek.

A munkahelyek megszüntetésével a vállalat 35 ezres létszámának 24 százalékát törlik el. A légitársaság utoljára 2007-ben működött hasonló személyzeti létszámmal. A Cathay Pacific regionális légitársaságaként működő,
leginkább a kínai anyaországba közlekedő Cathay Dragon a bejelentés szerint azonnali hatállyal befejezi tevékenységét.

A megfelelő hatósági engedélyek beszerzését követően a Cathay Dragon járatainak működtetését a Cathay Pacific, valamint fapados leányvállalata a HK Express venné át. A vállalat továbbá azt is közölte, hogy a Hongkongban állomásozó pilótafülke- és utaskísérő személyzetet költségkímélő, új szerződések aláírására kérik majd. A koronavírus-járvány miatt a Cathay Pacific napi utasforgalma 99 százalékkal csökkent, és flottájának nagy része használaton kívül áll a határzárak és karanténszabályok következtében. Az év első hat hónapjában a vállalat 9,87 milliárd hongkongi dolláros (1,27 milliárd amerikai dollár) nettó veszteséget halmozott fel, amely azóta is havonta csaknem 2 milliárd hongkongi dollárral (258 millió amerikai dollár) növekszik. A leépítésekkel a havi veszteség 500 millió hongkongi dollárral csökkenhet 2021-re. A Cathay Pacific júniusban 39 milliárd hongkongi dollár támogatást kapott, amelyhez a hongkongi kormányzat egy 27,3 milliárd hongkongi dolláros mentőcsomaggal járult hozzá. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint akár 2024-ig is eltarthat, mire a légiközlekedés a járvány előtti szintre visszaáll. A Cathay Pacific pedig hétfőn közölte, hogy 2021-ben kapacitásának kevesebb mint felét kitöltve működik majd. A vállalat arra számít, hogy amennyiben a jövő nyáron elérhető lesz egy, a koronavírus elleni vakcina, a nemzetközi légiközlekedés 2021 végéig a mostani válság előtti szint 70 százalékára térhet vissza.
Kapcsolódó
Csaknem 700 dolgozóját bocsátja el a Finnair