vesztegetés;rendőrök;

2020-10-21 10:25:21

Rendőröket gyanúsít korrupcióval az ügyészség

A gyanú szerint a két közlekedésrendészeti járőr pénzt kért gépkocsik vezetőitől, cserébe pedig eltekintett a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől, vagy a helyszíni bírság kiszabásától.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást két közlekedésrendészeti járőr ellen.

Az ügyészség közleményében az áll: a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök 2020 szeptemberében abban állapodtak meg, hogy közös járőrszolgálatuk során az intézkedés alá vont gépkocsik vezetőitől arra történő valós vagy valótlan hivatkozással, hogy közlekedési szabálysértést követtek el, pénzt kérnek és cserébe eltekintenek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől, vagy a helyszíni bírság kiszabásától.

A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők – az M1-es autópályán közlekedő külföldi gépkocsik tudatos kiválasztásával – szervezett módon, rendszeres haszonszerzésre törekedve követtek el korrupciós bűncselekményeket.

Az ügyészség hétfőn összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, melyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása és további bizonyítékok beszerzése volt. Az akció során motozást, kutatást, és szemlét tartottak, a nyomozó ügyészség az elkövetőktől 40 bolgár levát, 75 román lejt, továbbá 165 eurot foglalt le.

A helyszíni nyomozati cselekmények végrehajtásában a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség ügyészein túl közreműködtek a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ munkatársai.

Mindkét elkövető gyanúsítotti kihallgatása megtörtént, egyikük a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, míg a másik rendőr nem tett vallomást. A terheltek szolgálati jogviszonya lemondással megszűnt.

Az elkövetők terhére rótt bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a büntetési tétel felső határa – figyelemmel a halmazati szabályokra – 12 év.